3. fejezet
Daniel
Már nem is tudom mióta egyedül élek ebben a nagy
házban, a bokszolásnak köszönhetően mindent megkaptam, amit csak szerettem
volna. Habár nem ez volt az, amiről álmodtam gyerekkoromban, és nem is a nagy
ház és a luxus miatt kezdtem el, de végülis remekül alakult. Mert nagyon
élvezem.
A zuhany alatt álltam mikor hallottam, hogy csörög
odakint a telefon, felkaptam egy törülközőt magamra és a csörgés irányába
mentem. Átszeltem a ház egész részét, közben vízfoltokat hagyva magam után.
És mivel csak egy törülköző takarta mindenem,
kilátszott az összes tetoválás is, amit valaha magamra varrattam.
Volt egy pár, de számomra mindegyik különleges
volt, hiszen mindegyik más-más okból került fel.
-Halló?- szóltam bele az immáron vizes telefonba.
-Sziaaaaa… hol vagy?- ordítottak a telefonba.
-Itthon.
-Miért?
-Miért hol kellene?
-Charlie házában ma buli lesz, meg vagy hívva,
haver, szedelőzködj és gyere, de ne felejtsd, el ma van a meccs is…
-Az a meccs?
-Igen, úgy hogy ne késs.
-Nem én haver, 10 perc és ott vagyok.- csaptam le
a telefont.
Szedelőzködtem, de időközben megjelent Connor.
-Mégis hova mész?
-Meccs van…
-Mi?! És én, hogy hogy nem tudok róla?
-Hát mert nem szóltam… de ez nem olyan, nem túl…
legális keretek között zajlik majd…- kerestem a jó szót és közben még mindig
néhány cuccom-pakoltam.
-És kivel?
-Hát múltkor összeszólalkoztam egy barommal és
most ideje, hogy meg tudja kivel nem szabad sosem ujjat húzni.
-Aha…- nézett az órájára idegesen. – És mi volt a
vita tárgya?
-Hát… talán megdöntöttem a barátnőjét…
-ÓÓÓ
-És talán… utána a következőt megint… Igen,
visszatekintve talán egy kicsit az én hibám is…- vágtam szomorú arcot. De a
legutóbbit nem, ha ez számít. – nevettem fel. –Most mennem kell!- futottam az
ajtó felé.
Candice
A szobámban ültem és éppen a hétfői matek
dolgozatra tanultam. Már körülvettem az ágyam könyvekkel a megfelelő ceruza és
radír is a kezemben volt, mikor valaki az ajtómon kopogtatott.
Britt tört be rajta, teljesen fel volt pörögve.
-Mi történt?- nevettem rá.
-Ma Daniel bunyózik…
-Mi? Ne már… Brit, ez kb. minden héten 6-szor így
van…- tettettem először az izgalmat, de utána neki is leesett, hogy a
legkevésbé sem izgat.
-Igen, és minden nap a te volt pasid akarja
szétverni?- nézett rám Brit, és közben éreztem, hogy szuggerál. Lehet ennek a
hatása, hogy végül mégis kíváncsi lettem.
-Mi?
-Igen…
-Nem… nem… nem lehet…
-De, gyere, ha még gyorsan jössz, odaérünk…
-Miért hol vannak?
-Charlie-nál…
-Jól van, gyere, menjünk! – kirontottunk a
szobámból körülbelül olyan sebességben, mint ahogy Brit berobogott.
Lent felvettem a kabátom és rögtön futottunk is
Charlie házához, ami körülbelül 5 percre volt, most előny volt, de mikor eget
rengető bulikat tart akkor már kevésbé.
Ahogy beértünk láttam, hogy a kapu tárva nyitva
van, a házból üvöltött a zene, ami már egy sarokkal arrébb is hallani lehetett.
Bementünk a házba minden szem ránk szegeződött,
ami hála istennek nem volt túl sok fő, mert a buli java mind a kertben volt,
ahol éppen a bunyó fojt. Nate akivel állítólag verekedik most, nagyon régen a
barátom.
Megláttam, ahogy ott verekednek kint, és
kiszaladtam. Daniel eszeveszetten püfölte Nate-et. Körülöttük az emberek nagyon
lelkesek voltak, esküszöm egy csomó embert még pénzt is lóbált a kezében mintha
valami jó dologra szánná.
Daniel egy másodpercre felnézett majd a szemei
pont rajtam ragadtak meg a tömegből, picit kényelmetlenül éreztem magam, amit
nem igazán értettem miért volt. Megakadt rajtam a tekintete, de ami még meglepő
volt, hogy mintha én is belebilincselődtem volna a sötétbarna tekintetekbe.
Néztem, néztem, az izmain a póló felszakadt, egy-egy tetoválás kilátszódott és
az izzadságcseppek, mint a patak folytok a karjáról.
Majd hirtelen behúztak neki egyet, teljesen
eldűlt, mint valami zsák. De még nézni is rossz volt, szegényt a semmiből a
földre kényszerítette Nate. Már hirtelen azt sem tudtam ki miatt aggódjak.
Ahogy a földre került Dan, mindenki szédelegni
kezdett, a tömeg, aki eddig kint volt, most már sehol sem volt, de ami rosszabb
még Britt is eltűnt. Nate önelégülten beballagott és kivette a neki járó pénzt
a pasi kezéből, aki ugyancsak önelégült vigyorral díszelgett.
-Jól vagy? – térdeltem le Daniel mellé.
-Persze…- próbált rögtön feltápászkodni, bár elég
kevés eséllyel.
-Ne, ne mozogj!- fogta meg a fejét, mert tényleg
elég rosszul nézett ki, nem volt szívem nekem is csak lelépnem innen.
-Nem kell segítened!- próbálta megint a nagymenőt
játszani és felkelni.
-Nem, ne mozogj, oké?- néztem rá kérlelő
szemekkel. Nagy nehezen megértettem vele, hogy maradjon egy kicsit és ne
ficánkoljon.
-És miért jöttél el, ma?- hajtotta vissza a fejét
a kezemre és közben engem nézett.
-Mert… mert – gondoltam bele igazán, mert valójában
fogalmam sincs, hogy miért is jöttem én ide ma este. –Akit ma megvertél az az
én volt barátom. - néztem el, mert most nagyon kínosan éreztem magam.
Láttam, hogy egy kicsit elcsodálkozott, de ő legalább
nem volt zavarban.
-És te miért verekedtél?- próbáltam elterelni a
témát kellemesebb dolgokra…
-Hát...tudod…én. - kezdte ugyanolyan
nyögvenyelősen, mint én az előbb, ebből már gondoltam nem lehet jó dolog. –
Személyes ellentétek…- ködösített.
-Értem. Akkor biztos nem olyan, amit tudni akarok.
- nevettem fel. – Most már fel tudsz állni?- néztem le rá.
Megpróbált felállni és már több sikerrel is járt
az ügyben.
Ahogy próbált megállni a lábán, végig a talajt
fürkészte, majd hirtelen meginogott egy kicsit.
-Jól vagy? – néztem most már ezúttal fel rá.
-Igen, de a hasam… - mutatott le. Felhúztam a
trikóját, ami alatt látszott a seb, amit bizonyára Nate okozott neki. Már
teljesen lila volt, az sem kizárt, hogy eltört a bordája.
-Uramatyám! – Lepődtem meg, de ahogy megláttam,
ezzel szemben ő mintha minden napos dolog lenne a számára. –Jól vagy?
-Persze, minden rendben, majd meggyógyul-
legyintett rá.
-Oké, akkor hol laksz?- néztem várva a választ.
-Mi? Máris? Meg sem hívsz vacsorázni előtte
édesem?- röhögött és közben „felvette” a sármos mosolyát.
-Nem úgy értem, te hülye! Hazaviszlek!
A következő rész, csak 5 olvasó kommentelése után következik!
