2014. február 28., péntek

Egy késői látogatás



5. fejezet

Sziasztok kincsecskék!

Itt lenne a kövi fejezet, remélem tetszeni fog, szeretném szeretettel köszönteni a blog 61. rendszeres olvasóját, nagyon örülök, hogy itt vagy, ezt a részt neked ajánlom!
xo xo


A héten sok minden volt, kezdve a beígért dolgozatok tömkelegével és Brit szülinapjával. Minden évben valami különlegeset szeretnék neki venni, de ezéven most a 17. szülinapjára elhatároztam magam, hogy rendezek neki egy olyan bulit, amit sosem fog elfelejteni. Nem voltam kezdő e téren, a suliknak is én szoktam megszervezni mindent, nagyon szeretem.
A suliban, titokban szervezgettem a bulit, már mindenkinek kiosztottam a meghívót, de külön megeskettem minden egyes személyt, hogy nem mondja el Brittnek.
-Szia! – jött velem szembe hosszú barna tincseit szabadon engedve.
-Szia! Hova mész?
-Már nincs több órám, megyek haza – mosolyogtam rá.
-Remek, akkor mehetünk. - húzott fel a földről, mivel már itt gubbasztottam egy félórája a buli részleteit tervezve.
-És hogy telt a heted? – fordultam felé, és közben a mappákat erősen magamhoz szorítottam nehogy akár egy kicsit is betekintést nyerjen.
-Tudod, mint a többi. És mi van Balckkel?- nézett rám és egy pillanatra sem szakította meg a szemkontaktust.
-Semmi Britt! Ismersz engem. És tudod milyen Black…
-Tudom, de amiket elmeséltél nem gondoltam, hogy…
-Elég, Britt, nincs semmi, ami miatt aggódnod kellene!- álltam meg és rántottam magam elé.
-Rendben…



Este volt, feküdtem az ágyamban és közben éppen egy régi filmet néztem, csak kapcsolgattam, mikor a tévé megállt a Szerelmünk Lapjainál. Épp annál a résznél „fagyott” meg a tévé mikor Ryan Gosling az óriáskeréken csimpaszkodik, nem is tudom láttam-e már ennél viccesebb udvarlási kísérletet. Minden esetre neki bejött…
Mivel anya ma dolgozott így kénytelen voltam egyedül belemerülni Ally és Noah kalandjaiba. Habár anya úgy sem nézné, nem ismerek nála nagyobb akciófilm rajongót.
Már majdnem elnyomott az álom mikor szüntelenül kopogást hallottam az ablaknál. A szobám a háznak a második emeletén van, szóval el sem tudtam képzelni mi lehet az. Kikeltem az ágyból és kitártam az ablakot, mi lehet az hajnali 11-kor, ami nem várhat?
-Candice…- kiabáltak fel az udvarunkról. Megtörölgettem a szemem, hogy lássak is valamit. Rögtön kivettem, hogy ki áll lent a sötétben.
-Daniel, te meg mi a fenét csinálsz ott?
-Várlak téged…
-Mi?! Engem? – akadtam ki.
-Gyere le!
-Teljesen megőrültél?- néztem rá döbbenten.
-Miért? – nevetett fel hangosan.
-Csssss! Meghallják a szomszédok, hogy itt vagy!
-És? Kit érdekel?- kiabált teljes torokból.
-Css, az ég szerelmére Dan! Gyere az ajtóhoz…- hívtam oda, mert nem akartam, hogy felkeltse valamelyik szomszédom, aki pedig azután elmondja anyának, akinek nem tudom, hogy magyarázhatnám meg ezt az egészet.
Lefutottam a földszintre, majd az ajtó előtt egy kicsit megtorpantam, tudtam, hogy nem jó ötlet, amit csinálok, de nem tudtam mit tehetnék…
Egy hirtelen mozdulattal kinyitottam az ajtót, mielőtt még meggondolnám magam.
Az ajtó előtt nem állt senki nagy csodálatomra. Kinéztem és keresni kezdtem őt a szememmel, de szerencsére nem kellett sokáig, mert Daniel ott ült a házunk előtt neki dőlve a falnak.
-Daniel…- rohantam oda hozzá. Ahogy felnézett láttam, hogy az arca teljesen sebes. – Uramisten, mi történt veled?!
-Semmi… habár a srácok…- makogott ott össze mindent.
-Te részeg vagy? Néztem rá elkerekedett szemekkel, mert a sötétben még nem láttam semmit, de most hogy beszél hozzám, nem csak hogy lehet hallani a hangján, de még büdös is volt. 
-Nem!- háborodott fel. –Teljesen jól vagyok!- pattant fel a földről. -Csak kicsit elestem. – porolta meg magát.
-És mi történt az arcoddal?- vettem jobban szemügyre az arcán lévő vérző sebeket, nem beszélve a lila foltokról, amik a fél arcát „ellepték”.
-Volt néhány béna srác, akiknek példát kellett mutatni. - mondta szigorú arccal.
-Hát, persze…- mondtam szarkasztikusan. – Gyere, segítettem neki menni majd bent letettem a kanapéra, de miután bezártam az ajtót és visszanéztem volna rá, már nyoma sem volt.
-Daniel? Hol vagy? – fordultam körbe a saját tengelyemen.
Benéztem a konyhába, még a vendégszobába is, de nem volt sehol. Majd hangot hallottam az emeletről, a lépcső felénél bukkantam rá Danre.
-Hát te mit csinálsz?- néztem rá nevetve.
-Elestem – vágott ártatlan arcot, mint egy ma született bárány. Felsegítettem, de mire sikerült felállnia megint kiszökött a kezeim közül. - Hová mész megint? Istenem mi van, ha anya hazajön? Mi lesz, ha előbb jön a munkájából, vagy ha reggel rájön, hogy volt itt valaki?! Vagy mi van, ha rájön, hogy Black volt az? Sosem bocsátana meg nekem. Mire beértem Dant már a szobámban volt és a fehérneműim között turkált.
-Tedd azt le!- vettem ki a kezéből a melltartóm. Közben ő jókat nevetett a zavaromon, ami nem is lehetett volna egyértelműbb.
A sebei még mindig véreztek, az alkohol szag még mindig áradt belőle, és egyszerűen nem volt képes egyhelyben maradni.
-Daniel, most nagyon koncentrálj, arra mit mondok, rendben?- néztem rá és közben próbáltam szuggerálni, hátha hallgat rám. – Hozok fertőtlenítőt és megtisztítom a sebed, addig te maradj itt! Ülj le az ágyra, és ami a legfontosabb maradj egy helyben!- ültettem le a szatén lepedőre, ami az ágyamra volt terítve.
Egy pillanat alatt visszaértem, de mire ez megtörtént, Dan már az ágy lábánál kuporgott.
Leguggoltam mellé és próbáltam biztatóan mosolyogni, de végül lehet csak egy ijesztő vicsor lett belőle.
Végig engem nézett, le sem vette rólam a szemét, és mikor hozzáértem a sebeihez az arca teljesen eltorzult. –Ne haragudj!
Picit közelebb mentem, hogy elsimítsam az egyik hajtincsét a sebből mire megint felszisszent. – Tényleg sajnálom…
-Nem kell…- nézett mélyen a szememben, úgy hogy az arcunkat csak pár centi választotta el.
 –Na, jó!- azonnal felpattantam, mert nem akartam olyasmit tenni, ami esetleg a jövőben hibának számítana. Rögtön elfordította fejét a cselekedetemre én pedig kezdtem nagyon kínosan érezni magam. –Most már aludj egy kicsit…- fordítottam rá a takarót, mert időközben bemászott az ágyamba. Nem akartam elhinni, Daniel Black ezúttal az én ágyamban alszik és én ezt megengedtem neki. Végig néztem rajta, az érzések ezrei, amiket abban a pillanatban ébresztett bennem, nem volt leírható semmivel.
Külsőre egy rövid szőke hajú, izmos és kigyúrt fiú volt, de belülről közelt sem lehetett ennyire egyszerűen definiálni.
Hiába volt mindig jókedvű, egy másodperc alatt át tudott alakulni a mosolya fojtogató tekintetté vagy éppen egy kétségbeesett arccá.
És ha nem vigyázok, lehet, hogy engem is megváltoztat majd… Ettől féltem a legjobban! Más leszek, és nem tudom meggátolni!

 

2014. február 23., vasárnap

Badarságból barátság



4. fejezet



Candice



-Nem kell, haza tudok én menni egyedül is!- próbált ezúttal is keménykedni, és ha esetleg az elmúlt napokban nem lett volna szerencsém egy kicsit jobban megismerni még el is hittem volna.
Pár lépés után tényleg tudott egyedül menni, de aztán hirtelen összecsuklott.
-Vigyázz!- termettem ott megint, hogy megfogjam. – Jól van, jól van…
-Köszi.- sandított felém, bár látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát.
-Nos, visszatérve az előző kérdésre, hol is laksz?- nevettem fel, hogy tovaűzzem a rossz hangulatot, ami kialakulóban volt.
-Egy utcára lakom innen, de kint áll a kocsim is!- nyögött fel, még csodálkoztam is, hogy a bentiek meg sem hallják.
-Remek, én vezetek!- derültem fel, mert imádtam vezeti, csak egy bökkenő volt eddig, hogy senki sem engedte. Valahogy mindig rossz sofőrnek akartak beállítani, pedig én nem vagyok az.
-Mi?! Nem!- ahogy kiértünk rengeteg autó állt a ház előtt, és pontosan nem tudtam, hogy Dané melyik lehet. Ránéztem Danre ő pedig úgy tett, mint aki megnémult, biztosan nagyon szerethette akkor azt a kocsit, de nekem eltökélt célom volt végre hazavinni, és nekem is hazamenni, hogy megkapjam méltó büntetésem, hogy eddig kimaradtam otthonról. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felé fordultam és ránéztem a nadrágjára. Belenyúltam a zsebébe és keresni kezdtem a kulcsokat.
-Candy!- szól fel hirtelen.
-Mi van?- néztem rá értetlenül.
-Édesem, ha fogdosni akarsz nyugodtan, de miért nadrágon keresztül?- „tette” fel megint azt az önelégült mosolyt az arcára.
-Nagyon humoros volt, de a kulcsokat keresem. – néztem el, mert megint éreztem, hogy az arcom egy paradicsom színére kezd leginkább hasonlítani.
Már átkutattam az első zsebeit, de a kulcsok még mindig nem voltak meg.
-Kérlek, csak add ide, nem hagyhatod a kocsid itt, mert itt… mindig ellopják őket. Tudod, hány lopás volt már ezen a környéken?- füllentettem picit akadósan.
-Igen, édes, tudom… semennyi – mosolygott rám sármosan.
-Kérlek…- könyörögtem neki.
-Rendben, egy feltétellel! – nézett rám sokat sejtetően.
-Úristen nem!- vágtam rá azonnal.
-Nem, nem az, amire te gondolsz…- mosolygott el.
-Hát mi?
-Nyúlj be a bal hátsó zsebembe.
-Mi? Nem?! Miért?
-Csináld!- nevetett fel.
Tettem, amit mondott, bár mondjuk már előre is féltem mi történik, tekintve, hogy Daniel Black áll velem szemben.
A zsebébe nyúlva még mindig hallottam, hogy nevet.
-ÓÓÓÓóóó- nyögött fel az utca közepén.
-Ne már!- nevettem és sikoltoztam egyszerre. De gyorsan kivettem, amit benne találtam és már egy lépést el is léptem tőle. A kezembe pillantva megláttam a kulcsot, aminek most végtelenül örültem. – Köszi.- tettem azért hozzá.
Megnyomtam a kulcson a gombot és a kb. 3 méterre lévő kocsi máris pittyegni kezdett. Gyönyörű szép autó volt, szürke, de mégis csillogó és sehol sem volt egy karc vagy egy koszfolt rajta.


Ahogy megérkeztünk a házhoz, megint csak meglepődtem, azt tudtam, hogy Danielnek nincs gondja a pénzzel, de azt nem tudtam, hogy milliomos.
-Daniel, te itt laksz? – néztem rá ámulva.
-Igen.- adta meg a kurta választ.
Még mindig segítettem neki, hogy el ne essen, de láttam rajta, hogy még mindig nem örül annak, hogy segítségre van szüksége. Sosem gondoltam volna, hogy Daniel Black ilyen büszke.
-Foglalj helyet!- mutatott maga mellé a kanapéra mikor már bent voltunk a házban.
-Kösz – mondtam, de közben még mindig azon ámultam milyen gyönyörű is ez a ház.  De ahogy forgolódtam megláttam a szekrényen lévő órát, ami nem kevesebbet mint éjfélt mutatott. – Jaj! Nekem mennem kell!- pattantam fel a kanapéról, amin már csaknem, kényelembe helyeztem magam.
-Ne menj!- nézett rám Dan kérlelő szemekkel.
-Mi? De hiszen már mindjárt éjfél, mennem kell!
-Ne menj, kérlek!- állt elém, nagyon közelre.
-Én…
-Kérlek, aludj itt!
Nem igazán tudtam mit mondhatnék erre, egy részem teljesen fel volt háborodva, hogy mit képzel, én nem egy olyan ribanc vagyok, akire elég egy szépet mosolyogni és mindent megtesz. A másik részem pedig belenézett a szemébe és fontolóra vette az ajánlatát.
-Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet…- hallgattam az okosabb felemre és indultam meg a kijárat felé.
-Candice…- nyúlt a karom után, aminél fogva sikeresen visszahúzott maga elé. – Maradj, kérlek, én alszok itt a kanapén, te pedig alhatsz az ágyamban…- nézett rám még mindig azokkal a sötét szemekkel, amik ezúttal semmilyen dühöt nem tükröztek.



Bent ültem Dan szobájában, gondolkodtam és közben a nagy semmibe bámultan meredtem.
Majd kopogást hallottam az ajtó túl feléről.
-Bejöhetek?- kérdezte Daniel.
-Persze, hiszen a ez te szobád- mosolyodtam el.
Bejött majd a szekrényekhez ment, ahonnan egy nagy pólóval tért vissza.
-Tessék – nyújtotta oda nekem. Először nem nagyon értettem, de azután elvettem tőle a pólót.
-Csak, hogy legyen miben aludnod. És arra van a fürdőszoba – mutatott a másik ajtóra, ami tárva nyitva állt. Bementem, bár éreztem, hogy Daniel le sem veszi rólam a szemét.
Magam mögött bezárkóztam és magamra kaptam az pólót, amit az imént átnyújtottak. Miközben öltöztem végig az ajtót néztem, nehogy valamilyen váratlan „vendég” bejöjjön. Szerencsére nem jött senki. A kapott póló leért egészen a térdemig. Ahogy kimentem Dan még mindig az ágyon ült.
-Tyűhaa!- viccelődött majd közelebb jött hozzám.
-Na, milyen? – kérdeztem tőle halál komolyan, bár nem tudom, mit lehet várni egy olyasvalakitől, mint Daniel.
-Nagyon csini vagy benne, többet kellene a ruhámban járnod!- viccelődött tovább engem közben pedig megint a pirosság kerülgetett.
Leültem az ágyra és közben megláttam egy képet ami, a komódon állt.
-Ez kicsoda?- mutattam rá, mire Daniel idepillantott, de nem sokat időzött rajta a szeme.
-Senki…- rándult ökölbe az ökle, a szeme pedig a sötét barna helyett mintha szikrákkal pattantó feketévé vált volna. Teljesen elváltozott az arca, egy pillanatra meg is ijedtem tőle. Egy darabig csak állt ott és nézett maga elé, erre én lassan felálltam és közeledni kezdtem felé, közben egy picit aggódtam mi lesz, majd ha elveszti a fejét. Már láttam mérgesnek, már láttam idegesnek, de nem fordult még velem elő, hogy így, ilyen állapotban láthassam őt. Ahogy hozzáértem rögtön rám nézett, nem érettem, de mintha szomorúság lett volna a szemében a düh helyett, ami már szinte Black védjegy lett ebben a faluban. Csak álltunk ott mikor egy pityegést hallottam, amire mind ketten elkaptuk a fejünket.
-Ez mi volt?- néztem rá értetlenül.
-A sütő. Kész a vacsi. Magamban arra gondoltam, hogy ez volt Daniel Black, már körülbelül születésem óta ismertem, és ahogy nagyobb lett, egyre rosszabb híre lett. De ami még furcsább volt, hogy szinte semmit nem tudtam róla. De ez a pillanat volt ő. Valamiért így éreztem.
-Gyere ki, meg mutatom mit csináltam… - húzott ki magával ellentmondást nem tűrően.
-Rendben...- leheltem magam elé alig érthetően szinte.


Éjszaka csak forgolódtam az ágyban, mert az álom egyszerűen sehogyan sem jött a szememre. Belegondoltam a ma történtekbe…
Daniel Black ezalatt a pár nap alatt belecseppent az életemben, ami eddig tökéletes volt. Ha nem is a megszokott módon.
Megmarkoltam magam alatt a paplant és magamhoz húztam a párnát is… nem akartam elhinni, de Daniel Black ágyában készülök elaludni. Méghozzá, úgy hogy anyának fogalma sincs, hogy hol vagyok éppen. 
Nagy nehezen sikerült álmot erőltetni magamra, de mielőtt még lecsuktam volna a szemem a képet láttam magam előtt, amit pár órával ezelőtt Daniellel néztünk. Mikor szóba hoztam Danielnél, teljesen elkomorult. Olyan más volt, nem tudnám megmagyarázni, de azt hiszem ő a legveszélyesebb ember, akit ismerek. Egy részem félt tőle, de egy dominánsabb részem pedig féltette őt.

2014. február 16., vasárnap

Eredményhirdetés

Sziasztok édesszíveim!


Nos itt lennék az eredményhirdetéssel. Örülök, hogy ennyien jelentkeztetek, nagyon jól esett az érdeklődés. És nem számít, ki milyen helyezést ért el, mindenkinek szívből gratulálok! Volt két ember, aki nem küldte el végül a novelláját a határidőig, nem mondok neveket, úgy is tudják, mert írtam nekik, ők természetesen nem lesznek benne a versenyben. Remélem a képek/oklevelek elnyerik a tetszéseteket, ha esetleg valaki nem elégedett az övével, ne szégyellje szóljon és csinálok neki másikat!

És akkor nem húzom az időt tovább...


Klaroline blog:

3. helyezet

 Adel Evans

 

2.helyezet

Ellie

 

1.helyezet

Judit

 

És itt szeretnék külön gratulálni az én különdíjasomnak! Nagyon gratulálok neked!

Különdíj:

Fanni 

 

Legszebb kinézet:

3. helyezet
Kecskeméti Anikó

 

2. helyezet

Oregon

 

1.helyezet

Elena Gilbert

 

Legjobb novella:

3. helyezet

 Vivi

 

2. helyezet

 Bogi

 

1. helyezet

Morwen

 

 

 

 Ide eredetileg nem terveztem különdíjat, de ahogy ezt a novellát olvastam, tudtam, hogy nem hagyhatom helyezés nélkül!

Lana W.

Emléklapok: 















 


Mindenkinek nagyon gratulálok, tovább az elsőknek holnap reggel írok egy emailt, és abban lesznek benne az interjú kérdései! A blogajánlót pedig majd délután kiteszem a blogra. A novellában elért első helyezett novella pedig szintén kikerül a blogra. A cserék között mindenki kint van, hogy ti is kiteszitek-e az oldalt az a ti döntésetek, nem erőszak. Egy élmény volt, és köszönöm minden egyes jelentkezőnek, hogy megtisztelt engem a részvétellel! Ezennel vége a blog első blogversenyének!

 

2014. február 14., péntek

A házibuli



3. fejezet


Daniel


Már nem is tudom mióta egyedül élek ebben a nagy házban, a bokszolásnak köszönhetően mindent megkaptam, amit csak szerettem volna. Habár nem ez volt az, amiről álmodtam gyerekkoromban, és nem is a nagy ház és a luxus miatt kezdtem el, de végülis remekül alakult. Mert nagyon élvezem.
A zuhany alatt álltam mikor hallottam, hogy csörög odakint a telefon, felkaptam egy törülközőt magamra és a csörgés irányába mentem. Átszeltem a ház egész részét, közben vízfoltokat hagyva magam után.
És mivel csak egy törülköző takarta mindenem, kilátszott az összes tetoválás is, amit valaha magamra varrattam.
Volt egy pár, de számomra mindegyik különleges volt, hiszen mindegyik más-más okból került fel.
-Halló?- szóltam bele az immáron vizes telefonba.
-Sziaaaaa… hol vagy?- ordítottak a telefonba.
-Itthon.
-Miért?
-Miért hol kellene?
-Charlie házában ma buli lesz, meg vagy hívva, haver, szedelőzködj és gyere, de ne felejtsd, el ma van a meccs is…
-Az a meccs?
-Igen, úgy hogy ne késs.
-Nem én haver, 10 perc és ott vagyok.- csaptam le a telefont.
Szedelőzködtem, de időközben megjelent Connor.
-Mégis hova mész?
-Meccs van…
-Mi?! És én, hogy hogy nem tudok róla?
-Hát mert nem szóltam… de ez nem olyan, nem túl… legális keretek között zajlik majd…- kerestem a jó szót és közben még mindig néhány cuccom-pakoltam.
-És kivel?
-Hát múltkor összeszólalkoztam egy barommal és most ideje, hogy meg tudja kivel nem szabad sosem ujjat húzni.
-Aha…- nézett az órájára idegesen. – És mi volt a vita tárgya?
-Hát… talán megdöntöttem a barátnőjét…
-ÓÓÓ
-És talán… utána a következőt megint… Igen, visszatekintve talán egy kicsit az én hibám is…- vágtam szomorú arcot. De a legutóbbit nem, ha ez számít. – nevettem fel. –Most mennem kell!- futottam az ajtó felé.


Candice


A szobámban ültem és éppen a hétfői matek dolgozatra tanultam. Már körülvettem az ágyam könyvekkel a megfelelő ceruza és radír is a kezemben volt, mikor valaki az ajtómon kopogtatott.
Britt tört be rajta, teljesen fel volt pörögve.
-Mi történt?- nevettem rá.
-Ma Daniel bunyózik…
-Mi? Ne már… Brit, ez kb. minden héten 6-szor így van…- tettettem először az izgalmat, de utána neki is leesett, hogy a legkevésbé sem izgat.
-Igen, és minden nap a te volt pasid akarja szétverni?- nézett rám Brit, és közben éreztem, hogy szuggerál. Lehet ennek a hatása, hogy végül mégis kíváncsi lettem.
-Mi?
-Igen…
-Nem… nem… nem lehet…
-De, gyere, ha még gyorsan jössz, odaérünk…
-Miért hol vannak?
-Charlie-nál…
-Jól van, gyere, menjünk! – kirontottunk a szobámból körülbelül olyan sebességben, mint ahogy Brit berobogott.
Lent felvettem a kabátom és rögtön futottunk is Charlie házához, ami körülbelül 5 percre volt, most előny volt, de mikor eget rengető bulikat tart akkor már kevésbé.
Ahogy beértünk láttam, hogy a kapu tárva nyitva van, a házból üvöltött a zene, ami már egy sarokkal arrébb is hallani lehetett.
Bementünk a házba minden szem ránk szegeződött, ami hála istennek nem volt túl sok fő, mert a buli java mind a kertben volt, ahol éppen a bunyó fojt. Nate akivel állítólag verekedik most, nagyon régen a barátom.
Megláttam, ahogy ott verekednek kint, és kiszaladtam. Daniel eszeveszetten püfölte Nate-et. Körülöttük az emberek nagyon lelkesek voltak, esküszöm egy csomó embert még pénzt is lóbált a kezében mintha valami jó dologra szánná.
Daniel egy másodpercre felnézett majd a szemei pont rajtam ragadtak meg a tömegből, picit kényelmetlenül éreztem magam, amit nem igazán értettem miért volt. Megakadt rajtam a tekintete, de ami még meglepő volt, hogy mintha én is belebilincselődtem volna a sötétbarna tekintetekbe. Néztem, néztem, az izmain a póló felszakadt, egy-egy tetoválás kilátszódott és az izzadságcseppek, mint a patak folytok a karjáról.
Majd hirtelen behúztak neki egyet, teljesen eldűlt, mint valami zsák. De még nézni is rossz volt, szegényt a semmiből a földre kényszerítette Nate. Már hirtelen azt sem tudtam ki miatt aggódjak.
Ahogy a földre került Dan, mindenki szédelegni kezdett, a tömeg, aki eddig kint volt, most már sehol sem volt, de ami rosszabb még Britt is eltűnt. Nate önelégülten beballagott és kivette a neki járó pénzt a pasi kezéből, aki ugyancsak önelégült vigyorral díszelgett.
-Jól vagy? – térdeltem le Daniel mellé.
-Persze…- próbált rögtön feltápászkodni, bár elég kevés eséllyel.
-Ne, ne mozogj!- fogta meg a fejét, mert tényleg elég rosszul nézett ki, nem volt szívem nekem is csak lelépnem innen.
-Nem kell segítened!- próbálta megint a nagymenőt játszani és felkelni.
-Nem, ne mozogj, oké?- néztem rá kérlelő szemekkel. Nagy nehezen megértettem vele, hogy maradjon egy kicsit és ne ficánkoljon.
-És miért jöttél el, ma?- hajtotta vissza a fejét a kezemre és közben engem nézett.
-Mert… mert – gondoltam bele igazán, mert valójában fogalmam sincs, hogy miért is jöttem én ide ma este. –Akit ma megvertél az az én volt barátom. - néztem el, mert most nagyon kínosan éreztem magam.
Láttam, hogy egy kicsit elcsodálkozott, de ő legalább nem volt zavarban.
-És te miért verekedtél?- próbáltam elterelni a témát kellemesebb dolgokra…
-Hát...tudod…én. - kezdte ugyanolyan nyögvenyelősen, mint én az előbb, ebből már gondoltam nem lehet jó dolog. – Személyes ellentétek…- ködösített.
-Értem. Akkor biztos nem olyan, amit tudni akarok. - nevettem fel. – Most már fel tudsz állni?- néztem le rá.
Megpróbált felállni és már több sikerrel is járt az ügyben.
Ahogy próbált megállni a lábán, végig a talajt fürkészte, majd hirtelen meginogott egy kicsit.
-Jól vagy? – néztem most már ezúttal fel rá.
-Igen, de a hasam… - mutatott le. Felhúztam a trikóját, ami alatt látszott a seb, amit bizonyára Nate okozott neki. Már teljesen lila volt, az sem kizárt, hogy eltört a bordája.
-Uramatyám! – Lepődtem meg, de ahogy megláttam, ezzel szemben ő mintha minden napos dolog lenne a számára. –Jól vagy?
-Persze, minden rendben, majd meggyógyul- legyintett rá.
-Oké, akkor hol laksz?- néztem várva a választ.
-Mi? Máris? Meg sem hívsz vacsorázni előtte édesem?- röhögött és közben „felvette” a sármos mosolyát.
-Nem úgy értem, te hülye! Hazaviszlek!

A következő rész, csak 5 olvasó kommentelése után következik!

2014. február 6., csütörtök

Egy édes elutasítás



2. fejezet





Daniel


Szorítottam magamhoz, nem akartam, hogy még jobban sírjon, csak meg akartam őt vigasztalni. Más volt, nem élvezte a bókokat, amiket kapott tőlem, nem közeledett felém, mint minden más lány, akit ismerek.  De ez az idegen férfi fura volt, mit akarhatott? És miért nem hagyta, hogy bántsam? Nem áll össze a kép…
-Candice…- néztem le rá. Majd megtöröltem az arcát, ami még mindig nedves volt egy kicsit. – Jól vagy?
-Igen – érkezett a szűkszavú válasz.
-Szerintem menjünk be.
-Én… én… csak…- törölte meg a szemét.
-Gyere!- kaptam fel hirtelen. Lehet, hogy túlzás volt, de olyan erőtlennek látszott és egy részem azt kívánta bárcsak segíthetnék neki valahogy. Bementünk, vagyis bementem és letettem őt a lánymosdó előtt. Bár, amikor felemeltem eleinte ficánkolt, de mire beértünk már egy halvány mosoly is megjelent az arcán. Gyönyörű lány volt.
-Kösz.- mondta mikor letettem. Ahogy a lába a földet elérte picit meginogott és belekapaszkodott a kabátomba. – Bocsi.
-Nincs miért bocsánatot kérned - villantottam felé egy mosolyt, hátha jobb kedve lesz tőle. Megindult befelé majd mikor már majdnem becsukta az ajtót átgondoltam a dolgokat.
Bementem én is.
-Te mit művelsz?!- nézett rám értetlenül.
-Semmit… miért…?
-Ez a lánymosdó- mutatott az ajtóra, amin egy szoknyás lány ácsorgott.
-Látom - majd nevetve felültem a csapra.
-Te nem vagy normális!- nevette el magát.
-Miért? Mert nem félek bejönni ide?- szórakoztattam tovább.
-Nem, hanem mert meg van ennek is a büntetése- mondta komolyan.
-Igen, de nekem mindent szabad…- mosolyogtam rá.
Közben ő megigazította a haját és megmosta az arcát, látszott rajta, hogy már jobban van. De az oldalamat nagyon fúrta a kíváncsiság, hogy mi miatt lett szomorú. De addig nem merészkedtem, hogy rákérdezzek…
-És ki volt az a férfi?- váltottam komolyra hirtelen.
- Ööö… nem fontos. - dobta be a zsebit a kukába, majd megindult kifelé. De megálltam előtte, gyenge teste semmi nem volt az enyémhez képest, hiába próbálkozott nem tudott kijutni. Egy pici mosolyt véltem felfedezi az arcán, de én még mindig játszani akartam.
Majd hirtelen kinyílt mögöttünk az ajtó és egy hosszú szőke hajú lány lépett be rajta, de ahelyett, hogy meglepődött volna, hogy itt állok a lány WC közepén, közelebb jött hozzám és kacérkodni kezdett előttem.
-Daniel Black, mit keresel te itt?- csavargatta arany tincseit, és közben néhány gomb kigombolásra került, az eleve is vékony kis blúzán. Candice-nek az az arca mikor meglátta a lányt, ahogy rá néztem a nevetés fogott el, de nem akartam bunkó lenni. Most nem. Az undor teljesen kivehető volt az arca vonásaiból, nem láttam még senkit, aki ilyen nyíltan undorodott volna valakitől.
-Na, jó, én mentem!- hagyta el sietősen a mellékhelyiséget.
A szőkeség még mindig előttem állt, nem szégyellt egyre és egyre közelebb kerülni hozzám.
Már éppen lecsapott volna az ajkaimra mikor én meghátráltam.
-Bocs, talán majd máskor!- legyintettem a kezemmel, még láttam azt a sértett arckifejezést, ami az arcára „ragadt” de nem érdekelt. Próbáltam beérni Candice-t.
Mire beértem a nagy terembe már becsengettek, úgy hogy felmarkoltam a táskát és berohantam órára.
Éppen elsősegély órára pottyantam be, nem voltak sokan, igazából még azt sem tudom én miért vettem fel ezt az órát.
-Jól van, most hogy mindenki itt van, kérem, álljanak párba!- mondta mosolyogva a tanár.
Megindultam Candice felé, aki már egy Chris nevű fiú mellett állt.
-Haver, tűnés! – intettem neki dühösen.
-Mi?- mondták egyszerre Candy-vel.
-Jól hallottad haver!- léptem közelebb hozzá, majd egy morgással jeleztem, hogy most már igazán itt az ideje, hogy elhúzzon.
-Dan…- húzott arrébb. –Most mi van?- nézett rém értetlenül.
-Az van, hogyha nem hagyod békén a csajt, kiverem az összes fogad…
Felemelt kezekkel arrébb húzódott.
-Jól van, haver, nem kell felhúzni magad!
Miután elment odaálltam Candice mellé, mintha semmi nem történt volna.
-Te meg mi a fenét művelsz?- lépett egy kicsit közelebb, de láttam, hogy picit megijedt az előbbi kis „műsortól”.
-Semmit, csak azt akartam, hogy egy párban legyünk!- néztem rá ártatlanul.
-Kérhetted is volna…
Volt valami ebben a lányban, amit nem tudtam hova tenni, valahogy mindig kritizál, és nem tetszik neki, amit vagy, ahogy csinálok. Sosem volt még ilyen, a lányok mindig csüngtek minden szavamon vagy éppen el sem jutottunk a beszédig…



Candice


Szinte az egész napot Daniellel töltöttem, teljesen más volt. Hol kedves volt és vicces hol pedig az az állat, akinek eddig hittem. Hol flörtölt, hol pedig kedves volt.
Egészen új oldaláról ismerhettem meg Daniel Black-et.
Brittany-val együtt sétáltunk haza, alig volt pár közös óránk, de ilyenkor mindent megbeszéltünk, de ha nem volt elég időnk, akkor a házunk előtti padon üldögéltünk és elmondtunk egymásnak mindent.
-Ma azt pletykálták, hogy szinte egész nap Dannel múlattad az időt.
-Ne higgy nekik, tudod milyenek, most én, de jövő héten már valaki mást akarnak összehozni vele…- tereltem a témát.
-Értem és volt még ma valami…
-Igen, és szeretném, ha nem mondanád el senkinek, érted?- néztem rá halál komolyan.
-Mondjad…
-Itt volt megint!
-Biztos ő volt? Már napok óta rémeket látsz…
-Biztos! Láttam! Apa megint itt van…

2014. február 1., szombat

Információ

Sziasztok édesszíveim!


Szeretnék értesíteni minden versenyzőt, hogy megváltozott a verseny dátuma, 12.- én lezárom a jelentkezést, és 15-re kell elküldeni a novellákat és így természetesen 16.-án már mindenki tudni fogja az eredményeket.
Eddig sokan jelentkeztek, amit nagyon köszönök mindenkinek!

xo xo