Egy késői látogatás

5. fejezet

Sziasztok kincsecskék!

Itt lenne a kövi fejezet, remélem tetszeni fog, szeretném szeretettel köszönteni a blog 61. rendszeres olvasóját, nagyon örülök, hogy itt vagy, ezt a részt neked ajánlom!

xo xo

A héten sok minden volt, kezdve a beígért dolgozatok tömkelegével és Brit szülinapjával. Minden évben valami különlegeset szeretnék neki venni, de ezéven most a 17. szülinapjára elhatároztam magam, hogy rendezek neki egy olyan bulit, amit sosem fog elfelejteni. Nem voltam kezdő e téren, a suliknak is én szoktam megszervezni mindent, nagyon szeretem.

A suliban, titokban szervezgettem a bulit, már mindenkinek kiosztottam a meghívót, de külön megeskettem minden egyes személyt, hogy nem mondja el Brittnek.

-Szia! – jött velem szembe hosszú barna tincseit szabadon engedve.

-Szia! Hova mész?

-Már nincs több órám, megyek haza – mosolyogtam rá.

-Remek, akkor mehetünk. - húzott fel a földről, mivel már itt gubbasztottam egy félórája a buli részleteit tervezve.

-És hogy telt a heted? – fordultam felé, és közben a mappákat erősen magamhoz szorítottam nehogy akár egy kicsit is betekintést nyerjen.

-Tudod, mint a többi. És mi van Balckkel?- nézett rám és egy pillanatra sem szakította meg a szemkontaktust.

-Semmi Britt! Ismersz engem. És tudod milyen Black…

-Tudom, de amiket elmeséltél nem gondoltam, hogy…

-Elég, Britt, nincs semmi, ami miatt aggódnod kellene!- álltam meg és rántottam magam elé.

-Rendben…

Este volt, feküdtem az ágyamban és közben éppen egy régi filmet néztem, csak kapcsolgattam, mikor a tévé megállt a Szerelmünk Lapjainál. Épp annál a résznél „fagyott” meg a tévé mikor Ryan Gosling az óriáskeréken csimpaszkodik, nem is tudom láttam-e már ennél viccesebb udvarlási kísérletet. Minden esetre neki bejött…

Mivel anya ma dolgozott így kénytelen voltam egyedül belemerülni Ally és Noah kalandjaiba. Habár anya úgy sem nézné, nem ismerek nála nagyobb akciófilm rajongót.

Már majdnem elnyomott az álom mikor szüntelenül kopogást hallottam az ablaknál. A szobám a háznak a második emeletén van, szóval el sem tudtam képzelni mi lehet az. Kikeltem az ágyból és kitártam az ablakot, mi lehet az hajnali 11-kor, ami nem várhat?

-Candice…- kiabáltak fel az udvarunkról. Megtörölgettem a szemem, hogy lássak is valamit. Rögtön kivettem, hogy ki áll lent a sötétben.

-Daniel, te meg mi a fenét csinálsz ott?

-Várlak téged…

-Mi?! Engem? – akadtam ki.

-Gyere le!

-Teljesen megőrültél?- néztem rá döbbenten.

-Miért? – nevetett fel hangosan.

-Csssss! Meghallják a szomszédok, hogy itt vagy!

-És? Kit érdekel?- kiabált teljes torokból.

-Css, az ég szerelmére Dan! Gyere az ajtóhoz…- hívtam oda, mert nem akartam, hogy felkeltse valamelyik szomszédom, aki pedig azután elmondja anyának, akinek nem tudom, hogy magyarázhatnám meg ezt az egészet.

Lefutottam a földszintre, majd az ajtó előtt egy kicsit megtorpantam, tudtam, hogy nem jó ötlet, amit csinálok, de nem tudtam mit tehetnék…

Egy hirtelen mozdulattal kinyitottam az ajtót, mielőtt még meggondolnám magam.

Az ajtó előtt nem állt senki nagy csodálatomra. Kinéztem és keresni kezdtem őt a szememmel, de szerencsére nem kellett sokáig, mert Daniel ott ült a házunk előtt neki dőlve a falnak.

-Daniel…- rohantam oda hozzá. Ahogy felnézett láttam, hogy az arca teljesen sebes. – Uramisten, mi történt veled?!

-Semmi… habár a srácok…- makogott ott össze mindent.

-Te részeg vagy? Néztem rá elkerekedett szemekkel, mert a sötétben még nem láttam semmit, de most hogy beszél hozzám, nem csak hogy lehet hallani a hangján, de még büdös is volt. 

-Nem!- háborodott fel. –Teljesen jól vagyok!- pattant fel a földről. -Csak kicsit elestem. – porolta meg magát.

-És mi történt az arcoddal?- vettem jobban szemügyre az arcán lévő vérző sebeket, nem beszélve a lila foltokról, amik a fél arcát „ellepték”.

-Volt néhány béna srác, akiknek példát kellett mutatni. - mondta szigorú arccal.

-Hát, persze…- mondtam szarkasztikusan. – Gyere, segítettem neki menni majd bent letettem a kanapéra, de miután bezártam az ajtót és visszanéztem volna rá, már nyoma sem volt.

-Daniel? Hol vagy? – fordultam körbe a saját tengelyemen.

Benéztem a konyhába, még a vendégszobába is, de nem volt sehol. Majd hangot hallottam az emeletről, a lépcső felénél bukkantam rá Danre.

-Hát te mit csinálsz?- néztem rá nevetve.

-Elestem – vágott ártatlan arcot, mint egy ma született bárány. Felsegítettem, de mire sikerült felállnia megint kiszökött a kezeim közül. - Hová mész megint? Istenem mi van, ha anya hazajön? Mi lesz, ha előbb jön a munkájából, vagy ha reggel rájön, hogy volt itt valaki?! Vagy mi van, ha rájön, hogy Black volt az? Sosem bocsátana meg nekem. Mire beértem Dant már a szobámban volt és a fehérneműim között turkált.

-Tedd azt le!- vettem ki a kezéből a melltartóm. Közben ő jókat nevetett a zavaromon, ami nem is lehetett volna egyértelműbb.

A sebei még mindig véreztek, az alkohol szag még mindig áradt belőle, és egyszerűen nem volt képes egyhelyben maradni.

-Daniel, most nagyon koncentrálj, arra mit mondok, rendben?- néztem rá és közben próbáltam szuggerálni, hátha hallgat rám. – Hozok fertőtlenítőt és megtisztítom a sebed, addig te maradj itt! Ülj le az ágyra, és ami a legfontosabb maradj egy helyben!- ültettem le a szatén lepedőre, ami az ágyamra volt terítve.

Egy pillanat alatt visszaértem, de mire ez megtörtént, Dan már az ágy lábánál kuporgott.

Leguggoltam mellé és próbáltam biztatóan mosolyogni, de végül lehet csak egy ijesztő vicsor lett belőle.

Végig engem nézett, le sem vette rólam a szemét, és mikor hozzáértem a sebeihez az arca teljesen eltorzult. –Ne haragudj!

Picit közelebb mentem, hogy elsimítsam az egyik hajtincsét a sebből mire megint felszisszent. – Tényleg sajnálom…

-Nem kell…- nézett mélyen a szememben, úgy hogy az arcunkat csak pár centi választotta el.

 –Na, jó!- azonnal felpattantam, mert nem akartam olyasmit tenni, ami esetleg a jövőben hibának számítana. Rögtön elfordította fejét a cselekedetemre én pedig kezdtem nagyon kínosan érezni magam. –Most már aludj egy kicsit…- fordítottam rá a takarót, mert időközben bemászott az ágyamba. Nem akartam elhinni, Daniel Black ezúttal az én ágyamban alszik és én ezt megengedtem neki. Végig néztem rajta, az érzések ezrei, amiket abban a pillanatban ébresztett bennem, nem volt leírható semmivel.

Külsőre egy rövid szőke hajú, izmos és kigyúrt fiú volt, de belülről közelt sem lehetett ennyire egyszerűen definiálni.

Hiába volt mindig jókedvű, egy másodperc alatt át tudott alakulni a mosolya fojtogató tekintetté vagy éppen egy kétségbeesett arccá.

És ha nem vigyázok, lehet, hogy engem is megváltoztat majd… Ettől féltem a legjobban! Más leszek, és nem tudom meggátolni!