A nem kívánt találkozás!

14. fejezet

Sziasztok Kedves Olvasók!

Remélem senki sem csalódott a részekben és tetszett neki! Ez most rövid rész lett, de a következő az már jóval hosszabb lesz, ígérem! Szerintem izgalmas, de ha bárkinek más észrevétele van, örömmel várom!

Szeretném megköszönni a visszajelzéseket a történettel kapcsolatban, erre most szükségem volt. És nagyon sok szeretettel köszöntelek, Jenni az oldalon, remélem nem fogsz csalódni! Te voltál a 35. jeletkező ezért szeretném ezt a részt neked ajánlani, és megköszönni, hogy itt vagy!

xo xo

Matt szemszög:

Jártam az utcát és gondolkodtam, vajon hol töltsem a mai éjszakát, tekintve, hogy haza biztosan nem megyek. Kezdett egyre hűvösebb lenni, már a zakó sem tartott elég melegen, ezért elindultam az első személyhez, aki eszembe jutott és imádkoztam, hogy otthon legyen.

Mentem és mentem, nem gondoltam volna, hogy ilyen távol lakik, de nem nagyon érdekelt, mert ez így is a legkisebb gondom volt. Megálltam az ajtaja előtt, a kezem remegett, ahogy egyre közelebb vittem a felülethez, nem mertem bekopogni. Majd vettem egy mély levegőt és erőt vettem magamon, bekopogtam.

Léptei zaja zökkentett ki a remegésből, ami már szinte az egész testem átjárta, már kezdtem feladni, hogy bárki is ajtót nyit, mikor hirtelen kitárult előttem a hatalmas faajtó. Caroline állt előttem, egy szál kis felsőben és rövidnadrágban, nem is gondolná az ember mellette, hogy szörnyű hideg uralkodik most a világ nagy részén.

-Úristen, Matt mit keresel itt? Már szinte átfagytál, gyere be!- rántott be a jó meleg szobába.

-Én… összevesztem Rebekáh-val - mondtam és közben kihámoztam magam az öltönyből, amit mindaddig magamhoz szorítottam.

-Mégis miért?

-Mert, hát, nem is tudom, hogy mondjam… miattad. - szűrtem ki a szavakat közben pedig folyamatosan őt néztem, vajon mit szól majd a helyzethez, de nem láttam az arcán semmifajta meglepődöttséget.

-Értem. Tudod, én is összevesztem Joseph-hel.- erre a kijelentésre éreztem, hogy nagyot dobban a szívem, arra vágytam, hogy folytassa, még mondja, hogy mi történt, de nem tette, megfordult és a kanapéhoz sétált.

-Min?

-Szerinted?- nevetett fel.

-Nem baj, minden megjavul, higgy nekem. - mondtam neki és közben odaültem mellé, amilyen közel csak tudtam.

-Kösz, örülök, hogy ezt mondod, de szerintem nem ilyen egyszerű ez a dolog.

-Nem tudom, hogy mi folyik itt, de azt igen, hogy minden rendben lesz, mert nem fog tudni haragudni rád, én sem tudok. - mosolyodtam el halványan.

-Köszi. - nevetett fel, pedig láttam, hogy lassan már a sírás szélén áll. Szó nélkül bebújt az ölembe és a vállamba temette az arcát. – Örülök, hogy még mindig ilyen jó barátok vagyunk.

-Én is. - súgtam halkan a hajába, közben pedig egy-egy hajtincsével játszottam, de valójában nagyon is fájt, mert legbelül reméltem, hogy nem csak egy szimpla barátságról van szó.

-Na, jó, nem fogok sírni, gyere, nézzünk meg egy filmet, aztán vágjuk be a szunyát, mint a régi szép időkben. Jó?
-Igen. - örültem meg.

-De nem lehet, mára beszéltük meg a vacsorát emlékszel?

Muszáj elmennünk, háromnegyed hét, úgy, hogy lassan ideje készülődni is.

-Nem tudom, Car, biztos akarok én menni arra a baromságra.

- felém nyújtott a kezét, majd belekapaszkodtam és úgy emelt fel a kanapéról.

-De nehéz lettél!- cukkolt és közben nagy mosoly ült ki az arcára. –Igen, jönnöd kell! Kérlek a kedvemért, biztos jó buli lesz!

-Igen?- nevettem. Majd hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam és megpördítettem, olyan könnyű volt, mint egy pihe semmit sem változott. Hallottam, hogy ugyanúgy sikongat, mint eddig mindig. Olyan normálisnak éreztem, elöntött egy jóleső érzés és nem tudtam megszólalni sem, rájöttem, hogy nagyon hiányzik nekem Caroline.

-Tegyél le! – kiabált még mindig. Letettem és abba maradt a kiabálás is.

-Na, gyere, előhalászok neked valami csini öltönyt és te leszel a legsármosabb pasi a teremben.

Joseph szemszög:

Beültem a fekete, milliókat érő kocsimba és hirtelen felgyorsítottam a legnagyobb sebességre, csak gyorsulni és gyorsulni akartam, semmi mást, elfelejteni mindent, ami az imént történt. A szél lágyan csiklandozott és néhol kirázott a hideg, de nagyon jóérzés volt, elöntött a mámor, úgy éreztem nincs semmi baj, teljesen üres volt a fejem.

Az úton semmi sem jött velem szembe, ezért, mint az őrült nyomtam a gázt. Aztán hirtelen a telefonom csöngeni kezdett, láttam a kijelzőn Caroline mosolygós arcát, imádtam azt a képet, ahhoz képest, hogy én csináltam, nagyon is jó lett. Nem tudtam levenni róla a tekintetem, felvenni viszont semmiképp nem akartam. Az előbbi üresség eltűnt és minden újra eszembe jutott, bár ne lenne ennyire nehéz bízni! Majd ahogy visszanéztem az útra, ahova mind végig figyelnem kellett volna, láttam, hogy egy nagy kamion tart egyenesen velem szemben, pár méter választott el minket csupán. A kormányt, amilyen gyorsan csak tudtam elrántottam, hogy megelőzzem az ütközést. A kamionos is hasonlóan gondolkodott és a másik irányba kanyarodott el, sikeresen kikerültem, de az autó fordult párat mire meg tudott állni. A szívem a torkomban dobogott, még hallottam, ahogy a sofőr egy hatalmasat dudál, de még annyira sem méltatta, hogy megálljon, csak ment tovább.

Végig tapogattam magam, alig hittem, hogy megúsztam egy karcolás nélkül az egészet.

Kiszálltam a kocsiból, majd szemügyre vettem, hogy mekkora kárt okoztam. Nem volt nagyon látható, sőt csak akkor volt észrevehető, ha valaki nagyon megnézte.

Mikor visszaszálltam a telefon már nem csöngött, de nem is volt baj, mert nem vágytam arra, hogy Caroline-nal beszéljek.

Elfordítottam a kulcsot, és újra felgyorsítottam, bár ezúttal már csak a megengedett sebességet használtam, mert azért meghalni nem akartam!

Lassan odaértem a forgatásra, ahogy végig néztem mindenkin, olyan idegeneknek láttam őket, már ezer éve nem láttam senkit. Megkerestem a rendezőt, aki először is leordított, hogy hol voltam eddig, ami persze teljesen jogos volt, de akkor sem akartam, hogy valaki a mai napi történések után, még le is kiabáljon. Inkább csak csináltam, amit mondott.

Pár óra alatt végeztem, nem volt nehéz, sőt azt hiszem ez már hiányzott is. Hogy valaki más legyek, ha csak egy kicsi időre is. Mindig is imádtam ezt a munkát, és sokszor hallottam, hogy jó is vagyok benne.

Hamar eljött az este, és a vacsora is, mivel Car-rel nem beszéltük meg, hogy együtt megyünk, egyedül indultam neki az útnak. Szerencsére az étterem nem volt messze, és nem is én érkeztem meg legelsőnek, mert Bonnie és Ian már ott várt ránk.

-Sziasztok!- köszöntem nekik, és még kicsit jobb kedvem is lett, hogy láttam őket, hiányzott már Ian nekem.

Leültem közéjük és beszélgetni kezdtünk, nagyon jó volt, elvégre is azért találtuk ki ezt a találkát, mert jobban meg akartam ismerni a legjobb barátom barátnőjét.

-Szia! Hogy vagy?

-Remekül. - hazudtam rezzenéstelen arccal, amire nagyon is büszke voltam. – És ti?

-Köszi, jól. Nem tudod, hol vannak a többiek?- kérdezte Ian. Mondjuk Car?- célozgatott, nem is diszkréten.

-Azt beszéltük, hogy külön jövünk, mert neki még valami dolga akadt. - ködösítettem. És rendeltetek már valamit?- tereltem el a témát.

-Nem, meg akartunk várni titeket. - mosolygott Bonnie.

- Ért…

-Sziasztok!- köszöntek fel hirtelen, mire én egy kicsit megijedtem, és mikor megfordultam, olyat láttam, amire nem számítottam. Caroline és Matt jöttek meg, méghozzá együtt. Nem akartam elhinni, Car-rel Matt-en vesztünk össze és most képes az ő oldalán ideállítani. Legszívesebben jól behúztam volna Matt-nek és itt hagytam volna mindenkit a francba.

Caroline mesésen nézett ki, mint mindig, egy bokáig érő tűzpiros ruhában feszített, ami remekül kiemelte a csinos alakját.

-Sziasztok!- köszöntek egyszerre, majd Car mellettem foglalt helyet, Matt pedig mellette. Nem szólt egy szót sem, csak elhelyezkedett, olyan volt, mintha ő haragudna én rám. De ha ők együtt jöttek, felvetül a kérdés, hogy vajon akkor a húgom, hol van már megint?

-Matt, nem mintha zavarna, hogy Car-rel jöttél, de mégis hol hagytad a húgom?- förmedtem rá egy kicsit, de ennél udvariasabban már nem ment.

-Összevesztünk, de biztosan bármelyik percben itt lehet. – mondta mosolyogva, de én úgy láttam rajta, mintha Rebekah nevének hallatán egy kicsit ideges lett volna. Már éppen arra készültem, hogy felhívom, de akkor megláttam, hogy itt van, és nem is egyedül jött.

Odafáradtak az asztalunkhoz és mindketten hoztak magukkal egy széket, mi kicsit összehúzódtunk és így mindenki kényelmesen elférhetett. Rebekah is kitett magáért, mert gyönyörű volt, de Hayley, ő… elképesztő volt, a ruhája nagyon illett hozzá. Már túl dögös volt, kicsit közönséges, de sosem bántottam volna meg azzal, hogy ezt a szemébe mondom.

Emlékszem volt egy időszak, amikor tetszettem neki, nem is titkolta, de én nem akartam vele lenni, egy kicsit mindig is ribancosnak tartottam. Nem volt ő hozzám való!

-Szia Rebekah! Hayley! Te mit is keresel itt? Nem mintha nem látnánk szívesen, csak Reb nem szólt, hogy még egy fővel nő a vacsorázók száma.

-Meglepetés voltam, úgy hogy lepődj meg!- mondta kedves hangon Hayley, közben pedig végig simította a kezét a vállamon.

-Igen, meglepetésnek szántam, egyébként nem akarok udvariatlan lenni, ő itt Hayley. Joseph, Matt ti már ismeritek, ő Caroline, Ian, Bonnie.

-Nagyon örvendek. - fogtak kezet a többiek sorban.

Most már pedig, hogy mindenki itt volt, mindenki helyet foglalt, elkezdődhetett a vacsora!

 

Csak is az enyém! De vajon melyikünké?

13. fejezet

Joseph szemszög:

Egyre csak azon járt az eszem, hogy ez a gyönyörű szőke teremtés az enyém, nem akartam elhinni, olyan ártatlan, tiszta és csak is az enyém.  De valami mindig elrontotta a dolgainkat, valaki vagy valami mindig közénk állt! – néztem le rá, még mindig a karjaimba feküdt és halkan szuszogott, olyan nyugodt volt. De ahogy Caroline múltkor megcsókolt, olyan erőltetett volt, nem hasonlított az ezelőtt váltott csókjainkra. Talán Matt volt az, akinek imponálni akart? Talán ez az aranyhajú szépség mégsem az enyém testestül, lelkestül?- szorítottam egy kicsit jobban magamhoz, mert erre a gondolatra az izmaim akaratlanul is, de megfeszültek. Még álmomban is öleltem, nehogy eliszkoljon mellőlem.

A gondolataimat a telefon zörgése zavarta meg, és amint megnyitottam az üzenetet elterelődtek a gondolataim, mert Rebekah üzent, hogy mennünk kell a próbára. Tegnap említettek valamit, de nem számítottam, hogy ilyen korán ott kell már lenni. Nem tudom, hogy a hang hatására-e vagy a mocorgásom miatt, de Caroline is ébredezni kezdett.

-Jó reggelt, szépség!

-Szia!

-Sajnálom, de mennünk kell!- engedtem el a gyönge, kis testét és ott hagytam őt az ágyban egyedül.

-Miért hagysz itt?- kérdezte legörbített szájjal, hogy szomorúnak hasson közben pedig egy nagyon nyújtózkodott.

-Mert, Rebekah írt, hogy menjünk el a próbára - adtam meg neki a választ, bár valójában nem emiatt hagytam őt magára. Sosem tudtam bízni az emberekben, és ha eljátszották a bizalmam, sosem kaptak egy második esélyt. Ugyan Caroline még nem szolgált rá a bizalmatlanságomra, de könnyen előfordulhat, hogy még nem ismerem őt eléggé ahhoz, hogy el tudjam dönteni, alkalmas-e a bizalmamra. Ha Matt kell neki én, nem állnék közéjük, de soha többet nem akarnám látni egyikőjüket sem, ha felhasználnak a kis játékukhoz.

-Ne hagyj itt!- kérlelt a nagy, boci szemekkel, amikkel mindig meg tudott hatni, de most álltam a „próbát” és a fürdőt vettem célba, hogy felfrissítsem magam az induláshoz.

-Bocsi, de muszáj készülődnöm!

-Oké. – adta meg a választ, bár láttam rajta, hogy őt is meglepte a rideg arckifejezésem, amivel könnyedén leráztam őt. – De ha te mész, akkor én is!- mondta mosolyogva és kikelt az ágyamból. Magával söpörte az átlátszó lepedőt, de már nem hozta magával, úgy hogy az egyetlen dolog, ami fedte csinos idomait a fehérneműje maradt. A kijelentésére akaratlanul, de mosolyra húzódott a szám.

-Itt vagyok a fürdőszobában! – kiabáltam, de teljesen felesleges volt, mert már mellettem is állt. - Elmegyek zuhanyozni- jelentettem ki.

-Jó.- majd legnagyobb meglepetésemre, nem mondott többet, csak elkezdte ledobálni magáról a megmaradt ruhadarabokat.

-Mit csinálsz?- makogtam, közben pedig tetőtől talpig végig mértem.

-Én? Semmit!- adta az ártatlant és közben kecses léptekkel felém igyekezett. Egy percre sem szűnt meg a szemkontaktus közöttünk, ami csak még inkább növelte a hatást.

-Na, gyere ide!- rántottam magamhoz, mikor már nem tudtam türtőztetni magamon.

-De, el fogunk késni. - kötözködött velem, azzal, hogy ugyanazt mondogatta, amit én az előbb.

-Te nagyon gonosz kislány vagy, édesszívem!

 -Nem tagadok semmit!- mondta majd hirtelen lecsapott az ajkaimra és úgy csókolt, hogy minden kétségem kitörölte, amit éreztem az őszinteségével kapcsolatban. - elkezdtem húzni magunkat a zuhany alá, hogy a tusolással is haladjunk, mert már rég folyattam a vizet. A meleg víz, simogatóan folyt végig az immár csupasz testünkön és közben pedig vadul csókolóztunk.

*

Beletelt egy kis időbe mire kijutottunk a zuhanyzóból, de nem akartam Rebekah-ékat az örökkévalóságig váratni.

-Ez jó volt!- bújt oda hozzám Caroline, mint egy kis cica.

- Igen, jó is az, mikor mocskosabban jössz ki a zuhany alól, mint ahogy bementél. - nevettem. - De most már siessünk, mert Rebekah leszedi a fejünk.

-Jó.- egyezett bele.

Siettem, ahogy csak tudtam, csodálkoztam is, hogy út közben egy rendőr sem állított meg. Megérkeztünk a Rebekah által leírt címre és egy hatalmas templom állt előttünk, ami mellett, ha akartunk volna se tudtunk volna elmenni. Mesés volt, látszott rajta, hogy nagyon kifinomult, akár csak Rebekah ízlése, ez a templom egy az egyben ő volt!

Az udvara is hatalmas volt, és ahogy egyre beljebb haladtunk az épületben, még gyönyörűbb lett minden. Még nem volt feldíszítve minden terem, csak egy volt, amit a próba erejéig néhány ember igénybe vehetett. Kint a templom hátuljában pedig még egy szabadtéri esküvő folyt. Az egyik vendég szerint pedig Rebekáhéké is ugyan ilyen lesz. De én ezt nem hittem el, mert Reb bármit is csinál azt mindig egyedien és utánozhatatlanul viszi véghez.

A próba kezdetét vette, már megérkezett mindenki, aki fontos, csak a menyasszony nem. Matt fél percenként jött ellenőrizni vajon nincs-e velünk, mert a telefonját nem vette fel. Már kezdtem én is aggódni, vajon hol lehet? Caroline elálldogált a sarokban és közben pedig Matt-et próbálta nyugtatgatni, viszont volt egy időhatár is és mivel már nagyon fogyóba volt, arra a döntésre jutottunk, hogy a próbát el kell kezdeni, a menyasszony nélkül. Először mindenki hülyeségnek tartotta, de mikor a terület bérbeadója harmadjára jött be, hogy ha nem kezdik el, akkor kifelé, mindenki nagyon ideges lett, és hozzá kezdtünk a próbához. Én kimentem, hogy még egyszer megpróbáljam elérni a kis húgom, akihez ez a viselkedés nagyon nem volt illő, ezért már kezdtem nagyon aggódni.

A harmadik csengésnél már kezdtem feladni a reményt, mikor egy vékony hang beleszólt a telefonba.

-Igen?

-Hol a fenében vagy?- kérdeztem tőle azonnal, szinte rákiabáltam.

-Sietek, tudom, hogy késésben vagyok, de már úton vagyok, 10 perc és én is ott leszek.

-A próbát elkezdtük, mert muszáj volt a miatt a rámenős nő miatt, aki 2 percenként a nyakunkra járt az idő miatt.

-Tracy? A területi tulaj?

- Igen, Ő! Nem túl rokonszenves, az biztos. - tértem el a témától.

-Várj, azt mondtad már elkezdtétek?

-Igen.

-De ha én nem vagyok ott, akkor ki a menyasszony?

-Hát, nem tudom, biztos beállt valaki a helyedre.

-De ki?

-Nem tudom, de bemegyek és megnézem. - majd beléptem az ajtón, ahol már a ceremónia vége felé járhatott, ugyanis épp az a rész következett, hogy Matt megcsókolta a menyasszonyt, aki nem volt más, mint Caroline.

Ahogy a pap, kimondta, hogy csókolja meg a menyasszonyt és láttam, hogy Matt egyre csak Caroline ajkai felé közelít nagyon mérges lettem. Az én barátnőmet hogy meri, megcsókolni? Ezt el sem hiszem, legszívesebben odamentem volna és szétválasztottam volna őket, és egy jó nagy behúzva Matt-nek és hagytam volna el ezt a kócerájt.

-Joseph ott vagy? Halló? Ki az? Halló? Jo…- majd kinyomtam a telefont, nem akartam, de egyszerűen önkívületi állapotba kerültem, az én barátnőm éppen a volt barátját csókolja meg, előttem! Ez hihetetlen!

Ledermedtem, nem tudtam megmozdulni, hiába is szerettem volna. Csak néztem, hogy csókolóznak és csókolóznak egy örökké valóságnak éreztem.

Majd megtörtént a csoda és elszakadtak egymástól, Caroline nevetett és mikor észrevett, hogy ott állok nem messze tőlük és őket nézem, azonnal lefagyott az arca, nem mosolygott, csak nézett rám, de én már nem bírtam ott maradni tovább. Kimenetem a teremből, de volt egy enyhe sejtésem miszerint valaki követ, és nem is tévedtem nagyon. Caroline pár pillanaton belül már is ott volt előttem.

-Héj… Joseph.

-Mi volt ez?- fordultam vissza hozzá, aminek a következménye az lett, hogy majdnem összeütköztünk.

-Mi? Mi volt?

-Megcsókoltad!- kiabáltam rá, mire nagyon elszomorodott.

-Igen.- mondta, azt, ami eddig is nagyon nyilvánvaló volt. Nem magyarázkodott. - Kérlek, ne haragudj, gyere, menjünk haza, és ha hazaérünk, mindent elmesélek, kérlek, gyere!- majd közelebb jött egymásba csúsztatta az ujjainkat és lágyan megsimította a vállam a másik kezével.

-Jó.- egyeztem bele, de ettől függetlenül még mindig a pokolba kívántam azt a ficsúrt, aki az előbb a barátnőm szájában matatott.

A hazafele Caroline végig némán ült mellettem, kifelé bámult, nézte, ahogy elhaladunk a házak mellett és nem szólt egy szót sem.

Én ahányszor csak visszagondoltam a templomban töltött percekre megszorítottam a kormányt, de olyan erősen, hogy azt hittem el fog törni. Nem tudtam magamon uralkodni. Erre már Caroline is felfigyelt, mire csak lágyan elmosolyodott és a kezét az én másik kezemre helyezte. Az érintésétől éreztem, hogy az izmain meglazulnak, megnyugtatott. Ráemeltem a tekintetem, bár esküdni mernék, hogy még mindig mérges volt az arckifejezésem.

Észre sem vettem és már otthon voltunk, bementünk a nappaliba, Caroline pedig leültetett a kanapéra, majd ő is odakuporodott mellém.

-Ne légy mérges, nem az történt, amire gondolsz!

-Akkor miért ne mondod el, mi is történt igazából?- kérdeztem tőle flegmán.

-Rebekah nem volt ott, mint tudod, és utána láttam, hogy szegény Matt nagyon tehetetlen, a nő az a Tracy vagy ki, pedig engem kért meg, hogy menjek oda Matt-hez. Én pedig eljátszottam a menyasszonyt, igazából tök vicces volt, Matt-en is láttam, hogy jól szórakozik.

- Azt gondolom… - jegyeztem meg halkan.

-Csak egy baráti szájra puszi volt, nem gondoltam, hogy nagy jelentőséget tulajdonítasz neki. Aztán láttam, hogy, hogy nézel rám, és egyszerűen leblokkoltam. Kérlek, szépen kérlek, ne haragudj rám. Megértesz? - kérdezte és közben folyamatosan a tekintetem fürkészte.

-Igen.

-És Matt?- kérdezte miközben még mindig nem vette le rólam a szemét, de én már a név hallatára is ökölbe szorítottam a kezem.

-Joseph?- szólongatott Car.

- Nem, megkegyelmezek neki… egyelőre. De ha csak hozzád mer érni, akkor megnézheti magát.

-Jól van. Értettem… csak Joseph kérlek, bízz bennem, ő csak egy barát.

Rendben, hiszek neked!– valójában nem tudom, hogy haragudtam-e Car-re, de Matt-re biztosan, mert már csak a gondolatára is, elborult az agyam. Szeretnék bízni Caroline-ban, és kap tőlem egy esélyt, de ha ezt eljátssza, soha többet nem bocsátok meg neki, ezt tudom.

– Jól van, most megyek, mert még be kell néznem a forgatásra, majd beszélünk, jó?- néztem vissza rá, mert én felálltam a kanapéról és megcéloztam a kijáratot.

-Persze.  – eresztett meg egy halvány mosolyt, de láttam rajta, hogy nem őszintén. – Ne felejtsd el, este vacsora!

A vacsora, tényleg! Teljesen kiment a fejemből, nem volt hozzá túl sok kedvem, de már egyszer megbeszéltük, szóval nem lehet mit tenni!

Rebekah szemszög:

-Szia, szívem!- köszöntem el Matt-től reggel. – Megyek, a plázába megcsináltatom a körmöm a nagy napra, rendben, utána 10-kor, pontban találkozunk a templomban?

-Igen, igen, már vagy ezerszer megbeszéltük!

-Jó, csak szeretném, ha minden rendben menne, és nem szúrnánk el semmit. - szomorodtam el és Matt látva ezt közelebb jött hozzám és megemelte az állam, hogy a szemébe nézzek. –Minden tökéletes lesz, megértetted?- nevetett.

-Igen. – mondtam ezúttal már sokkal vidámabban. –De most már tényleg mennem kell. 10-re a…

-Igen a templomban! Viszlát, édes!

-Szeretlek!- kiabáltam vissza az ajtóból.

-Én is!- hallottam meg, ahogy utánam szól.

Kiléptem az ajtón és hirtelen megcsapott a hűvös levegő. Kirázott tőle a hideg, majd összehúztam magamon a vékony kis kabátom, hogy meg ne fagyjak. Aztán meghallottam, hogy valahol mellettem a kedvenc számom szól, megfordultam, de nem tudtam, hogy honnan jöhet a hang, amíg le nem esett, hogy az én táskám dalol. Ugyanis az én telefonon szólt.

-De hülye vagyok!- ocsúdtam fel, majd kikerestem a telómat. –Igen?- szóltam bele.

-Szia Reb! Hayley vagyok.

-Szia! Mizu?

-Csak a plázában vagyok és…

-Én is odatartok.

-Remek!

-Egyébként van egy jó hírem, majd ha odaérek, megbeszéljük.

- Rendben, akkor a Joe’s-nál várlak.

-Oké, szia!

Villámsebességgel fogtam magamnak egy taxit majd a pláza felé vettem az irányt.

Mikor beléptem a Joe’s-ba megláttam Hayley-t, aki éppen egy magas szőke hajú lánnyal beszélgetett. Nagyon szép, lány volt, de még nem láttam, de nem is tűnt úgy, hogy megismerem, mert mire odaértem a szőkeség eltűnt.

-Szia Reb!

-Szia! Mizu?

-Semmi! Veled? Mi volt az a dolog, amit mondani akartál a telefonba?

-Én… gyere, meghívlak egy burgerre!- majd az éttermi részleg felé kezdtem terelgetni magunkat.

-Szóval…- húztam a szót és közben helyet foglaltunk a széken. - Szerettem volna, ha holnap velem tartasz vacsorázni.

-És erre kellett ennyit várni?

-Nem egészen. Holnap Josephhel, Matt-tel és Joseph barátival leszünk.

-Barátai? Ez alatt a csajára gondolsz?- nézett rám és közben szürcsölt egyet az előbb kihozott kólából.

-Igen?- bizonytalanodtam el. – Ó, ugyan, kérlek, segíts meg, tudom, hogy mióta csak bemutattalak a tesómnak tetszik neked, csak azt kérem, hogy tedd egy kicsit féltékennyé Carolinet. - Sokat kérek?- néztem rá boci szemekkel.

-Őrült vagy, drága! Teljesen süsü!- közben pedig gesztikulált a kezével, amitől nekem azonnal röhögni támadt kedvem. Ezt szerettem Hayley-ben, hogy akármennyire is rossz volt a helyzet, nem volt olyan alkalom, hogy ne tudott volna megnevettetni.

-Nem, dehogy, csak tudod, hogy nem kedvelem azt a… a… nem is tudom, hogy nevezzem, aki hamarosan akár a sógornőm is lehet. - túloztam egy kicsit, de tudtam, hogy ezzel bele fog menni a dologba.

-Rendben. Legyen, de én választok ruhát!

-Igen, te!- nevettem el magam.

-Remek, akkor a fekete ruhám veszem fel!

-Várj, az az, amit én vettem a szülinapodra?

-Igen az. - nézett rám sejtelmesen, ugyanis az a ruha körülbelül addig érhetett, hogy eltakarja, amit muszáj, minden másra tökéletes kilátást biztosított.

-Jó lesz?

-Hát, persze, bár nem ártana, ha, nem úgy néznél ki, mint egy kurva, de, nem baj, most az egyszer elnézem neked.

-Nagyon rendes vagy, Egy igazi angyal, Reb. – mondta szarkasztikusan.

-Tudom! – legyeztem magam, hogy minél viccesebb legyek. – ahogy beszélgettünk, nagyon elszaladt az idő, mert nagyon sok mindenről beszélgettünk, annak ellenére, hogy Hayley-ben sok mindenki csak egy csinos lányt lát, nekem az egyik legjobb barátnőm, bár néha eléggé túlzásba tudja vinni a dolgokat. De azt tudom róla, hogy mindig tetszett neki a bátyám, nem is titkolta soha, csak, hogy Joseph szavaival éljek „nem egészen az én típusom”. Akkor azt hittem, hogy csak le akarja rázni, de most, hogy így összehasonlítom Car-rel, tényleg mintha ég és föld lennének, mind külsőleg mind belsőleg. Ahogy a parkolóba igyekeztem vissza, láttam, hogy vagy 20 nem fogadott hívásom volt csak Matt-től, nem beszélve a Joseph sms-eiről és hívásairól. Éppen vissza akartam hívni Matt-et, mikor megcsörrent a telefon és Joseph neve jelent meg a kijelzőn.

-Szia!- köszönte bele nyugodtan és közben pedig sietősen igyekeztem az egyik taxi felé. Joseph eszembe juttatta a próbát, rögön az jutott eszembe, hogy Matt biztos kinyír, mert én voltam, aki vagy százszor elismételte, erre most én felejtem el.

-Megyek.- aztán ahogy mondta, hogy elkezdték nélkülem, egyre gyanúsabb lett a dolog. Vajon ki állt be helyettem? Nekem volt egy erős sejtésem, de magamban azért fohászkodtam, hogy ne legyen igazam. De hiába kiabáltam a telefonba, Joseph kinyomott, nem akartam elhinni. Ez hihetetlen!

Bepattantam a taxiba, majd gyorsan elhadartam a címet, mire a sofőr egy apró biccentéssel jelezte, hogy felfogta.

-Siessen, kérem! – kiabáltam neki.

-Rendben, hölgyem nyugodjon meg, minden rendben. - nyugtatgatott, de ettől csak még idegesebb lettem.

Mikor odaértünk, úgy robbantam ki a kocsiból, mintha egy ágyúból lőttek volna ki onnan.

-Köszi, viszlát!- kiabáltam még vissza.

-Viszlát, hölgyem! Egy élmény volt!- halottam még meg a hangját, de már nem volt időm leordítani őt, úgyhogy siettem tovább.

Beszaladtam a terembe, ahol már csak Matt állt, mert a próbának már rég vége volt. A padok között állt és közben egy virággal játszott, amit leszakíthatott a díszletről.

-Szia!- súgtam neki, hogy nehogy rá ijesszek.

-Szia!- köszönt, bár amilyen fancsali képet vágott, szerintem nem nagyon volt kedve velem beszélgetni. De azért szerettem volna tudni, hogy miattam lett-e ilyen letört.

-Sajnálom, édes! Elnéztem az id…

-Nem baj!- szakított félbe, bár nem nagyon hittem neki, mert a szavai ellenére nagyon is mérgesnek láttam.

-Hát persze! Valaki helyettesített!- lettem mérges, ahogy eszembe jutottak Joseph szavai - Caroline igaz?- kérdeztem rá, mert majd megölt a kíváncsiság, hogy tudhassam.

-Mi?- kiáltott fel hirtelen mire én összerezzentem, nem nagyon hallottam még kiabálni - Mi?- kérdezte újból, mikor látta, hogy nem akarok válaszolni.

-Úgy hallottam valaki eljátszott engem. - mondtam flegmán.

-Még te vagy felháborodva?

-Nem, én csak…- akadt el szavam.

-Jó, akkor én ma keresek magamnak egy alvó helyet, te pedig addig menj haza és találd ki, hogy az esküvőn szándékozol-e mellettem állni vagy ott is kell majd egy helyettes. - mélyen legbelül éreztem, hogy igaza van, de nagyon féltékeny lettem, nem tudtam uralkodni magamon. Caroline elveszi mindenem, ha egy percig nem figyelek, ezért úgy érzem, mindig rajta kell tartanom a szemem.  

Matt lassan a kijárat felé kezdett közeledni, de én nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek meg még egy dolgot.

-Caroline volt?- alig hallhatóan szűrtem ki a szavakat, bár tudtam, hogy tisztán értette, mert azok hallatára lelassult és még egy utolsó pillantást vetett rám. Már vártam, hogy mondjon valamit, a szívem, úgy kalapált, mintha, ki akarna ugrani. De csak nézett rám, láttam rajta, meglepődött, de egyben el is szomorodott, majd válasz nélkül elsétált kétségek közt hagyva engem ezzel. Lerogytam a földre, majd az arcomat a kezeimbe temettem, Nem akartam elhinni, mit művelt már megint? Direkt csinálja? Engem akar bosszantani? Ez hihetetlen! Mindenem elveszi és utána persze szerényen rebegteti a szemeit Josephnek, mintha ő lenne a legártatlanabb ember ezen a világon. Caroline…

Matt szemszög:

Mikor megérkeztem nagyon fáradt voltam, a repülőút kikészített, csak le akartam feküdni végre a közös ágyunkba Reb-bel, de ahogy telt az idő ez egyre nehézkesebb lett, Josephék nem kicsit várattak meg minket. Rebekah már dühöngött, és nem is szerénykedett ezt éreztetni másokkal. Mikor megláttam Josephet és Car-t, jó érzés fogott el, bár akaratlanul is úgy gondoltam, hogy nem nagyon illenek össze, de persze ilyen hamar még nem akartam ítélkezni felettük.

Joseph nagyon rendes volt velem, bár nem tudtam, nem észrevenni a kétségeit velem kapcsolatba. Mikor arra került a sor, hogy Caroline-nak köszönjek, próbáltam nem mutatni, hogy milyen furcsa is ez, régen barátok voltunk, de egykor még többek is. Ahogy megölelt, újra magamba szívtam édes illatát, amit annak idején is úgy imádtam, selymes bőre simogatott, bár, éreztem, hogy ő nagyon zavarba van, ezért elhajoltam tőle, de ez után már csak azt láttam, hogy Reb elviharzik. Miért kell mindig idegeskednie? Ezt én nem értem…

*

Mikor beléptem az új házunkba nagyon kellemes érzés fogott el. Nem csak a ház szépsége volt az, ami most megfogott sokkal inkább az, hogy máris olyan otthonos volt.

A nagy ágy, ami a szobánk közepén volt, már mintha szirén dalokat nótázott volna, úgy bolondított magához. Elterültem és magamra húztam a vastag paplant, aminek maga az illata is bódító volt.

Másnap reggel, frissen és üdén, földöntúli boldogsággal ébredtem, és hogy a gyönyörű szőkeség is mellettem ébredt, még jobban megkoronázta a reggelt.

Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t, csak a tegnapi meccs ment, de az is jobb volt, mint a semmi, ezért azon hagytam.

Reb halkan odasurrant mögém, aminek hatására majd nem magamra öntöttem a tejet, de szerencsére megúsztam, hála a gyors reflexeimnek.

-Szia, édes!- köszöntem el mikor hallottam, hogy a bejárati ajtó záródik, jelezve, hogy Reb elment.

*

Egyedül álltam az oltár előtt, úgy éreztem mintha mindenki engem nézne, ami persze, így is volt. De nem javított a helyzeten, hogy a nő abban a fekete kosztümben, közben leordított engem és az órájára mutogatott, szerintem mindenki tisztán értette mit beszél, mert én csak nem, megsüketültem mellette.

Majd láttam, hogy Caroline felém közeledik, nagyon megörültem, ő volt az, akire akkor és ott szükségem volt. Nyugtatgatott, de semmi szükség nem volt már rá, mert már a puszta jelenléte is megnyugtató volt. Rájöttem, hogy ő megoldást jelenthet mindannyiunk problémájára, ráadásul az a Tracy is elég magabiztosan terelgette Cart az oltárhoz. Végül belement, bár láttam rajta, hogy vonakodva. Ott álltam szemben vele, gyönyörű kék szeme csak engem nézett, tekintetünk összekapcsolódott, majd már alig bírtam kivárni, hogy a pap kiejtse a csók szót, és végre megcsókolhassam. Újra az enyém volt. Csak is az enyém!

Egy vőlegény rendel!

12. fejezet

Caroline szemszög:

-Szóval, elmentünk egy jó kis helyre reggelizni, beszélgettünk, nevetgéltünk, majd pár órával később -sajnos- rácsörögtek és el kellett mennie. De nagyon jól éreztem magam, és azt mondta, holnap találkozzunk megint. Imádja a munkáját, jóképű, kedves és még vicces is. – örvendezett Jenna és közben úgy mosolygott, mintha ruhafogassal a szájában aludt volna.

-Ez nagyon jó!

-Tudom, és nagyon örülök neked!

-Köszi!- mosolyodott el Jenna.

-De most megyek jó? Mert Joseph már vár fent!

-Jó! Persze. Semmi baj, édesem. Menj csak!

-Kösz.- majd egy utolsó puszit nyomtam az arcára és felfelé vettem az irányt. Út közben pedig Josephbe ütköztem, aki már teljesen fel volt öltözve és nagyon igyekezett valahová.

-Mész valahová?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mert nem értettem mire ez a nagy sietség.

-Rebekah írta, hogy menjek ki eléjük a reptérre, de máris félórát késtem, és ezért sietek. - mondta és közben még mindig az ingét gombolgatta.

-Veled mehetek?- lágyult el a hangom, hogy őt is meghassák a szavaim.

-Hát…

-Kérlek!- léptem hozzá közelebb egy kicsit, hogy csökkentsem a kettőnk között lévő, így is minimális teret.

-Legyen, édes! De siess, mert Rebekah élve fog megnyúzni minket!- váltotta komolyra a hangját, hogy megfelelően érzékeltesse a probléma súlyát, de nem jött össze, mert csak egy kis mosolyt kapott válaszul tőlem.

-Ígérem, gyors leszek! -majd felviharzottam az emeletre, de Joseph sem úszta meg ennyivel, mert magammal húztam, és ameddig én készülődtem, őt visszaültettem az ágyamra.

A szekrényemből pillanatok alatt kihalásztam egy jó kis felsőt, majd a farmert is magamra erőltettem, amit Joseph csak egy kis mosollyal jutalmazott. Megfésülködtem és egy enyhe sminket feltéve már én is indulásra készen álltam.

-Jó, gyere!- húzott magával Joseph türelmetlenül.

-Megyek már!- durcáskodtam egy kicsit.

Beültünk Joseph csúcsszuper járgányába, amit mindig is imádtam, kényelmes ülés, hűvös klíma, és pluszba a kocsiban lévő illatokat leginkább Joseph illatával tudtam azonosítani. Hangosan szokott szólni a rádió, amitől nekem mindig énekelni támad kedvem, de ahányszor csak Josephre nézek, elcsuklik a hangom és nem merek énekelni előtte.

 A kocsi pillanatok alatt felgyorsult alattam és elindultunk a reptér felé, ahol Rebekáék már kb. 45 perce várhattak Josephre.

A reptérre érve, nem volt nehéz megtalálni őket, Joseph tudta hova kell menni, és már csak ők voltak, akik ott ácsorogtak egyedül a nagy tér közepén.

-Sziasztok!- köszönt Matt teljesen természetesen mintha, nem is késtünk volna, Rebekah viszont, amint meglátott leginkább egy időzített bombához volt hasonlítható. Ahogy rám nézett, úgy éreztem a pillantásától bármelyik pillanatban holtan eshetek össze.

Joseph és Matt bemutatkoztak egymásnak, és mikor rám került a sor, hogy üdvözöljem Mattet kicsit kínos volt, mert mindenki tekintetét magamon éreztem. Megöleltem és egy nagy mosolyt intéztem felé, de látszólag ő egyáltalán nem volt olyan zavarban, mint én. Irigyeltem ezért! Ahogy kiváltunk az ölelésből már csak Reb szőke hajzuhatagát láttam, ahogy sietősen a kocsi felé igyekszik. Lila magassarkú cipőjével végig tipegett az úton és beszállt a most már nyitott kocsiba. Tudtam, hogy megsértődött, de nem akartam hangot adni a véleményemnek, mert ebben a vitában lehet, hogy alul maradnék Rebekával szemben.

Így az út visszafelé elég csendesen telt, Joseph vezetett én pedig ott ültem mellette, így a többiek hátra kényszerültek. Rebekah hangot is adott a nem tetszésének, de már nem is hederítettünk rá, csak Matt nyugtatgatta egy kicsit.

Mikor hazaértünk, vagyis jobban mondva Joseph elvitt mindannyiunkat magához, körbevezette Mattet a házban, addig pedig kettesben hagyott engem Rebekával. Úgy gondoltam ez remek alkalom arra, hogy kiderítsem vajon tényleg kedvel-e? Mert a tegnaphoz képest már jóval ellenszenvesebb volt velem, pedig nem érzem, hogy bármi rosszat is tettem volna.

-Rebekah, nekem mondanom kell valamit!- mondtam picit, aggódva, mert nem tudtam mit fog szólni. -Tudom, hogy nem voltunk a legjobb barátnők, de remélem, még javíthatunk ezen!

-Nézd! – vágott a szavamba. - Én nem hiszem, hogy nekünk bármiről is beszélgetni kéne, a bátyám barátnője vagy, nem a felesége. Hamar túl ad rajtad, amint megtudja milyen önző és sekélyes vagy valójában, csak idő kérdése. - mondta rezzenéstelen arccal.

-De…- teljesen lesokkolódtam, erre azért nem számítottam

-…de tehetünk úgy, hogy mintha jóba lennénk, csak hogy Josephnek megkönnyítsük a helyzetét.

Nem hittem el, amit hallottam, tudtam, hogy nem én vagyok a legkedveltebb személy az életében, de erre azért tényleg nem szolgáltam rá. Viszont egy valamiben igazat adtam a szőke ciklonnak, nem akarom bántani Josephet.

-Rendben, benne vagyok, meglátjuk, ki bírja tovább! Josephnek egy szót se!

-Miről egy szót se?- kérdezte Matt, mikor visszaértek a fiúk a házmutogatásból.

-Egy… szót… se… arról, hogy… ma itt alszok! Meglepetésnek szántam, persze, csak ha nem baj Joseph. - mondtam, miközben az egész arcom elvörösödött, annyira zavarba jöttem.

-Nem, persze, dehogy, bármikor!- mosolygott rám sokat sejtetően és közben oda ült mellém a kanapéra.

-Igen. – bólogatott beleegyezően Reb, és közben neki is megjelent egy huncut mosoly az arcán, bár neki egész más miatt, mint Josephnek, mert élvezte a zavarom, és hogy megalázhat engem mindenki előtt.  Tudatni akartam Rebekával, hogy nem csak egy gyors nő vagyok Joseph életében, hanem nagyon is fontosak vagyunk egymásnak. Hirtelen ötlettől vezérelve, odafordultam Josephez és a két kezem közé vettem az arcát és megcsókoltam. Mikor kiváltunk a csókból Rebekah arcán mérhetetlen dühöt, Josephén pedig meglepődöttséget véltem felfedezni. De nem tettem semmit csak egy gyors önelégült mosolyt villantottam az ”ős ellenségem” felé.

Ian szemszög:

-Szóval, nézünk magunknak egy házat?- kérdezte Bonnie miközben éppen otthon, tévézgettünk ő padig az ölemben feküdt. Az ujjaimmal lágyan cirógattam a selymes haját, mire ő néha elnevette magát.

-Ahogy gondolod, fel is vehetünk valakit, hogy nézzen nekünk.

-Nem! Én akarom!- mondta kislányosan, mint akit épp most fosztottak meg az utolsó cukorkától.

-Rendben, akkor elintézem, és holnap már mehetünk is nézegetni a szebbnél szebb házakat. És lenne még valami… később átmegyek Joshoz, mert ő lesz a kezesünk.

-Kedves tőle, hogy elvállalja!

-Ő a legjobb barátom.

-Tudom, édes!- majd egy röpke puszit nyomott az arcomra.

-Meg akar téged egy kicsit jobban ismerni, úgy, hogy ha minden jól megy holnap együtt vacsizunk velük!

-Velük?

-Igen! Joseph, a húga, Caroline, meg a jövendőbeli sógora!

-Jól hangzik, bár nem tűnsz túl magabiztosnak az üggyel kapcsolatban. - nézett fel rám az ölemből, és le sem vette rólam a tekintetét.

-Joseph ötlete volt, hogy az újdonsült sógorát is egy kicsit jobban megismerje.

-Értem, ne aggódj, biztos minden jól fog sikerülni!

-Kösz.- majd magam alá temettem a kanapén és lefogtam, hogy ne tudjon kapálózni. – Elég, hagyj! - kiabálta, amíg be nem tapasztottam a száját, a saját ajkaimmal. A nyelveink vad táncot jártak, egyre gyengült a szorításom a kezén, és elengedtem, ő pedig rögtön beletúrt a hajamba.

Joseph szemszög:

-És mondd csak, mióta jársz a húgommal?- kérdeztem Mattel mikor, megbizonyosodtam róla, hogy a lányok már nem hallanak minket.

-Ó, én… már egy fél éve, de már azelőtt is ismertük egymást.  Mondta, de közben nézelődött a házban.

-Értem. És mi a munkád?

-Hogy?

-Mit dolgozol?

-Én pincér voltam, de most már van egy saját bárom, és elég jól meg tudok élni belőle.

-Remek.

-Ne aggódj, gondoskodok majd a húgodról.

-Akkor jó!- veregettem meg a hátát.

-Egyébként nagyon szép a házad.

-Kösz!

-És Caroline?

-Mi van vele?

-Mesélt rólatok! Nem volt most ez kínos neked?

-Nem, egyáltalán nem! Mi már csak barátok vagyunk, nagyon hosszú ideje!

-Értem.

-Ne aggódj, szeretem a húgod!

Majd valahogy visszataláltunk a lányokhoz, akik még mindig beszélgettek, én Caroline mellé ültem le, Matt pedig a Rebekah melletti helyet pályázta meg. Jól elnevetgéltek a lányok, aztán Caroline megcsókolt engem, fura volt, olyan erőltetettnek tűnt az egész szituáció, talán Mattnek van ehhez valami köze? Nem akarok vádaskodni, mert egy csók még nem jelent semmit, de talán nem csak egy egyszerű szájra puszi volt?

Majd mikor már mindenki kényelembe helyezte magát, kopogást hallottam, Ian jött át, hogy átnézzük a papírügyeket, és a vacsora időpontját is kitűzzük.

-Sziasztok!- lépett be a nappaliba, így még egy személlyel megnőtt a házban lévők száma.

-Szia!- köszönt mindenki kánonban, majd Matt odalépett hozzá és bemutatkozott.

-Szia, Matt Donovan.

-Ian Somerhalder, örülök a találkozásnak. – Szóval, Joseph, megbeszélted mindenkivel a vacsorát?- fordult vissza hozzám.

-Öö…

-Miféle vacsora?- kérdezte Reb.

-Elfelejtettem szólni nektek, de megbeszéltem Iannel, hogy beülünk kajálni egy helyre. Ő hozná a barátnőjét, én pedig titeket. - mutattam körbe.

-Nem is tudom... - tanakodott Reb.

-Miért ne? Biztos jó lenne egy kis időt eltöltenem a barátaiddal. – mondta Matt Rebekának.

-Jó, legyen. És mikor?- emelte vissza a tekintetét Ianre.

-Holnap, ha mindenkinek jó?

-Persze. - mondta mindenki egyszerre.

-Remek, akkor holnap, 8-kor a Gold Angel-ben.

-Jó, ott találkozunk!

-Joseph, akkor jönnél velem egy kicsit?- nézett rám rejtélyesen.

-Persze. - majd követtem őt a szobám felé.

-Bocsi, csak nem akarom, hogy mindenki tudjon róla, remélem nem baj. - húzta elő a zsebéből a házzal kapcsolatos papírokat.

-Nem, dehogy, mutasd, hol írjam alá!

-Nem akarod először elolvasni?

-Nem, hiszek neked!

-Kösz, akkor itt írd alá!

Gyorsan odakanyarítottam a nevem és a következő pillanatban már újra a többiek társaságát élvezhettük.

-Visszatértetek?- kérdezte Caroline.

-Igen, csak megbeszéltünk valamit. - ködösítettem, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni Iant.

-Áá, én már tudom, mi az! – mondta Rebekah egy nagy mosoly kíséretével.

-Tényleg?

-Igen… Matt legénybúcsúját szervezitek!

-Á, igen, persze, azt szervezzük! – makogtunk Iannel, mert teljesen kiment a fejünkből a fiú buli, amit nekünk kéne megszervezni.

-Tényleg?- lepődött meg Matt.

-Persze, de nem mondunk semmit, mert meglepetés!

-Jól van srácok, de nekem már mennem kell, mert máris 2 óra és nekem még dolgom van.

-Holnap megbeszéljük a legénybúcsút. - súgtam még oda Iannek, aki beleegyezőleg bólintott, bár azt is a nevetés feszes határán.

-Oké. Sziasztok!

-Szia!

 -Most, hogy csak megint mi maradtunk, lenne egy bejelentésem. – állt fel Rebekah. Mindenki ráfigyelt, és látszólag nagyon is élvezte a helyzetet, hogy a középpontban lehet. – Matt és én vettünk egy házat!- közben megfogta Matt kezét, akinek a szavak hallatára letörölhetetlen mosoly ült ki az arcára, akárcsak nekem.

A húgom hivatalosan is felnőtt, nem gondoltam volna, hogy valaha ez megtörténik, már csak egy dolog volt, ami ennek keresztbe tehet. Matt! Ha igaz, az a halvány sejtésem, hogy ő és Caroline még mindig éreznek egymás iránt valamit, Rebekah össze fog törni.

Rebekah szemszög:

Alig akartam elhinni, hogy pont Caroline legyen az, akivel Josephnek járnia kell. Mindig Caroline volt a csinos, az okos, a népszerű és mindig azt a pasit akarta, mint én, ezért állandóan csak versengtünk. Most pedig még a bátyám is kell neki, pont a bátyám, ő volt a legjobb barátom, akire bármikor számíthattam, van még rajta kívül 3 testvérem, de mindig is ő állt legközelebb hozzám.

Nem tudtam elviselni, hogy most is ő nyerjen! A koszorúslány ruha talán egy kicsit túlzás volt, de nem veheti el rólam a figyelmet az én napomon.

Mikor megjöttünk Mattel, és láttam, hogy Caroline ölelgeti, majdnem felrobbantam. Semmi nem lehet csak az enyém, mert ő is akarja. Nem mintha Mattre tárgyként tekintenék, de ez mát több a soknál!

Caroline belement a kis játékomba, de nem tudja még kivel húzott ujjat!

Talán Mattnek igaza van, és a vacsora meghívás nem is olyan rossz ötlet. Van is egy ismerősöm, aki imádja a puccos éttermeket, ráadásul még Josephért is oda van, nem mondana nemet erre a kombinációra.

Na, most ki nevet a végén, Caroline?

Még beszélgettünk egy ideig, aztán mi is hazaszállingóztuk, mert már csaknem este 7 óra volt. Jó érzés volt, belépni a mi házunkba.

-Otthon, édes otthon! - viccelődött Matt.

-Sajnálom. – mondtam váratlanul, mire Matt csak értetlenül nézett rám.

-De mit?

-Hogy olyan elviselhetetlen voltam ma. Csak nem gondoltam, hogy ilyen lesz, ha találkoztok Caroline-nal. Első sorban a bátyámnak akartalak bemutatni, de persze, hogy Caroline is ott van.

-Ne legyél ilyen, semmi rossz nem történt, megismertem a testvéred és szerintem nagyon jó fej, és az hogy Caroline is ott volt nem tette tönkre az estét, csak kellemesebbé tette, mert egy régi, jó barátom. Mondtam már, hogy ha adnál egy esélyt neki, ti lehetnétek a legjobb barátnők, annyira hasonlítotok egymásra.

-Akkor talán őt kellene elvenned!- viccelődtem vele.

-Reb!

-Jó tudom! Majd próbálkozom!

-Köszönöm.- majd egy puszit nyomott az arcomra. Már levette a ruháját és bebújt a vadi új ágyunkba, amit én magam választottam -Jó éjt!- hajtottam le a fejét a párnára.

-De még csak 8 óra. - néztem az ágy melletti órára.

- Nem baj, holnap korán kell kelnünk az esküvői próba miatt.

-Igaz! - majd én is bebújtam mellé.

-Tényleg! A próba! Nem is szóltunk Josephéknek!- jutott eszébe hirtelen Mattnek.

-Nyugi, én mondtam!

-Akkor jó!

Szerzői gondolat: 

Sziasztok! 

Remélem tetszett, és senkinek nem okoztam vele csalódást. Tudom, nem ez volt a legeseménydúsabb rész, de lesz még ennél izgalmasabb is! Köszönöm, hogy elolvastad.

xo xo

Itt a hugicám!

11. fejezet

Sziasztok, Drágák!

Remélem mindenki vissza szokott már a régi kerékvágásba és újult erővel indított neki az új tanévnek! Meghoztam az új fejit, mint az már a címből is kiderült. Nem túl eseménydús véleményem szerint, de jó rég óta dolgozom rajta, így remélem tetszeni fog. Külön köszönet neked Bogi, hogy kilektoráltad, hálás vagyok érte. Köszönöm, hogy most is számíthattam rád!
Most, hogy elkezdődött az új tanév nem tudom, mikor hozom majd a részeket, de lesz az biztos! Ezer százalék! Viszont van, olyan  pár olvasóm, akiről tudom, hogy jó időre "letette a tollat" és nem folytatja a blogját, remélem, azért benéz néha hozzám, és ír egy kis véleményt a töriről.
Mindenkit kérek, hogy aki olvassa a történetet, komizzon, pipáljon, vagy esetleg csak a chat- ben, írjon nekem!
Előre is köszönöm! És nem is húzom tovább...


Ian szemszög:

A nap sugarai beszűrődtek az ablakon, és egyenesen a szememet célozták meg. Lassan felnyitottam a szemhéjam, hogy megszokjam a fény, majd megfordultam és láttam, hogy Bonnie ott fekszik mellettem. Gyönyörű volt, olyan nyugodtan aludt, mint egy földre szállt angyal. A fekete, enyhén göndör hajtincsei a vállára omlottak, bár néhány szál elállt, erre-arra de a rakoncátlan haja ellenére leggyönyörűbb nő volt, akit valaha láttam.

Az arca ki volt pirosodva, vastag szempillái fényesen tündököltek, ezzel kiemelve a rózsapiros ajkait.

 Nem láttam, hogy ébredezne, de hirtelen megszólalt.

- Ne, bámulj már, nagyon bizarr!- mondta, közben ajkait mosolyra húzta és egy párnát rántott maga elé, hogy ne tudjam tovább nézni.

- Nem is bámultalak!- mondtam és közben, átkaroltam a derekát ezzel közelebb vonva őt magamhoz.

- De!- kiabálta, majd elkezdtem csikizni, ahol csak értem, mire még hangosabb nevetésben tört ki.

- Mondd, hogy nem!

- De, csikiztél!- aztán még feljebb kalandoztak az ujjaim, és a nyakánál kezdtem el csiklandozni, de néha- néha még egy csókot is hintettem bársonyos bőrére.

- Jó, jó, nem bámultál!- adta be a derekát, miközben a nevetésének dallamos hangja még mindig bezengette az egész szobát.

- Na, azért!

- Szeretlek. - hagyta abba a nevetést és közben folyamatosan a tekintetem fürkészte, ugyanis még soha nem mondtuk ezt egymásnak ezelőtt. Nem tudtam, én mit mondhatnék, aztán belenéztem a gesztenyebarna a szemeibe, amik ragyogtak, ahányszor csak rám nézett és máris tudtam mi a válaszom.

- Én is szeretlek. – majd már szinte semmi távolság nem volt közöttünk, az ajkaink összetalálkoztak és a testünk szinte összepréselődött. A két kezemmel tartottam magam, mert nem akartam teljesen ránehezedni, de ő hirtelen magához húzott és átbukfencezett minket, és már ő volt felül. Meglepettségemben szólni sem tudtam, de ő csak nevetett, majd egy apró csókot lehelt a számra és elsöpört egy tincset a szeméből.

- Nyertem! – kiállotta, miközben még mindig lovagló ülésben nehezedett rám.

Majd én is átpördítettem magunkat, amíg le nem estünk az ágyról, bár Bonninak szerencséje volt mivel rám esett, de én egyenesen a földre zuhantam.

- Áu!

- A te hibád, ne nyavalyogj!- mondta tetetett szigorúsággal a hangjában.

- Költözzünk össze!- váltottam komolyra a témát, mire ő is meglepődött és a fülig érő mosolya lekopott az arcáról.

- Mi?

- Igen, költözzünk össze, hiszen gyakorlatilag már együtt élünk!- ismételtem meg.

- Komolyan beszélsz?- ámuldozott még mindig.

- A legkomolyabban.

- Jó!

- Jó?

- Jó!- majd újra egymás ajkaira tapadtunk és el sem váltunk egymástól, amíg ki nem fogytunk a levegőből.

Később mikor már kikeltünk az ágyból a konyhát vettük célba, a ház legkevésbé használt területét, mivel, hogy én egyáltalán nem tudok főzni.

- És azt akarod, hogy én költözzek ide?- törte meg hirtelen a csendet Bonnie, miközben a hűtőben nézelődött.

- Nem tudom, talán kereshetnénk egy új házat?

- Ez egy jó ötlet! Én biztos, hogy többet nem megyek vissza a régi házamba!

- Mindig is utáltam ezt a házat. - mutattam körbe.

- Remek.

- Remek.

- Akkor, veszünk magunknak egy házat?- hitetlenkedett még mindig, majd a nyakamba ugrott és úgy öleltük egymást.

- Úgy néz ki!- mondtam szinte suttogva, de tudtam, hogy tisztán hallotta, minden szavam.

Joseph szemszög:

Nem akartam elhinni, ez most már mindig így lesz, valami mindig Caroline és közém fog állni?

És a húgom… csak úgy megjelenik, bármi figyelmeztetés nélkül, ilyen nincs!- huppantam le a kanapémra, mert már nem bírtam tovább állva maradni.

- Joseph?- szólongattak a lányok, mindketten felettem álltak és értetlenül nézték, vajon miért nem válaszolok. Nem így képzeltem a napot, mikor Caroline megismeri a húgom. Közelt sem így!

- Igen?

- Jól vagy?- kérdezte Rebekah aggódva.

- Persze, vagyis nem tudom… én egy kicsit összezavarodtam. - Egyáltalán mikor lesz az esküvő?

- Két hét múlva.

- Mi, hiszen az csak 14 nap!

- Tudom, ezért gyorsan kell megszervezni.

- És kell segítség vagy felfogadtál egy szervezőt?

- Nem, én magam akarom megcsinálni.

- Remek.

- Viszont…

- Tudtam, hogy még is kell valami!

- Kellene valaki, aki segít, egy barát…

- Én?- kérdeztem meglepődve.

- Nem! Természetesen nem… Caroline!

- Mi?- mondtam meglepődötten, egyszerre Carolinenal.

- Hogy én?

- Te! Tudom, hogy régen nem voltunk túl jó barátok, de most már érettebbek vagyunk, és remélem, eláshatjuk a csatabárdot. Szóval mivel remek ízlésed van és remek a szervezői képességed arra gondoltam… segíthetnél. Persze, csak ha szeretnél.

- Én… nem is tudom, mit mondjak… persze… jó… rendben szívesen segítek!

- Remek!- örvendezett Rebekah. – Akkor velem jössz?

- Mégis hová?- vágtam bele a beszélgetésünkbe.

- Hát, most kellene mennem a koszorúslány ruhákat kiválasztani, és abban reménykedtem, hogy elkísérsz.

- Miért a vőlegényed hol van?- kérdeztem, mert egy kicsit furának tartottam, hogy pont Carolinet akarja magával vinni.

- Holnap után jön!

- Rendben, de ha nem találom jónak, akkor már szedelődzködhet is össze, mert itt ugyan nem lesz esküvő!

- Jól van, Jos! Nem kell a nagy és menő bátyát játszani!

- Nem játszom, de ha valami elkényeztetett ficsúr, legjobb lesz, ha ide se tolja a képét!

- Rendben, mi mentünk, majd jövünk!

Caroline még gyorsan odajött hozzám, már készen állt az indulásra, és egy gyors puszit nyomott az arcomra búcsúzásul.

- Szia, majd beszélünk!

Már készült elmenni mikor a karjánál fogva visszarántottam magamhoz és alig hallhatón a fülébe súgtam.

- Élveztem az estét, édesem! Alig várom, hogy újra veled legyek!- ahogy kimondtam a szavakat eszembe jutottak az este történtek, Caroline is biztos így volt vele, mert azonnal elpirult a szavaim hallatára. - Sziasztok!- engedtem el végül, mert Rebekah türelmetlenkedett, főleg, mert olyan halkan beszéltünk, hogy egy szót sem hallott az egészből.

Belegondolva még mindig furcsának találtam, hogy Rebekah megjelenését, mindig spontán volt, de ha megkérnék a kezét, akkor azt azonnal széjjelkürtölné. És még a vőlegényét sem láttam. Bár Caroline szerint nagyon rendes fiú, de engem nem győzött meg.

Az, hogy jártak pedig csak még bizarrabbá teszi a történetet. Ezen jártak a gondolataim mikor megcsörrent a telefonom a zsebemben. Nagyon megörültem, mikor megláttam, Ian nevét a kijelzőn, mert nagyon jó lett volna ezt az egészet megbeszélni valakivel, és ki lenne rá jobb, mint a legjobb barátom?

- Szia!

- Szia! Mit csinálsz?

- Semmit. Nincs kedven átjönni?

- Persze. Jó. Mindjárt ott vagyok!

- Várlak. - majd letettem a telefont és ledobtam a kanapéra magam mellé.

Pár percen belül Ian itt is volt. Nem is tudom elképzelni, vajon mi lenne velem nélküle, kivel beszélném meg a dolgaim, ha ő nem lenne?

- Szia! Hogy vagy?- invitáltam be és ültünk le az egyik fotelbe.

- Jól. Vagyis…

- Mi az?- kérdezte és közben a tekintetem fürkészte.

- Ma reggel beállított Rebekah.

- A húgod, ugye?

- Igen.

- És mi a probléma?

- Ismeri Caroline-t.

- Hogy? Honnan?

- Régen egy suliba jártak vagy mi. Nem jöttek ki valami jól.

- Értem. És most sem csípik egymást?

- Nem tudom, én nem látom, hogy most bármi bajuk lenne egymással sőt…

- Akkor jó, biztos jól ki fognak jönni, ne aggódj! Csajok, lesz miről beszélgetniük!

- Nem ez a legszörnyűbb…

- Mi van még?

- Rebekah férjhez megy, és két hét múlva esküvő.

- Remek, ez nagyon jó hír, bár kellene egy új öltöny… de honnan is… emlékszel a múltkori szabóra? Telje…

- Ian, ez nem vicces, Rebekah, Caroline volt pasijához megy hozzá, és most együtt szervezik az esküvőt!

- Váó!

- Igen!

- Na, még mindig az öltöny a legnagyobb probléma?

- Jól van, de mégis mit akarsz csinálni?

- Nem tudom.

- És milyen a vőlegény?

- Még nem is láttam.

- Mi? Miért nem?

- Mert csak holnapután jön.

- Értem. Hát kíváncsi vagyok.

- Én is! És veletek mi újság? Hogy vagytok Bonnie-val?

- Hát, tudod ezért is, hívtalak fel, mert beszélni szerettem volna veled valamiről.

- Miről?

- Bonnie és én úgy döntöttünk összeköltözünk, és mivel válófélben van, a háza eladó, de lakni többet semmiféleképpen nem akar benne. És tudod, hogy én is mennyit, panaszkodtam a házamra, de soha nem jutottam el odáig hogy eladjam, így arra gondoltam…

- Igen? Bökd már ki!

- Lennél a kezesem az új házhoz, amit kinézünk?

- Persze!

- Köszi, haver, ezzel sokat segítesz. - veregetett hátba

- Semmiség, akármikor.

- Akkor, holnap áthozom a papírokat és aláírhatunk mindent.

- Rendben, ez nagyszerű. Gratulálok, és ha már itt tartunk… Bonnie-t egy kicsit jobban meg kéne ismernem nekem is, nem gondolod.

- Hogy érted, hisz ismered.

- Igen, de nem tudok róla semmit. Komolynak tűnik a dolog, de én még nagyon el sem beszélgettem vele. Kitaláltam… mi lenne, ha ti, én, Rebekah, Caroline, és, Rebekah vőlegénye, vagyis Matt, együtt vacsoráznánk valamikor?

- Most viccelsz?

- Nem, a legkomolyabban!

- Nem, nem mondhatod komolyan, ez már kész röhej, szerinted, nem lenne kínos?

- Nem tudom, de csak egy mód van rá, hogy megtudjuk! - ült ki egy levakarhatatlan mosoly az arcomra.

- Na, jó tételezzük fel, hogy nem most múlt el a gyógyszereid hatása, és gondoljunk bele! - közben pedig nyugtatóan a vállamra tette a kezét. – Te együtt akarsz tölteni egy estét velem, vagyis a legviccesebb, legjobb, legjóképűbb leg…

- A lényegre Ian!

- Velem, a barátnőmmel, a te barátnőddel és az exével?

- Igen, de, figyelj, ez nem olyan szörnyű ötlet, mint ahogyan hangzik!

- Hallgatlak, és közben tárcsázom a pszichiátria számát, jó?- majd elővette a telefonját és úgy csinált, mint aki nyomogatja a gombokat és közben egy ezer wattos molyos ült az arcára.

- Ha, ha, nagyon vicces, Nem vagyok őrült, csak szeretném megismerni a csajod, és a húgom vőlegénylét. - nyomta meg a vőlegény szót.

– Ha, te mondod, haver! Legyen, benne vagyok! Foglalok asztalt, és ha holnap átjövök a papírokkal, egyeztetünk időpontot. De most mennem kell!

- Jó, szia!

- Szia!

Caroline szemszög:

Sosem kedveltem igazán Rebekáht, de ez most már más, felnőttünk és megváltoztunk. Érettebbek vagyunk, és nem akarom hagyni, hogy a gyerekkori veszekedések elrontsák a kapcsolatom Josephhel. Rebekah most kedvesnek látszik, még az esküvő szervezésében is a segítségemet kérte. Tálán csak rémeket látok, és Rebekah már megváltozott, de nekem még mindig olyan gonosznak és keserűnek tűnik, mint amilyen volt.

- Na, Caroline, itt is vagyunk mutatott egy üzletre, ami éppen szembe volt velünk!

Mikor beléptünk az üzletbe próbáltam leplezni a meglepődöttségemet, a bolt hatalmas volt, temérdek gyönyörű ruha volt felakasztva és a terem középen egy kis asztal díszelgett, amin pezsgő és torta volt.

- Hogy tetszik?- kérdezte Rebekah egy fehér ruhát tartva a kezében.

- Szép. Felpróbálod?

- Persze. Már volt rajtam ezerszer, de sose unnom meg felvenni. - majd elment a próbafülkébe és magára húzta a függönyt.

  Mikor kijött és megláttam, elakadt a szavam, gyönyörűen festett rajta. A ruha alja körben csipke mintázatú volt, felül pedig gyöngyös. Pántnélküli volt, de remekül kiemelte Rebekah csinos alakját.

- Ez nagyon szép, Reb!

- Kösz. Már mindent elintéztem az esküvőre, már csak az apróságok vannak hátra.

-  Mint például?

- A negyedik koszorúslány ruhája!

- Ki lesz az?- kérdeztem kíváncsian, közben pedig a ruhák között nézelődtem.

- Te!- mondta egy kitörő mosollyal az arcán és közben felém fordult.

- Mi?- nagyon meglepődtem, talán tényleg csak túlreagálom és Rebekah nagyon is rendes?

Majd hirtelen csengést hallottam magam mögül, az ajtó jelezte, hogy újabb vendégek vannak a boltban, akik nem voltak mások, mint Rebekah barátnői.

- Sziasztok!

- Sziasztok! Had, mutassam be Carolinet, ő lesz a negyedik koszorúslány!

- Szia, Hayley vagyok!

- Én Sage!

- Én pedig April, nagyon örvendek!

- Sziasztok, én is nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket.

- És meg vannak már a koszorúslány ruháink?- kérdezte Hayley Rebekáhtól, aki még mindig a ruhában gyönyörködött a tükör előtt.

- Igen, de mindenkinek más lesz.

- Megnézhetjük?

- Persze. Marcy, hozza be, kérem, amiket megbeszéltünk!

- Azonnal. - egyezett bele egy szemüveges nő Rebekah mellett, akit eddig észre sem vettem, olyan némán állt ott a sarokba.

Sorba hozta be a szebbnél szebb ruhákat, majd már csak egy volt hátra, nagyon kíváncsi voltam, azt gondoltam az eddigiek alapján biztos ez is olyan szép lesz. Mikor megláttam, elállt a szavam, de nem éppen a szépségétől, hanem attól, hogy milyen förtelmesen nézett ki. Sajnálom, azt, akinek ebben kell végig vonulnia. Majd az a Marcy nevű nő megállt előttem és odanyújtotta azt a ruhát. - Tessék.

- Ez az enyém?- hitetlenkedtem.

- Igen. – majd egy kicsit lejjebb tolta a szemüvegét a nagy orrán, hogy szemügyre vehessen engem.

- Köszönöm. – préseltem ki magamból ennyit, mert nem akartam bunkónak látszani.

- Szívesen. Arra van a másik próbafülke. - mutatott a másik sarokra, mivel a közelebbit a lányok már elfoglalták.

- Jó. - majd arra vettem az irányt. Az öltöző hatalmas volt, a ruhát mégis alig tudtam bepréselni az ajtón. Kicsomagoltam a fóliából és magara erőltettem. A tükörben már jobban szemügyre vettem a ruha apró vonásait is, amiket eddig nem láttam, de így csak még rondábbnak találtam. A ruha alul több rétegben csipkés volt. A dereka gyöngyös és díszes volt, majd felfelé megint egyre több csipke jelent meg. A vállán buggyos volt, és az ujja leért egészen a könyökömig. Nem beszélve arról, hogy rózsaszín volt.

Nem akartam kimenni a fülkéből, de a lányok már nagyon türelmetlenkedtek, így muszáj volt elhagynom a „búvóhelyem”.

- Gyere ki!

- Jó, legyen. - egyeztem bele, fújtam ki a levegőt, hogy egy kicsit megnyugtassam magam.

Mikor kiértem láttam, hogy már ők is felvették a ruháikat, de a nagy különbség az volt közöttünk, hogy az ő ruháik szépek voltak.

- Szép!- mondták egyszerre, de láttam az arcukon, hogy csak kedvesek akarnak lenni, mert amint megláttak a ruhában rögtön leolvadt a mosoly az arcukról. Rebekah arcán viszont mintha még nagyobb mosolyt véltem volna felfedezni. Nem tudtam, mire gondolni, talán szándékosan akar leégetni? Nem tenne ilyet, vagy mégis?

Úgy döntöttem, nem foglalkozom vele, mert biztos csak én gondolom rosszul.

- Na, és lányok, honnan ismeritek Rebekaht?- kérdetem tőlük.

- Egy egyetemre jártunk.

- És te?

- Egy gimibe jártunk. De az már régen volt.

***

Mikor hazaértem Jenna otthon volt és éppen kávét főzött.

- Hogy vagy?- kérdezet azonnal mikor meglátott.

- Jól, köszi.

- Na, milyen volt az este?- nézett sejtelmesen.

- Biztos, hogy ezt nekünk meg kell beszélni?

- Kicsim?

- Jó volt, de aztán megjelent az a nő!

- Az a nő? Milyen nő?

- Joseph húga.

- Az miért baj?

- Mert Ribi Rebi az!

- Mégis, miről beszélsz, édesem? Jól vagy?

- Remekül, Rebekah, egy régi ismerős.

- Akkor mi a baj?

- Utáltuk egymást!

- És most is utáljátok egymást?- kérdezte és közben átnyújtott egy bögre kávét.

- Nem, vagyis nem tudom. Sosem beszélgettünk igazán, csak mindig ugyanazok a pasik jöttek be nekünk és versengtünk. Mindig ő volt az ősellenségem, és most ő a pasim húga, ez hihetetlen!

- Hát, talán épp most jött el az idő, hogy jobban megismerd, nem?

- Lehet, de nem tudom… ma megbeszéltük, hogy segítek leszervezni az esküvőjét, és azt mondta legyek én az egyik koszorúslány.

- De hisz, ez szuper! Kihez megy hozzá?

- A volt pasimhoz!

- Mi? – köhögött egy kicsit fel, mert félre nyelte a kávét a hír hallatára.

- Igen, de nem ez a lényeg! Látnod kellett volna Rebekah arcát, mikor felvettem az a förtelmes koszorúslány ruhát.

- Nem lehet, olyan rossz!

- Ott van kint a nappaliba, ledobtam a kanapéra, de inkább nézd meg itt!- vettem elő a telefonomat a zsebemből és mutattam Jennának egy képet magamról, amiben, a ruhában voltam. - Ugyanis a lányok ragaszkodtak egy közös képhez. - tettem hozzá utólag.

- Úúú! Ez tényleg förtelmes!

- Az!

- Gondolod, hogy direkt adna nekem egy ilyen szörnyűséget?

- Nem tudom, nem hiszem kicsim, de talán, meg kéne tudnod, hogy tényleg nem kedvel-e.

- Rendben, bár remélem, hogy csak rémeket látok.

Sokáig beszélgettünk Jennával, elmeséltem neki mindent, mindent Rebekáhról, Josephről még Mattről is. Mire feleszméltem már 8 óra is elmúlt.

- Most már megyek, alszok is egy kicsit, mert már nagyon kifárasztott ez a nap.

-J ó, menj, holnap beszélünk!

- Szia!

- Szia!

Felbattyogtam az emeletre, és bebújtam a puha ágyamba. Magamhoz szorítottam az egyik díszpárnám és már majdnem el is nyomott az álom, mikor megcsörrent a telefonom.

Tudtam, hogy Joseph volt, mert már saját csengőhangot is kapott.

- Szia!- szóltam bele csábos hangon, mintha csak egy macska dorombolna a vonal másik végén.

- Szia, gyönyörűség!

- Hogy vagy?

- Jól, áthívtam Iant és beszélgettünk és…- húzta a mondatot.

- Igen?- sürgettem egy kicsit, mert akkor csinálja ezt, amikor valami rosszat akar közölni velem.

- Lefixáltunk egy vacsit, bár még nem tudom mikor.

- Kettesben?- kérdeztem rögtön. – Gyertyafény meg minden?

- Dehogyis!

- Te, én Bonnie és Ian…

- Ez eddig jól hangzik.

- Meg Rebekah és Matt.

- Mi? Te együtt akarsz vacsorázni az expasimmal?

- Nem értem, miért akad ki ezen mindenki úgy? Ő lesz a sógorom, meg kellene őt ismernem, mielőtt a húgom hozzá megy.

- Jó, igazad van, legyen. Benne vagyok. - adtam be végül a derekam.

- Köszi. Remélem majd Rebekah is örülni fog neki!

- Várj, még nem tudja?

- Nem, miért?

- Csak úgy kérdem, azt hittem őt kérdezed meg először, mert ha valakinek, akkor neki kínos lehet.

- Igazad van, majd holnap reggel elmondom neki is. Biztos örülni fog! – győzködte magát Joseph.

- Jó, de majd mondd meg, hogy mit mondott, mert nem akarom, hogy esetleg… miattam… tudod…

- Persze. Egyébként holnap nálunk alszol?

- Jó, persze. És mit fogunk csinálni?

- Nekem lenne pár ötletem!- nem láttam Joseph arcát, de tudom, hogy egy kaján vigyor jelent meg rajta, amint kimondta.

- Igen? És milyen ötletek?

- Hát, nem árulok el sok mindent csak annyit, hogy kellesz hozzá te, én és egy hatalmas ágy… bár, tudod mit… az ágy mégsem kell, csak te meg én!

- Milyen rosszfiú vagy te?

- Olyan, akit el kell fenekelni!- már nem tudtam, nem neveti rajta, mindig jobb kedvre derültem tőle. Képes volt elterelni a gondolataimat, és minden rosszat kitörölni.

- Most mennem kell, de holnap beszélünk!

- Szia!

- Szia!

Másnap reggel arra ébredtem fel, hogy Jenna bejött a szobámba és elkezdte simogatni az arcom.

- Kicsim, kelj fel!

- Ne! Még öt perc!- forgolódtam és közben morcos arcot vágtam, reménykedve, hogy Jenna feladja és hagy tovább aludni.

- Csak el akarok köszönni!

- Miért, hová mész?

- Randim van!

- Mi? Reggel fél tízkor?- néztem az ágy melletti vekkerre

- Igen, a mentős, akivel a múltkor találkoztam randira hívott.

- Ez tök jó, de miért pont most?

- Később dolgozik, így azt mondta, hogy most találkozzunk.

- Remek, jó mulatást!- majd visszafordultam a helyemre és aludni akartam tovább.

- Ne, ne olyan gyorsan, van egy vendéged!

- Nekem?

- Igen!

- Mégis ki?

- Gyere le, és megtudod!

Szemügyre vettem magam a tükörben, a hajam mindenfelé állt, mint egy kócos barbibaba. Megigazítottam a frizurám és gyorsan húztam magamra a valami normális ruhát is.

Levágtattam a lépcsőn, mikor meghallottam, hogy Joseph lent beszélget Jennával.

- Hogy vagy Jenna? Megviselt ez a David ügy?– kérdezte Joseph.

- Csak elég váratlanul ért! Azt hittem, hogy Carolinenak baja esett, mert az a görény azt mondta balesete volt, én meg rohantam és mikor kiértem a házból akkor leütött valamivel. - érintette meg a fején a fájó részt. - De most már jól vagyok… bocs, ha sokat beszélek…

- Nem, dehogy, csak sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, borzasztó bűntudatom van.

- Ugyan, nem a te hibád!

- Kösz. Viszont szerintem de.

- Hát, te mit keresel itt?- kérdeztem Josephtől, megzavarva ezzel a beszélgetésüket.

-Téged. - mondta nemes egyszerűséggel.

 Majd leszáguldottam a lépcsőn egyenesen Joseph karjaiba. A karomat átkulcsoltam a nyaka körül, ő pedig megpördített a levegőben. Sosem éreztem még ilyet, éreztem, ahogy a pillangók a gyomromban szárnyra kelnek, és a szívem hatalmasat dobban, amint meglátom. Mindig meglep, hogy képes ilyen hatást kiváltani belőlem.

- Gyere fel! –fogtam meg a kezét és magammal rántottam

- Én megyek, kicsim!- szólt Jenna és közben az órájára vetett egy pillantást.

- Jó, szia Jenna, jó szórakozást!

- Nektek is!

Mikor felértünk Joseph rögtön becsapta mögöttünk az ajtót, aztán megfogta a kezem és maga felé fordított.

- Szia!- suttogta érzékien a fülembe. - Hiányoztál. - dorombolt tovább.

Mielőtt én is megszólalhattam volna megcsókolt. Az ajkai finoman masszírozták az enyéimet. Aztán hirtelen a falhoz szorított, az ujjainkat összekulcsolta és kifeszítette a kezünket, majd az egész testem is neki nyomta a falnak, úgy hogy még mozdulni sem tudtam. A testünk összeért, majd éreztem, ahogy Joseph ajkai lejjebb vándorolnak és már a nyakamat csókolgatja. A számat egyre csak kéjes nyögések sorozata hagyta el, mire elengedte a kezem és a derekam köré csavarta a kezét és úgy szorított magához. Elkezdte kigombolni a felsőm és máris félmeztelenül álltam előtte.

 Majd hirtelen meggondolásból, az ágyra löktem és felé tornyosultam. Láttam, ahogy szinte felfal a szemével. De én is édes kínzásban akartam részesíteni.

Odamentem a laptopomhoz és bekapcsoltam az egyik kedvenc számom. Elkezdetem csigalassúsággal lehúzni magamról a nadrágot.

- Én is?- kérdezte miközben pedig egy percre sem, vette le rólam a szemét.

- Igen. – mondtam nevetve, erre ő is megszabadította magát a pólójától. Így folytattuk, mikor pedig már nem bírta tovább odajött hozzám, felkapott, és azt ágyra fektetett.

-Kis gonosz!- mondta és közben kihámozott a még rajtam maradt ruhákból.

Ezzel töltöttük a délutánunk nagy részét, mikor kaptam egy SMS-t Rebekáhtól.

Hogy tetszik Josephnek a koszorúslány ruha?

- Ki az?- kérdezte és közben, pedig még mindig simogatta a hátam.
- Csak a másik pasim, azt kérdi, mikor mész el.
- Mi?- kérdezte tetetett durcásággal.

- Jaa… - de nem tudtam többet mondani, mert a paplan alá húzott minket és lefogta a kezem, maja lovagló ülésbe rám nehezedett.

- Igen?- kérdezte és közben mindenütt csókokkal halmozott el.

- Jól van, megadom magam!- mondtam, és közben közelebb húzódtam hozzá és én is egy csókkal jutalmaztam meg.

-Tudtam, én vagyok a legdögösebb!

- Nem vagy egy kicsit eltelve magadtól?- kérdeztem pimaszul.

- Na, gyere csak ide!- majd felállított mindkettőnket és szembe találtam magam vele. – Ellenállhatatlan vagy. – suttogta.

- Köszi.

- Egyébként, tényleg, ki írt?

- A húgod.

- Mit?- csodálkozott el.

- Hogy mit szóltál a koszorúslány ruhához.

-Tényleg, a ruha! Megmutatod?

- Nem!- vágtam rá azonnal.

- De!- mondta, és közben csókokkal hintette be a nyakam.

- Na, jó, de ne nevess ki!

- Jó, jó, csak mutasd már!

Leugrottam az ágyról, majd a szekrényből elővettem a ruhát és magam elé tartottam, mert eszem ágában sem volt megint magamra aggatni.

Majd elemeltem magamtól és a tekintetem Josephre irányult, aki szinte megfulladt a röhögéstől.

- Héj! Megígérted!

- Bocs! Bocsi, de ez nagyon… szörnyű- majd oda jött hozzám, elsöpörte a hajam az útból és belesúgott valamit a fülembe:

- Meg aztán, csak kérned kell, és én azonnal letépem rólad!-

Elmosolyodtam erre a kijelentésre és valahol legbelül, pedig tényleg örültem volna neki, ha ezt a flancos göncöt valaki széjjeltépné.

- Köszi. – nevettem el magam, majd hangokat hallottam lentről.

- Édesem, itthon vagyok!- kiabált fel Jenna.

- Lemegyünk?- kérdeztem Josephtől.

- Hát, ha te így lemersz menni. - mutatott közben rám, mert csak egy szál melltartóban és bugyiban feszítettem a szoba közepén.

 - Nem, így értettem. - mosolyodtam el.

Felkaptunk magunkra valamit, majd csatlakoztunk Jennához, aki éppen a konyhában ücsörgött és egy magazint olvasgatott.

- Szia!

- Sziasztok!

- Na, milyen volt?

- Hát, jó volt, majd később mesélek. - nézett közben Josephre, jelezve, hogy, majd ha a szőke lovagom elmegy, elmond mindent.

- Bocsi, már megyek is, úgy is, el… kell… intéznem valamit. - vette rögtön az adást és visszaballagott az emeletre.

- Köszi. - adtam egy puszit az arcára.

Miután elment Jenna azonnal a belekezdett a történetébe.

- Szóval, elmentünk egy jó, kis helyre reggelizni, beszélgettünk, nevetgéltünk, majd pár órával később - sajnos- rácsörögtek és el kellett mennie. De nagyon jól éreztem magam, és azt mondta, holnap találkozzunk megint. Annyira jóképű, vicces és imádja a munkáját.

- Ez nagyon jó!

- Tudom!

Szerkesztői gondolat: 

Hát, ennyi lenne! Remélem elnyerte a tetszéseteket, de ha mégsem akkor is írjatok, hogy miért nem! Puszi nektek, kedves olvasóim!
xo xo