2013. május 24., péntek

Randi vagy nem randi?



6. fejezet


„Bár megírták a sorsod, de az oda vezető utat önmagad választod!” 







-Miért nem?- kérdezte és a hangja csalódottá vált
-Tudod, mivel gyakorlatilag együtt dolgozunk… a főnököm azonnal kirúgna, ha megtudná, hogy veled kavarok.
-Értem, tehát a munkád fontosabb!
-Nem… én csak… lehet – adtam be a derekam, mert úgy tűnt ebben igaza van, a munkám sokat jelent és nem lennék képes feláldozni.
Azután mintha ott se lett volna olyan gyorsan elviharzott. Nem akartam megbántani, de nem akartam kockáztatni az állásomat. Nem tudom, mit tehetnék! Tetszett, nagyon is, nem éreztem ilyesmit még, de az álmom, hogy ott dolgozzak, nem akartam elveszíteni.

Csalódottan mentem be az ajtón.
-Na, milyen volt az este?- kérdezte Jenna rögtön
-Remek. - mondtam majd felszaladtam az emeletre. Sajnos nem úsztam meg ennyivel, mert Jenna néni utánam jött.
 -Bocsi, de nincs kedvem beszélgetni! – majd beviharzottam a szobámba és magamra csaptam az ajtót. Nem akartam megsérteni, de semmi kedvem nem volt erről beszélni.
*
Reggel mikor beértem még a főnök sem volt bent. Ez egy kicsit büszkeséggel töltött el, de sajnos nem volt elég, hogy feldobjon.
Egész délelőtt egy dolgon agyaltam és sajnos ez nem a munka volt, nem tudtam elfelejteni a tegnap estét. Nem hagyott nyugodni a tudat, hogy mit tettem Joseph-hel. Mit tettem magammal. Olyan jó mulattunk együtt!
Majd támadt egy merész ötletem, tudtam, hogy a főnök kinyír majd érte, de muszáj volt megtudnom.

Majd láttam, hogy a főnök épp most ül le az irodájában és rögtön be is mentem hozzá.
-Uram, kérdezhetnék valamit?
-Két cukor tej nélkül. - erre a kijelentésre nagyon meglepődtem, fogalmam sem volt róla, hogy miről beszél.
-Hogyan?
-A reggeli kávé: Két cukor tej nélkül.
-Ja, igen, persze, egy perc és hozom is, már ott van az asztalomon. -Nem erről lenne szó. - tördeltem az ujjaim.
- Akkor mondja gyorsan!- mondta közben pedig felém sem nézett, csak keresgélt az asztalon lévő papírok között
-Probléma lenne, ha az egyik ügyfél randira hívott volna?- tértem a lényegre. Na, most már teljesen rám figyelt és némán hallgatott, várva, hogy folytassam. De nem tudtam megszólalni, egyszerűen egy hang sem jött ki a számon.
-Joseph Morgan- mondta inkább kijelentve, mint kérdezve.
-Igen. De honnan?- néztem értetlenül
-Láttam rajtatok. Emlékszel, mikor bejöttél velünk a megbeszélésre?
-Igen.- mondta suttogva.
-Láttam. Nézd… legyen, csak ne legyen rossz vége, mert ha elszúrod és bukjuk, az üzletet már csomagolhatsz is. Értve vagyok?
-Igen uram.
-Ja és még valami! Hívd el a mai jótékonysági estre!
1.      Jó móka lesz!
2.    Dob a résztvevők létszámán, ha ott van.

-Rendben. – mondtam majd visszamentem a helyemre és folytattam a munkát közben pedig azon gondolkodtam, vajon elhívjam-e. Nem tudtam megállni, hogy újra lássam, így elkezdtem tárcsázni a számát, amit nem volt nehéz kikeresni az aktájából.

-Igen?- szólt bele a telefonba a jól ismert akcentusos hang.

-Szia, itt, Caroline…

-Szia!

-Nem szeretnélek zavarni biztos elfoglalt vagy csak…
-Nem, most éppen ráérek- vágott bele a mondatomba
-A múltkor nagyon tapintatlan voltam és reménykedtem benne, hogy esetleg… találkozhatnánk és megbeszélhetnénk. Mit szólsz?
- Jó… rendben, gyere a… bolthoz ahol találkoztunk. Ott megfelel?- mondta mogorván, de nem zavart, örültem, hogy egyáltalán hajlandó találkozni velem.
-Igen - egyeztem bele és máris jobb kedvre derültem
-2-kor?
-Tökéletes. Szia!
***

Az egész nap munkával telt, de élveztem minden percét. Bár tényleg nem vicceltek mikor felvettek, hogy dolgozni jó sokat kell, de nem baj. Nem bánom, mert bizonyítani akarok! És már alig vártam, hogy lássam Josephet is, ami egy újabb motiváció volt nekem!

Két óra körül elkéredzkedtem a munkából, és mivel Joseph-hez mentem a megbeszélt találkozóra a főnök örömmel elengedett. Meg is lepődtem mennyire kitörő örömmel fogadta a kis találkánkat.

Kettőre pontosan ott voltam a megbeszélt helyen és nem sokára az ő szőke tincsei is feltűntek a sarkon túlról.
 Kitörő mosollyal fogadtam, mire ő is mosolyra húzta a száját.
Mikor már elég közel volt hozzám én még kisebbre faragtam a köztünk lévő teret, ugyanis megöleltem. Teljesen váratlanul érte, de mikor rájött mit is csinálok ő is körém fontam izmos karjait és visszaölelt.
Mikor kibontakoztunk volna az ölelésből hirtelen egymás ajkaira tévedt a tekintetünk. Aztán pedig megint egymás szemébe néztünk, nem szólaltunk meg csak álltunk ott némán. Az emberek csak mentek és mentek mellettünk, volt, aki le sem vette a szemét rólunk, de mi csak egymásra figyeltünk.
 Majd mikor rájöttem mit is csinálok gyorsan kibontakoztam az ölelésből. Teljesen elpirultam és a földet kezdtem el fürkészni. Közben pedig, csak az járt a fejemben, mit csináltam már megint majdnem!

-Ne haragudj!- ennyit tudtam kinyögni.

Majd közelebb lépett hozzám és az állam alá helyezte ujjait és megemelte még szemkontaktusba nem kerültünk.

-Semmi baj, gyönyörűm! Ne kell szégyellned magad! Bár be kell, valljam nagyon aranyos vagy így kipirult arccal!

-Erre a kijelentésre csak még jobban zavarba jöttem. Nem értettem mi történik velem? Hogy válthat ki ilyet belőlem? Hiszen én mindig bátor és határozott voltam, de vele? Nem értem.

-Szóval édesem, miért kértél tőlem találkát?- kérdezte nagyon magabiztosan, mivel tudta, hogy a tegnapi viselkedésemtől eltérően most beleegyező választ adok neki a randinkat illetően.
-Azt akartam mondani, hogy sajnálom és hogy… nem volt valami kedves dolog, csak úgy elutasítani téged, mert… nagyon kedvellek!
-Áá igen?- mondta tettetett meglepődöttséggel a hangban
Majd még közelebb lépett hozzám ezzel minimálisra csökkentve a kettőnk közt lévő távolságot és a fülemhez hajolt. A hajam eltúrta az útból majd lágyan belesúgta a fülembe:

-Én is kedvellek!

Majd újra a szemembe nézett és alig egy centi választotta el az ajkainkat egymástól.

-Remélem újra fontolóra, veszed a tegnapi ajánlatom!
- Igen, sőt! Nekem is van egy ajánlatom!
-És mi lenne az, édes?
-Eljönnél velem a mai jótékonysági estre?
-Örömmel!- mondta majd megint felém intézett egy csábos mosolyt
-De tartozok még egy vallomással…
-Mi lenne az?
-A főnököm is tud rólunk és még jó ötletnek is találta. Tudja, hogy jössz a mai estre… és reklámfogásnak akar használni!
-Szóval akkor miatta hívtál el?- majd a mosoly egyből leolvadt az arcáról és a karjait is visszahúzta a derekamról és rögtön tett egy nagy lépést mellőlem.
-Nemm dehogy is! Ugyan már! Éppen ezért mondtam el, mert nem akartam, hogy azt hidd, hogy csak kihasználni akarlak! Ha szóba elegyednél a főnökkel vagy ilyesmi biztos, hogy megtudtad volna! De én akartam elmondani, mert fontos, vagy és mert szeretek veled lenni! Elhiszed ezt nekem? - léptem hozzá közelebb és két kezem közé fogtam az arcát… Elhiszed?- suttogtam neki újra.

És láttam, ahogy az iménti mérges arcvonásai eltűnnek, és újra megcsillan a szeme! Igen el!- meg fogott a derekamnál fogva és felemelt és elkezdett pörgetni
-Nem tudtam nem mosolyogni, annyira vicces volt!
Majd mikor lerakott a testünk egymásnak préselődött és szinte perzselt a közelsége, de sehol máshol nem lettem volna szívesebben! Csak az ő karjaiban!
Még volt egy kis időm mielőtt vissza kellett volna mennem, dolgozni, ezért elmentünk sétálni. Nem volt messze az egyik park, és ahogy sétálgattunk, elkezdtünk beszélgetni.
Telt az idő és teljesen megfeledkeztem a munkáról.
-Úúú, néztem a parkban az óriási órára. Az jól jár?
-Igen.
-Bocsi, de most mennem kell…
-Dolgozni… persze. - fejezte be a mondatom.
-Bocsi!
-Menj!- csapott egyet a fenekemre.
 És elkezdtem futni, majd megtorpantam. Hátra néztem és láttam, hogy még mindig engem néz. Odaszaladtam és egy apró csókot leheltem az ajkaira.
Majd elfutottam, mert csak nem 1 órányi késésben voltam.

Mikor beértem az irodába a főnök rögtön magához hivatott, azt hittem mérges lesz, és le akarja ordítani a fejem, de mikor helyet foglaltam a vele szemben lévő széken csak mosolygott rám.
-Szóval hogy ment?- érdeklődött
-Mi? Hát… eljön. - megilletődöttségemtől alig jutottam szóhoz.
-Nagyszerű. Tökéletes. Gratulálok! Akkor ma este találkozunk!
-Igen.- mondtam még mindig megilletődve.

Nekem még rengeteg dolgom volt, így rögtön neki is láttam. Mikor már a vége felé jártam, lassan már mindenki szédelgett haza, csak én maradtam.
 A nap végén pedig már csak belehuppantam a forgó székembe és nagyokat sóhajtoztam. Nagyon fáradt voltam.

Mindent összepakoltam majd haza indultam ahol, Jenna már biztos végtelenül ideges hogy vajon hol lehetek. A mobilomra pillantottam, ami egy utolsó hanggal jelezte, hogy végleg lemerült, szóval még csak fel sem tudtam hívni.
Lassan sétáltam haza, nagyon szép volt, ahogy a lámpák fénye világította meg az egész várost! Néhol még egy-egy épületben égett a lámpa jelezve, hogy még munka folyik ott.
New York nem volt fogható semmihez, Angliából egy kis falusi lánynak pedig magát a mennyországot jelentette. Nappal rengeteg ember jött-ment az utcákon, de most csak egy-két ember bukkant fel a sötétben.
Nem laktam messze az irodától így pár percen belül otthon is voltam.
Ahogy a kulcsot elforgattam a zárban már hallottam is a lépteket az ajtó túlsó feléről, mikor kitártam az ajtót pedig Jennával találtam magam szemben.
-Mi tartott eddig, kicsim?
-Sok volt a munka, bocsi!
-Nem baj, de siess, mert a bál már elkezdődött és minden percben idegesítő telefonokat kapok egy elég otromba embertől, hogy vajon hol a fenében lehetsz?
-Ó, a főnök!
-Igen.
-Megyek, átöltözök és 2 percen belül, itt vagyok.
-Rendben. A ruha az ágyadon van, remélem, tetszik!
-Köszi!- kiabáltam és közben felszaladtam a szobámba

Nem volt időm csodálgatni a ruhát csak gyorsan felkaptam, de kétség kívül gyönyörű darab volt. Ahogy lesétáltam a lépcsőn magamon éreztem Jenna tekintetét és láttam, hogy, mosolyog.
    -Nagyon gyönyörű vagy, Caroline!
-Köszönöm. Na, induljunk! Várj, hol a te ruhád, kérdeztem azonnal, mikor láttam, hogy ő nem öltözött át?
-Én nem megyek…
-Miért?- estem kétségbe
-Caroline, ideje nélkülem is boldogulnod! Biztos vagyok benne, hogy csodálatos leszel!
-Köszönöm. De biztos ez?
-Teljesen. - bólogatott
-Akkor, hát vágjunk bele!


Joseph szemszög:

Nem is láttam ki a munkából, minden percben csak csörgött a telefonom.
Ian minden egyes ajánlat után pedig vagy hat üzenetet hagy.
Éppen a stúdióban voltam, hogy átvegyem a szövegkönyv utolsó részét.
David éppen házon kívül volt, és amikor pedig Emily felől kérdezősködtem, senki nem tudott mondani semmit. Na vajon hol lehetnek-?- gondoltam magamban. Mikor hirtelen megszólalt a telefonom, azt hittem megint Ian és folyatni akarja a monológját az U.F. O. –s filmmel kapcsolatban, de mikor megláttam a kijelző egy ismeretlen számot jelzett ki.

-Igen?

Mikor maghallottam Caroline dallamos hangját a telefonban, nagyon meglepődtem.
Sok dolgom volt, de találkozni akartam vele. Tudtam oka van annak, hogy találkozót kér, és én majd megőrültem, hogy tudjam, mi lehet az az ok. Majd mikor letettem a telefont, hirtelen újra megcsörrent a megszokott dallammal és Ian számát jelezte ki.
-Szia!- mondtam
- Na, végre, már mióta hívogatlak, szóval az te lehetsz U.F.O., de akkor be kell szállnod a zöld festék árába…
-Ian, Ian lassíts semmilyen U.F. O. –s film nem érdekel, csak azért vettem fel hogy, megmondjam, ütemezd át a délutánom, mert találkozóm van valakivel!
-Mégis kivel?
-Bocsi, de most nem, majd később elmondom, ja… és eszedbe se jusson még egyszer a zöld szemfesték miatt keresni!
-De…
-Szia!

***

Mikor megpillantottam Carolinet éreztem, hogy a szívem egy óriásit dobban. Majd megölelt és majdnem megcsókoltam, de hirtelen elhúzódott. Nem tudtam rajta eligazodni! Egyszer ilyen egy olyan. Van, hogy tüzes, de van mikor teljesen rideg, kész rejtély volt ő számomra.
Láttam, hogy zavarba jött, de ahogy egyre közeledtem felé és átöleltem, beszélni kezdett. Amiket mondott arra nem számítottam és átértékeltem pár dolgot.
Majd ahogy elhúzódtam, egyből magyarázkodni kezdett.
Egymás szemébe néztünk és az arcán a kétségbeesés jelent meg. Mikor befejezte a beszédet, minden kezdett összeállni. Szabálytalan volt a légzése, és ahogy a derekára csúsztattam a kezem csak még szaporább lett.
Megbeszéltük, hogy együtt megyünk a jótékonysági estre is.


*
-Ott találkozzunk 9 óra körül!
-Jó.
-Majd hirtelen azt vettem észre, hogy kapkodni kezd és az időről kérdezősködött, rájöttem. A munkája.
-Menj!

És ahogy távolodott nem tudtam levenni a szemem róla. Majd hirtelen megfordult, azt hittem itt hagyott valamit. Visszafutott, megállt előttem, meg akartam szólalni, de megcsókolt és ezzel belém fojtotta a szót majd megint elrohant.


Ezután hívtam egy taxit, és tárcsázni kezdtem Ian számát.

-Szia, most indulok!
-Mi? Már egy órája itt kéne lenned!
-Sietek! De, Ian lenne még valami!
-Mi az, haver?
-Kéne estére egy szmoking!
-Miért, mégis hova mégy?
-Egy jótékonysági estre és ezúttal egyedül!




Emléklap

Egy novella versenyen vettem részt és 3. helyezést értem el.Köszönöm szépen, hogy részt vehettem a versenyen és nagyon tetszik ez a gyönyörű emléklap is. Köszönöm  Mini Dodó!



2013. május 19., vasárnap

Pályázati díjam

Nagyon szépen köszönöm a szép emléklapot Esuta, mert nagyon tetszik!



2013. május 18., szombat

Megint te!


5. fejezet



Caroline szemszög:

Istenem, ez eszméletlen volt, sosem gondoltam volna, hogy lehet valaki iránt ilyen vonzalmat érezni, egyszerűen minden millimétere a bőrömnek lángolt ahol csak Joseph megérintett. Az ajkaim pedig még mindig bizseregtek a jóleső érzéstől.
-         Caroline, itt vagy?
-         Igen.
-         Gyere, itt vagyok a konyhába!- szólt Jenna türelmetlenkedve
-         Megyek, és ahogy közeledem az említett helység felé jó illatok csapták meg az orrom.
-         Mi ez a jó illat?
-         A vacsora, úgy gondoltam legyen különleges az első munkanap után!
-         Hidd el, az volt!- mondta szinte suttogva, hogy ne hogy meghallja
-         Milyen volt az első nap?
-        
-         Jó? Egyszerűen csak jó.
-         Első napodon New Yorkban le sem lehetett lőni, ha az interjúról beszéltél és most csak egy:

Sajnálom, csak fáradt vagyok és nincs más vágyam csak be bújni a piha-puha ágyamba.
-         Várj, előbb nem akarsz valamit enni?
-         De. Persze. – adtam be a derekam, mert nem akartam megbántani Jennát, mert láttam, hogy sokat készülődött a vacsorával.


Pár perccel később megint élvezhettem az új ágyam puha párnáit, de sajnos álom az nem jött a szememre, akárhogyan is forgolódtam. Csak Josephen járt az eszem és azon, hogy vajon fogom-e még látni. Nem volt helyes, amit tettünk, mert együtt dolgozunk, de nagyon élveztem.
Mikor végre el tudtam aludni, úgy éreztem egy perc sem volt, mert már csörgött is a vekker jelezve, hogyha most nem kelek fel, holnaptól már munkanélküli leszek.
Jenna lent várt rám, hogy ma is elkísérjen. A legokosabb dolog pedig az volt, hogy már egy termosz, forró kávéval várt, ami nélkül most el sem tudtam volna képzelni a napot.
-Jól nézel ki, indulhatunk?
-Persze.

Mikor beértem a főnök csak egy gyors pillantást vetett rám, hogy megbizonyosodjon róla tényleg beértem-e és még időben-e.
Pár perccel később behívatott magához, amint végzett a telefonhívásokkal.

-Caroline, gyere be, kérlek!
-Igen? Segíthetek valamiben?
-Nem, csak tájékoztatni szerettelek volna, hogy ma egy ügyfelünk bált rendez és a részvétel kötelező.
-Rendben ott leszek. Ennyi?
-Igen, egyelőre…

Nem gondoltam volna, hogy erről lesz szó valami rosszabbra számítottam, hogy rájött a dolgokra Josephhel kapcsolatban és most ki fog rúgni. De nem és jól hangzik, ez a bál dolog legalább kiverhetem Joseph-et a fejemből.
Majd eszembe jutott, hogy szükségem lesz egy ruhára is, ezért felhívtam Jennát, hogy vegyen nekem valami alkalomhoz illőt és mivel nem volt éppen semmi dolga el is ment.

Gyorsan elment a nap, már mindenki szállingózott haza, de nekem még volt pár dolgom így elég későn jutottam haza. De a bált, azt semmiéért nem mondtam volna le, nagyon örültem, hogy végre ilyen társaságba kerülhetek. És más részről volt valami érdekes érzésem a ma estével kapcsolatban, amit nem tudtam hova tenni.

Joseph szemszög:

Már mindent eltervezem estére és semmi nem teheti tönkre.
 Mikor kezdetét vette az ünnepség és köszöntettek minket mindenki a tánc parkettra tévedt, csak én maradtam egyedül az asztalnál.
Vártam, hogy megjelenjen Caroline és őt kérhessem fel egy táncra, de ő nem volt sehol.
Vártam… és vártam, és amikor már feladtam volna Carolinet pillantottam meg a bejáratnál. Egy gyönyörű szép sárga ruhában volt, ami teljesen a földig leért. Mikor belépett a terembe mintha minden megszépült volna, kivirult az egész hely és a középpontban csak ő ragyogott.
Rögtön felé vettem az irányt és mikor meglátott esküdni mernék, hogy egy örömteli mosoly jelent meg az arcán. Semmi meglepődöttség, vagy félelem, csak boldogság tükröződött az arcán.

-Jó estét hölgyem!- köszöntöttem és udvariasan kezet csókoltam
-Önnek is Mr. Morgan.
-Most már az lesz, biztosíthatom Miss.Forbes. Mondja, csak felkérhetem egy táncra?
-Persze. De mondja, csak mit is csinál maga itt?
-Hát, egy jó partira nem lehet nemet mondani, ugyebár?
-Tehát akkor nem miattam jött? – kérdezte egy huncut mosoly keretében
-Talán. – adtam meg a kétértelmű választ.
Felvezettem a parkettre, ahol már a többi pár is táncolt. Minden lépéssel egyre közelebb húztam magamhoz és nem úgy tűnt mintha ellenére lenne. Még én magam is meglepődtem milyen jól esik a közelsége.

-         Hol tanultál meg ilyen jól táncolni?- törtem meg a csendet
-         Kis koromtól kezdve tanultam és külön tanáraim voltak, mivel kiskoromban híres táncos akartam lenni
-         Komolyan?
-         Igen, nem volt olyan tornai gyakorlat, amit nem gyakoroltam volna addig, hogy a legjobb legyek belőle, de az már nagyon régen volt.
-         Tehát azt állítod, hogy meg tudsz csinálni pl. egy spárgát vagy egy szaltót?
-         Akár mindkettőt is!
-         Nem hiszem el…
-         Megmutathatom, csak mondd meg, hol és hogy mikor?
-         Itt és most!
-         Hogy, hiszen egy bálon vagyunk, itt nem lehet…
-         Gyere! – majd magával rántott és egy olyan terembe húzott, ami hatalmas volt, de egy lélek nem volt bent.
-         Itt meg csinálhatod!- állított a falhoz majd távolodni kezdett.
-         Te most csak viccelsz!
-         Nem, egyáltalán nem.
-         Na, jó. Helyet kérek – mondtam már szinte nevetve, Nem hiszem el, hogy erre rávettél!
-         Háromra... és egy kettő-három…

Caroline szemszög:

Mikor megérkeztem nagy meglepésemre megint Josephbe botlottam, pedig azért jöttem, hogy elfelejtsem, ehelyett mindenhol ott van. Hogy tudná elfelejteni, ha ott, van mindenütt? Helytelennek érzem, mégis nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak, ahányszor meglátom, olyan érzést kelt, mintha már ezer éve ismerném. Őrület nem?
Felkért táncolni, még a lélegzetem is elállt mikor megláttam és most velem akar táncolni? Velem? Egy kisvárosi senkivel? Hogy tudnám elutasítani?
Azt érzetem, hogy a testem minden egyes porcikája azt üvölti, hogy igen, menj, de az agyam pedig tiltakozást javasolja. Úgy néz ki nem az okos döntések híve vagyok. Beleegyeztem. Felé nyújtottam a karom, mire megint kezet csókolt és a tánc parkett felé kezdett húzni, majd felém fordult és a kezét lecsúsztatta a derekamon. Nagyon csikis vagyok a derekamon, ezért akárhányszor, ha valaki ott megérintett, nem tudtam megállni a nevetést. A táncnál, ahogy magához szorított, azt kívántam bár sose engedne el.

-         Hol tanultál meg ilyen jól táncolni?- kérdezte tőlem érdeklődve
-         Kis koromtól kezdve tanultam és külön tanáraim voltak, mivel kiskoromban híres táncos akartam lenni. Nem volt olyan gyakorlat, amit nem gyakoroltam volna addig, hogy a legjobb legyek belőle, de az már nagyon régen volt.
-         Tehát azt állítod, hogy meg tudsz csinálni pl. egy spárgát vagy egy szaltót?
-         Akár mindkettőt is!

Mire pedig feleszméltem rávett, hogy egy, olyan gyakorlatot mutassak, amit évek óta nem is csináltam.


Nem volt nehéz, mintha visszautaztam volna az időben, mikor csak kicsi lány voltam és legnagyobb álmom, híresnek lenni. Nagyon élveztem, nem hittem, hogy még valaha meg fogom csinálni, de nagyon jó érzéssel töltött el a tudat, hogy újra megtehetem.
A padló csúszott és a harisnya, nem volt a legjobb kellék az ilyesfajta mozgáshoz, de már majdnem végeztem mikor már csak landolás volt hátra és mikor végre talajt éreztem a lábam alatt, egyúttal olyan erős fájdalom hasított a bokámba, hogy összecsuklottam. De szerencsére mielőtt a földre eshettem volna két erős kéz elkapott. Mikor felnéztem Joseph gyönyörű szép, kék szemeit láttam, amiből sugárzott az aggódás. A keze a derekamon pihent és tartott és erősen szorított.
-Jól vagy?- szólalt meg mikor megbizonyosodott róla, hogy nem esünk a földre.
-Igen, köszönöm, hogy elkaptál.
-Nincs mit. Sajnálom, hogy rávettelek erre, ez az egész az én hibám.
-Nem dehogyis. Most már jól vagyok, és elengedhetsz nyugodtan – siettem, mert úgy éreztem, ha még tovább a karjaiba tart, olyat fogok tenni, amit magam is megbánok.
-Nem foglak elengedni. Ne is álmodj róla. – mondta nevetve és közben tartva velem a szemkontaktust. -Na, gyere!- és most nem csak hogy átkarolt, de teljesen az ölébe is vett
-Áá!- sikoltottam fel egyet és már a nevetést sem tudtam megállni
-Ne aggódj, biztonságban vagy mondta komolyra változott arccal. Most pedig hívunk egy taxit és haza viszlek. Rendben?

A taxiban nem szóltunk egy szót sem, csak néztünk egymásra mintha némák lennénk, de az azért mentség, hogy az út nem volt olyan hosszú. Pillanatokon belül haza is értünk. Kiszállt és átfutott az én oldalamra, hogy kisegítsen a kocsiból.
- Most már tudok egyedül is menni, de köszönöm- mondtam mikor megláttam, hogy megint fel akar emelni.
 Mikor kiszálltam Joseph egészen az ajtóig kísért.

-Tudod annak ellenére, hogy mi történt, én élveztem a mai estét. - mondtam és már indultam volna be a házba, de ő megragadta a kezem és maga felé ordított. Mélyen a szemembe nézett és bármi habozás nélkül megcsókolt.

Ajkait az enyémre tapasztotta és forró csókokat lehelt rá. Közben pedig úgy szorított mintha az élete múlt volna rajta, nem volt fájdalmas csak nagyon határozott.
Majd egy pillanatra elváltunk egymástól, gyorsan vette a levegőt, akárcsak én és a szemembe nézett majd újra megcsókolt.
De már nyelve utat tört magának, engedélyt kérve a behatolásra, amit én boldogan adtam meg neki. Egy apró puszi landolt az ajkaimon búcsúzásul majd lassan a fülemhez hajolt és belesúgott.
-Én is élveztem a mai estét, szépségem. Mondd csak, eljönnél velem egy igazi randira?
-Ez nem az volt?- nevettem fel.
-Nem, ez nem!
Őszintén belegondoltam milyen lenne vele randizni, és hogy mik lennének a következményei és legszívesebben a nyakába ugrottam volna örömömben, de nem tehettem.
   -Nem lehet, sajnálom…

 






2013. május 16., csütörtök

Díj

Nagyon köszönöm a díjat Vanessa, nagyon örülök neki!


1. Ha megkaptad a díját készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet!
2. Őszintén kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 személynek kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat visszafelé nem lehet adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat.)


1.Mi a kereszt neved, hogyan becéznek?

Veronika, Nika, Roni


2.Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Hát azért egy dalon igazán sírni nem nagyon szoktam, ami olyan szomorú...


3.Félsz a sötétben?

Nem igazán. 

4. Szerelmes vagy valakibe?

Nem.Még nem voltam igazán szerelmes. 

 5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled? 

Mikor felszólítottak, hogy énekeljek az órán!

6.Gondolatban öltél már meg valakit?

Talán... 


7.Szerinted péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?

Szerencsétlenséget. 

8.Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?

Igen... 



9.Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

Igen .

 10. Kis korodban sírtál, ha szurit kaptál?

Igen. 


11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?


Meglátogatnám Joseph-et és Candice-t...


12. Szoktál álmodozni?

Igen!

13. Járnál Chace Crawforddal?

Az egyik barátnőm kedvence és egyébként is nagyon cuki pasi.Igen!


14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?


Fogalmam sincs de ha valaha lányom lesz  Emmának fogják hívni.



15. Adni vagy kapni jobb?

Adni! 

6. Titkom: 


Nem voltam még szerelmes. 


17. Bakancslista: 

Ha tudnátok milyen sok minden van rajta...pl.....

1.Találkozni Joseph Morgan-nal.
2.Beutazni  a világot.
3.Összeköltözni a legjobb barátnőmmel.
4.Igazén szerelmesnek lenni! De úgy igazából! 
5. Egyszer nagyon de nagyon felelőtlennek lenni!
6. Egyszer munka mániásnak lenni!Akit tényleg csak a munkája érdekel.

 Akiknek küldöm: