Megint te!

5. fejezet

Caroline szemszög:

Istenem, ez eszméletlen volt, sosem gondoltam volna, hogy lehet valaki iránt ilyen vonzalmat érezni, egyszerűen minden millimétere a bőrömnek lángolt ahol csak Joseph megérintett. Az ajkaim pedig még mindig bizseregtek a jóleső érzéstől.

-         Caroline, itt vagy?

-         Igen.

-         Gyere, itt vagyok a konyhába!- szólt Jenna türelmetlenkedve

-         Megyek, és ahogy közeledem az említett helység felé jó illatok csapták meg az orrom.

-         Mi ez a jó illat?

-         A vacsora, úgy gondoltam legyen különleges az első munkanap után!

-         Hidd el, az volt!- mondta szinte suttogva, hogy ne hogy meghallja

-         Milyen volt az első nap?

-         Jó

-         Jó? Egyszerűen csak jó.

-         Első napodon New Yorkban le sem lehetett lőni, ha az interjúról beszéltél és most csak egy: jó

Sajnálom, csak fáradt vagyok és nincs más vágyam csak be bújni a piha-puha ágyamba.

-         Várj, előbb nem akarsz valamit enni?

-         De. Persze. – adtam be a derekam, mert nem akartam megbántani Jennát, mert láttam, hogy sokat készülődött a vacsorával.

Pár perccel később megint élvezhettem az új ágyam puha párnáit, de sajnos álom az nem jött a szememre, akárhogyan is forgolódtam. Csak Josephen járt az eszem és azon, hogy vajon fogom-e még látni. Nem volt helyes, amit tettünk, mert együtt dolgozunk, de nagyon élveztem.

Mikor végre el tudtam aludni, úgy éreztem egy perc sem volt, mert már csörgött is a vekker jelezve, hogyha most nem kelek fel, holnaptól már munkanélküli leszek.

Jenna lent várt rám, hogy ma is elkísérjen. A legokosabb dolog pedig az volt, hogy már egy termosz, forró kávéval várt, ami nélkül most el sem tudtam volna képzelni a napot.

-Jól nézel ki, indulhatunk?

-Persze.

Mikor beértem a főnök csak egy gyors pillantást vetett rám, hogy megbizonyosodjon róla tényleg beértem-e és még időben-e.

Pár perccel később behívatott magához, amint végzett a telefonhívásokkal.

-Caroline, gyere be, kérlek!

-Igen? Segíthetek valamiben?

-Nem, csak tájékoztatni szerettelek volna, hogy ma egy ügyfelünk bált rendez és a részvétel kötelező.

-Rendben ott leszek. Ennyi?

-Igen, egyelőre…

Nem gondoltam volna, hogy erről lesz szó valami rosszabbra számítottam, hogy rájött a dolgokra Josephhel kapcsolatban és most ki fog rúgni. De nem és jól hangzik, ez a bál dolog legalább kiverhetem Joseph-et a fejemből.

Majd eszembe jutott, hogy szükségem lesz egy ruhára is, ezért felhívtam Jennát, hogy vegyen nekem valami alkalomhoz illőt és mivel nem volt éppen semmi dolga el is ment.

Gyorsan elment a nap, már mindenki szállingózott haza, de nekem még volt pár dolgom így elég későn jutottam haza. De a bált, azt semmiéért nem mondtam volna le, nagyon örültem, hogy végre ilyen társaságba kerülhetek. És más részről volt valami érdekes érzésem a ma estével kapcsolatban, amit nem tudtam hova tenni.

Joseph szemszög:

Már mindent eltervezem estére és semmi nem teheti tönkre.

 Mikor kezdetét vette az ünnepség és köszöntettek minket mindenki a tánc parkettra tévedt, csak én maradtam egyedül az asztalnál.

Vártam, hogy megjelenjen Caroline és őt kérhessem fel egy táncra, de ő nem volt sehol.

Vártam… és vártam, és amikor már feladtam volna Carolinet pillantottam meg a bejáratnál. Egy gyönyörű szép sárga ruhában volt, ami teljesen a földig leért. Mikor belépett a terembe mintha minden megszépült volna, kivirult az egész hely és a középpontban csak ő ragyogott.

Rögtön felé vettem az irányt és mikor meglátott esküdni mernék, hogy egy örömteli mosoly jelent meg az arcán. Semmi meglepődöttség, vagy félelem, csak boldogság tükröződött az arcán.

-Jó estét hölgyem!- köszöntöttem és udvariasan kezet csókoltam

-Önnek is Mr. Morgan.

-Most már az lesz, biztosíthatom Miss.Forbes. Mondja, csak felkérhetem egy táncra?

-Persze. De mondja, csak mit is csinál maga itt?

-Hát, egy jó partira nem lehet nemet mondani, ugyebár?

-Tehát akkor nem miattam jött? – kérdezte egy huncut mosoly keretében

-Talán. – adtam meg a kétértelmű választ.

Felvezettem a parkettre, ahol már a többi pár is táncolt. Minden lépéssel egyre közelebb húztam magamhoz és nem úgy tűnt mintha ellenére lenne. Még én magam is meglepődtem milyen jól esik a közelsége.

-         Hol tanultál meg ilyen jól táncolni?- törtem meg a csendet

-         Kis koromtól kezdve tanultam és külön tanáraim voltak, mivel kiskoromban híres táncos akartam lenni

-         Komolyan?

-         Igen, nem volt olyan tornai gyakorlat, amit nem gyakoroltam volna addig, hogy a legjobb legyek belőle, de az már nagyon régen volt.

-         Tehát azt állítod, hogy meg tudsz csinálni pl. egy spárgát vagy egy szaltót?

-         Akár mindkettőt is!

-         Nem hiszem el…

-         Megmutathatom, csak mondd meg, hol és hogy mikor?

-         Itt és most!

-         Hogy, hiszen egy bálon vagyunk, itt nem lehet…

-         Gyere! – majd magával rántott és egy olyan terembe húzott, ami hatalmas volt, de egy lélek nem volt bent.

-         Itt meg csinálhatod!- állított a falhoz majd távolodni kezdett.

-         Te most csak viccelsz!

-         Nem, egyáltalán nem.

-         Na, jó. Helyet kérek – mondtam már szinte nevetve, Nem hiszem el, hogy erre rávettél!

-         Háromra... és egy kettő-három…

Caroline szemszög:

Mikor megérkeztem nagy meglepésemre megint Josephbe botlottam, pedig azért jöttem, hogy elfelejtsem, ehelyett mindenhol ott van. Hogy tudná elfelejteni, ha ott, van mindenütt? Helytelennek érzem, mégis nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak, ahányszor meglátom, olyan érzést kelt, mintha már ezer éve ismerném. Őrület nem?

Felkért táncolni, még a lélegzetem is elállt mikor megláttam és most velem akar táncolni? Velem? Egy kisvárosi senkivel? Hogy tudnám elutasítani?

Azt érzetem, hogy a testem minden egyes porcikája azt üvölti, hogy igen, menj, de az agyam pedig tiltakozást javasolja. Úgy néz ki nem az okos döntések híve vagyok. Beleegyeztem. Felé nyújtottam a karom, mire megint kezet csókolt és a tánc parkett felé kezdett húzni, majd felém fordult és a kezét lecsúsztatta a derekamon. Nagyon csikis vagyok a derekamon, ezért akárhányszor, ha valaki ott megérintett, nem tudtam megállni a nevetést. A táncnál, ahogy magához szorított, azt kívántam bár sose engedne el.

-         Hol tanultál meg ilyen jól táncolni?- kérdezte tőlem érdeklődve

-         Kis koromtól kezdve tanultam és külön tanáraim voltak, mivel kiskoromban híres táncos akartam lenni. Nem volt olyan gyakorlat, amit nem gyakoroltam volna addig, hogy a legjobb legyek belőle, de az már nagyon régen volt.

-         Tehát azt állítod, hogy meg tudsz csinálni pl. egy spárgát vagy egy szaltót?

-         Akár mindkettőt is!

Mire pedig feleszméltem rávett, hogy egy, olyan gyakorlatot mutassak, amit évek óta nem is csináltam.

Nem volt nehéz, mintha visszautaztam volna az időben, mikor csak kicsi lány voltam és legnagyobb álmom, híresnek lenni. Nagyon élveztem, nem hittem, hogy még valaha meg fogom csinálni, de nagyon jó érzéssel töltött el a tudat, hogy újra megtehetem.

A padló csúszott és a harisnya, nem volt a legjobb kellék az ilyesfajta mozgáshoz, de már majdnem végeztem mikor már csak landolás volt hátra és mikor végre talajt éreztem a lábam alatt, egyúttal olyan erős fájdalom hasított a bokámba, hogy összecsuklottam. De szerencsére mielőtt a földre eshettem volna két erős kéz elkapott. Mikor felnéztem Joseph gyönyörű szép, kék szemeit láttam, amiből sugárzott az aggódás. A keze a derekamon pihent és tartott és erősen szorított.

-Jól vagy?- szólalt meg mikor megbizonyosodott róla, hogy nem esünk a földre.

-Igen, köszönöm, hogy elkaptál.

-Nincs mit. Sajnálom, hogy rávettelek erre, ez az egész az én hibám.

-Nem dehogyis. Most már jól vagyok, és elengedhetsz nyugodtan – siettem, mert úgy éreztem, ha még tovább a karjaiba tart, olyat fogok tenni, amit magam is megbánok.

-Nem foglak elengedni. Ne is álmodj róla. – mondta nevetve és közben tartva velem a szemkontaktust. -Na, gyere!- és most nem csak hogy átkarolt, de teljesen az ölébe is vett

-Áá!- sikoltottam fel egyet és már a nevetést sem tudtam megállni

-Ne aggódj, biztonságban vagy mondta komolyra változott arccal. Most pedig hívunk egy taxit és haza viszlek. Rendben?

A taxiban nem szóltunk egy szót sem, csak néztünk egymásra mintha némák lennénk, de az azért mentség, hogy az út nem volt olyan hosszú. Pillanatokon belül haza is értünk. Kiszállt és átfutott az én oldalamra, hogy kisegítsen a kocsiból.

- Most már tudok egyedül is menni, de köszönöm- mondtam mikor megláttam, hogy megint fel akar emelni.

 Mikor kiszálltam Joseph egészen az ajtóig kísért.

-Tudod annak ellenére, hogy mi történt, én élveztem a mai estét. - mondtam és már indultam volna be a házba, de ő megragadta a kezem és maga felé ordított. Mélyen a szemembe nézett és bármi habozás nélkül megcsókolt.

Ajkait az enyémre tapasztotta és forró csókokat lehelt rá. Közben pedig úgy szorított mintha az élete múlt volna rajta, nem volt fájdalmas csak nagyon határozott.

Majd egy pillanatra elváltunk egymástól, gyorsan vette a levegőt, akárcsak én és a szemembe nézett majd újra megcsókolt.

De már nyelve utat tört magának, engedélyt kérve a behatolásra, amit én boldogan adtam meg neki. Egy apró puszi landolt az ajkaimon búcsúzásul majd lassan a fülemhez hajolt és belesúgott.

-Én is élveztem a mai estét, szépségem. Mondd csak, eljönnél velem egy igazi randira?

-Ez nem az volt?- nevettem fel.

-Nem, ez nem!

Őszintén belegondoltam milyen lenne vele randizni, és hogy mik lennének a következményei és legszívesebben a nyakába ugrottam volna örömömben, de nem tehettem.

   -Nem lehet, sajnálom…