2013. október 11., péntek

Az asztaltól 5 méterre



15. fejezet



Sziasztok drágáim!

Tudom, hogy egy kicsit elkéstem a résszel, de mostanában, olyan bizonytalan vagyok, hogy egyáltalán érdemes-e írni ezt a történetet. Félre ne értsetek, végig fogom írni, mert nem az a fajta vagyok, akinek most, ha úgy szottyan kedve bezárja az oldalt, csak egyre kevesebb a visszajelzés, és ez elbizonytalanít.
Remélem a mostani részhez kommenteltek, mert nagyon jól esne.
Előre is köszi, nektek. Jó olvasást!
xo xo 





Caroline szemszög:

Tudtam, hogy Joseph mérges lesz, hogy Matt-tel jöttem, de már azért, sem érdekel, azt teszek, amit csak szeretnék és Matt nagyon jó barátom, szeretek vele lenni!
Mikor megérkeztünk láttam, hogy már néhányan előttünk értek ide, aminek kimondottan örültem. Joseph meglepődött tekintete, haraggá alakult át. Tudtam, hogy ilyen lesz, de mégis fájt egy kicsit. Nem akartam megbántani, csak a tudtára szerettem volna adni, hogy minden rendben, mert csak barátok vagyunk Matt-tel, de úgy látszik ez nem jött össze. Aztán miután mi helyet foglaltunk Rebekáht pillantottam meg, és nem is egyedül érkezett, egy ismeretlen lányt láttam az oldalán. Vajon ennek köze van a Matt-tel való vitájához?
Nagyon csinos lány volt, bár látszott rajta, hogy ezzel ő is tisztában van, mert úgy rázta magát, mint egy divat díva, akit most engedtek először a kifutóra.
Ahogy Joseph felé közelített, és ránézett nekem már gyanús lett valami, ahogyan lágyan simogatta, és mosolygott rá, minden világossá vált, Rebekah azért hozta őt ide, hogy engem féltékennyé tegyen vele. Nem tudom, mi lehet közte és Joseph között, de a vacsora alatt, úgy tűnt ő is nagyon élvezi a társaságát, ezért az egyetlen, akihez egész vacsora alatt egy jó szót tudtam szólni az Matt volt. Nem igazán élveztem az estét, mikor már a desszertet hozták azért imádkoztam, hogy gyorsuljon már fel egy kicsit az idő.
-Szóval, Caroline, hol dolgozol?- kérdezte tőlem Bonnie, közben pedig a sütijében turkált, úgy tűnt mintha egyáltalán nem ízlene neki.
-Egy reklám cégnél vagyok asszisztens, de nagyon szeretem. Te?
-Tudod, épp ezért kérdezem, régen a férjemnek dolgoztam, én is olyan asszisztens féle voltam, de most, hogy tudod, börtönben van. - csuklott el a hangja. – Arra gondoltam szerezhetnék egy új állást.
-Ez remek ötlet, és mire gondoltál?
-Én azt szerettem volna kérdezni, hogy nem tudnál-e nekem segíteni ebben. Tudom, hogy nagyon jó helyen vagy, mert sok jót mondanak rólad. Tudsz nekem segíteni, szerinted?
-Hát, én nem nagyon, de Jenna, nála lakom most, ő igen. Nekem is ő hozta össze, szóval szólok neki és majd felhívlak, hogy mi van, rendben?- mosolyodtam el, mert nagyon szimpatikusnak tűnt, és ha belegondolok nem is lenne olyan rossz, ha lenne a cégnél valaki, akivel jóba lehetek.
- Köszönöm, nagyon kedves vagy! Várj, megadom akkor a telefonszámom. Tessék!- nyújtotta át nekem a névjegyét.
-Akkor majd hívlak! De most bocsássatok meg, megyek, megigazítom a sminkem. - álltam fel majd közben egy gyors pillantást intéztem Joseph és a liba felé, akivel egész este társalgott. Még mindig valami izgalmas téma közepén lehettek, szóval nem zavartam őket csak mentem és megkerestem a női mosdót.
Mikor megtaláltam, örömmel nyugtáztam, hogy nincsen bent senki. Nem kellett kimennem, csak már nem bírtam tovább ott maradni!
Belenéztem a tükörbe, és amit láttam, egyáltalán nem tetszett, féltékeny vagyok egy lányra, akivel Joseph beszélget, nem ismerek magamra, régen olyan laza voltam, nem izgatott, ha valamelyik pasimnak mondjuk egy lány volt a legjobb barátja, vagy már jártak, de barátok maradtak. De Joseph! Féltékeny vagyok, érzem és ez borzasztó!
-Na, jó!- fújtam ki a levegőt, majd kimentem a vécéből, de pechemre beleütköztem valakibe.
-Bocsi!- szabadkoztam.
Majd mikor felnéztem megláttam, kivel is kerültem szembe, aki nem volt más, mint Matt.
-Semmi baj! Egyébként is utánad jöttem, azt hittem rosszul lettél vagy ilyesmi és aggódtam.
-Ez kedves, de jól vagyok.- majd legyintettem és vissza akartam menni a többiekhez.
-Várj!- rántott vissza maga felé. – Mondani akartam még valamit, amit, picit nehéz elmondani, a mostani helyzet mellett, de nem bírom tovább titkolni…
-Mondd csak, valami Rebakáh-val van?
-Nem egészen. - lépett egy kicsit közelebb. – Én azt hiszem…
-Igen? - rivalltam rá, mert nem bírtam, ha valaki húzza a mondanivalóját, ha mondani akarja, akkor mondja!
-Szeretlek. - ejtette ki a szavakat kiválóan artikulálva.
-Mi?- lepődtem meg. – Ezt hogy érted?- néztem rá, mint aki most lát először fehér embert.
Majd bármi válasz nélkül egyre csak felém közelített, és megcsókolt. Ez nem olyan volt, mint amikor a templomban volt egy kis szájra puszi, ez jóval intenzívebb volt, éreztem, hogy csókolni akar, nagyon is. Én először lefagytam, nem tudtam mi is történik, arra gondoltam lehet elaludtam a kaja fölött és ez most csak valami rossz álom, de nem, nem az volt. Mikor ráeszméltem mit is csinál eltoltam magamtól, amilyen erővel csak tudtam, és mivel nem számított rá, majdnem fellöktem. - Mi a franc?! Mit művelsz?!- kérdeztem és közben végig simítottam az ajkaimon.
-Én… szeretlek, Caroline!
-Neked menyasszonyod van, tudsz te erről? – fakadtam ki, de mikor láttam, hogy meg akar szólalni, nem hagytam, csak folytattam. – Aki az én pasim húga, ha nem tudnád!
-De…
-Semmi de! Én Josephet szeretem! Most mennem kell!- majd elfutottam, és mikor visszaértem mindenki ugyanúgy volt, mint mikor elmentem, kivéve, hogy Bonnie nem ült az asztalnál. De ez nem nagyon érdekelt, hazudtam valamit, ami először eszembe jutott, és elhúztam onnan, amúgy sem hiszem, hogy bárkinek is hiányoznék onnan. Joseph remekül ellesz a kis cafkával.
Kikértem a kabátom és leintettem egy taxit. A szívem még mindig a torkomba dobogott, csak el akartam tűnni onnan és hazaérni. Arra már nem is mertem gondolni, hogy mit mondok majd Joseph-nek hiszen mind végig igaza volt, Matt nem csak egy barát volt, még ha én azt is hittem, hogy az…


Bonnie szemszög:

Örültem, hogy beszélhettem Car-rel, mert mostanában nagyon unatkoztam, nem mondom, hogy régebben halálra dolgoztam magam, de volt munkám és nagyon is szerettem csinálni.
Talán Caroline személyében egy jó barátnőre is rátaláltam, nagyon szimpatikusak tűnt, bár azt láttam rajta, hogy a mai vacsi leginkább egy kínzással ér fel neki. Joseph is el volt foglalva azzal a kétes erkölcsű hölgyecskével, bár szerintem csak Cart kínozta vele, mert ahányszor csak ránéztem mindig Car-en volt a szeme. Nem nagyon értettem mi folyik itt, de sajnáltam őket, mert olyan szép párnak, tűnek.
Mikor Car elment fontolgattam, hogy vele megyek, de az is eszembe jutott, hogy talán csak egyedül szeretne lenni, ezért hagytam, de mikor már Matt sem jött vissza, elmentem megnézni, hogy mi tarthat ennyi ideig. Csak nem történt valami?
De, amit láttam, arra nem számítottam, Matt és Caroline csókolóztak, lehet, hogy Matt-nek köze lenne a Car és Joseph közötti mosolyszünethez? És miért csókolóznak? Tudtommal Matt-nek menyasszonya van. Nem akartam elhinni, azon járt az eszem vajon mit fog majd ehhez szólni Joseph, mikor hirtelen láttam, hogy elszakadnak egymástól, Car nagyon mérges arcot vágott, de azt is láttam, hogy a sírás fojtogatja. Mi történhet itt?
Gyorsan elbújtam, hogy véletlenül se lássanak meg, mert nem tudom, mi történne, ha most valamelyikük felfedezné, hogy én itt állok.
Caroline elszaladt, Matt pedig csak állt ott, már majd nem megsajnáltam szegényt, láttam, hogy fájt neki, de ez nem mentség, itt van 5 méterre a menyasszonya is, mi féle féreg tesz ilyet?!- gondoltam magamban.
Visszaültem a helyemre, és csalódottan észleltem, hogy Car már nincs itt, mondjuk nem is meglepő. Látva Joseph arcát, ő viszont nagyon is meglepődött, csalódottnak tűnik, már a miniszoknyás ribi sem aktív beszélgető társa, vajon mi történhetett?
Nem akartam beleszólni az ügyeikbe, de úgy láttam, közöttük nagyon elromlottak a dolgok.



Joseph szemszög:



Láttam, ahogy Caroline kisétál a teremből, nem tudta levenni róla a szemem, amíg végül el nem tűnt. Észrevettem, hogy zaklatott valamiért, de nem mertem megkérdezni, hiszen lehet, hogy én vagyok az oka. Hayley még mindi szorosan mellettem ült, jó volt vele beszélgetni, nem mondom, hogy nem, mert tudom, hogy okos is tud lenni, de valójában, sosem bűvölt el a kisugárzása, úgy, mint, ahogy mindenki mást.
Már befejeztük a desszertet láttam, a többieken is, hogy menni akarnak ezért bátorkodtam kikérni a számlát.
-Pincér!- kiabáltam egy legyintettem egyet, mire ott is termett egy vékony fiú a számlánkkal a kezében.
-Uram!
-Meghívlak titeket, rendben?
-Nem. - vágták rá kánonba, és mivel tudom, hogy felesleges velük vitába szállni, beleegyeztem, hogy közösen fizetünk.
Együtt mentünk a kijárati ajtóig, azután Matt és Reb, úgy láttam együtt sétált el, picit meglepődtem, de én csak örülök, ha közöttünk minden rendben van, talán mégis csak túlreagáltam a dolgokat, és nincs okom az aggodalomra.
Ian és Bonnie is lassan hazaszédelegtek, így csak én meg Hayley maradtunk.
-Nos, szép este volt!- mosolygott rám, és közben a kezei között szorongatta a fekete, bőr táskáját.
-Igen.- álltam ott előtte és bólogattam, mint egy hülye. - Mondd csak, hazavigyelek?- kérdeztem, mert nem akartam udvariatlan lenni és csak úgy ott hagyni őt a sötétben a kihalt utcán.
-Igen, köszönöm. – majd a kocsim fel kezdtem terelgetni.
Mutogatta, merre kanyarodjak, merre forduljak, és kis idő múlva megérkeztünk hozzá.
-Hát, itt lennénk!
-Igen.- kezdett egyre kínosabb lenni a helyzet.
-Élveztem a mai estét.
-Én is
Majd kezdett egyre közelebb jönni, kezét felcsúsztatta a lábamon, rögtön odakaptam a kezem és arrébb raktam az övét, mire ő csak elmosolyodott. Hirtelen lecsapott az ajkaimra, és vadul csókolni kezdett, lehet, hogy hamis jeleket közvetítettem? De hát tudja, hogy barátnőm van. Majd ellöktem magamtól, csak finoman, hogy ne okozzak neki fájdalmat.
- Mit művelsz?! - kiabáltam rá, mire ő nagyon elkomorodott, gondolom, nem volt hozzá szokva, hogy visszautasítják.
- Én, csak élvezem. Neked is jobb lenne!- mondta nevetve, és újra közeledni próbált.
-Nem, nem világos? Szállj ki!- nyitottam ki neki az ajtót.
-Mi?- lepődött meg.
-Jól hallottad. Szállj ki!- ismételtem meg.
-Tudod, Joseph, ha igazán törődnél vele, most nem engem fuvaroznál haza. - célozgatott Car-re. –Na, ha meggondolnád magad, az ajtóm nyitva áll!- mondta nevetve, majd becsapta a kocsi ajtót.
Elgondolkodtam azon, amit mondott, lehet, hogy igaza van. Már nem abban, hogy visszajövök, hanem, hogy most nem itt kéne lennem, hanem valahol máshol. Caroline…


Caroline szemszög:

Csak, hogy hazaértem! - gondoltam magamban, Jenna nem volt otthon, így senki nem kérdezősködött, mikor felszaladtam a szobámba és a párnába temettem az arcom.
Nem akartam sírni, de éreztem, hogy már nem tudom visszatartani. Utat tört magának a megannyi sok dolog, ami az elmúlt időben történt velem, éreztem, hogy elhatalmasodik rajtam.
Bebújtam a meleg takaró alá, és jól magamra húztam. Próbáltam elaludni, hátha valami jobbat tartogat nekem az álomvilág a valóságnál. Becsuktam a szemem, éreztem, hogy lefolyik néhány könnycsepp az arcomról, de nem érdekelt, csak jobban szorítottam magamhoz a rózsaszín virágos takaróm.
Majd minden elsötétült, sokkal jobban éreztem magam, már nem nyomta a fájdalom, kínzó súlya a lelkem, felszabadultam!

*

Arra ébredtem, hogy valaki erőteljesen dörömböl az ajtón. Lassan levánszorogtam az ajtón és fejben már a pokolba küldtem az illetőt, aki ilyenkor meg mer engem zavarni. A hajam gumóba fel volt fogva a fejem tetejére és a mackós pizsim felkapva jöttem le az emeletről, majd kitártam az ajtót, az ismeretlen dörömbölő előtt, aki nem volt más, mint…

8 megjegyzés:

  1. Szia Veronika!
    Nagyon tetszett a fejezet, láthatóan nagyon jól fejlődsz, aminek kimondottan örülök és dob is a fejezeten! Csak így tovább!
    Nagyon sajnáltam Car-t ebben a fejezetben, kifejezetten örültem neki, hogy nem csináltál balhét - hogy Joseph véletlenül meglátja őket. Ez már elég lapos módszer, szóval örülök, hogy ezt kikerülted.
    Matt egy nagy szemét alak, remélem, hogy Rebekah is ráfog erre jönni hamarosan, mert egy szemét. És bízom benne, hogy Car és Rebekah között csiszolódni fog a helyzet.
    Nagyon bízom benne, hogy Joseph gondolt egyet és meglátogatta a lányt, nem valaki más. Jó lenne, ha most már beszélnének a problémáról!!!
    Jó fejezet volt, nekem nagyon tetszett! Ne add fel, de nagyon ismerem az érzést, amikor nem csak te magad de a kritikák is nagyon megcsappanak. Ez lelombozó tud lenni, tapasztalatból beszélek, de mindent bele! És ha egyre izgalmasabb fejiket hozol, akkor több lesz a kritika is :)
    Sok sikert továbbra is! Csak így tovább és siess a kövivel!
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága ellie!

      Nagyon köszönöm, hogy írtál, nagyon jól esik :)
      Köszönöm, tényleg próbálok fejlődni, te tudom, még sok mindenben kell.
      Igen, nem akarta mindenkinek elrontani a napját, pluszban még azt is hallgatni, hogy Joseph-nek mennyire igaza volt.
      Nem az tényleg nagyon lapos lett volna, ilyet nem írok:) Izgibbet találtam ki:)
      Hát, Matt érzelmei most komplikáltak, de majd kiderülnek, hogy mik is azok.
      Igen, Reb és Car szerintem nagyon hasonlít, egyszer majd csak egymásra találnak.
      Köszi a biztatást, tényleg, örülök, hogy rád számíthatok <3
      xo xo

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon szeretem a történetedet, igaz ritkán írok, de igazad van egy kicsit elszégyelltem magam, szóval egyre izgibb a töri, örülök, hogy Haley nem jutott semmire és remélem Joseph kereste fel Car-t és tudják tisztázni a dolgaikat. Matt egy szemét, jó lenne ha Rebeca is rájönne, de azért az is jó lenne, ha Car-t is megismerné jobban és nem gondolna folyton rosszat róla.
    Szóval tetszett ez a rész is, várom a kövit.
    Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Mira!

      Nem kell elszégyellned magad, nagyon örülök, ha írsz nekem<3
      Igen, Hayley még próbálkozni fog, de Joseph-nek nem nagyon jönnek be a könnyűvérű nők, de hát azért ő is csak egy férfi....
      Hát, a probléma tisztázása, az még eltarthat egy ideig.
      Köszi, hogy írtál, nagyon kedves tőled, és nagyon hálás vagyok érte. Imádlak!
      xo xo

      Törlés
  3. Kedves Veronika!

    Teljes szívemből mondom: féltékeny vagyok!! :)
    Egíszerűen imádlak, nem csak a történeteted, remélem tudod te is :D Nagyon nagyon büszke vagyok rád! Örülök is, hogy egy ilyen ember van a baráti körömben, ez nagyon jó :D Nem is értem, hogy nekem, hogy lehet ilyen barátnőm!! :)
    A történeted egyre jobb és jobb, mióta elkezdted rengeteget fejtődtél, le sem lehet írni mennyit! :)
    Nagyon nagyon várom a következőt, mert megéri várni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága, drága Vivi!

      Nem kell féltékenynek lenned, mert te is nagyon jó vagy, és te is csak egyre és egyre jobb leszel:)
      Én is imádlak téged:) És köszönöm, hogy ezt mondod, mert nagyon jól esik<3
      Úgy, hogy a legaranyosabb, legviccesebb, legszebb lány vagy, akit ismerek, és nagyon imádlak :)
      Köszönöm, igyekszem.
      xo xo

      Törlés
  4. Szia:)
    Nekem nagyon tetszett:) Ne szomorkodj a kritikák miatt. Sajnos nagyon sokan nem írnak, mert minek, és hasonlók. Ez van sajnos.
    A fejezet nagyon jó volt, és izgalmas. Mattat nagyon nem bírom, nagyon szemét. Remélem, hogy Joseph jött el hozzá. Nagyon jó páros Carrel, imádom őket.
    Várom a kövit:)

    Puszi

    Szilvi:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szilvi!

      Köszönöm szépen, hogy írtál.
      Igen, tudom, de egy pipa se meg semmi, akkor honnan tudjam, hogy olvassák-e,csak ez lombozott el, de nagyon köszi, hogy írtál nekem és még vigasztalsz is, igazán aranyos vagy :)
      Igen, ezek után már én sem kedvelném, túlzottan...
      Szerintem is szépek!
      xo xo

      Törlés