2014. április 17., csütörtök

Megmentőm- második rész

Megmentőm- második rész

Daniel


Szégyelltem magam, nem akartam ezt, sosem akartam, hogy Can lássa milyen is vagyok valójában. Mikor a bokszterembe vittem minden erőmmel próbáltam megállni, hogy elboruljon az elmém. De visszatekintve nem is volt nehéz, mert kihatott rám az a kibaszottul ártatlan lénye és még az sem zökkentett ki mikor Nicole megjelent. Régi ügy volt már ő, csak akkor volt rá szükségem mikor magam alatt voltam és kellett valaki, akin levezethetem a feszültséget. Egy lány, akit ismerek annyira, hogy tudjam sosem akarna kapcsolatot, csak beállít néha - és hogy szépen fogalmazzak – kiélvezzük együtt a test örömeit, de miután ennek vége elsétál bármi noszogatás nélkül. Ő volt a kedvencem a sok liba közül, aki megfordult nálam.
De most, hogy Cany látta mire vagyok képes ő is csak lelépne mint mindenki más, aki csak pillanatnyi betekintést nyert a valódi Daniel Black életébe. Lelkiekben levetítettem a módokat, ahogyan majd kisétál az életemből.
Futottunk, szélsebesen, mert az eső közben nagyon rákezdett. Cany gyorsabb léptekre vette, be tudtam volna érni, de nem akartam.
-Candy! – kiabáltam után és közben megálltam az egyik lámpa alatt, ahol meg volt világítva a sötét út. Senki nem volt körülöttünk. Az eső már eláztatta a ruhám, az övét is, de ő legalább a feje fölé tartott egy táskát, ami megvédte a kócos frizuráját a még több víztől. Nem akart megállni ezért egy még nagyobbat kurjantottam, erre már megtorpant.–Kurvára esik az eső – fűztem hozzá még a nyilvánvalót.
-Igen, észrevettem már…- mondta tettetett jókedvvel.
-Állj már meg a kibaszott életbe is!
-Miért? – fordult vissza hirtelen, de most legalább már megállt és úgyis maradt.
-Mert azt mondtam – válaszoltam rá egyszerűen.
-Mert azt mondtad? – nézett rám kérdően és egyértelműen le tudtam olvasni az arcáról a sértettséget. Odaléptem hozzá, a haja az arcához tapadt, a felsője is erősen átlátszó vált, de megmaradtam annak az úriembernek, akinek szerintem ő engem képzel és nem tettem szóvá csak elkaptam róla a tekintetem. Az illata olyan volt, mint a friss rózsa és az érett mangó keveréke, ahányszor ezt megéreztem tudtam , hogy ő sem lehet messze. Kisimítottam a szeméből egy kósza szálat és a füle mögé tűrtem, hallottam, ahogyan a szíve dobog. Jól esett, mert tudtam, hogy ezt a hatást én váltottam ki belőle, nem tudnám megmagyarázni, de szinte éreztem, ahogyan a fehér arca megtelik vérrel és az arca elvörösödik, miattam. Az vizes ujjai belecsusszantak az enyéim közé, majd megszorítottam törékeny kis ujjait, persze csak annyira, hogy ne tudja kinyitni vagy elhúzni a kezét, nem mintha azt akarta volna. Közel állt hozzám, de láttam a szemében, hogy minden centivel egyre jobban megrémül a közelségemtől. Nem volt még ember, akiből ilyen hatást tudtam kiváltani. A másik kezemmel megmarkoltam a derekát, amitől egy pillanatra felszisszent. A szemembe nézett majd pedig lekalandozott a szeme a számra, amitől megnőtt bennem a bátorság. Ez határozott jel volt arra, hogy megcsókolhatom. Végre.
Közeledni kezdtem felé, egyre intenzívebb volt a mangó és a rózsa illata, már majdnem elkábultam az illatától. Aztán hirtelen éles dudaszó zökkentett fel mindkettőnket és úgy pattantunk el egymás mellől, mint legalábbis valamelyikünk sütne.  A türelmetlen sofőr még egyet dudált miután szétváltunk Cany-vel, majd elhajtott, ezzel megteremtve a valaha volt legkínosabb szituációt köztünk.
Nem tudtam, mit mondani, az egyetlen szerencse az volt, hogy már nem voltunk messze Cany házától. Mindkettőnk megszaporázta lépteit, de még így is egy évezrednek tűnt az a pár sarok.
-Hát itt vagyunk! – markolt bele nedves hajába, de szerencsétlenségünkre az eső még jobban rákezdett, ezért volt is mit kicsavarni a hajából.
-Itt – tettem a kezem csebre. Megálltunk az ajtó előtt, végignézve a házon felszínre kerültek az emlékek, hogy Canhez jöttem, mikor felhívtak az orvosok anya új csekke miatt és én meg jól berúgtam. Nem voltam rá büszke, és nem is a pénzzel volt a probléma, de a tény, hogy semmit nem javul az állapota, sosincs jó hatással rám.
Candy elfordult majd vékony ujjait a kilincsre helyezte, de talán egy fél pillanatig sem nyugtatta ott kezét, mert hirtelen felém fordult. A pulcsimnál fogva magához húzott és megcsókolt. Abban a pillanatban, ahogyan az ajkaink összeértek egy hatalmas villám csapott le az égből. Meglepődöttségem nem tartott sokáig, gondolkodás nélkül csókoltam vissza. Magamhoz húztam, de olyan erősen, hogy belenyögött a csókba. A vékony derekát, minden pillanattal jobban szorítottam, nem akartam, hogy elhúzódjon. Az esőcseppek végigcsurogtak az arcomon egyenesen Can ajkaira. Olyan csók volt, ami bizsergette a szám, ami minden találkozásnál, forróbb és simogatóbb lett. A csókjában éreztem őt.  A szerény, kis ártatlan Candice Jacksont, de mást is. Ahogyan csókolt, a vágy is tisztán kivehető volt, amit le sem tudott volna tagadni. Nem telt be velem. A kezem felcsúszott a hátán, ami ívben megfeszült. Imádtam, hogy ilyen hatással vagyok rá, ettől csak még jobban akartam. Lecsapott az utolsó villám és mi is elváltunk egymástól, de a viharnak még közel sem volt vége…

Remélem tetszett, nem sokára jön a következő!
xo xo - V

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése