Sziasztok gyönyörűim!
Nagyon köszönöm azoknak, akik még mindig itt vannak, és nem hagytak cserben. Sajnálom, hogy pár hetet kihagytam, de nem akartam rosszal előrukkolni, ezért szükségem volt egy kis időre. Köszönöm a 64. feliratkozónak, hogy megtisztel engem és olvas! Ezt a részt neked ajánlom, remélem tetszik majd!
xo xo -V
Daniel
Sorra teltek a napok, már azt sem tudtam, hogy
melyik is jön. Napok óta az iskola közelében sem jártam, egyedül csak a bárokat
jártam, néhány pincérnő is megfordult nálam, de meg kell valljam, hogy nagyon
tiszták. Még egy fehérnemű sem maradt utánuk, hogy bizonyítsam mik is történtek
ezen a kanapén.
A telefonommal már rég
nem ápolok rendes viszonyt, ideje lenne megnézni, hogy kik kerestek. Belenéztem
a tükörbe, egy sápadt képű, rövid, szőke hajú fiú állt a tükörbe. Megnéztem a
leheletem, ami már magában egy falut megölt volt, nem beszélve a délebbi bűz
problémákról. A telefon pedig már csurig volt az üzenetekkel, hívásokkal, a
szart is kiverik belőlem, ha nem mentem el akár egy meccsre is. Volt pár hívás
a kórházból, mikor megláttam rögtön egy naptár után nyúltam és próbáltam
feleleveníteni a pontos dátumát a felébresztésnek. Hazudnék, ha azt mondanám
nem emiatt voltam eddig kiütve – a naptár szerint - egy egész hétig. Nem bírok
arra gondolni, hogy anya nem ébred fel, nem akarok nélküle élni. Azonnal
visszahívtam Dr. Abbyt, aki már nagyon idegesen szólt bele a kagylóba.
-
Mégis mi a jó fenéért nem vetted fel a
telefont? – üvöltött suttogva (már, ha ez lehetséges.)
-
Bocs. Mi történt?
-
Előrehozták – utalt kedvesen, mire
bennem felment a pumpa.
-
Az meg hogy lehet?
-
Csak, ilyen előfordul.
-
Mikorra?
-
Ma délután?
-
Hogy mi?!
-
Jól hallottad, úgy hogy gyere ide minél
előbb, mert két óra múlva kezdődik! –nyomta ki a telefont még mérgesebben, mint
ahogyan felvette. Én azonnal berohantam a szobába, nem volt idő mosakodni,
ezért csak végig szaglásztam néhány pólót, és amelyik a legkevésbé volt büdös
azt kaptam magamra. Felpattantam a motorra, amit most a maximum sebességre kapcsoltam. Szerettem motorozni, mégsem gyakran tettem, nem tudom miért, így is
elég veszély volt már az életemben, nem kellett még ez is. A szél belekapott a
pólómba, a hajam is össze volt már túrva, de végtelenül jó érzés volt. Hirtelen
eszembe jutott Cany. Ő most nagyon sikongatna ettől.
Beértem, meglepődve
tapasztaltam, hogy mekkora kihaltság van. Sosincs tömeg, de most különösen
üresnek látszott az épület. Bementem anyához, egyenesen, egy percre sem
lassítva suhantam a kórtermek között. Ott volt már a megszokott orvos, és egy
idegen is, aki bizonyára Dr. Berrett lesz. Nem tűnt senki idegesnek, ezért én
is próbáltam nyugodt külsőt varázsolni az egyébként már idegtől ráncosodó
arcomra. Leültem, és vártam mi történik, Dr. Abby közelebb jött és
nyugtatgatott, ebből sejtettem, hogy valamit rosszul csináltam az álcázásban.
Az orvos csinált valamit elől, de én csak anya arcát néztem, vártam, hogy
valami történjen. Csak ültem, mert másra nem lettem volna képes. Végignéztem
rajta, haja erős, barna csíkjai fel voltak fogva, így még jobban
kihangsúlyozódott kerek arca. Egy pillanatra félrelépett a doktor, így még több
szabad teret hagyott anyának, na meg az én fantáziámnak is, hogy vajon mi történhet
most… Anya gépén egy pillanatra megváltozott valami, bár értettem volna.
Felpattantam és kétségbeesettem próbáltam a többiek arcáról leolvasni valamit.
Közelebb mentem és megmarkoltam anya kezét, aki még mindig mozdulatlanul
feküdt. Ráemeltem félő tekintetem az orvosra, akin már egyértelműen látszott,
hogy sajnálja. Tudtam mit akar. Egyszer csak éreztem, hogy Dr. Abby keze
felsiklik a vállamon, nem akartam itt lenni. A sírás is megkörnyékezett, de nem
akartam, egy férfi nem sírhat, egész életemben erre lettem nevelve!
-
Sajnálom Mr. Black, az anyja még kómában
van, továbbra is…- ejtette ki a szavakat, amik csak még mélyebbre taszítottak
engem.
Még egy utolsó
pillantást vetettem anyára, hátha csoda történik, de nem történt a világon
semmi sem. Eltökélt célommá vált olyan messzire kerülni ettől a helytől,
amilyen messze csak lehet. Szedtem a lábam és próbáltam nem kapkodni a levegőt,
amiből úgy éreztem egyre kevesebb van. Fojtó érzés volt, mintha egy részem
haldokolna, hallottam hangokat, de nem értettem őket, nem voltam képes felfogni
őket.
-
Kapsz levegőt? – kérdezte valaki ott
mellettem.
-
Nem.
-
Miért? – jött közelebb.
-
Mert belül haldoklom. – adtam meg a
választ az ismeretlen embernek, ami most könnyített rajta egy picit, de nem
maradtam, mentem tovább. Kicsaptam magam előtt az ajtót és a motorhoz mentem.
Felpattantam és már itt sem voltam. Egyre gyorsabban mentem, megfeledkeztem
minden szabályról, számomra nem is volt semmi, ami tilos lett volna. Erősen
szorítottam a kormányt, olyannyira, hogy fájt a kezem, de nem érdekelt, nem
tudott érdekelni! A szél erősen ellentétesen haladt, mint én, de nem lehetett
ellenfél számomra. Sőt, még talán egy-egy csúszós kanyarban jól is jött. A
motor kereke néha érintkezett az aszfalttal, néha pedig egy kereken mentem,
mint a vérbeli profik, kivéve, hogy én nem voltam az. Mérhetetlenül élveztem,
már csaknem megfeledkeztem mindenről, ami bántott. Sosem voltam még ilyen,
sosem éreztem még magam ilyen gyengének. Tehetetlen voltam és ez felemésztett,
égette a torkom a megbánás, az emlékek és a kudarc keserű íze. Nem bírtam
megállni. Előjött egy emlékkép mikor még apa élt. Nem lehettem öt éves, de
mégis tudom, hogy ezt sosem felejtem el. Apa hazajött a munkából ledobta a
táskáját és odalépett hozzám, valamiféle kitűzőt tarthatott a kezében, nem
nagyon érdekelt még akkor, de egy nagy B betű volt a közepében. Azt mondta apa,
hogy ez mindig a Black család tulajdona volt és már évszázadok óta száll fiúról
fiúra. Most már nekem kell vigyáznom anyára, mint a család férfija, és ez a
kitűző ezt jelképezi. Szóról szóra rémlik minden szava, gesztusa, emlékszem,
hogy anya is odajött. Egy hatalmas csókot adott neki, mióta élek nem láttam
ahhoz hasonló tüzet senki között, mint, amit akkor én köztük látni véltem.
Mikor felocsúdtam és
visszatértem láttam, hogy pár darab kuka ott hever éppen arra, amerre én is
száguldtam. Hirtelenjében hatalmasat fékeztem, nem tudom meg tudtam volna állni
időben, de úgy tűnt logikusnak, ha most egy időre elhagyom a mozgó járművet.
Lepattantam, nem volt egyszerű, de próbáltam minimális sérülést szerezni.
Elengedtem a kormányt, majd a motor csak úgy repült tovább a kukák felé, én
pedig a földre estem. Nem ütöttem meg magam annyira, csak éppen, hogy egy-két
karcolást sikerült újból magamra varázsolnom. Ülőhelyzetből elengedtem magam
fekvésbe és letettem a fejem is. A semmi közepén egy sérült motorral és egy
vérző könnyökkel feküdtem a földön. Anya
járt a fejemben, hogy vajon valaha beszélhetek-e vele, Candice jutott eszembe,
hogy vajon ő hogyan érezhet most irántam? Nem tudom, hogyan sikerült mindent
ennyire elszúrnom, de tudom, hogy most már nem kerülhetek ennél mélyebbre.Valahogyan
felkecmeregtem a földről, már nem rémlik hogyan sikerülhetett onnan haza
jutnom, de nem is erőltettem meg ezért magam. Otthon lerogytam volna a puha
párnák közé, de valami megzavart. Meghallottam a csengő idegesítő hangját, ami
már évek óta az idegeimre ment, de sosem volt kedvem megszerelni. Újra és újra
nyomták, ami már magában kellemetlen volt, de hogy még nem is voltam jó
hangulatban, végképp kiverte a biztosítékot. Kitártam az ajtót, úgy
szorítottam, hogy szinte éreztem, ahogyan a szálka a tenyerembe fúródik.
-
Nicole, te meg mit csinálsz itt? –
néztem rá leginkább fáradt szemekkel. Tényleg nem értettem, mert ő soha nem
szokott csak úgy beugrani hozzám. De
a választ talán soha nem tudom meg, mert ahelyett, hogy szólásra nyitott
száját, csókra tátotta. Letámadott engem majd csókolózás közben beljebb
lépdeltünk a házba. Úgy csókolt, ahogyan mindig is keményen és magabiztosan,
teljesen ellentéte volt annak, ahogyan Cany csókolt. Mint az ég és föld.
Simogattam, sosem voltam vele gyengéd, de ismertem őt annyira, hogy megmondjam
szerette, ha durva vagyok. Nem értettem, de nem is akartam őt megérteni. Néha-
néha a falnak ütköztünk, erősen odacsaptuk a másikat, de egyikünket sem
zavarta. Keményen csókoltam és próbáltam előcsalogatni azt az érzést, amit
régen éreztem iránta, mocskosul kívántam, de most mintha ezt az érzést
kitörölték volna. Arra kalandozott el a gondolatom, hogy vajon Cany-vel milyen
lenne itt feküdni? Milyen lenne vele lenni? Milyen lenne megint a derekát
fogni? Engedné, hogy megcsókoljam? Nicole belenyögött a csókba minek
következtében én elhúzódtam majd ledobtam a kanapéra.
-
Óó, Cany! – csókoltam bele a nyakába,
ami csak nekem illatozott a megszokott pálmaként. Eltelt egy lassú pillanat
mire ráébredtem arra, hogy mit is mondtam. De Nicole-nak kevesebb idő is elég
volt.
-
Tessék?
-
Mi? –adtam a hülyét.
-
Azt mondtad Cany.
-
Én? Én nem.
-
De igen, hallottam.
-
Rosszul hallottad.
-
Ne add a hülyét! – húzta fel a melltartó
pántját vissza a vállára, amiből könnyedén kiszabadítottam az imént, még ha egy
karmolás nyom ott is maradt a vállán. – Daniel Black! – mondta ki a nevem,
picit mintha büszkeséggel mondta volna.
-
Igen?
-
Nem hittem volna – húzta mosolyra a száját.
-
Mégis mit?
-
Hogy megélem, hogy szerelmes leszel,
méghozzá egy olyanba, mint Cany.
-
Nem vagyok szerelmes, ne hablatyolj itt
össze mindent! – legyintettem lekicsinylően majd felálltam és a pulthoz mentem
tölteni magamnak egy pohár jó erős whiskyt.
-
Ne légy hülye, tudod, hogy ismerlek már.
Ne tagadd! Ő az első, akire gondolsz, ha felkelsz, ő az utolsó gondolatod este,
ha egyedül vagy felidézed milyen volt vele, ha meglátod, felgyorsul a jéghideg szíved üteme, ha mással látod, majd megőrülsz, ha tehetnéd vele lennél mindig és nem engednéd el a kezét Sohasem. Ismerd be, szépfiú, szerelmes vagy!
– kapta ki a kezemből az alkoholt mielőtt én leküldhettem volna. Nem akartam rá
hallgatni, nem akartam magamnak sem beismerni.
-
Nicole..
-
Már akkor tudtam mikor elhoztad az
edzőterembe! – nézett vissza utoljára majd elhagyta a házam. Úgy éreztem most már nem is fogom őt egyhamar
látni.
Töltöttem
magamnak egy új adagot a méregdrága whisky-ből, majd egy újat és egy újat.Égette
a torkom, de fele annyira sem volt nehéz lenyelni, mint beismerni, hogy fülig
beleestem egy lányba, aki teljesen az ellentétem. Nem voltam neki elég jó,
ezért voltam benne teljesen biztos, hogy meg fogom szerezni!
3 komi után jön a kövi!
<3 imádoom<3
VálaszTörlésKöszönöm szépen<3:DDD
TörlésNagyon jó lett ez a rész már alig vártam<33333333333
VálaszTörlésKöszönöm szépen, jó érzés ezt hallani!:) <3333
VálaszTörlésHaliGali!
VálaszTörlésSzuper vagy, megérte a kihagyás, hiszen ez a fejezet nagyon jó lett és máris elfeledtette velem a bosszúságot, hogy várnom kell egy kicsit. ^^ Örülök, hogy nem úgy intézted a dolgokat, hogy túl csöpögős legyen, hogy Dan anyukája visszajön a kóából és boldogság.
Sajnálom Dannyt, hiszen neki most semmi nem jött össze, csak egy Nicole-ja van, de Cany Masonnel van, az anyja nem ébredt fel. :/
Mindegy, siess a kövivel, mert megvan a három komment. ;)
Hali!<3
VálaszTörlésKöszönöm szépen:)) Reméltem, hogy nem leszel rám mérges, de muszáj volt egy picit gondolkodnom mi legyen benne. Igen, az szerintem is túl jó lett volna most, de majd eljön az idő is(ha minden igaz, nem akarok egy részletet sem lelőni előre)
Hát, valamilyen szinten most van a legmélyebben, legalábbis ezt akartam éreztetni. Nicole is valami, már csak azért is, mert szemtelenül őszinte, mint láthattuk.
Igen, gyorsan összejött, aminek végtelenül örülök!
Sietek vele, addig is millió puszi neked és ezer hála, hogy mindig írsz!
xo xo -V