Was it real or just a dream?- Valóság volt vagy álom?

Szeretném mindenek előtt tisztázni, hogy a Gyönyörű megváltást nem hagytam abba és hozni fogom a befejező részt, ígérem, csak idő kell, mert a következő két hét a vizsgákról fog szólni, szorítsatok nekem kérlek!:) Addig is drága Alexandrának a következő rész:)

Caroline szemszög:

Futottam, és csak futottam, úgy éreztem mintha valami követne, és csak menekültem, nagyon féltem mi történik, ha esetleg utolér az a valami. Nem is volt időm szemügyre venni, mert csak futottam. Minden irányba fák vettek körül, ami lényegesen megnehezítette a dolgom, de kreatív módon mindig megkapaszkodtam valami faágba, amíg egyszer csak meg nem láttam egy hatalmas kastélyt magam előtt. Valóságos csodának tartottam, hogy itt a semmi közepén egy ilyen szép kastélyba botlok, reméltem, hogy most már biztonságosban leszek. De akkor meghallottam, hogy valaki hangosan és nem ilyen olyan messze beszél. Jobban szemügyre vettem az illetőt, aki már így is a földön volt, és úgy tűnt igen nagy fájdalmakkal küzd. Először még csak a fal mögül figyeltem, hátha valami csoda folytán feláll és minden gond nélkül elsétál, de ez nem történt meg. Erőtlenül a földre rogyott, majd én is valami hihetetlen bátorsággal megszállva megközelítettem az ismeretlen férfit. Össze kellett szednem minden erőm, hogy leküzdjem a félelmem, mert hát nem voltam valami vakmerő személyiség.

A térdemre fektettem a fejét, megnéztem, hogy van e még pulzusa, majd kitűrtem egy apró, rövid, szőke tincset a szeméből. Olyan nyugodt volt, mintha az előbbi fájdalmas arckifejezés soha nem is lett volna. Nem tudtam, mit tegyek, mert látszólag hiába rázogattam, vagy simítottam végig a vállán, nem akart felébredni-drasztikusabb módhoz meg nem akartam folyamodni-. Erősen kétlem, hogy a közelben ilyenkor találok orvost. Majd megláttam a fa mögött egy nőt, csak kikukucskált, láttam rajta, hogy nagyon el akar rejtőzni, tehát nem akarta, hogy észrevegyem. Nem tudtam, hogy most félnem kéne vagy keresni valamit, amivel megvédhetem magam, illetve magunkat. Aztán hirtelen az ismeretlen hosszú hajú nő megindult felém, nem tudtam mi tévő legyek, és amikor felálltam… hirtelen felébredtem. Ahogy felültem az ágyon próbáltam helyretenni az emlékeim, olyan valóságos volt ez az egész mintha valóban megtörtént volna, pedig látszólag csak egy furcsa álom volt. Éreztem, hogy megizzadtam és még mindig gyorsan vettem a levegőt, nem beszélve arról, hogy a szívem, olyan hevesen vert, mintha ki akart volna ugorni a helyéről. Megigazítottam a hajam, majd felkeltem és a konyhát vettem célba. Odafelé szemügyrevettem magam a tükörben, ami mint mindig egy szőke kócos hajzuhatagú lányt mutatott, kivéve, hogy most még a szokottnál is levertebben néztem ki. Olyan volt, mintha önmagam legrosszabb változatával álltam volna szemben.

A konyhában megláttam, hogy az óra hajnali 6 órát mutat, majd eszembe jutott, hogy apa is mindig ilyenkor szokott felkelni, de amikor benyitottam hozzá az ágyon már hűlt helye volt. Apa és én egyedül élünk anya halála óta, de már mindketten feldolgoztuk az esetet, már amennyire egy ilyen dolgot fel lehet. 

Közelebb mentem az ágyhoz, és megláttam, hogy a kisasztalon egy papír cetli hever.

Jó reggelt Caroline!

El kellett mennem, dolgozni, majd este jövök! Vigyázz magadra! Szeretlek:

Apud

-Na persze, mint mindig korán megy, későn jön, de nem hibáztatom, csak gondoskodni szeretne rólam. Apa imádja a munkáját vagy egy saját műhelye is ahol a saját gépeit, találmányait eszkábálja.

Szeretem azt a kis műhelyt, de néha úgy érzem, apám túl sokat van ott és keveset velem. -Na, mindegy. - sóhajtottam egyet, majd beletúrtam a hajamba és az ágyam felé vettem az irányt megint, hogy újra az álmok világát élvezhessem a valóság helyett. Sokkal kecsegtetőbb volt, mint egyedül gubbasztani a teljesen üres házban.

Klaus szemszög:

Csak feküdtem az ágyon és néztem a plafont, nem tudtam aludni. Nem is tudom, mi van velem, csak egyszerűen nem jön álom a szememre. Forgolódtam húzgáltam a paplanom, és csak nem tudtam álomba küzdeni magam. Egyre csak kattogott az agyam.

-Holnap lesz, holnap megcsinálom a varázslatot, azt javaslom, búcsúzz el az eddigi életedtől. – emlékeztem vissza Sophia hangjára.

Nem tudtam, nem rágondolni, hogy azzal, hogy én mentem le kinyitni az ajtót, elszúrtam az egész életem. Nem lehetek többet normális, talán csak élveznem kellene, de mi van, ha meghalok vagy megőrülök, én nem szeretném életem hátra lévő részét diliházban tölteni. Kell lennie kiútnak ebből, és én valahogy megtalálom…- hajtogattam, de egyre hülyébbnek hangzott, mikor egymás után sokszor mondasz, egy szót aztán már azt sem tudod mi az értelme. Ez volt a helyzet ezzel is,eleinte azt hajtogattam magamban, hogy ez csak valami hülye álom, de szépen lassan rá kellett jönnöm, hogy ez bizony a valóság.

Nem tudtam lehet-e egyáltalán kiutat találni ebből, vagy most már megpecsételődött egész hátra lévő életem... Egyszerűbb lenne feladni, és megszokni, hogy mostantól más leszek. És persze előnye is van, hiszen most már nem lesz, olyan, akinek ne én szabnám meg, hogy mit csináljon, nem lesz olyan többet, hogy valaki szemtelenül a hátam mögött kibeszéljen, mert annak velem gyűlik meg a baja. Mindig is erre vágytam, hatalomra, tiszteletre, megbecsülésre és most egy szempillantás alatt meg lesz.

Aztán meg ott van még az a sál, egy egyszerű kis szövet darab, de mégis elvezethet valakihez, aki a megváltásom kulcsa lehet. Sophia nagyon gyanús volt, rögtön letagadta, hogy bármit is tudna, pedig szerintem, csak nem akarja elmondani. De az is másik rejtély, hogy vajon miért nem. Minden olyan homályos, pedig össze kellett volna, hogy álljon a kép.

-Hogy aludjak így el?- kiabáltam már, mert egyszerűen sehogy sem tudtam álmot csalni a szememre.

Elmentem a konyába, legalábbis kibotorkáltam a nagy sötétbe szobáról-szobára, és mint később kiderült a villanykapcsoló végig mellettem volt.

Engedtem magamnak egy pohár vizet majd visszaballagtam a helyemre hátha nagyobb szerencsével járok, mint az előbb és be tudok lépni a kényelmesnek hitt álomvilágba.

Befeküdtem a puha és meleg párnák közé és kiürítettem az agyam, hogy most teljesen üres legyen a fejem.És hamarosan el is nyomott az álom…

*

Egy elhagyatott hely közepén álltam, nem is tudtam, vajon hol lehetek. De egyszer csak megindultam mintha nem is én irányítottam volna magam, csak mentem, és mentem megállás nélkül. Egy házhoz érkeztem, megtorpantam az ajtó előtt, majd a kezemet a kilincsre tettem és óvatosan elfordítottam azt.

Nem volt nagy ház, otthonos volt, és bensőséges. Az egyik ajtó nyitva és kíváncsiságom kielégítésére bepillantottam, hogy ha már valami elhozott idáig, akkor tegyek is valamit. Egy nagyon egyszerű szoba volt, egy nagy ágy volt középen és néhány szekrény vette körül, nagyon átlagos volt. De megláttam a szobában egy lányt, békésen aludt. Közelebb mentem, lassan kitártam az ajtót, anélkül, hogy nagy zajt csapnék, és bementem. Szőke hajtincsei ráomlottak a vállra és össze-vissza kócolódtak, de nagyon gyönyörű volt. Én még életemben nem találkoztam hozzá hasonló szépséggel. A szája telt volt és olyan piros, mint a birtokomon termő cseresznye, a szempillája dús volt és fekete, az arca halványan rózsaszín, mint a még ki nem nyílt bazsarózsa. A mellkasa hol lesüllyedt, megemelkedett, csak néztem mikor hirtelen megfordult. Azt hittem felébred és meglát, majd megkérdezi, mi a fenét csinálok én itt, ami teljesen jogos is lenne. Nem tudom, mit mondanék. Leguggoltam az ágy mellé, ki akartam venni egy tincset a szeméből és mikor hozzáértem mintha egy villám csapott volna belém. Felriadtam… Tiszta verejték voltam, azt sem tudtam hol vagyok, olyan valóságosnak tűnt ez az egész. Éreztem, hogy a légzésem nagyon szapora, és túl hevesen ver a szívem. Mit történt velem? 

Jó reggelt! - ordította valaki. Arra ébredtem, hogy Sophia rázogat…- ismertem fel a női alakot felettem.-Klaus! Kelj már fel!

-Na, igen, mi, micsoda?- hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, kellett pár perc míg tudatosul, hogy mi is van.

-Csak én vagyok.

-Mit művelsz?- rivalltam rá.

-Csak, fel akartalak ébreszteni…

-Vettem észre!- mérgesedtem el, majd próbáltam megfordulni és megint az álomvilág gyönyörű kapujához érni, de egy női kéz megint rázogatni kezdett.

-Klauss! - hisztizett.

-Na, jó, mondd!- csaptam le a paplant az ágyra.

-Gyere, most végezzük el a varázslatot. – húzott magához közelebb.

Ne haragudjatok, de csak akkor folytatom ha összejön 3 komi, sajnálom...!