Személyesen te?

3. fejezet

Joseph szemszög:

Ma reggel, mikor felébredtem, teljesen egyedül találtam magam ebben az óriási házban, persze nem azt mondom, hogy mindig tömeg van, de vagy Ian vagy egy bejárónő mindig van itt. De most teljesen egyedül ébredtem és ez borzalmas érzés volt. És, ha ez nem lett volna elég, semmi étel nem volt itthon, így kénytelen voltam lemenni a boltba. Magamra a kaptam egy kabátot majd neki indultam a boltnak.

Caroline szemszög:

Ez nem csak egy szokványos hétfő, ma van az első napja, hogy hivatalosan is elkezdem építeni a karrierem. Nagyon izgatott vagyok! Jó érzésem van a mai nappal kapcsolatban, egyszerűen nem tudom szavakba önteni, de valami mesés érzés kerített hatalmába, mikor ma felkeltem.

-         Jenna? Itt vagy?- kérdeztem bekukucskálva a konyhába

-         Igen, csak nagyon megéheztem, de semmit sem találok. Megtennéd, hogy elmész bevásárolni? Én addig felöltözök és utána bekísérlek a munkába. Rendben?

-         Rendben.

Gyors léptekkel száguldottam a boltba ne hogy elkéssek már az első munkanapomon. Hamar végeztem is, de sajnos félúton eszembe jutott, hogy valamit elfelejtettem, így vissza kellett mennem.

A sok szatyor már nyomta a kezem, nem tudtam úgy elhelyezni, hogy kényelmes legyen. Megálltam a zöldséges standnál és válogatni kezdtem közöttük. Majd észrevettem, hogy valaki megállt mellettem, nem nagyon érdekelt, de utána, ahogy nyúltam volna az utolsó paradicsomért, ő is pont oda nyúlt. Ahogy hozzámért, kellemes érzés tört rám, majd mikor felnéztem nem hittem a szememnek kivel is állok szemben. Ő volt! Teljes valójában. Joseph Morgan!

-Bocsi, tessék. - nyújtotta oda nekem a paradicsomot, ami már közel sem érdekelt annyira, mint pár perccel ezelőtt.

-Köszi. - vettem át a zöldséget, mire a kezünk megint összetalálkozott, tehát nem egy szellem volt és nem is a képzeleten szüleménye, hiszen meg tudtam érinteni.

Belenéztem a szemeibe, ami valósággal elbűvölt, hallottam már, hogy azt mondják, csoda szép szeme van, de eddig a pillanatig meg sem értettem. Nem tudom meddig állhattam ott szótlanul, őt bámulva, de nekem egy másodpercnek tűnt csupán!

Majd elkezdtem egyre közelíteni felé, apró kis lépésekkel haladtam mikor ő átszelte a köztünk lévő távolságot. Megcsókoltam. Ahogy az ajkaink találkoztak, mintha belém csapott volna egy villám. Ezer és ezer szikra pattant el közöttünk és én még mindig csókjaim édes mámorában úsztam.

Ahogy elhúzódtam tőle, éreztem, hogy nem akar elengedni. Lehetséges, hogy Joseph Morgan az én csókomra vágyjon?

Rádöbbentem mit is csináltam és nagyon elszégyelltem magam. Felkaptam egy a szatyrokat majd kifelé vettem az irányt, mert ez a hely kezdett kicsit megbolondítani. Nagyon siettem és a sok csomag a kezemben levert a polcról egy csomó cuccot. De most nem érdekelt, ellenkező estben megállnék felszedni, de nem most!

Hazafelé még mindig, úgy vert a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Istenem ez eszméletlen volt. Mintha nem is én lettem volna, megszállták volna a testem. Nem akartam elhinni, ahányszor csak eszembe jutott fülig pirultam.

A szemei… ilyen kéket még életemben nem láttam, azonnal a bűvkörébe vont, ahonnan nem szabadultam egy könnyen. Vajon mit gondolhat most rólam? Biztos őrültnek néz… Egy őrült, aki boltról boltra jár és idegeneket csókolgat! Hogy tehettem ezt meg?

De valahogy ki kellett őt vernem a fejemből, hiszen úgy sem látom többet és valószínűleg, még ha látnám is, ő  egy híres színész, ráadásul úgy halottam valami új barátnője van. Emily.

Akaratlanul is az jutott eszembe, hogy Emily milyen mázlista, ő vele lehet, csókolhatja, megnevettetheti. De tudtam, hogy ezt a gondolatatot ki kell űznöm az agyamból! Sietősebbre vettem a tempót, mert már késében voltam. Mikor megérkeztem Jenna rögtön faggatózni kezdett, hogy hol voltam eddig?

-Csak vásároltam, ahogy kérted, miért?

-Az már egy órája volt, mit csináltál eddig?

-Hát…

-Na, mindegy, út közben elmondod. Most sietnünk kell, ha nem akarsz az első napodon elkésni.

-Ó, Úristen, tényleg a munka, teljesen kiment a fejemből. Menjünk!- nyúltam a kulcs után és villámgyorsan bezártam.

Úgy szedtük a lábunkat, mintha valaki üldözne minket. Szerencsére nagyon közel volt az iroda a lakáshoz, így kb. 10 perc volt mire beértünk. Mindketten loholtunk és mikor megérkeztünk az új főnököm morcos arcával találtuk szembe magunkat. Legelőször, mikor találkoztunk azt gondoltam, hogy rokonszenves, de így jobban megnézve, a dús, fekete szemöldök és az a szikrákat szóró szem, egészen más véleményt alkotott róla.

-         Elkéstél! – mondta rögtön, ahogy már halló távolságba kerültem hozzá.

-         Tudom és sajnálom! Nem fordul elő többet, ígérem!- néztem rá a könyörgő tekintetemmel

-         Nem fordulhat elő még egyszer! Komolyan, ha még egyszer rajta kaplak, hogy akár egy perecet is késel, azonnal repülsz innen! Megértetted?

-         Igen, meg!

-   Most pedig menj! Az asztalon hagytam neked egy aktát. Benne van, hogy hova kell menned, és hogy melyik kollégát kell megkeresned!

-         Rendben. Megyek is és még egyszer bocsánat!

-         Ja, és még valami, ha végeztél a feladattal, akkor keress meg, azt akarom, hogy legyél ott, amikor a következő ügyféllel tárgyalok.

-         Köszönöm szépen, ez nagy lehetőség, nem okozok csalódást, meglátja!

-         Rendben, akkor pontban 11-kor, hármas terem. Joseph Morgan!