Ez nem az, aminek látszik

7. fejezet

„Van, mikor egy ember olyan vonzalmat ébreszt bennünk, hogy mikor a közelébe vagyunk, elgyengülünk, és az eszünk harcol ellene, de tagjainkban érezzünk azt a mérhetetlen vágyat iránta, ami elöl, hiába menekülnénk, hisz úgy sem tudunk, mert a szívünk diktál, és az akarat már mást is mond.”

Joseph szemszög:

Haza vezettem és mikor beparkoltam a garázsba a fekete kocsim a többivel egy vonalba, észrevettem, hogy egy másik kocsi is itt van, ami nem az enyém. De ismertem a tulajdonosát…

-Ian!

És mikor pont a bejárati ajtó kilincse után nyúltam volna az ajtóm magától kinyílt. Ian nyitotta ki.

-Csak, hogy itt vagy!

-Itt, de már nem sokáig, késésben vagyok!

-Ááá persze a titokzatos estélyről?

-Nézd, én csak elígérkeztem valakinek és szeretnék elmenni… nélküled!

-Értem, értem én… lány van a dologban, igaz?

-Nem!-tagadtam le egyből és közben hátat fordítottam neki

-Hazudsz! -mondta és közben letörölhetetlen mosoly ült ki az arcára

-Na, jó talán, de most menj, mert tényleg késésben vagyok

-Jó, de ne hidd, hogy ennyi, mert ezt még megbeszéljük!

-Jó! Jó, csak menj már!

Már majdnem elhagyta a nappalim mikor visszanézett és ezt mondta:

-Ja és Joseph, szerezd meg a lányt! – majd egy utolsó mosolyt villantott és kisétált az ajtón.

Mikor kiléptem nem akartam elhinni mit látok, egy limuzin volt a ház előtt. A kocsiból kiszállt egy férfi és odajött hozzám azt mondta van egy üzenete számomra Iantől:

-Mindent bele!

Elmosolyodtam és megveregettem a férfi vállát, aki a sofőröm lesz egész este.

 

Mikor leparkoltunk az épület előtt, a bál színhelyén, rögtön kiszálltam és megpillantottam Carolinet a bejárati ajtó mellett. Egy kék földig érő estélyi ruhában volt, egyszerűen tökéletesen nézett ki. Gyönyörű volt.
Egy mosoly jelent meg az arcomon, és amikor láttam, hogy ő is észrevett és felém közeledik a szívem hevesebben kezdett verni. Azt hittem mindjárt kiugrik a helyéről.
-Szép autó!- mondta mosolyogva
-Köszi! Ajándék volt.
-Óó, nagyon… figyelmes ajándék – mondtam már szinte nevetve, mert gondolom neki ez nem egy megszokott ajándék.
-Bemenjünk?- kérdeztem és közben felém nyújtotta a karját.
-Persze.
-Ha nem lenne egyértelmű, lenyűgözően festesz- mondtam és közben rá mosolyogtam
-Köszönöm, te is jól nézel ki.
-Ó, én csak felkaptam valamit…
-Óóó! Értem.

Caroline szemszög:

Mikor beléptünk a terembe minden szem ránk szegeződött. Erősebben belekaroltam Josephbe, aki biztosan olvasott a gondolataimban, mert még közelebb szorított magához.
Majd a főnököm villámsebességgel közelített felénk, én menekülni akartam, de nem láttam semmilyen kiutat sem.
Joseph egy biztató mosoly küldött felém és azután udvariasan kezet fogott vele.
-Jó estét, uram!
-Nagyon gyönyörű ma este, Caroline! És Joseph, örülök, hogy el tudott jönni és megtisztel minket a jelenlétével.
-A mellettem lévő bájos hölgyet illeti az elismerés!
-Ebben az esetben, minden tiszteletem a hölgyé - majd kezet csókolt és egy másik társasághoz sétált át, ahol gazdagabbnál gazdagabbak beszélgettek egymással.
Fellélegezhettem, hogy nem kell tovább elviselnem a jelenlétét és végre élvezhetem is a mai estét.

-Na, látod a nehezén már túl is vagyunk!
-Igen, köszönöm. Bár ha még egyszer visszajön, nem tudom, mit csinálok.
-Mondja csak, Miss.Forbes megtisztelne engem egy tánccal?
-Ezer örömmel, uram!
Majd Joseph illedelmesen kezet csókolt és a tánc parkett felé vezette minket. Nem ez volt az első táncunk, de ugyanolyan bizsergető érzést keltett, mint a legelső alkalom.
-Tudod, ha ennyire nem szereted a főnököd, miért nem hagyod ott a munkát?
-Én szeretem a munkám, és, hogy a főnökömért nem vagyok oda, nem fogja ezt elrontani.
-Megértem. – nyomott egy puszit az arcomra. - Elmegyek, hozok egy kis innivalót, jó?


Joseph szemszög:

Próbáltam a rengeteg ember között úgy elmenni, hogy senkit se lökjek meg, de nem túl nagy sikerrel, ugyanis elég zsúfolt volt a terem.
Majd megpillantottam az asztalt, amin mindenféle inni és ennivaló volt. Éppen mikor befejeztem volna a töltögetést valaki belém ütközött, először nem is hederítettem rám, de mikor észrevettem, hogy ki az megfagyott bennem még a vér is.

-David?
-Helló pajti, hogy mulatsz?
-Mit keresel itt?
-Bulizunk! Ugyan mi mást?
-Hogy hogy mi?
- Én és Emily.
-Ő is itt van? Együtt jöttetek?
-Dehogy is, haver, gondolkodj már! Én nős vagyok! Elfelejtetted?
-Hát persze! Nekem most mennem kell, de ha bármi olyat csinálsz, ami nem tetszik, akkor holnapra keresned kell egy másik főszereplőt!
-Óóó csak nem vagy, olyan hülye, hogy megfenyegetsz engem?– mondta kihangsúlyozva az engem, szót és közben megeresztett egy gúnyos mosolyt
-Úgy néz ki, de! Most megyek! Mulass jól!
-Meg lesz!

-Szia, gyönyörű! Meghoztam az italt!
-Hol voltál eddig?
-Csak sokan voltak és eltartott egy darabig. Táncolunk?
-Megint?
-Persze.
-Ez a kedvenc számom!- mondta és odahúzott a parkett közepére


Vidáman táncoltunk mikor David odajött hozzánk és Carolinenal szeretett volna táncolni.
-Lekérhetem a gyönyörű hölgyet?
Én rögtön Caroline néztem és jelezni próbáltam neki, hogy ha nem akar, nem kell, de ő beleegyezőleg bólintott.

-Köszönöm. És ne aggódj Joseph, Caroline biztonságban lesz!

Magukra hagytam őket, de valahogy úgy éreztem nem kellene kettesben maradniuk, ezért tálról figyeltem, ahogy beszélgetnek. Mikor erős parfüm illat csapta meg az orrom, és ahogy megfordultam Emilyvel találtam magam szembe.

 

-Szia, édes! Hiányoztam?- kérdezte tőlem rögtön, ahogy megfordultam
-Ne legyél ilyen közönséges Emily, nem állj jól neked! Mire készültök?
-Nem értem miről beszélsz!- görbítette le a száját és közben pedig a nyakkendőmmel kezdett játszani.
-Ne játszd nekem a hülyét! Nem vagy olyan buta, mint amilyennek tetteted magad!
-Óóóó igazán! Milyen aranyos, szóval ilyen hamar kiismertél?– kérdezte költőien és közben pedig egyre közelebb jött hozzám.
-Ne érj hozzám! És bármire is készültök, Daviddel verd ki a csinos kis fejedből, mert ha nem megesküszöm, hogy tönkre teszlek, és nem marad semmid! Úgy hogy, csak hagyd békén Carolinet. Megértetted?

-Milyen romantikus? Te vagy a hős lovagja, aki megmenti őt a sok gonosz és rossz dologtól? Majd meglátjuk, mert lehet, hogy ennek a mesének szomorú vége lesz!- mondta majd pedig önelégülten elsétált.

-Várjon, várjon, hölgyem!- kiabált a mellettünk álló ember egy kamerával a kezében
-Igen, uram? Mit szeretne? –kérdezte Emily egész más hangsúllyal, mint ahogy az előbb hozzám beszélt.

-Egy képet, Mr. Mikaelsontól úgy tudom, maguk együtt vannak és szeretnék egy képet csinálni a párról. Az biztos, hogy önök ketten címlapra kerülnek és nagy esélyük is van az év pár címének elnyerésére is!

-Óóó ez esetben kapjon le minket!- mondta Emily fülig érő mosollyal

-Várjon, egy pillanat, beszélhetnék Miss. Vancamppel egy kicsit négy szemközt.

-Persze, nyugodtan, uram.- vágott fancsali képet.

-Mi a fene ütött beléd? Nekem van már párom.

-A kis szőke. Ó, ugyan már? Te sem gondolhatod ezt komolyan!

-Nagyon is komolyan gondolom!

-Na, jó, elmondom, másképp. Meg kell csinálnod a képet, mert úgy kell tűnnie mintha mi, járnánk és, így megmarad a szeretteid állása és a karriered. Vetted?- dühödött fel.

-Igen.

-Akkor nagy mosolyt és úgy ölelj, mintha ez lenne a legszebb nap az életedben!
-CSÍZZZZ!
-Rendben köszönöm! Minden jót!
-Mi köszönjük! – kiabált a fényképész után Emily. Most megyek, majd még látjuk egymást szépfiú!
-Viszlát Emily!- mondtam szarkasztikusan.

*

-Joseph!- kiabált nekem David a terem másik végéből, én pedig már csak arra tudtam gondolni, hogy vajon mikor lesz már ennek az estének vége, ugyanis elegem volt már álszent kis dögből meg a parancsolgató siker mániásból.

-Mi van?
-Beszéltem a bájos Carolinenal és úgy tűnik nem fognak túl jól alakulni a dolgaitok. Sajnálom.
-Ezt hogy érted? Hol van?
-Elment.
-Miért? Mit mondtál neki?- markoltam bele az öltönyébe.
-Lassan a testtel, barátocskám. Csak az igazat! Hogy Emily és te egy pár vagytok!
-Egy szemét rohadék vagy, aki egyedül és magányosan fog meghalni!
-Ne túlozz, csak nem szeretem, ha megfenyegetnek! Remélem tanultál belőle!
-Még meglátjuk! Egyébként a kis szajhád is vár rád, meg kéne kicsit nevelned és csak úgy emberek közé vinni. Ha megbocsátasz, nekem mennem kell! Majd találkozunk!
-Arra mérget mehetsz, haver!

Az épület még mindig teljesen dugig volt, ezért nem volt egyszerű még kijutni sem, de mikor végre kimenekültem elkezdtem keresni Carolinet.
Észrevettem, ahogy sétál már elég távol járt, de futással be tudtam érni.
-Caroline!

Caroline szemszög:

Furcsa volt, David nagyon érdekes embernek tűnt, ahogy átkarolt nagyon emlékeztetett Joseph-ra kivéve hogy az ő érintésére nem borzongott meg a hátam. Ahogy táncoltunk próbáltam beszélgetni vele, hogy ne legyen, kínos csend közöttünk.
-Na és kivel érkezett a mai estére?
-Egyedül, a feleségem ma este úgy döntött inkább otthon marad és pihen.
-Értem.
-Tudja, maguk nagyon szép párt alkotnak Joseph-hel, nagyon sajnálom, hogy már foglalt!
-Hogy érti? Ki foglalt?
-Hát Joseph… Nem tudta?
-Miről beszél?
-Hát Emilyről, nézze csak!- mutatott közben Josephre és Emilyre, aki éppen összeölelkezve pózolt a kamerának.
-Biztos vagyok benne, hogy nincsenek együtt, Joseph elmondta volna!- mondtam magabiztos hangon.
-Igen lehet, hogy igaza van, de akkor is nézzen magára! Látni lehet!
-Mire célozgat?
-Hát arra, hogy maga nem közénk való! Felvehet egy meseszép ruhát és egy méreg drága cipőt, de attól még nem lesz ide való!
-Már megbocs…
-Ne, ne hazudjon magának! Egy szegény kis fruska, aki egy rövid időre beléphetett egy álomvilágba, de ettől maga még nem válik a részévé! Ahogy Joseph is mást érdemel! És ha bármi valódit is érez, iránta hagyja neki, hogy megtalálja a megfelelő lányt, olyat, aki hozzá való! Pl. olyat, mint Emily!
-Köszönöm, hogy felvilágosított! De szerintem Josephhel tudja dönteni, hogy kivel, szeretne lenni!
-Örültem, hogy megismerhettem! De azért gondolja végig, amit mondtam, nehogy megbántódjon!
-Viszlát!- mondtam durcásan, elképesztő egyes emberek milyen otrombák tudnak lenni.
Nem vallottam volna be senkinek, de valahol úgy éreztem igaza van és hagynom kéne, hogy Joseph olyannal legyen, aki olyan híres és gazdag, mint ő. Így amilyen gyorsan csak tudtam ki akartam innen jutni és elfutni.
Rögtön a kijárat felé vettem az irányt, de gyalog indultam haza, mert úgy éreztem ki kell egy kicsit szellőztetnem a fejem.
Aztán meghallottam, hogy valaki az én nevemet kiabálja, és ahogy megfordultam észrevettem, hogy Joseph az.
-Ne most!- majd levettem a magassarkú cipőt, mert már nem tudtam elviselni a szorítását.
-Mi történt? Miért mész el?
-Nem vagyok én ide való.
-Miért? Ki mondta neked ezt a hülyeséget?
-Nem számít ki mondta csak az, hogy igaza volt és most elmegyek!
-David volt igaz? Ő kavarta meg a fejed?
-Igen. – ismertem be majd megtorpantam és szembe fordultam vele.
-Ne hallgass rá! Csak engem akar bántani
-Miért?
-Nem mondhatom meg, de hinned kell nekem!
-Miért kéne, mert azt is elmondtad, hogy együtt vagy Emilyvel!
-Nem vagyunk együtt, ez elég bonyolult, de ha meghallgatsz, akkor elmondok mindent.
-Nem, Joseph nekem most mennem kell és szeretném, ha nem követnél és békén hagynál! - Viszlát, Joseph!-majd adott egy puszit az arcomra és elsétált…