Ébredés
Minden olyan gyorsan történt. Olyan hirtelen és
hihetetlenül. A kórházban fekve számoltam a csigalassúsággal elmúló perceket és
gondolkodtam. Elgondolkodtam mindenen az embereken, az ellenségeimen és a
barátaimon egyaránt.
És most tudatosult bennem az, hogy egyedül én vagyok
normális a barátaim közül Elena hasonmás, a Salvatorék vámpírok, Bonnie
boszorkány Tyler pedig hibrid. A gondolataimból
lépések zaja ébresztett föl. A cipők egyre hangosabb kopogásától rossz
előérzetem támadt. Majd egy ismerős arcot láttam belépni a kórterembe. Arcán
elégedett mosollyal lépett az ágyamhoz.
-Helló , Caroline - köszönt nekem
-Szia, Elena!- igyekeztem
nyugalmat erőltetni magamra.
Ugyan miért
félsz tőle? Hisz ő Elena! Elena az egyik legjobb barátnőd. -
győzködtem magamat sikertelenül.
-Miért jöttél ilyen későn?- csuklott
el a hangom
- Csak meg akartam nézni, hogy vagy.
-Már sokkal jobban. De a doktor szerint nagyon gyorsan gyógyulok. - válaszoltam tetetett nyugalommal
-Az jó-sétált az ágy körül
-És mesélj mi történt veled? A baleset óta nem láttalak.
-De hát már találkoztunk ma is itt voltál.
- mondtam majd rájöttem, hogy mi a gond, te
nem Elena vagy. Te…
-Csak hogy rájöttél végre!- kiáltotta
Hirtelen mellettem termett
és egy párnát nyomott a z arcomba. Nem kaptam levegőt. Igyekeztem minden
maradék erőmmel leszedni a párnát magamról, lehetetlen. Túl
erős. A levegő hiányától szédülni kezdtem. Egyre inkább húzni akart egy különös
ár. Egy áramlat, ami a szabadulás felé vezetett volna. Engedni akartam, de
féltem. Féltem itt hagyni Tylert és a többieket. A
légszomj okozta fájdalom pedig egyre csak nőtt. Végül minden, ami visszatartott
kitörlődött. Nem akartam mást csak sodródni. A megkönnyebbülés vágya pedig szinte égette a torkom.
Végül engedtem az árnak és hagytam, hogy magával húzzon. Aztán elsötétült
minden… és meghaltam…
-Szia!- Car
-Szia, Klaus!- köszöntem meglepetten
-Nem gondoltam, hogy meglátogatsz.
-Ne rólam beszéljünk édesem, te hogy vagy? Mi történt?
- Hát a nővérek csak annyit mondtak, hogy szerencsés vagyok,
hogy túléltem egy ilyen balesetet
-És mikor engednek ki?
-Azt még nem tudom.
-Ha akarod, én segíthetek elmulasztani a fájdalmat.
-Nem nem kell!
-Komolyan Caroline csak kérned kell
és…
Abban a pillanatban felhasította a csuklóját és
kiserkent a vére.
-Nem én… nem akarok vámpír lenni
-Ó szívem ettől még nem
leszel vámpír, de a fájdalmad az elmúlik.
-És ha megint történik velem valami én…
-Nem fog ígérem!
-Rendben.
Ekkor Klaus a csuklóját a
lány szájához rakta érzete, hogy Car elkezdte
bizonytalanul is, de inni a vérét.
Másnap
reggel Mystic fall’s-i
kórház:
Hideg kezek érintésére ébredtem. ahogy kinyitottam a
szemem minden olyan világos olyan kontúros volt. A hangok élesek és a szagok
erősek. Érdekes… nem emlékszem arra, hogy megváltozott volna bármi is, de attól
még furcsa volt. Megbűvöltem figyeltem magam körül a világot. Láttam, hogy
körülöttem többen is megkönnyebbülten sóhajtanak.
-Caroline! Hál istennek!- mondta az egyik barna hajú lány látni
lehetett, rajta hogy örül valaminek csak azt nem tudtam, hogy minek.
- Látom használt a vér –kezdte a mellette álló pasi
-Damon!- szólt rá a barna hajú lány
- Hát, de most minek szépítsük? Vért kapott,
meggyógyult ennyi. minden jó, ha a vége jó!
- Igyekeztem felfogni azt, amit mond, de nem értettem.
Azt sem tudtam kihez is beszélnek.
- Bocsánat, de kihez is beszélnek?- kérdeztem
Mindenki értetlenül nézett rám.
-Caroline minden rendben van?
-Ki az a Caroline? Nem értek
semmit sem. Kerestem valami biztosat, amiről tudom, hogy mi vagy ki az, de nem
találtam semmit, de azt sem hol és miért vagyok itt?
- Hol vagyok és hogy kerültem ide?
-Caroline…- kezdte mondani egy másik barna hajú lány
- Nyugalom Bonnie!
-Caroline nem emlékszel semmire, mondjuk rám?- lépett oda
hozzám az egyenes hajú lány
-Emlékeznem kéne? Igyekeztem bármi használhatót kikutazni a fejemből,
de semmi, nem emlékeztem semmire. A
kétségbe esés egyre jobban a hatalmába kerített, gyerünk lennie, kell
valaminek! Nem volt más csak az üresség. Kapkodtam a levegőt és egyre jobban pánikoltam.
-Nem - ennyit tudtam fojtott
hangon mondani és utána éreztem, hogy egy kövér könnycsepp fut le az arcomon.
Körülöttem mindenki lebénult és senki nem szólt
semmit.
Szólok a nővéreknek- törte
meg a csendet egy szőke srác
-
Jó ötlet Stefan. Én
is megyek-mondta a Bonnie nevezetű lány.
- Éreztem az ismételten lefolyó könnyeket az arcomon
- Jaj, az nem lehet! Hogy ne emlékezz semmire- láttam,
hogy Elena is a sírás küszöbén van, de végül csak
odajött és megölelt
Ez egy kicsit megnyugtatott. De abban a pillanatban el
is szállt a nyugalom, hirtelen émelygést éreztem és elkapott valami után a vágy… Elena vére után. Egyre inkább elvesztettem magam fölött az
irányítást. Bele akartam harapni. Megízlelni a vérét.
Már majdnem megtettem, amikor a Damon
nevű pasi félre rántotta Elenát és ember feletti
sebességgel az ajtóhoz suhant.
-Vámpír… suttogta -Caroline
hogyan lett belőled…
Nem értem… majd oldalra fordítottam a fejem a tükörben
és a látvány ledöbbentett.
Az arcom elváltozott és a
fogam... egy igazi szörnyeteg lettem
- Mi a fene ez? – kérdeztem
halálra rémülve.
- Elena, szólj Stefannak! -
mondta Damon.
- Mi történik velem? –
kezdtem teljesen kétségbe esni.
Émelyegtem. Fájt minden.
Borzalmasan néztem ki és érzetem magam. Ráadásul semmire sem emlékeztem…
Nagyon, nagyon félek. Nem tudom, mi történik. Annyit viszont tudok, hogy ez nem
normális. Végül mindezek hatására sírva fakadtam. Teljesen megszűnt a világ
körülöttem. Végül megéreztem, hogy valaki a vállamra teszi a kezét. Mikor
felnéztem Stefant láttam. Komoly tekintetétől még sírni is elfelejtettem.
- Mi - mi történik velem? –
szipogtam.
- Nincs semmi baj. –
válaszolt.
- Te… tényleg? Akkor meg mi
van velem?
- Vámpír vagy.
Vámpír. Ez letaglózott.
Tudtam, hogy a vámpírok, embereket bántanak. És nem akartam senkinek se
fájdalmat okozni.
Stefan biztosan meglátta
rajtam, hogy elfog a rettegés, mert ellágyult a hangja:
-
Ne aggódj! Nem fogsz senkinek se ártani.
Majd megtanítalak, hogy fogd vissza magad.
Klaus
szemszög:
Mystic Fall’s üres utcáit jártam és hirtelen Car
háza előtt találtam magam. Ekkor hallottam meg Stefan
hangját éppen Car-rel beszélgetett. Lesokkolódtam a
hírek hallatán, ami szerint Car nem csak, hogy vámpír,
de semmire sem emlékszik. Majd a seriff kocsija parkolt le és Car anyja szállt ki belőle. Nem tudtam, mi tévő lehetnék,
mert a lányt, akit szeretek elfelejtette engem…
-Elijah!- itthon vagyok, és van egy elképesztő ötletem.
-Mi lenne az?
-Rendezni fogunk egy bált!
Hol?
Az új házunkban Mystic Fall’s-ban. Éppen arra jártam és megakadt a szemem egy
igazi építészeti remekművön. Majd megtaláltam a polgármestert és meggyőztem,
hogy mi vagyunk a legjobb vásárlók!- és miközben ezt mondta egy hatalmas
mosolyt ült ki az arcára
-És a bál?
-Remek nyitó est lesz! Megismerkedhetünk az új
szomszédokkal
-Rendben Nicklaus, de ne gondold,
hogy Rebekah és én fogjuk megrendezni ezt, az egészet.
- Tényleg most hogy mondod hol is van Rebekah?
- Éppen egy bevásárló körútkeretében búcsúzkodik Chicago-tól.
- Remek akkor miután végzett elkezdheti megrendezni a
nyitó estet
És akkor lépett be Rebekah a
két ősi beszélgetésébe.
- Mi van velem?
-Ó húgocskám, nagy feladatot bízok rád…
-Ó és mi lenne az?- vetette oda hanyagul Rebekah
- Rendezz egy bált!
- Egy bált?- csillant fel a lány szeme
- Mikorra?
- Most hétvégére!
- Vedd elintézettnek!
- Látod Elijah? Nem bánja
- Persze, hiszen imádja a nagy felhajtásokat!
Caroline szemszög:
Már kezdek mindenkit megjegyezni, de sajnos nem ez az
egyetlen problémám. Vámpírra válni igazából nem tudom, hogy akartam-e de az biztos,
hogy most bármit megadnék nem csak az emlékeimért, de azért is hogy
visszatérhessek a régi megszokott életemhez.
Egy hang zökkentett ki a gondolataim százaiból.
-Caroline!- kiabált Stefan a
földszintről.
-Igen?
-Jött egy látogatód!
Lesétáltam unottan majd kezet ráztam azzal a sráccal,
aki állítólag gyerekkorom óta ismerek és egy évig még a pasim is volt.
-Szia Caroline! Hogy vagy?
-Köszönöm jobban vagyok Matt. Hát próbálgatok emlékezni, de a
doktorok nem, tudják mi történhetett és azt mondták ne erőltessem az agyam, de
hát ők sem tudnak mindent. Hiszen nem tudnak a vámpír dologról sem. - mondtam
suttogva mintha valami titok lenne
- Hát persze! De ha zavarok elmehetek! Biztos nem
lehet most neked könnyű.
- Nem az, de majd csak túl leszek rajta.
Majd belépett a szobába Stefan,
aki le sem vette rólam a szemét.
És hál isten, mert mikor Matt a gyerekkori csónakázós
balesetet mesélte én már csak a nyaki erére tudtam figyelni olyan ütemesen lüktetett,
mint egy szép dal, és mikor már nem bírtam magammal és rá akartam vetni magam
egy szorító kart éreztem az enyéimen. Még pedig Stefan-ét,
aki pontosan tudta mi a feladata ilyenkor-
Mikorra már érzékeltem a környezetem Stefant láttam és beszélt hozzám.
-Mi történt?– kérdeztem
És elmesélte, hogy mit csináltam én pedig csak
megrökönyödve hallgattam, mint ha nem is én uraltam volna a testem, akkor.
-Jajj istenem!!Köszönöm Stefan lehet,
hogy nem emlékszem a barátaimra, de nem szeretném bántani őket!
-Tudom, és ezért vagyok, itt. Én segítek, hogy ne kelljen azt
a szenvedést átélned miután rádöbbentél, hogy megöltél valakit.
- Köszönöm, el sem hiszed milyen hálás vagyok neked
ezért.
-Na, jól van elég volt mára a látogatókból ideje egy kicsit
pihenni.
-Rendben felmegyek és alszom egy kicsit.
– közben pedig a lépcső felé vettem az irányt
Lehajtottam a fejem a párnámra és rögtön elsodort az
álom.
Egy férfit láttam, de olyan tisztán mintha a
valóságban állna előttem. Úgy kirajzolódtak arcának vonásai előttem mintha a
nap sugara csak őt érte volna.
Majd hirtelen meghallottam dallamos hangját, ami épp
hozzám beszélt és megláttam gyönyörű ég szín kék szemét, ami épp engem
fürkészett.
- Caroline!
- Most komolyan, vedd célzásnak!- kiabáltam utána
- Ne légy mérges volt egy kis szóváltásunk, de én
megbékéltem!
-Ó én még nem- mosolyodtam el, de szerencsére ezt ő
nem vette észre
- Hogy tudnálak kiengesztelni?
- Csak hagyj békén!
-Ó ugyan már Caroline,
kockáztass, ismerj meg! Ha mersz!
-Rendben- jelentette ki Car
de ettől még nem állt meg tovább sétálni
-Héj várj meg!- mosolyodott el Klaus és közben tetőtől
talpig végig mérte a lányt
-Miről szeretnél beszélgetni? Mit szólsz Tyler-hez
-Car!- állt meg Klaus a hibrid nevének
hallatán. Kedvellek, és kérlek, ne rontsd
el ezt!
-Ez komoly?
-A legkomolyabban! Úgy hogy most váltsunk komolyabb
témákra! Nem szeretnél vámpír lenni?- kezdte a legfontosabb és legszemélyesebb
kérdéssel
-Egyáltalán nem. - vágtam rá azonnal
-Miért? Hiszen úgy halhatatlan lennél
-Igen, de végig kéne néztem a szeretteim halálát, és
ahogy hallottam a vérszomjjal sem egyszerű nap, mint nap küzdeni.
-Idővel megtanulod
-Na, jó elég! Én nem szeretnék vámpír lenni!
-Rendben értettem.
-És te? Te vámpír akartál lenni?- törte meg a jeget Car a több percnyi csend után
-Hát az időmben mások voltak a dolgok én… hiszen én
lettem föld legerősebb lénye- dadogott össze vissza
-Nem válaszoltál a kérdésre.
Pár perc néma csönd után már nem is vártam semmilyen
választ és akkor:
-Nem, nem akartam. - ismerte be
Caroline egy kicsit lassított léptein és közelebb lépett a
férfihoz. Úgy érezte ez egy különleges pillanat, hogy a gonosz, kegyetlen
hibrid megnyílik valakinek.
-Sajnálom- érkezett a válasz. Nem lehetett könnyű.
-Váltsunk boldogabb témára, kedvesem! Mesélj az
álmaidról! Bizonyára közük van ahhoz, hogy nem akarsz vámpír lenni… nem?
-Igen vannak, csuklott meg a hangom,
de ezek most nem fontosak. Majd esetleg máskor…
Közben pedig megérkeztek Car
házához.
-Nagyon élveztem ezt a kis csevejt, édesem. És nagyon
örülnék, ha még folytathatnánk.
-Tudod… te… mi ketten nem lehetünk együtt, rossz vége lenne. Sajnálom. - majd egy utolsó mosolyt intézett a
hibridhez és bement a házba.
Majd mikor az emeletre ért nem bírta megállni, hogy ne
nézzen ki vajon a férfi ott áll-e még, de már nem volt sehol
Ekkor… Felébredtem.
Szerda reggeli nap sugara világított be, ami most úgy
sütötte a szememet, mint életemben ezelőtt, soha de azért hálás vagyok, hogy
nem éget el a nap. - közben az új gyűrűmet csodáltam,
amit Stefan kért Bonnie-tól
hogy csináljon meg nekem.
A nap unalmasan telt, de az álmomat nem tudtam kiverni
a fejemből. Az emlékeim sokaság eltűnt és ez az egy férfi került a helyére.
Majd támadt egy ötletem és a kezembe vettem egy lapot
és egy ceruzát azután egyre részletesebben jelentek meg a lapon a férfi vonásai
előttem. Sosem voltam egy művész, de ez a rajzom nagyon élethűen sikerült. A
végül lett egy álom lovagom, akit talán valaha láttam is már ezelőtt…
Délután végre lefáradtam az emeletről, mert
elfogyott a vértasak, amit Stefan adott vész esetére.
Mire leértem Stefan és
Elena már lent várt engem az ebéddel bár nekem most
egészen más fajta ételhez lett volna kedvem.
Az álmot pedig nem tartottam fontosnak hogy szóljak
bárkinek is róla, hiszen úgy is csak egy álom volt.
- Szia!
- Sziasztok!
- Hogy vagy?- hangzott el századjára a kérdés.
- Jól köszönöm, de Elena ne haragudj,
szeretnék végre elmenni, vadászni egy… állatra.
- Stefan készen állok már rá?- néztem
rá könyörgő szemekkel
- Végül is hetek óta itt vagyunk bezárva jól fog esni
egy kis levegő. Elena
később vissza jössz?
- Persze.
AZ ERDŐBEN:
-Ezzel
kezdetét veszi az első vadászás és most el kell sajátítanod néhány dolgot, ami
később a hasznodra válhat, érted?
-Persze.
- Nagyjából mindent elmondtam neked a vámpírságról, a barátaidról
és rólad. Tudod, nagyon büszke vagyok rád, mert a nehezén már túl vagy.
Majd Stefan elmondott
mindent a vadászatról és én figyeltem minden szavát.
Először nagyon furcsa és bizarr érzés volt egy
állatból kiszívni az utolsó életerőt is, de tudtam, hogy ez szükséges ahhoz,
hogy emberrel ne kelljen ezt tennem.
Pár órával később nem teljesen, de sokkal jól
lakottabban éreztem magam.
- Jöhet valami emberi kaja?- hallottam meg a mögöttem levő férfi hangját.
- Persze addig én felmegyek és letusolok.
- Rendben.
Klaus szemszög:
- Hogy állnak az előkészületek?
- Jól. Megírtam a meghívókat.
- Rendben adj nekem egyet. Az egyiket személyesen
akarom kivinni.
- Mi az ott?- kérdezte tőlem Rebekah
- Mi?- adtam a hülyét
- Az a nagy barna doboz egy masnival. Mi van benne?
- Semmi.
- Szépen becsomagolt semmi-mosolyodott el. Tessék, itt a meghívó.
- Köszönöm.
Mikor Caroline házához értem láttam, hogy Stefan és Car most értek haza és
kinézetükből ítélve éppen túl voltak egy vadászaton.
Becsöngettem és letettem az ajándékot és a meghívót és
elbújtam, láttam, ahogy Stefan beviszi a házba és
felbontja a meghívót. Amire én is hagytam egy kis üzenetet, Car-nek és nem
nagyon tetszett, hogy a Salvatore csak úgy kinyitja magának.
Caroline szemszög:
Majd mikor letusoltam és egy köntöst vettem magamra
meghallottam a csengőt. Aminek a csilingelő hangja jobban irritálta a fülemet,
mint eddig bármikor.
Stefan felkiabált nekem hogy majd ő nyitja, én
pedig öltözhettem tovább.
Letettem a lábamat az utolsó lépcsőfokra majd az asztalon
megpillantottam egy kinyitott levelet.
-Mi az?
Stefan éppen a konyhát uralta és valami isteni illatú
vacsora készült a kezei között.
- Egy meghívó… egy bálra… neked
jött… és a hétvégén lesz.
- Ez remek. Csillant fel a szemem hogy végre emberek
közé mehetek.
- Na és ugye mehetünk?- kérdeztem egyből, ahogy végig
futattam a levélen szemem
-Hát nem is tudom? - hangzott fel Stefan
bizonytalan hangja.
Majd mikor megfordultam láttam, hogy a kanapén egy
nagy barna doboz hever.
Kíváncsi lettem vajon ki lephet meg ilyenkor egy
ajándékkal. Az első jelöltem pedig Tyler volt, de
tévedtem…
Kedves
Caroline Forbes!
Örömmel látjuk az új házunk tiszteletére rendezett
bálunkon. Ismerkedjünk, ünnepeljünk, koktélozzunk!
Mikaelson család
P. S.
Tartogass nekem egy táncot!
Szeretettel:
Egy
titkos imádó
Mikor ezt is elolvastam már nagyon
kíváncsi voltam erre a titkos személyre és elhatározta, hogy mindenképpen elmegyek
erre a bálra.
Jó lett twetszett, kár h nincs tovább
VálaszTörlésNagyon tetszett. Remélem, nem itt van vége, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy lesz tovább.
VálaszTörlésSziasztok Csajok!
TörlésVan folytatás és remélem hogy tetszeni fog!
Júúj nekem nagyon tetszett! Tartalmas, érdekes, izgalmas! Remélem hamar lesz folytatás! *___*
VálaszTörlésSzia Veronika <3
VálaszTörlésEgyszerűen imádtam :D
Szegény Caroline-t sajnáltam, hogy a nyakába szakadt a vámpírság és ezzel együtt még az emlékei is elvesztek. De remélem, hogy visszatérnek majd neki fokozatosan, mint ahogy álmában is visszaemlékezett Klausra. Már alig várom a bált :D
Nagyon várom a folytatást, szóval siess vele :D
Puszi
Szia Veronika:D
VálaszTörlésFantasztikus rész volt!:DD
Remélem emlékezni fog Klausra!
Siess a folytatással :D