2013. augusztus 8., csütörtök

Egy kis mennyország+ díjak

10. fejezet 



Caroline szemszög:


-Itt van velem a bűbájos Jenna néni is.
-Mi? Ne!
-Bizony, és ha nem kapom vissza a diktafont, akkor nem látod őt többet, azt garantálom!
-Ne! Hagyja békén maga perverz disznó!
-Itt csak én diktálok! Gyere a forgatási helyszínre, az ötös teremben várlak! Egyedül gyere, mert ha nem Jenna nénikéd jár rosszul! – ordította a fülembe, majd letette a telefont ezzel teljes kétségek között hagyva engem.
Csak magamat okoltam és bármit megadtam volna, azért ha most én lehetnék ott helyette ő pedig, biztonságban ülhetne otthon.
-Jól vagy?- kérdezte Joseph aggódva, mikor már letettem a telefont.
-El kell mennem!
-Veled megyek!
-Nem!
-Caroline, állj meg! Segítek, nem vagy egyedül! Veled megyek, csak mond meg, hogy hol vannak!
-Jó. Gyere, csak siessünk!
Elmondtam, mit mondott nekem David és Joseph tudta merre, kell menni, így könnyen odajutottunk, de nem hagyott nyugodni a tudat, hogy egyedül kellene bemennem. Nem kockáztathatom ezzel mind hármunk testi épségét, ezért kitaláltam valamit…
-Nézz oda!
-Mit látsz?
-Ott láttam Davidet!- egy szoba felé mutattam, ami látszólag teljesen üres volt, és amikor Joseph nem figyelt bezártam rá az ajtót.
-Bocsáss meg, de ezt kell tennem!
-Caroline, Caroline engedj ki! Hallod?
-Sajnálom, de nem tehetem!
Majd ahhoz a szobához vettem az irányt ahová Joseph tartott az előbb, és amikor beléptem megláttam Davidet, ahogy Jenna mögött áll, aki egy székhez van kötözve.
-Jenna!
-Kicsikém!- mondta Jenna néni már majd nem sírva.
-Csönd legyen!
-Engedd el, te alattomos féreg!
-Na, na, kicsi lány, ne olyan hevesen, nem gondolod, hogy nagy a tét, ahhoz hogy ilyen meggondolatlanul beszélj?
-Nézd, bármit megteszek, csak engedd el Jennát!                           - könyörögtem majd hirtelen nekem rontott és a falhoz szorított.
-Te kis senki! Tönkre akartál tenni! Miért? Most megfizetsz mindenért!- és közben egyre jobban szorított a falhoz, karja a nyakam vonalában volt, ezzel nagyon megnehezítve a légzésem.
-Engedje el Jennát, én itt maradok! Rám mérges, nem rá!- nyöszörögtem.
Láttam, hogy Jenna ficánkol, de egy szót sem tudott szólni ugyanis a szája le volt ragasztva, az előbbi miatt. David még ugyanúgy szorított a falhoz, mikor hirtelen az ajtót betörték és Josephet pillantottam meg.
-Engedd el!
-Ó, a kis megmentő is megérkezett! Gyerünk, szabadítsd ki mind kettőt és akkor biztos nagy hősként fognak rád tekinteni. Hát tudd meg, nélkülem nem lennél senki!
Joseph egyenesen David felé tartott, aki még mindig szorosan mellettem állt, majd egy nagyot behúzott neki!
-Te seggfej, utoljára mondom, engedd el őket, és akkor nem kapsz többet!
-Seggfej? Hát illik így beszélni a főnököddel?
Majd Joseph még egyet rúgott Davidbe, aki még mindig a földön mocorgott. Csak félig sikerült feltápászkodnia, de Joseph megint behúzott neki, ezért újra a földre kényszerült, úgy hullott le, mint egy könnyű tollpihe. Ezután gyorsan kiszabadította Jennát, engem pedig tetőtől talpig végig vizsgált, hogy jól vagyok-e.
-Minden rendben?
-Igen. Nyugodj meg, minden rendben!
-És ha már itt tartunk, miért is zártál be?- kérdezte nevetve.
-Én… én nem, nem emlékszem ilyesmire!- még egy ilyen szörnyű helyzetben is meg tud nevettetni!
-Jenna, jól vagy?
-Igen! De illene elmagyaráznod, hogy mi is folyik itt!
-David, Joseph főnöke volt, aki mondjuk úgy, hogy rossz ember volt, de most túlszárnyalta önmagát is!
-Szerintem hívni kéne a rendőrséget!
-Én hívom őket.
-Én meg Iant.- mondta Joseph
Mikor a rendőrség ideért David már ébredezett, felállították, és bilincsben vezették el. A rendőröknek átadtuk a diktafont, és az már elég bizonyíték volt mindenre.
Még mindig nagyon féltem, de már sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam.
-Köszönöm!- mondtam Josephnek, rögtön ahogy kettesben maradtunk. Közben pedig egy kisebb szellő fújt bele a hajamba, amitől még a hideg is kirázott.
-Mit?- kérdezte és közben, pedig rám terítette a zakóját.
-Hogy megvédtél!
-Nem kell megköszönnöd, örömmel tettem és megtenném újra!
Majd ahogy belenéztem a gyönyörű szemeibe, amik minden alkalommal foglyul ejtettek elfelejtettem mindent, hogy mi történt, hogy mi lenne a helyes, csak újra vele akartam lenni.
Majd egyre csak közelebb hajoltam hozzá, újra érezni akartam simogató ajkait az enyémen. Először még gyengéd volt és simogatta a hátam, majd csókja egyre követelőzőbb lett és egyre jobban szorított magához. Nagyon jó érzés volt újra a karjaiban lenni, magabiztos mégis gyengéd érintése mindig elbűvölt. Nem tudom mennyi lehetett az idő, de az biztos, hogy nagyon késő volt, a hold már az ég tetején ragyogott és megvilágította Joseph szőke fürtjeit és szemébe is egy kis ragyogást lopott.
Nagyon élveztem újra a karjaiba lenni, de tudtam, hogy most Jenna mellett van a helyem.
-Sajnálom, de most mennem kell!- bontakoztam ki az öleléséből
-Rendben. Itt megvárlak.
-Szia!- úgy éreztem magam, mint egy szerelmes kamasz, aki először tapasztal ilyesfajta érzést, akárhányszor csak Josephre gondoltam mindig mosolyra húzódott a szám.
Jenna nénit egy takaróba bugyolálva találtam meg, ahogy egy mentőssel beszélgetett.
-Szia. Hogy vagy? - kérdeztem rögtön, amint halló távolságra voltunk egymástól.
-Jól! Jason sokat segített!- mutatott a mellette álló srácra - egy kacér vigyor párosításával -, akin mentős ruha volt. - Jason azt mondta, hazavisz minket a mentőautóval.
-Menj, nyugodtan! Én haza megyek Josephhel, jó?
-Rendben, édesem, de biztos?- nézett rám sejtelmesen.
-Abszolút.
-Érezd jól magad, majd hívj, szeretlek!- és homlokon csókolt.
-Köszi, szeretlek!


Nagyon mosolyogtam, mikor elindultam a kocsi felé, ugyanis, ahhoz képest, hogy, hogyan kezdődött a nap, nem is lett olyan rossz vége. Jenna jól van és talált magának egy helyes mentőst is. David a rácsok, mögé kerül, végre és Joseph is szabad lehet ezáltal. Nem beszélve arról a csókról! Ahogy a kocsim felé igyekeztem megláttam, hogy Joseph még itt van és felé vettem az irányt, de mivel háttal állt úgy döntöttem megijesztem.
-Ááá!- majd felugrottam a hátára, de mikor meghallotta a sikításom, megfordult és ennek következtében az ölébe ugrottam. Olyan erővel, hogy ő a földre zuhant én pedig egyenesen rá.
Bocsi!
-Semmi baj!
-De, ne haragudj- szabadkoztam rögtön, majd elkezdtem feltápászkodni róla, mikor visszarántott magához!
-Semmi baj! Bár lehet, hogy egy életre lebénítottál.
-Óóó! Mutasd, hol fáj?- kérdeztem tőlem aggódva közben pedig a szemébe néztem, de még mindig a földön fekve voltunk. Nem tudom, vajon az emberek mit gondolhatnak, mikor ránk néznek, de inkább bele se gondolok.
-Mindenhol!- mondta nevetve.
-Neked semmi bajod, gyere, állj fel!- pattantam fel majd felhúztam magam mellé, álló helyzetbe.
-Egyébként miért jöttél vissza?
-Jenna nénit hazavitte egy mentős és azt mondtam én majd veled megyek.
-Velem?
-Igen!- majd megcsókoltam, de pár másodpercig csak állt ott meglepődötten, de aztán mikor ráeszmélt mit is csinálok, és mire is gondolok, azonnal visszacsókolt.
-Gyere, menjünk!- mondta majd magával húzott. A kocsijához érve kinyitotta az ajtót nekem, majd ő is beszállt.
-Minden rendben Jennával?
-Igen.
-Remek!
-Joseph, szerinted Davidet, lecsukják?- kérdeztem egy kicsit megszeppenve.
-Igen.
-Mennyi időre?
-Nem tudom, de ne aggódj jó ideig a hűvösön lesz.
Majd meg is érkeztünk Joseph lakására, amit ugyan egyszer már láttam, de ugyanúgy elbűvölt, mintha csak először láttam volna. Ha látná az otthoni házam, ami nem Jenna fényűző villája, akkor szóba sem állna velem. Ezen járt az agyam, mert tudom, hogy Josephnek ez most nem számít, de mi van, ha egy nap majd fog?
-Caroline?
-Igen?- zökkentett ki a gondolataimból.
-Megérkeztünk.
-Igen.
-Bejössz?
-Persze.- majd kiszálltam a kocsiból és megvártam, amíg Joseph is bezárja az ajtaját.
Aztán megfogta a kezem és úgy mentünk be a házba, majd legnagyobb meglepődöttségemre az ajtó előtt felemelt, és mint a friss házasok úgy vitt be engem a házba.
-Áá! Ne!
-Ne ficánkolj, nyugalom, biztonságban vagy!
-Tudom. – mondtam belegyezően
Majd mikor beértünk a házba letett a kanapéra és egy gyors puszit nyomott az arcomra, és a konyhát vette célba.
-Éhes vagy?
-Aha!- majd gyorsan utána futottam, de először is megszabadítottam magam a magassarkú cipőmtől.
Ahogy Joseph a konyha felé tartott bekapcsolta a zenelejátszót és megszólalt az egyik kedvenc számom.

   

-Ezt imádom!
-Akkor jó választás volt.
-Mit akarsz főzni?
-Nem tudom, mit ennél?- kérdezte tőlem és közben le sem vette rólam a szemét.
-Palacsinta…
-Ilyenkor?
-Igen.
-Rendben!- egyezett végül bele Joseph is - Milyet szeretsz?
-A csokisat!

Pár perccel később már minden alapanyag az asztalon volt és zenehallgatás közben együtt sütögettünk.
A következőt én csináltam, és ahogy megfogtam az edény fülét éreztem, hogy valaki mögém jön. Az egyik kezével megfogta a serpenyőt, a másikat pedig összekulcsolta a kezemmel és a derekamra tette a kezünket. A forró leheletét éreztem a tarkómon majd elsöpörte a hajam a nyakamból és belecsókolt.
-Finom.
-A palacsinta?
-Az is!- mondta egy kaján vigyorral a képén.
Majd mikor majdnem kész volt a palacsinta Joseph feldobta a levegőbe és sikerült is neki elkapnia. Kitettem egy tányérra majd eloltottam a gázt, mert már végeztünk is a sütéssel. Joseph keze, amivel elsöpörte a hajam hirtelen kissé lejjebb csúszott és maga felé fordított. A szívem vert, mert éreztem, ahogy mindkét keze egyre csak lejjebb vándorol. Közelebb préselt magához és éreztem az egyre csak növekvő férfiasságát. A nyakamat apró csókokkal borította be és egyre haladt felfelé, míg elérkezett a számhoz, ahova egy apró csókot lehelt majd belenézett a szemembe és felemelt, ráültetett a konyhapultra és eközben végig tartottuk a szemkontaktust. Majd váratlanul megint lecsapott az ajkaimra. Vadul nyaltuk-faltuk egymást, míg fel nem emelt engem, a lábaimat a háta köré fontam ő pedig megfogta a fenekem és úgy cipelt be a hálószobába. De a csókunkat egy pillanatra sem szakítottuk meg, néha simogatta a hátam én pedig nem tudtam megállni, hogy ne túrjak bele fényes, szőke hajába. Teljesen elszakadtam a külvilágtól csak azt éreztem, hogy lefektetett valami puhára, majd pedig felém tornyosul. Levette a zakóját, majd odahajoltam és elkezdtem kigombolni az ingét, de a végén megunta és elszakította az anyagot, és darabokban dobta a földre, amire én csak elnevettem magam. Elém tárult meztelen felsőteste, amit ezelőtt még nem is láttam így, olyan erősen kidolgozott, izmos volt. Nagyon melegem lett, mintha valaki felcsavarta volna a fűtést. Aztán megint leereszkedett hozzám és egy csókot, adott, ami először csak egy kis puszi akart lenni, de én szenvedélyes csókká mélyítettem el. Elkezdte lehúzni a cipzárt a ruhámon és mikor megszabadított tőle, rajtam már csak a fehérneműm maradt. Én elkezdtem lassan hátra csúszni az ágyon, hogy beljebb mennyek közben pedig folyamatosan farkasszemet néztem vele. Mosolygott, majd utánam jött és ajkai az enyém felé közelítettek, és amikor az ajkai után kaptam, hirtelen elhúzódott.
-Büntetés. Ha menekülsz, akkor nincs csók!
-Gonosz!- mondtam nevetve.
Egymással szembe térdeltünk az ágyon, a testünk szinte összeért, a keze a derekamon pihent, amivel csak egyre közelebb vont magához. Majd elkezdetem kicsatolni az övét ezzel megszabadítva őt a nadrágjától. Könnyedén kicsusszant belőle és már csak egy szál alsónadrágban állt(térdelt) előttem.
Majd a boxere széléhez ért a keze, egy kérdő pillantást küldött felém, de nem tudtam mire célozhat.
-Te akarod vagy én?
Majd közelebb csúsztam hozzá és kihámoztam az utolsó ruhadarabból is, közben pedig puha csókokkal hintettem el a teste minden pontját. -Ne maradjak adósod! Én jövök! - eldöntött az ágyon lassan elkezdte simogatni a csípőn, majd lejjebb haladt és a combomhoz, a belső oldalán siklott fel a keze és lehúzta rólam a piros, kis selyem bugyimat is.
Azt hittem a melltartóm marad, de mire feleszméltem már az is ki volt kapcsolva és a földön hevert a többi ruhadarabbal együtt.
Aztán újra megcsókolt, sokkal szenvedélysebben, mint eddig, testünk összeért és szinte eggyé váltunk. A csókunk egyre hevesebb lett, nyelvünk vad táncot járt. A kezünket összekulcsoltuk és úgy ölelkeztünk tovább, míg el nem jutottuk a csúcsra, újra és újra...


Reggel:


Mikor kinyitottam a szemem, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok majd megláttam Josephet és eszembe jutott az éjszaka. Az egész, még a gondolat is elég volt, és a szívem máris hevesebben kezdjen verni, éreztem, hogy bele is pirulok. Joseph még álmában is ölelt, közelebb bújtam hozzá, hogy jobban érezhessem őt. Aztán láttam, hogy már nyitogatja a szemét, tehát ébren van.
-Szia!
-Szia!
-Hogy aludtál?
-Soha jobban!
-Akkor jó! Mert ebből az ágyból ma ki sem fogunk kelni!
-Jól hangzik!- majd megcsókoltam.
-Nem vagy éhes? Kérsz valamit enni?
-Persze.- majd magamhoz rántottam és tovább csókoltam, mintha nem is kérdezett volna semmit.
-Nincs ellenvetésem, de közben ehetünk is!
-Közben?- húztam fel a szemöldököm
-Gyere!- rántott magával.
Mivel nem akartam felvenni a vagyont érő ruhámat magamra húztam Joseph egyik ingét és úgy mentem utána a konyhába, ahonnan már mennyei illatok szállingóztak.
-Mi az?
-Reggeli.
-De mi?
-Tojás és szalonna, szereted?
-Imádom!
-Én is, ráadásul valaki ki is fárasztott az éjjel, így kell a kaja.- majd közelebb jött és magához húzott.
-Értem, szóval az én hibám- a kezemet a nyaka köré fontam, ő pedig a derekamon pihentette mind a két kezét és közben még mindig erősen láncolt magához.
-Egyébként nagyon jól áll neked az ingem!
-Igen?- vágtam csábos képet.
-Bár, nem mondom a földön is jól mutatott, nem akarod mégis levenni?
-Együnk, te… te szoknyapecér!
-Én?- kérdezte tetetett sértődöttséggel, majd védekezőleg felemelte a kezét.
-Te!- majd egy utolsó csókot nyomtam a szájára és leültem mellé enni.
-Tudod, az a szék nem valami jó!
-Miért? Mi baja?
-Gyere, ülj ide!- mutatott az ölébe.
-Ha… ha… ha nagyon vicces!
-Nem vicc!- majd megfogott, habozás nélkül felkapott, az egyik kezével a két lábamnál, a másik kezével a hátamnál emelt meg és az ölébe ültetett.
-Így, mindjárt kényelmesebb!
-Ne! Hagyj!- könyörögtem, de nem tudtam megállni, hogy ne nevessek.
-Megetetni nem akarsz, mint a csecsemőket?
-Nem! Miféle bolondnak nézel?- kérdezte mosolyogva.

Bementünk az ágyba hogy ott fejezzük a kajálást, bebújtunk a takaró alá és úgy élveztük egymás társaságát.

-Tedd így a kezed!- mutattam neki, hogy tegye maga elé a kezét, majd rácsaptam.
-Te csapd le csacsit, akarsz játszani?
-Miért ne?
-Jól van, de figyelmeztetlek verhetetlen vagyok!
-Na, ne mondd!
-ÁÁ! –kiabálta Joseph mikor ráütöttem a kezére.
-Bocsi!
-Várjál csak, ezt még visszakapod!
-Persze… persze. Most te ütsz!
Vártam, hogy üssön mikor hirtelen megfogta a kezem és magához húzott. Megcsókolt és közben a két keze közé fogta az arcom, majd elhúzódott tőlem. Lefagytam és kihasználva az időt Joseph rácsapott a kezemre.
-Héj!- eszméltem fel.
-Mondtam, igazi győztes vagyok!- és közben felállt az ágyra és elkezdte ökölbe szorítva lóbálni a kezét.
-Nem ér, csaltál!
-Hogy érted? - adta az ártatlant.
-Így!- és megcsókoltam.
-Na, jó, kiegyezek egy döntetlenben!- csuklott el a hangja.
-Rendben.- majd megint megcsókoltam.

Megszomjaztam és úgy döntöttem kimegyek a fürdőszobába is, hogy felfrissítsem magam, mikor hirtelen megláttam egy nőt az ajtóban, már bent volt a házban, de mivel hatalmas volt minden helység, időbe telt mire egyikből a másikba átérsz.
Felvettem egy baseball ütőt és közelíteni kezdtem az említett nő felé. Joseph is kijött a szobából és mondani akart valamit, de belé fojtottam a szót, nehogy az a valaki meghalljon minket. Mikor odaértem a nőhöz és megláttam az arcát, teljesen lesokkolódtam, Joseph is nem sokára szembe került vele, de szemernyi kétségbeesés nem látszott az arcán.
-Szia!- mi több, inkább öröm tükröződött rajta.
-Te ismered?- kérdeztem tőle azonnal
-Caroline?- kérdezte lekezelő hangsúllyal a most már kevésbé titokzatos nőszemély
-Várj te is ismered?- értetlenkedett Joseph
-Igen.
-De te, honnan?
-Ő a húgom.- mondta Joseph nemes egyszerűséggel
-Mi?
-És te?
Teljesen ledöbbentem, nem akartam hinni sem a szememnek sem a fülemnek.
-Én Caroline egyik barátnője vagyok.- mondta Rebekah, kedvesebb hangsúllyal, mint az előbb.
-Az túlzás, hogy barát, sőt…
-Mondjátok már el, mi folyik itt?- akadt ki Joseph
-Ő itt a volt barátom barátnője. Egyáltalán mit keresel itt?- kérdeztem Rebekahtól.
-Eljegyeztek.- mondta és közben az arcomba nyomta a kezét, amin egy hatalmas jegygyűrű díszelgett.
-Ki?
-Hát ugyan ki? A volt barátod… vagyis Matt. - javította ki magát.
-Nekem ez sok!- mondta Joseph -Tehát, a húgom a te volt barátod menyasszonya?
-Úgy tűnik…






Díj: 
Nagyon szépen köszönöm CuriousGirl!



Szabályok:

· Írj magadról 11 dolgot!
· Válaszolj 11 kérdésre!
· Írj 11 kérdést!
· Küldd tovább 11 embernek!

11 dolog magamról:

- Kedvenc színem a lila.
-Barna hajam, barna szemem van.
-Tegnap értem haza a nyaralásról.
-Pizzát reggeliztem.
-Zenét hallgatok.
-Elromlott a forgószékem.
-Tegnap megint megnéztem az Original’s-t.
-Melegem van!
-Tegnap beszélgettem egy régi baráttal és nagyon jó volt.
-Tanulok angolul.
-Vizet iszom.


Válaszaim:

1. Miért kezdtél el írni? Mert kellett egy kis JÓ klaroline
2. Hol élnél szívesen?- London, Párizs
3. Sírtál már filmen/zenén?-Igen
4. Mi álmaid munkája?- fogalmam nincs, az biztos, hogy lehessen utazni vele
5. Kedvenc filmed?- nászajánlat, a valaha volt legkedvencebb filmem
6. Mi a véleményed a saját írásodról?- bőven van még mit fejlődnöm, de minden sorral többet tudok
7. Facebook vagy Twitter?- nem tudom melyik jobb
8. Te mitől lágyulsz meg jobban: ha egy fiú mindig egy nagy csokor virágot ad neked, amikor találkoztok, vagy ha veled együtt sír a filmeket és mindig fogja a kezed?- hát… szerintem a virág, de tök cuki, ha valakinek fogják a kezét is <3
9. Mit gondolsz, létezik legjobb barátság lány-fiú között?- egy ideig, de mindig mássá alakul át
10. Mit válaszolnál, ha Chris Pine randira hívna? Óóó, igaz először nem tudtam ki lehet az, de most már beugrott, ő nagyon cuki, az egyik kedvencem, szóval talán.
11. Kit szeretnél, hogy koncertezzen a városodba?- nekem nem koncert kell, hanem Joseph Morgan, de ha már koncert, talán a One Direction


Kérdések:

-Fruzsina vagy Petra?
-Milyen színű a hajad, szemed?
-Mivel töltöd a napjaidat?
-Fogunk valaha találkozni?
-Mi az igazi neved?(nem muszáj a vezetéket, csak a keresztre gondoltam)
-Mi a legjobb barátnőd neve?
-Mi az, amit a legjobban szeretsz magadban?(belső tulajdonság)
-Van háziállatod?
-Ha a pénz nm számítana, te hol élnél?
-Te szereted a kókuszt?
-Mit olvastál könyve legutóbb?

Akinek küldöm:

Eni



Szabályok:
- Írj magadról 11 dolgot!
- Válaszolj 11 kérdést!
- Ír 11 kérdést!
- Küldd tovább 11 embernek!

1.    most keltem fel.
2.    rágózok
3.    allergiás vagyok
4.    tegnap alig tudtam elaludni
5.    zene szól nálam
6.    alig várom az Original’s-t
7.    belékeztem egy novellába, de fogalmam sincs, hogy mikorra lesz kész
8.    a konyhába megállt az óra
9.    ma van a legjobb barátnőm szülinapja
10.                      van két új párnám, egy sárga, egy fekete


1. A blogodba mi alapján választottad a főszereplőt megformáló lányt?- én milyen vagyok és talán, néhány tulajdonsága alapján, hogy milyen szeretnék lenni.
2. Miért éppen ez lett a blog címe?- sok történetet írhatok ott, ez egy összefoglló név: Stories by Veronika
3. Honnan van ihleted? Veled megtörtént dolgok vagy csupán képzelet?- képzelet!
4. Értékesnek tartod, a díjakat vagy már unod?- szerintem megtisztelő, hogy gondolnak rád, és megajándékoznak vele, más részről viszont eleinte még nagyobb volt a lelkesedésem
5. Mit gondolsz a tucat blogokról?-
6. Mi volt az eddigi legjobb dolog a nyárban? Nem tudom, beszélgetni a régi barátokkal, családdal lenni,
7. Ha valaki azt mondaná, hogy lehet 1 kívánságod mi lenne az? Nem azért mert kapzsi ember vagyok, de talán az hogy gazdag lehessek , vagy…Joseph Morgan
8. Fanfictiont vagy saját, különálló történetet olvasol szívesebben?fanfiction
9. Mi a legnagyobb álmod a blogod kapcsán?- minél többen szeresség olvasni
10. Nézel The CW-s sorozatokat? Igen!
11. Milyen színű a szobád? Eredetileg sárgának készült, de ez tuti, hogy fehér lett

Kérdéseim


-Mi volt a legrosszabb a nyaradban?
-Hogy szereted hordani a hajad, kiengedve vagy összefogva?
-Mi az igazi neved?
-Nézed a vámpírnaplókat?
-Kedvenc blogod?
-Hány éves vagy?
-Találkoztál már egy olvasóddal is?
-Akarsz?
-Mi a legtöbb, amit elvársz a blogolástól?
-Kedvenc színészed?
-Klaroline vagy Forwood?

Akinek küldöm: 

Wolfgirl




Köszönöm szépen a díjat Linának!
 

Feladat: 
Írjak 10 dolgot magamról, válaszoljak a nekem feltett kérdésekre, tegyek fel 10 újabb kérdést a további 10 blogírónak, akik megérdemlik:)

10 dolog magamról:


-Most mostam hajat.
-Pont a klaroline videót néztem.
-Szerintem Selena Gomez nagyon szép.
-Darkot olvasok.(Harry)
-Ma voltam vásárolni.
-Találtam egy blogot, ami nagyon tetszik, a fura, hogy már rég megvolt, csak még nem kezdtem  bele ezelőtt.
-Ma majdnem eláztam az esőben.
-Barátnőm elutazott külföldre. 
-Szeretem ezt a számot: Itt
-Tegnap ittam egy jeges kávét, és nagyon ízlett, mint mindig.


10 Kérdésre, 10 Válaszom:


1.Hogy jellemzed magad?- céltudatos, kedves, megbízható, makacs,
2.Van háziállatod?- sajnos itthon nincs, de rokonoknál van
3.Ha igen mi?-
4.Kedvenc filmed?- nászajánlat, örök kedvenc
5.Sportolsz valamit?- lusta vagyok nagyon
6.Mellyi idősen kezdted a blogolást?- nem tudom, mert nagyon sok ideig olvastam blogokat mielőtt én is megnyitottam, és azelőtt is írtam
7.Kedvenc honlapod? sok, de nagyon sok van!
8.Mit szeretsz szabad idődben csinálni?- írni, olvasni,
9.Melyik a kedvenc évszakod? Indokold:)tavasz, akkor van a szülinapom, és akkor nincs se hideg sem meleg
10.Hova szeretnél eljutni?-  minden hová,de ez nem lehetséges szóval minél több helyre

Kérdéseim: 

-rózsaszín vagy piros?
-augusztus vagy december?
-mikor kezdtél el írni?
-tudsz ping-pongozni?
-hány éves vagy?
-miért éppen klaroline?
-voltál valaha forwood rajongó?
-elégedett vagy most a blogoddal?
-szeretnél egyszer találkozni valamelyik olvasóddal?
-melyik blogot olvastad először?


 Blog akinek küldöm:

Rosiie*

8 megjegyzés:

  1. Szia<3

    Először is nagyon imádtam a fejezetet! Egyre jobbakat hozol:) Másodszor pedig nagyon-nagyon szépen köszönöm a díjat<3

    Puszi, wolfsgirl.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szívesen, megérdemled!
      Köszönöm szépen, remélem hogy egyre jobban írok, mert én nagyon élvezem csinálni, de rengeteget kell még fejlődnöm.
      XO XO

      Törlés
  2. Sziaa <3

    Először is bocsi,hogy még csak most írok,de eddig nemigazán voltam gépközelben :/

    Másodszor: Imádtam ezt is,mint a többit :) Örülök,hogy David végre kikerült a képből és hogy Joseph és Caroline egymásra találtak :D Viszont Rebekah nagyon meglepett. Úgy érzem,hogy ő még bonyodalmakat okoz testvére kapcsolatában. Siess a kövivel, mér nagyon várom :)

    Harmadszorra: Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm a díjat <3

    xoxo Rosiie* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Semmi baj, örülök, hogy írtál!
      Köszi, reméltem, hogy tetszeni fog, igen Rebekah elég sok bonyodalmat fog okozni a fiatalok kapcsolatában, de talán nem végzeteseket?
      Köszi, és sietek!
      Nagyon szívesen megérdemled!
      xo xo

      Törlés
  3. Szia Veronika! Csak most értem ide.. elolvastam az elejétől a végéig, és nagyon tetszett! :) Nagyon szépen írsz!
    Én olvasni foglak, az egyszer biztos:)
    Köszönöm a díjat, sok puszi érte :D csak így tovább, várom a folytatást

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Natasa!

      Köszönöm szépen, örülök, hogy elnyerte a tetszésed, fogalmad sincs mennyire feldobtál vele! Tudom, hogy még sokat kell fejlődnöm, de nagyon élvezem és nagyon szeretem, ha másoknak is tetszik, amit írok!
      Köszönöm szépen még egyszer, és én s olvasni fogom a tiéd, mert nagyon megtetszett!
      xo xo

      Törlés
  4. Sajnálom, hogy csak most olvastam el ezt a fejit, de megértee :D Nagyon imástam *.*
    Egyre jobbakat és jobbakat írsz!!
    És ezt végig olvastam, és nem úgy mint a 40 éven felülieknek-eset :DDDDD
    Imádtam!!
    Puszii :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia barátosném<3

      Nem baj, csak örülni, tudok, hogyha valaki úgy dönt, hogy elolvassa. Remélem, hogy fejlődök, mert tényleg nagyon élvezem ezt csinálni.
      Reméltem, hogy nem vittem túlzásba, nagyon örülök, hogy ezt mondod.
      Köszi, hogy írtál.
      xo xo

      Törlés