Részlet

Sziasztok, kincseim!

Nem, nem fejezem be a történetet, egyáltalán szó sincs róla, megnyugtatok mindenkit, hogy ez teljesen kizárt! Csak mivel nem haladtam a  törivel, így úgy gondoltam addig mutatok mást, hátha az is tetszik nektek... 

A szépség és az árkozottról ne sok véleményt hallottam, de remélem azért elnyerte a tetszéseteket!

Nagyon sajnálom, de még január közepéig el leszek havazva nagyon tényleg nagyon sajnálom, de most van ami fontosabb, de higgyétek el nekem is nagyon hiányzik az írás!

Addig is itt egy kics részlet!

Puszillak titeket!

xo xo

Istenem! Istenem!- gondoltam magamban, ahogy beléptem. –Nem lehet igaz, nem ez nem történhet meg nem velem… nem most, nem így… Megláttam, ahogy Reb ott áll és közben már a könnycseppeket alig bírta megfékezni… Joseph egy fekete öltönyben térdelt előttem, tartott a kezében egy érdekes kis dobozkát, eljátszadoztam a gondolattal, hogy esetleg könnyebb lenne csak elfutni és holnap, úgy tenni mintha semmi nem történt volna, de nem tehettem! Szembe kellett velük!… vele néznem! És mindent kitálalnom, mindent a legutolsó részletig!

Joseph mögött egy óriási asztal volt, minden úgy nézett ki mintha csak egy meséből másolták volna ki… hogy történt ez? Hogy lett nekem ilyen pasim?- kérdeztem magamban, és közben álltam ott előttük, mint akinek a lába a földbe gyökerezett.

-Caroline… Caroline Forbes…- térdelt le elém.

-Várj!- állítottam meg, mert először nekem kellett kitárulkoznom, mert tudtam, hogyha először ő lép, én meginogok, és úgy járok, mint ezelőtt, elveszem a tekintetében, és nem tudok majd megálljt parancsolni magamnak, sem pedig neki!

-Joseph… én… én…

-Mi az?

-El kell, mondjak valamit…

-Bármit, szépség, bármit elmondhatsz nekem. – lépett hozzám közelebb, de én ezzel mit sem foglalkozva álltam ott. Miután megint felnéztem a csillogó szemeibe-észbe kaptam és rájöttem, hogy szükségem van egy kis térre, hogy tisztán tudjak gondolkodni… most muszáj volt, mindent tisztán látnom!

-Én… Mattről van szó!- csuklott meg a hangom és közben éreztem, hogy képtelen vagyok bárkivel is szemkontaktust létesíteni, csak a számat harapdáltam és felváltva néztem a plafont és a lábamat, hogy milyen szép is a mai napi cipőm.

Láttam, hogy név hallatán már Reb is jobban elkomolyult, nem beszélve Josephről, akinek a szemei szinte szikrákat szórtak…

-Mi történt? – lépet megint egyet közelebb, de már nyoma sem volt az ezelőtti csillogásnak a szemében, sokkal inkább láttam benne sértettséget, és csalódottságot, dühöt.