Anya- novella

Anya, az egyetlen!

A hosszú vörösesbarna haja lágyan omlott a vállára, barna szemei szinte ragyogtak, ahogy ráemeltem mosolygós tekintetem. Akartam, hogy tudja: boldoggá tesz, hogy a karjai között érzem magam a legnagyobb biztonságban! Nem volt olyan, amit ne beszélhettem volna meg vele, mert miközben beszéltem éreztem a szívverésének megnyugtató hangját, ami minden dobbanással egyre jobban óvni és segíteni akart nekem. Bíztam benne, sőt olyan mély szeretetet éreztem iránta, amilyet más már nem válthat ki belőlem még élek! Kis kezét végig simította kócos hajamon ezzel is a tudtomra adva, mennyire is törődik velem.

Nem emlékszek ugyan minden kiskoromban együtt töltött pillanatra, de sokszor álmodtam vajon milyen volt mikor először tartott a kezében? Vajon mosolyogtam, vagy ugyanolyan hisztisen közelítettem meg a helyzetet, mint most? Vagy gesztenyebarna szemei egyszerűen lekötöttek és már nem is figyeltem másra, ezek voltam a lehetséges elképzelési módok számomra…

Milyen lehetett mikor az óvoda kapujában még az első alkalommal el kellett engednem őt? Vajon sírt, vagy boldog volt, hogy megszabadulhat a rendetlen lányától egy darabig? Nem tudom mi, hogyan történt, de azt tudom, hogy mindig visszajött értem. És ez sosem fog változni.

Ahogyan lehunytam a szemem azonnal megjelent előttem boldogsággal teli tekintete, rakoncátlan tincsei, és sötét szemei, ami alkalmakkor nagyon el tudtak komorulni. De már tudom miért...Tudom, hogy minden értem történt, és tudom, hogy sosem leszek képes mindet visszaadni, amit kaptam, mert nincs elég idő! Nem tudom viszonozni a puszikat, az öleléseket, a tanácsokat, és hogy minden áldott éjjel meséltél nekem és betakargattál-, ami mára már mondjuk nem így van, de azt hiszem, ezt nem róhatom fel-, és hogy sosem felejtettél el minden erőddel szeretni engem!

Mikor majd én leszek nagy, és nekem kell felnőnöm a feladataimhoz, kötelességeimhez azt kívánom majd: bárcsak tudnám fele olyan jól csinálni, mint, ahogyan te tetted velem...

Bárcsak tudnék majd olyan édes puszikat a gyermekeim arcára adni, mint te, bárcsak tudnék olyan biztos és szeretetteljes ölelést adni, mint te, olyan jó tanácsokkal szolgálni, mint te, és végül olyan odaadással történetet mesélni, mint ahogyan te tetted nekem! Legalább fele olyan jól!

Vörösesbarna haj, ragyogó szemek, te vagy anya! Te vagy nekem az egyetlen anyukám! És míg élek hálás leszek minden szóért, gesztusért és féltő tekintetért, amit kaptam! Míg élek próbálok majd törleszteni és ellesni mindent tőled, hogy majd én is ilyen lehessek! Szeretlek a legutolsó lélegzetemig!