Család

Sziasztok kedves olvasóim!

Pár napja nem jelentkeztem már, de ezalatt az idő alatt is sokat írtam. Remélem ez a fejezet is tetszeni fog, köszönöm a komikat és az új feliratkozót. Ezt a részt neked ajánlom:) A következővel kapcsolatban annyit mondanék, hogy leghamarabb 17.- én tudom hozni, mivel elutazom, addig is sok-sok puszi olvasóim:)

xo xo -V

21. fejezet

Candice

Vártam, hogy Dan megjöjjön és elvigyem a megbeszélt buliba. Az ujjaim tördeltem, picit ideges voltam, már jártam bulikba, de ez az este más, érdekes érzésem van vele kapcsolatban. Megnéztem magam a tükörben, rendbe tettem a hatalmas, szőke hajzuhatagom majd összedörgöltem az ajkaim, hogy elkenődjön a szájfény, amit az imént kentem fel a számra. Néztem magamat egy ideig, azon elmélkedtem vajon más emberré válok majd, ha Dannel leszek? Nem akartam megváltozni, mert szerettem ilyen lenni, ártatlan, kedves, kiszámítható, tisztalelkű, a kicsit naiv Candice Jackson. Mindig büszke voltam arra, hogy milyen vagyok, nem szegültem a szabályok ellen, sosem okozott csábítást, hogy tiltott dolgok után nyúljak, egyszerű életet éltem. Az apám, aki nyolc éves koromban elhagyta a családunkat, hibát hibára halmozott. Mindig az lebegett a szemem előtt, hogy ne legyek olyan, mint ő. Szerettem, tiszteltem, de elhagyta a családot. Az ivás miatt annyi adósságot halmozott fel, hogy muszáj volt eltűnnie a szemek elől egy időre, legalábbis a rendőrkapitányságnak ez volt az álláspontja. Sokszor lenéztem az ilyen embereket, de legbelül mindig is bűntudatom volt, hogy már ennyi is elég, hogy megítéljek valakit. Nem tehettem róla, kiskoromtól azt sulykolták belém, hogy amit apa tett az rossz, így a szememben az ő életformája egyenlővé vált a bűnösséggel. Végigsimítottam a ruhámon, ami feszesen tapadt a testemre, most volt először rajtam. Fekete koktélruha, ami a combom felénél végződött. Volt egy háromszög alakú kivágás a derekánál mindkét oldalt. A fekete tűsarkúm, oldal szegecsekkel pedig pont ehhez a ruhához volt kitalálva. Dan a legmenőbb helyre szervezte a bulit, a Devil’s Door-ba, még életemben nem jártam ott ezelőtt, de már sokat hallottam róla. Könyvet lehetne írni, arról, hogy mennyi dolog történt azon a helyen. Meg fogom ismerni Dan barátait, emiatt is izgultam egy picit. Mindig felelősségteljesen viselkedtem, úgy gondoltam, hogyha nem maradok távol mindentől, ami rossz, akkor az majd elindít egy lavinát és a végén hamar a lejtő alján fogom találni magam. Midig attól rettegtem, hogy valaki majd megváltoztat, hogy majd valaki rávesz engem olyanra, amit egyébként nem tennék meg. Elborul az agyam és száznyolcvan fokos fordulatot veszek majd. Dan képes lenne megváltoztatni, mióta ismerem már sok mindent másképpen látok. Harcolhatnék az ellen, hogy megváltozzak, de nem lenne értelme. Úgy éreztem, hogy Dan a tökéletes számomra, és mellette majd olyanná válok, amilyennek lennem kell. Picit aggódtam, hogy ha kilépek az ajtón, nem csak a háztól kell búcsút vennem, hanem a régi Candice-től is. Hinni akartam, hogy olyan leszek majd, amilyennek lennem kell. Kopogást hallottam, rögtön mentem is. Dan volt.

-      Aszta, szívdöglesztő vagy! – nézett rám nevetve. Megfordultam, hogy láthassa a ruha hátán lévő mély kivágást is. – Na, nem! – váltott arcot hirtelen, nem értettem.

-      Nem tetszik? – szomorodtam el, mert biztos voltam benne, hogy elnyeri majd a tetszését.

-      Persze, hogy tetszik, bébi, de ebben a ruhában túl sokat látni belőled, már a klub bejáratánál megerőszakol valaki – zárta be maga utána az ajtót, majd megölelt.

-      Akkor az a baj, hogy túl szexi? – néztem rá hitetlenkedve. Erre nem gondoltam, az biztos.

-      Nem jöhetsz ebben – utasított.

-      Már pedig igenis ebben megyek – vitatkoztam vele.

-      Imádom, mikor ilyen vagy – jött közelebb és a csuklóm köré fonta a kezét. Az ajka egy centire került az enyémtől. Az illata magàval ragadott.

-      Milyen? – kuncogtam.

-      Határozott, szexi… - nevetett ős is. – De attól még át kell öltöznöd – mondta ő is ugyanolyan magabiztossággal. Gondolkodtam egy kicsit rajta, nem akartam, hogy megsértődjön vagy, hogy ez elrontsa az esténket.

-      Rendben – adtam be a derekam majd megfogtam a kezét és a hálószoba felé kezdtem húzni. Ahogy beértünk becsapta magunk mögött az ajtót, sokat sejtetően pillantott rám. Ledobtam a ruhám, könnyedén kicsusszantam belőle, kezdtem megszokni, hogy fehérneműben állok előtte. A szekrényhez mentem, és nézegettem a gyűjteményem között valamit, ami alkalmas lehet az estére. Odajött hozzám és átkarolta a derekam hátulról. Csókolgatni kezdett. – Ne most, éppen valami ruhát keresek – mondtam kacarászva.

-      Nem csinálok semmit – tagadott nevetve. Megtaláltam közbe a kigondolt ruhát, vagyis inkább ruhákat. Felmutattam mindkettőt, az egyik combig érő sötétkék volt V alakú kivágással a hátán. A másik pedig egy barna-fekete csíkos U alakú kivágással a nyakánál. Mindkettő egyszerű volt, de a célnak megfelelt.

-      Legyen ez – mutatott a barnára.

-      Rendben – húzta le a vállfáról majd elkezdtem belebújni.

-      Ne siess annyira – fogta meg a kezem és közben láttam a szemében megcsillanni a huncutság ki nem múló fényét.

-      De igen, elkésünk – húztam fel gyorsan majd megigazítottam a tükörben mindenem. – Kész vagyok – mosolyogtam felé.

-      Csak legyen vége az estének és nem marad egy szövetdarab sem a ruhából – kezdte simogatni a hátam az én türelmes szőkehercegem.

-      Menjünk, te perverz – vezettem ki ugyanúgy a szobámból, mint ahogyan be.

A buliba érve egyre inkább izgultam, nem akartam, de nem bírtam megállni. Beléptünk a tömegbe, ahol a zene már fülsüketítően zengte be a fiatalokkal teli helyet. A bárpult melletti széken úgy sorakoztak fel a csinosabbnál csinosabb lányok, mint a telefonvezetéken a madarak. A csapos vígan beszélgetett mindannyiukkal. Az orrfacsaró bűz először fura volt, cigifüst, sör és parfüm keveréke. Minél tovább éreztem, annál kevésbé volt zavaró. Az alkohol és a cigarettafüst szag kavalkádja szinte könnyezésre ingerelte a szemem, de miután kettőt pislogtam már ez is természetesség vált. A táncparketten a lányok és fiúk közösen táncoltak, ebben a sötétben nem igazán ismertem meg senkit. Az éj leple alatt, lehet, hogy akit kedvelek még az is más megvilágítás alá kerülne, nem akartam most egy ismerős arcot sem látni, csak a Danét.

-      Jól vagy? – kérdezte felém nézve, miközben a barátait kereste

-      a tömegben.

-      Igen, jól – szorítottam meg a kezét, majd végre megtalálta a kisebb csapatot, akik az egyik asztalnál ültek.

-      Sziasztok – léptünk oda hozzájuk.

-      Sziasztok – ismételte meg a kisebb tömeg is, és én is elmormogtam egy köszönést az orrom alatt.

-      Üljetek le – mondta Nicole, aki a szélen ült egy magas, barna hajú férfi mellett.

-      Szia, Adam – mondta Dan vidáman, majd kezet fogott vele.

-      Meghoztam az első kört – jött egy vidám pincérnő, mihelyst leültem a fenekemre. Végigsimított Dan vállán, de egy árva szót sem szóltam.

-      Nem is rendeltük semmit – mondta Adam.

-      A ház ajándéka – mosolygott csábítóan a fekete szoknyás pincér.

-      Köszönjük, most már elmehetsz – mondta otromba módon Nicole majd a felesek után nyúlt az asztalra. – A könnyűvérű pincérnőkre – harsogta és közben felemelte a poharat, majd felhajtotta az egészet.

-      Megyünk táncolni? – nézett Adam felé, aki felhajtott kettőt majd eleget tett a felkérésnek. A többiek is legurítottak pár kört és már el is tűntek, ketten maradtunk.

-      Kérsz? – kínálta mielőtt még leküldte volna az elsőt.

-      Persze – kicsit nehéz volt kimondani, mert egész életemben aszerint az elv szerint éltem, hogy minél kevesebb rossz dolgot teszek, annál jobb leszek. Ennek ellenére ma este eltökélt célom volt nem gondolkodni, csak csinálni, ami jól esik. Elvettem Dantől, majd egy lökettel meghúztam az egészet. Ámuló szemek fogadtak, de nem tudtam ezzel foglalkozni, próbáltam nem mutatni, hogy mennyire új érzés, ahogyan az alkohol égeti a torkom. Ahogyan lenyeltem viszont elhatalmasodott bennem a vágy, hogy újra és újra igyak.

-      Milyen? – kérdezte és még mindig döbbentem meredt rám.

-      Akarok még – mondtam picit rekedtes hangon, majd megnyaltam a számat.

-      Várj, először gyere, táncoljuk! – mondta csábosan egy féloldalas mosoly kíséretében. Odanyújtotta a kezét majd a táncparkett felé kezdett húzni. Nem tudtam ellenállni a csábításnak. Sosem voltam valami nagy táncos, de ahogyan az alkohol szétáradt az ereimben, picit feloldott és sokkal egyszerűbb volt ringani a zenére. Testemet erősen az övéhez húzta, majd a lassan mozgó csípőmre helyezte a hatalmas kezét. A kezem felszaladta mellkasán és a nyaka köré fontam azt. A zene ugyanolyan ütemmel, mint a szívem ritmusosan szólt, mindenkit megbabonázott. Beletúrtam a hajamba, játszottam a rakoncátlan, szőke tincseimmel, ezzel még jobban magamra vontam Dan figyelmet. Próbáltam az ösztöneimre hallgatni, mert a lábam nem volt egy táncmester. Néhány körrel később már nem tudtak gátat szabni az akaratomnak. Nem törődtem semmivel, viszont Dan sokkal jobb állapotban volt, mint én.

-      Cany… - kezdett volna bele.

-      Cssss – húztam magamhoz. Megcsókoltam, elég ügyetlenül, mert az orrunkat összeütöttük. – Ez fájt… - mondtam legörbített szájjal.

-      Menjünk, gyere – nyúlt volna a karom után.

-      Én nem akarok – mondtam durcásan. – Táncolni akarok – húztam vissza a táncosok közé nevetve.

-      Hozom a cuccunkat és megyünk – mondta szigorúan majd kicsusszant a keze az enyém közül. Jött egy helyes fiú, pár évvel biztos, hogy idősebb volt nálam.

-      Szia – mondta, de én csak a kezében lévő piára figyeltem. – Meghívhatlak? – ajánlott fel, mire a keze a derekamra csúszott, a bár felé kezdett terelni. Nem egyeztem bele, de nem is ellenkeztem. Meghívott valamire, nem nagyon figyeltem semmire, csak a körülöttem lévő emberek mozgását figyeltem. Mind annyira másnak tűntek, nem voltak gátlások. Egy rózsaszín lötty volt a pohárban, meglepően finom volt ahhoz képest, de mihelyst letettem a poharam megláttam Dan szikrákat szóró szemét, kezében a cuccunkkal.

-      Húzz el! – mondta azonnal a pasinak, aki még mindig engem méregetett. – Mi a fenét művelsz? – nézett felém is.

-      Ki vagy te? – nézett értetlenül a whisky-t szürcsölgető férfi.

-      A pasija, úgy hogy kopj le, mielőtt még a seggedbe dugom a cosmopolitant – mondta mérgesen. – Te meg gyere! – fogta meg a karom erősen, már picit fájt is a szorítása - És menjünk haza!

-      Várj…- lassítottam le, immáron együtt akartam működni, de nem ment. Öklendezni kezdtem. – Úristen… utat! –rikácsoltam. Dan gyorsan kapcsolt és utat csinált nekem, majd besurrantam a mosdóba és letérdeltem a vécé mellé. Dan is megjelent pár perccel később. Elkezdtem hányni, olyan szinten égette a torkom, mint az első ital. Elrontottam az estét.

-      Jól vagy? – ült le mellém, majd megsimította a kezem.

-      Nem – mondta és közben eldörgöltem a hajam, mert egy picit hányásos lett.  Kellemetlen volt, sokszor kerültem már ciki helyzetbe, de ez mind-közül kitűnt. – Sajnálom…- mondtam tényleg komolyan. Itt térdelve rájöttem, hogy hiba volt minden, csak érettnek akartam tűnni, ehhez képest megszégyenítettem magamat és Dant is.

-      Nem kell, bébi – nézett el a másik irányba. Mikor már jobban éreztem magam, elhúzódtam a vécétől, nekidőltem a falnak. Letöröltem a hajam és lehúztam a vécét is.

-      Hazamegyünk? – kérdeztem vágyakozva egy pihe-puha ágy után.

-      Persze – segített fel, de hirtelen elveszítettem az egyensúlyom. Belenéztem Dan sötétbarna szemeibe, az volt a vesztem, lassan lecsukódtak a szemhéjaim és a lábaim is összecsuklottak alattam. Még annyit éreztem, hogy két erős kar védelmet biztosít az eleséstől, de minden más elsötétült előttem.

Reggel Dan ágyának párnái között ébredtem. Mellettem ült egy pohár kávéval, egy liter vízzel és egy doboz fájdalomcsillapítóval a kezében.

-      Jó reggelt! – mosolyodott el halványan. Szőkés barna haja, mint mindig hajzselével volt beállítva, olyan rosszfiús külsőt kölcsönzött. Persze, az is volt. Vastag szempilláit megrebegtette egyszer majd egy nyálas puszit adott. Először a gyógyszert nyújtotta át. Feljebb csúsztam egy picit, azonnal a fejemhez kaptam, mert csak úgy lüktetett benne a fájdalom.  –Vedd ezt be! – nyújtott a vizet is. Szinte dübörgött a fejemben a hangja, pedig nem is beszélt hangosan. Tettem, amit mondott. Miután végeztem le akartam tenni a vizes palackot. – Ne, idd meg mindet! – utasított megint. Nem akartam ellenkezni, így próbáltam kiüríteni az egészet. – Hoztam kávét is, jó erős, úgy csináltam, ahogyan szereted – puszilt meg.

-      Köszönöm –nyögtem ki végre valamit. Elkezdtem szürcsölni a forró kávét. – Kérlek, ne haragudj rám, nem akartam elrontani az estét.

-      Nem kell bocsánatot kérned – mondta és tényleg nem láttam rajta, hogy haragudna.

-      De kell – kortyoltam megint. – Nagyon sajnálom, amit tettem, megígérem, hogy soha többet nem fordul elő többet – tettem le a bögrét. Odahajoltam és megcsókoltam, olyan édes íze volt az ajkának.

-      Nem haragszom – csókolt vissza, majd elnéztem az ágy melletti órára és kétségbeesetten nyugtáztam, hogy máris elkéstem otthonról. Meg akartam szólalni, de Dan gyorsabb volt. – Miért csináltad?

-      Mire gondolsz? – néztem értetlenül.

-      Olyan furcsa voltál… tegnap…- nézett félre, mintha most ő lett volna zavarban.

-      Én…- gondolkodtam, hogy elmondjak-e neki mindent magamról. Megbíztam benne, az egyetlen, ami visszatartott az az volt, hogy szégyelltem. – Az apám, mikor először találkoztatok, azért volt ott, mert akart tőlem valamit. Nem bántani próbált, hanem pénzt akart kérni. – figyeltem a mondandóm közben Dant, aki itta minden szavam. Ő alkoholista volt – olyan nehezemre esett kimondani ezt a három szót, hogy szinte bent akadt a többi mondanivalóm. - Én tegnap azt hiszem picit… elvesztettem az önuralmam – töröltem el egy láthatatlan szöszt az arcomról.

-      Sajnálom – hangzott őszintén, nem is nagyon kellett mást mondania.

-      De most mennem kell – jutott megint eszembe a találkozó.

-      Hova? – akadt fent a szemöldöke.

-      Találkoznom kell vele – keltem ki az ágyból.

-      Megbocsátottál neki? – kérdezte kíváncsian.

-      Igen, meg – mosolyodtam el halványan majd megszaporáztam a lépteimet, hogy időben odaérjek.

Szerencse, hogy nem laktunk messze egymástól, egyébként biztosan elkéstem volna. Mikor beléptem az ajtón anya megölelt, boldog volt, a szokásosnál is boldogabb.

-      Szia – köszöntem sietősen majd felfutottam a szobámba és gyorsan kikerestem a szettet, amiben kellemesen ellehetek ma. Anya pedig követett.

-      Beszélhetünk? – kérdezte és közben leült az ágyamra.

-      Persze – hámoztam magam bele a legszűkebb farmeromba.

-      Randim lesz – mondta mosollyal az arcán, visszaemlékeztem arra, mikor Britt hallotta, hogy miről veszekedtek. Nem voltam még teljesen felöltözve, de odamentem anyához és megöleltem.

-      Örülök neked – mondtam majd a felsővel is teljesítettem a kihívást.

-      Hogy hívják? – kérdeztem meg, mert nem bírtam a kíváncsiságommal.

-      Még inkább nem mondom meg – nézett félre. – Még nem olyan komoly a dolog.

-      Légy boldog – öleltem meg még egyszer.

-      De…

-      Lenne itt még valami – mondta lassabban.

Mi? – sürgettem.

- Emlékszel még a nagyira? - kérdezte bánatos arccal. Azelőtt halt meg, hogy apa elment. A családunk mélypontja volt, azt hittem sosem heverjük majd ki. Ugyan csak nyolc éves voltam, de tudtam anya teljesen maga alatt van, összetört a szíve.

-Miért? - döbbentem meg, hogy ennyi év után felhozta a témát.

- csak - ködösített. -  Szeretném, ha ma apáddal picit óvatos lennél, ne higgy el mindent, amit mond – mondta kicsit kínosan, ezzel engem is csak kellemetlen helyzetbe hozott.

-      De miért? – kérdeztem, de nem kaptam választ, mert apa beállított és el kellett mennünk. Úton a vidámpark felé, azon gondolkodtam, mire is akarta ezt érteni anya.