2014. július 23., szerda

Részlet-22. fejezet

Minden hiába?

Candice

Szólt a hangosbemondón a zene, már legalább tíz éve nem hallottam az I’m a barbie girlt. A gyerekek hangos sikolya túlszárnyalta a vasutak nyikorgó hangját. Nekem majd szétdurrant a fejem, már lassan hatni kezdett a gyógyszer, de még mindig nem volt tökéletes.
-      Gondolom gondolkodtál, hogy miért is hívtalak pont ide- kezdett bele apa és nagyon eltalálta mire gondoltam.
-      Talán.
-      Idejártunk mindig mikor kicsi voltál és szerettem volna, ha eszedbe jut, hogy milyen volt régen. Imádtál velem lenni – mondta vigyorogva.
-      Emlékszem, mindig a nyakadba vettél és úgy néztem mindent fentről. – nevettem el magam.
-      Őszinte leszek veled – nézett egy picit félre, tudtam, hogy ez valami rosszat sugall. Megállt, ez engem is arra késztetett. A zsebébe nyúlt, nem tudtam mit akar, egy karikagyűrűt húzott elő onnan, nem értettem.
-      Mi az? – néztem rá kérdően, hátha csak rosszul látok.
-      Egy eljegyzési gyűrű – mondta a nyilvánvalót, csak azt nem tudtam kinek lesz.
-      Én meg fogok nősülni, nyuszikám – mondtam egy halovány mosoly kíséretében.
-      Kit veszel el? – néztem kétségbeesetten, hirtelen másképpen szólt a gyerekdal a közelben, már eltompult a gyerekek hars, élettel teli nevetése is. A gyűrűvel szemeztem, amibe valami bele volt gravírozva. Nem olvastam el, nem biztos, hogy akartam tudni.
-      Ezért is jöttem vissza – hagyta figyelmen kívül a kérdésemet majd egy közeli padhoz terelt. Leültünk. – Nemsokára esküvő, de a kezelések miatt nem maradt pénzem, és szeretnék olyan esküvőt szervezni, amit Alice megérdemel. – mondta picit nedves szemmel. Megtudtam a nő nevét, de még nem is hallottam róla. A kezem az ölembe ejtettem, nem tudtam mit mondhatnék.
-      A tizennyolcadik születésnapomra már sem kívánok majd, csak, hogy láthassam, ahogyan újra megnősülsz – próbáltam felvidítani.
-      Örülnék neki – mondta kedvesen, picit meghatódva. Rátette a kezét a kezemre, már el is felejtettem milyen érzés vele lenni.
-      Csak akartam, hogy tudd. Anyádnak még nem mondtam, de szeretném, ha tőlem tudná meg – érzékenyült el. – De gyere, tudom, hova menjünk elsőnek! – húzott magával, majd egészen a körhintáig vezetett. Imádtam kiskoromban.
-      A mindenit! – kiáltottam fel, mikor elindult körbe-körbe és a szél belekapott a hajamba. Éreztem, hogy a telefon megcsörren a zsebemben, nem volt alkalmatlanabb időpont a telefonálásra, mint most. Miután a harmadik kör után újra rám tört a szédülés már csak azért imádkoztam, hogy a tegnapi vacsorámat bent tudjam tartani. Lekászálódtam, néhány lépés nem volt biztos, mindenből kettő láttam. Kapálóztam egy biztos pont után, majd megéreztem apa erős kölnijének áradatát, átölelt. – Köszi – kapaszkodtam bele a felsőjébe.
-       Nincs mit – mondta. Pár lépés után újultan tudtam önállóan közlekedni, bejártuk az egész helyet, beszélgettünk, úgy, mint régen. Beismerem eleinte nehézkes volt, de utána egyre jobban élveztem a társaságát, ez pillanatra úgy éreztem, mintha újra a régi copfos hajú kislány lennék, akinek az apukája a hercege. Ettünk vattacukrot, eszembe jutott milyen volt régen, meg nevettetett, nagyon vicces volt, de már évek óta nem hallottam igazán, élettel nevetni. Ez idáig.
A zsebembe megint megcsörrent a telefon, fel akartam venni, de elég nehézkesen csúszott ki a szűk farmerből. Odaadtam apának a kezembe tartott vattacukor felhőt és kéz kézzel már ki tudtam venni. Igen, elég szerencsétlen voltam, de már immáron tizennyolc évesen hozzászoktam. Végigsimítottam a kijelzőn és bele akartam szólni, mikor megláttam valamit. Bent akadt a mondandóm. Észre sem vettem, hogy letettem a készüléket és megindultam. Brittet láttam és nem is akárkivel.
-      Britt? –léptem Emmették mellé. Éppen csókolóztak, nem törtem még rá senkire ilyen helyzetben, de ez úgy éreztem magyarázatra szorul. Britt olyan lázasan tagadta, hogy bejönne neki és most meg csókolgatja, miért hazudott?
-      Candice… - állapította meg Britt.
-      A rohadt… - kezdett volna bele Emmett, de nem hallottam a szitkozódás végét, mert Britt is belekezdett a saját mondókájába.
-      Mi folyik itt? – vágtam mindkettejük szavába. – Ti jártok? – akadt fent a szemöldököm.
-      Mi…- kezdte Britt.
-      Igen – bökte ki Emmett, boldognak tűnt, ahogy kimondta. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék, most amúgy is Britten volt a sor, hogy megmagyarázza a dolgokat. Közelebb lépett hozzám, eddig úgy beleolvadt Emmett magabiztos lényébe, be kellett vallanom, hogy szép pár voltak, de nem értem miért kellene titkolózni. Megfogta a karom, majd elengedett egy könnyed mosolyt felém.
Elmagyarázom – mondta sietősen, mintha attól félt volna, hogy elviharzok. 

Ne haragudjatok, hogy csak részlet, de mostanában pihentem és nem nagyon írtam. Az egész rész leghamarabb hétfőre hozom, bocsánatotokért esedezem. Addig is arra gondoltam, hogyha valamelyik olvasóm írni kezdene nagyon örülnék ha megmutatná az alkotását. Ha van ilyen nagyon szívesen elolvasnám. Az email címem: veronikaa@gmail.hu
xo xo -V

2 megjegyzés:

  1. Kedves Nika!

    Azt hittem, hogy az egész részlet az apa-lány szórakozásból fog állni, nekem nagyon tetszett, aranyosak voltak együtt, kíváncsi vagyok, ki Candy apukájának kiválasztottja és boldog vagyok, hogy Britt összejött Emmettel. :D
    Remélem, hamarosan hozod a teljes részt, kíváncsi vagyok rá. :)

    Üdv,
    Maffia

    VálaszTörlés
  2. imádlak, hogy még most is írtál, köszönöm:)
    A résszel sietek, csak mostanában nem volt kedvem írni...de próbálkozom majd!
    xo xo

    VálaszTörlés