Minden hiába?
Candice
Szólt a hangosbemondón
a zene, már legalább tíz éve nem hallottam az I’m a barbie girlt. A gyerekek
hangos sikolya túlszárnyalta a vasutak nyikorgó hangját. Nekem majd szétdurrant
a fejem, már lassan hatni kezdett a gyógyszer, de még mindig nem volt
tökéletes.
-
Gondolom gondolkodtál, hogy miért is
hívtalak pont ide- kezdett bele apa és nagyon eltalálta mire gondoltam.
-
Talán.
-
Idejártunk mindig mikor kicsi voltál és
szerettem volna, ha eszedbe jut, hogy milyen volt régen. Imádtál velem lenni –
mondta vigyorogva.
-
Emlékszem, mindig a nyakadba vettél és
úgy néztem mindent fentről. – nevettem el magam.
-
Őszinte leszek veled – nézett egy picit
félre, tudtam, hogy ez valami rosszat sugall. Megállt, ez engem is arra
késztetett. A zsebébe nyúlt, nem tudtam mit akar, egy karikagyűrűt húzott elő
onnan, nem értettem.
-
Mi az? – néztem rá kérdően, hátha csak
rosszul látok.
-
Egy eljegyzési gyűrű – mondta a
nyilvánvalót, csak azt nem tudtam kinek lesz.
-
Én meg fogok nősülni, nyuszikám –
mondtam egy halovány mosoly kíséretében.
-
Kit veszel el? – néztem kétségbeesetten,
hirtelen másképpen szólt a gyerekdal a közelben, már eltompult a gyerekek hars,
élettel teli nevetése is. A gyűrűvel szemeztem, amibe valami bele volt
gravírozva. Nem olvastam el, nem biztos, hogy akartam tudni.
-
Ezért is jöttem vissza – hagyta
figyelmen kívül a kérdésemet majd egy közeli padhoz terelt. Leültünk. –
Nemsokára esküvő, de a kezelések miatt nem maradt pénzem, és szeretnék olyan
esküvőt szervezni, amit Alice megérdemel. – mondta picit nedves szemmel.
Megtudtam a nő nevét, de még nem is hallottam róla. A kezem az ölembe ejtettem,
nem tudtam mit mondhatnék.
-
A tizennyolcadik születésnapomra már sem
kívánok majd, csak, hogy láthassam, ahogyan újra megnősülsz – próbáltam
felvidítani.
-
Örülnék neki – mondta kedvesen, picit
meghatódva. Rátette a kezét a kezemre, már el is felejtettem milyen érzés vele
lenni.
-
Csak akartam, hogy tudd. Anyádnak még
nem mondtam, de szeretném, ha tőlem tudná meg – érzékenyült el. – De gyere,
tudom, hova menjünk elsőnek! – húzott magával, majd egészen a körhintáig
vezetett. Imádtam kiskoromban.
-
A mindenit! – kiáltottam fel, mikor
elindult körbe-körbe és a szél belekapott a hajamba. Éreztem, hogy a telefon
megcsörren a zsebemben, nem volt alkalmatlanabb időpont a telefonálásra, mint
most. Miután a harmadik kör után újra rám tört a szédülés már csak azért imádkoztam,
hogy a tegnapi vacsorámat bent tudjam tartani. Lekászálódtam, néhány lépés nem
volt biztos, mindenből kettő láttam. Kapálóztam egy biztos pont után, majd
megéreztem apa erős kölnijének áradatát, átölelt. – Köszi – kapaszkodtam bele a
felsőjébe.
-
Nincs mit – mondta. Pár lépés után újultan
tudtam önállóan közlekedni, bejártuk az egész helyet, beszélgettünk, úgy, mint
régen. Beismerem eleinte nehézkes volt, de utána egyre jobban élveztem a
társaságát, ez pillanatra úgy éreztem, mintha újra a régi copfos hajú kislány
lennék, akinek az apukája a hercege. Ettünk vattacukrot, eszembe jutott milyen
volt régen, meg nevettetett, nagyon vicces volt, de már évek óta nem hallottam
igazán, élettel nevetni. Ez idáig.
A
zsebembe megint megcsörrent a telefon, fel akartam venni, de elég nehézkesen
csúszott ki a szűk farmerből. Odaadtam apának a kezembe tartott vattacukor
felhőt és kéz kézzel már ki tudtam venni. Igen, elég szerencsétlen voltam, de
már immáron tizennyolc évesen hozzászoktam. Végigsimítottam a kijelzőn és bele
akartam szólni, mikor megláttam valamit. Bent akadt a mondandóm. Észre sem
vettem, hogy letettem a készüléket és megindultam. Brittet láttam és nem is
akárkivel.
-
Britt? –léptem Emmették mellé. Éppen
csókolóztak, nem törtem még rá senkire ilyen helyzetben, de ez úgy éreztem
magyarázatra szorul. Britt olyan lázasan tagadta, hogy bejönne neki és most meg
csókolgatja, miért hazudott?
-
Candice… - állapította meg Britt.
-
A rohadt… - kezdett volna bele Emmett,
de nem hallottam a szitkozódás végét, mert Britt is belekezdett a saját
mondókájába.
-
Mi folyik itt? – vágtam mindkettejük
szavába. – Ti jártok? – akadt fent a szemöldököm.
-
Mi…- kezdte Britt.
-
Igen – bökte ki Emmett, boldognak tűnt,
ahogy kimondta. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék, most amúgy is Britten volt a
sor, hogy megmagyarázza a dolgokat. Közelebb lépett hozzám, eddig úgy
beleolvadt Emmett magabiztos lényébe, be kellett vallanom, hogy szép pár
voltak, de nem értem miért kellene titkolózni. Megfogta a karom, majd
elengedett egy könnyed mosolyt felém.
Elmagyarázom – mondta
sietősen, mintha attól félt volna, hogy elviharzok.
Ne haragudjatok, hogy csak részlet, de mostanában pihentem és nem nagyon írtam. Az egész rész leghamarabb hétfőre hozom, bocsánatotokért esedezem. Addig is arra gondoltam, hogyha valamelyik olvasóm írni kezdene nagyon örülnék ha megmutatná az alkotását. Ha van ilyen nagyon szívesen elolvasnám. Az email címem: veronikaa@gmail.hu
xo xo -V
Kedves Nika!
VálaszTörlésAzt hittem, hogy az egész részlet az apa-lány szórakozásból fog állni, nekem nagyon tetszett, aranyosak voltak együtt, kíváncsi vagyok, ki Candy apukájának kiválasztottja és boldog vagyok, hogy Britt összejött Emmettel. :D
Remélem, hamarosan hozod a teljes részt, kíváncsi vagyok rá. :)
Üdv,
Maffia
imádlak, hogy még most is írtál, köszönöm:)
VálaszTörlésA résszel sietek, csak mostanában nem volt kedvem írni...de próbálkozom majd!
xo xo