24. fejezet
Candice
Nehezen,
de mégis sikerült rávennem magam, hogy kinyissam a szemem. Pislognom kellett párat,
hogy a kép kitisztuljon, ne csak homályos pontokat lássak. Meg akartam dörgölni
a szemem, hátha az segít, mikor éreztem, hogy valami a csuklóm köré feszül, le
voltak kötve a kezeim. Rántottam rajtul egyet-kettőt, de mit sem használt.
Kezdtem kétségbeesni, mikor láttam, hogy egy teljesen ismeretlen helyen vagyok,
egy székhez kötözve és ráadásul elraboltak. Motoszkálást hallottam. A kezem
remegett, mélyeket lélegeztem, hogy tiszta maradjon az elmém és próbáltam nem
sírni. Nem szeretem, ha sírni látnak. Egy ajtócsukódást hallottam, valaki
belépett az eddig üres terembe. Nem tudtam, hátrafordulni, de talán nem is
mertem volna. Hallottam a lépteket, amik egyre hangosabbak voltak, egyre csak
közeledett felém, a pulzusom az egekben, legszívesebben ordítottam volna, nehéz
volt megőrizni a hideg vérem. Majd egyszer csak a léptek zaja elhalt és újra
csend telepedett a koszos szobára. Valaki kibontotta a hajam, erővel húzta a
hajgumit, nem is törődött a fájdalmas nyögéseimmel, tudtam, hogy ki az, de nem
mertem kimondani a nevét, sosem féltem még így. Elengedett, széjjeltúrta
rendesen kifésült és ápolt frizurámat majd közelebb hajolt, elfogott a
hányinger a közelségétől.
-
Rég találkoztunk,
Candice – mondta enyhén lenéző hangsúllyal, nem tagadom, hogy fölényben volt,
de akkor is. Megkerült hátulról majd mikor látta, hogy nem szólok semmit, csak
megvetően végigvezetem rajta a szemem újra-és újra, akkor közel hajolt az
arcomhoz. Megcsapott az illata, - mint a téli hideg szél- eddig olyan
biztonságot sugárzott, de most még a könnyem és kicsordult félelmemben tőle.
Nézett a szemembe, majd lenézett az számra, beleharaptam az alsó ajkamba csakhogy,
nehogy majd megcsókoljon. Az ujja felemelte az államnál fogva a fejem, hogy rá
nézzek, mert feltűnően kerültem a tekintetét. Nem fogadott el tiltakozást,
durva volt és akaratos. Megint az ajkamra irányította minden figyelmét, féltem,
hogy mire készül.
-
Mason – ejtettem
ki a nevét, tisztán hallatszott a hangomból a rettegés, pedig esküszöm, hogy
nem akartam, hogy tudja, mennyire félek tőle. A suttogásom beterítette az üres
helyiséget.
-
Ne izgulj, minden
rendben van – nyomra az ajkát az enyémnek, nem emlékeztetett a régi
csókjainkra, hiába is kerestem bármi hasonlóságot, egyszerűen teljesen más
volt. Kemény volt és belesajgott az ajkam is. Lassan elhúzódott, mintha órákig
csókolt volna, a szívem megdobbant, ahogy elhúzódott. Akaratlanul is Dan jár a
fejemben, hogy az ő csókja mennyivel, de mennyivel más. – Finom vagy – állapította
meg, majd megnyálazta az ajkait, undorodtam az érintésétől. Megnyaltam a szám,
elfordítottam a fejem és földre köptem egyet, hogy kifejezzem mennyire is
ellenemre volt ez a szájrapuszi. Visszafordultam és belenéztem a szemébe,
korábban nem is láttam, hogy ilyen mérges is tud lenni. Az arca eltorzult a
méregtől, félelmetes volt ez a Mason. Farkasszemet néztünk pár pillanat erejéig
mikor a keze hatalmasat csattant a falfehér bőrömön. Fájt, rettenetesen égette
az arcomat. – Ne légy tiszteletlen, azt nem szeretem – szűrte ki a fogai között
a szavakat.
-
Miért vagyok itt?
– néztem rá kérdően, némiképpen témát váltva, de szerintem teljesen helyénvaló
volt az érdeklődésem.
-
Rossz kérdés,
Cany, rossz kérdés…- kezdett játszani velem.
-
Akkor miért
raboltál el? – néztem rá, sütött a szememből a gyűlölet. Közelebb jött megint,
a kezét a szék két karfájára támasztotta.
-
Én egyetlen,
ártatlan kis Candice Jacksonom – nyomta meg a Jacksonom szót.
-
Ne hívj így, nem
vagyok a tiéd – néztem el, mert nem akartam belebámulni a kékes szemeibe.
-
Van benned tűz –
mondta, és közben újdonsülten megnyálazta ajkait. Nem olyan volt, mint a Dané,
az övé telt, cseresznyepiros és édes volt, nem hasonlított a Masonére.
-
Miért hoztál ide?
– kérdeztem újra. Némiképp magabiztosabban. Még sajgott egy picit az arcom, de
nem féltem, hogy újra megütne.
-
Mondtam már,
rossz kérdések!
-
Jó, akkor mégis
mit kéne kérdeznem? – néztem rá, nem tudtam melyikünk a nagyobb bolond. Nem
jött válasz, csak némán sétált fel s alá, valami nem stimmelt vele. – Ki vagy
te? – néztem rá, nem tudom honnan jött a kérdés, de ő nem az a Mason volt, akit
én ismertem, ez pedig ezer százalék.
-
Mason Jones –
mondta. Apám után kaptam a nevem, én vagyok II. Mason Jones – mondta eltelve
magától.
-
M. J. – suttogtam
magam elé, vájkálni kezdtem a gondolataim legmélyében. – Miért jöttél ide, ebbe
a városba? – kérdeztem.
-
Miattad – jött
megint közelebb, egyre jobban irritált, hogy milyen közel hajol hozzám.
-
Nem értem –
néztem félre.
-
Az apám és én,
apádat követtük ebben a kis városnak nevezett porfészekbe – mondta haraggal a
hangjában, nem tudtam mire vélni a hirtelen dühöt, de érdeklődve hallgattam a
meséjét, amibe belekezdett. – Apád egy nagy hazug, kicsinyes és önző ember, de
gondolom, nem kell bemutatni – viccelődött, közel sem érte el a kívánt hatást,
valahogy nem voltam vicces kedvemben. –
Tartozik a családomnak, egy kis pénzzel, nem untatlak az anyagiakkal, inkább
térjünk is a lényegre. Apámmal jó barátok voltak. Az apám indított egy kis –
mondjuk úgy - vállalkozást, miszerint
pénzt ad kölcsön embereknek, de persze, mivel haszonnal kell működni, van egy
kis kamat is a felvett pénzeken. Volt olyan, aki nem akarta visszafizetni az
összeget és azzal pedig… hát… történt pár dolog, természetesen véletlenül –
sandított félre.
-
Uzsorás lett az
apád? – néztem rá kérdően, mert próbált finoman fogalmazni.
-
Talált, okos
kislány vagy te – mondta flegmán. – Szóval, mikor apád adósságba itta magát az
apámtól kért kölcsön, de mivel barátok voltak úgy gondolta, hogy egy centet sem
fizet vissza. Hát, tévedett. Mikor megjelentünk nála megfenyegettük,
ígérgetett, olyan hevesen és mindent beleadva próbálta meggyőzni az apám, aki
persze hinni akart neki. Másnap apád eltűnt és ott hagyta szinte minden
holmiját. Apám meggyűlölte, azt mondta, ha megtalálja bosszút áll rajta. Ezért
hát nyomoztunk egy kicsit és néhány madár azt csiripelte, hogy apád hozzátok jött
vissza, vagyis hozzád- mutatott rám.
-
Várj –
szakítottam félbe, mert valami eszembe jutott, nem is gondolkodtam csak
beszéltem – ez egy elég rossz tulajdonságom volt-. – Az apádat láttam, igaz? –
néztem rá kérdően, de ő is meglepődött a kijelentésemen. De teljesen figyelmen
kívül hagyta, csak folytatta a saját mondanivalóját.
-
Volt egy este,
mikor apád felkeresett minket itt, azt mondta, hamarosan ideadja a pénzt. Apám
megint hinni akart neki, ezért megszervezte a dolgot, de apád nem jött el,
megint átvágott minket – iszonyatos méretű düh hallatszott a hangjából. - Én
már akkor sem hittem neki, de apám akart adni egy utolsó esélyt. Mikor nem jött
be, apám kiborult, hogy elvesztette végleg az egyetlen barátját is. Elment,
leitta magát, mikor hazajött kék-zöld foltosan, elállt a szavam is. Megkérdeztem,
hogy mi történt, de alig emlékezett valamire az estéből. Másnap reggel eszébe
jutott minden és elmesélte, hogy mi történt, lefuttatunk néhány keresést és
megtudtuk, hogy kivel akadt össze. Egyébként a helyi lakók nagyon készségesek
tudnak lenni, ha adsz nekik egy kis pénzt. Pedig ettől a helytől némiképp
nagyobb összetartást vártam volna – magyarázott. – Akkor jöttem én a képbe,
megkerestelek téged. Szemügyre vettem Danielt is, már az elejétől nem kedveltem
őt. És mikor láttam, hogy hogy néz rád úgy gondoltam, két legyet ütök egy
csapással. Megszerezlek téged, amitől ő majd az eszét veszti és az apádnak se
lesz egy perc nyugodt perce sem, ha megtudja, hogy kivel jársz. - tátva maradt
a szám a hírek hallatára. Nem akartam elhinni, hogy ez mind igaz. Apám nem
tehette ezeket. És Mason, azt hittem, hogy rendes, közben pedig csak egy
hitvány bűnöző, nem bírtam ezt. Nem bírtam visszanyelni többet a könnyeimet,
muszáj volt kiadnom magamból. Sírni kezdtem és milyen rosszul is tettem.
Közelebb jött és simogatni kezdte a könnyes arcom. Patakozottak a könnyek, nem
láttam a végét, fájt, tisztán éreztem, hogy a szívem egy része most megtört.
Átvertek és becsaptak.
-
Te írtad a
levelet is? – néztem rá könnyes szemmel, picit akadozva mondtam, de próbáltam
helyreállítani a légzésemet. Az arca eddig is diadalittas volt, de a
kijelentésemet hallva még jobban elbátorodott.
-
Nem.
-
Mi? – azt hittem
rosszul hallottam
-
De azt tudom,
hogy ki – hagyta megint figyelmen kívül a kérdésem. Nem akartam elhinni, úgy éreztem magam, mint
egy egér, akivel a csúnya, gonosz macska játszadozik. Hiszen neki ez talán neki
csak egy játék volt, de nekem az életem. Néhány néma pillanatig csak járkált
megint fel s alá. Őrültnek tűnt.
-
És elmondod? –
lettem a kelleténél picit ingerültebb.
-
Britt – mondta,
olyan vigyorral az arcán, amit legszívesebben letöröltem volna onnan. Nagyon élvezte, hogy ő mondhatja el nekem és,
hogy ezzel még inkább ripityára törheti a szívem.
-
Nem –
hitetlenkedtem.
-
De.
-
Nem hiszek neked,
honnan tudjam, hogy nem hazudsz nekem össze mindent? – kérdeztem újra a sírás
határán.
-
Miért hazudnék,
drága? – kezdte el ő is a becézésemet, kezdett idegesíteni. De igaza volt, mi
oka lett volna, hogy ezeket mind csak hazudja. Nem nyert vele semmit sem.
-
Miért tett volna
Britt ilyet? – kérdeztem leginkább magamtól, mégis Mason adott választ.
-
Nem akarta, hogy
Dannel legyél, hát nem elég egyértelmű? – kérdezte, látszott rajta, hogy nagyon
okosnak hiszi magát, de tudtam, hogy a végén ő fog pórul járni.
-
Honnan tudod,
hogy ő volt?
-
Láttam – mondta
egyszerűen.
-
Mikor? –
kérdeztem, de ő elfordult tőlem és folytatni kezdte a mesélést, nem mertem a
szavába vágni, mert csak megint megütött volna, ha tovább bőszítem.
-
Az apámnak
több hét kellett, mire végleg eltűnt róla minden nyoma a sérülésnek, de utána…
újra bevetette magát – húzódott ördögi mosolyra a szája. – Megcélozta azt, akit
még Zach szeret.
-
Kit? – kérdeztem,
még nem gyanakodva.
-
Gondolkodj,
kislány – utasított, mire megfeszültek az izmaim.
-
Nem tudom.
-
Dehogyisnem, gondolkodj,
ki az, aki Zack évekig szeretett és még most is védeni akarja?, ha?
-
Anya – suttogtam.
-
Bingó! – nevetett
fel, bezengte az egész termet a hars nevetésével. Ráadásul minden egyes éles
kacaj egyre jobban irritálta a fülem. Meg akartam ütni. Annyira felbőszített.
Sosem voltam erőszakos típus, de ez a fiú kihozta belőlem a legrosszabbat.
-
Mit tettetek
vele? – húzogattam a kezem, hátha sikerül megszabadulnom a béklyóktól. Hiába
erőlködtem csak néhány sérüléssel lettem gazdagabb, semmi többel. Sikongattam,
egyszerűen eluralkodott rajtam valami, hisztérikusan ordítoztam, hogy
engedjenek el, de semmi sem történt.
-
Talán mondta
neked, hogy randizgat valakivel – szólalt meg miután befejeztem a kiabálást. -
Nos, remélem, örülsz, mert hamarosan testvérek leszünk – mondta tettetett
boldogsággal.
-
Nem, nem lehet,
hogy az apáddal van, anya nem olyan.
-
Ugyan, édes, te
is szerettél velem lenni.
-
Nem! –
sikongattam még mindig. – Kérlek, engem öljetek meg, csinálj velem, amit
akarsz, csak anyát engedjétek el, nem tehet semmiről, nem tett semmit sem –
mondtam és közben sírtam is.
-
Csss édesem –
mondta, de kicsit sem nyugtatott meg. – Csak abban az esetben esik baja, ha
apád nem jön el, és hidd el előbb-vagy utóbb itt lesz, méghozzá a lovagoddal
együtt, ha ők megérkeznek, elengedjük anyádat. – mondta szemernyi szeretet és
törődés nyoma nélkül. Nem tudtam, hogy ennek örüljek-e vagy nem, nem akartam,
hogy anyának baja essen, de azt sem, hogy a fiúknak.
-
Még mindig nem
értem – hajtottam le a fejem, mert már alig bírtam tartani, és nem akartam,
hogy lássa, ahogy még jobban sírni kezdek. Továbbra is feszítgettem a kötelet a
kezem közül, de nem sokat engedett, ezért még mindig nagyon szorított.
-
Még mindig nem
érted? – nézett rám, mint egy komplett idiótára.
-
Attól, hogy
elraboltok apámnak nem lesz pénze – mondtam.
-
Ááááá- nézett
rám, mint aki megvilágosodott. – Mindent értek – mondta, de én közel sem
éreztem, hogy mindent értenék.
-
Mi van?
-
Nem tudsz róla,
úgy néz ki a szüleid, még több dologból hagytak ki, mint gondoltam.
-
Te meg miről
beszélsz? – néztem rá értetlenkedve.
-
Candice Jackson –
mondta a nevem, picit megijesztett a bárgyú vigyora miatt, a vállamra hajtotta
a fejét, majd beleszagolt a hajamba, automatikusan elhúzódtam, de ő
belemarkolta a hajamba és visszahúzott magához. Fájt, kicsordult egy csepp a
szememből, de ő mit sem törődött ezzel. – Tudod, jó volt veled, más voltál,
mint amire számítottam - lett volna pár kérdésem hallva ezt a mondatot, de
jobban tettem, hogy hallgattam. - Ártatlan voltál, nagyon bánom, hogy az az
éjszaka nem jött össze – távolodott el annyira tőlem, hogy meglássam, hogy
kacsint egyet. – Te voltál a suli tökéletessége, aki ártatlan, kezes és szelíd,
mint egy bárány. Mindenki bűnbe esett körületted, kivétel te. És ezért voltál
igencsak különleges. Ezért akartalak annyira. - mérhetetlen módon szerettem
volna beverni neki egyet, de a kezem lekötése némiképp gátolt ebben.
-
Undorító vagy-
sziszegtem.
-
Mondtam már
rosszabbat is – hagyta figyelmen kívül a sértésemet, ami picit bántott. –
Tehát, ott hagytam abba, hogy igenis van közöd a dologhoz, te vagy a kulcs a
történetben.
-
Mi? Én? Mégis
miért? – kérdeztem hitetlenkedve megint.
-
Mit gondolsz
miért jött vissza apád? –felelt kérdéssel a kérdésemre.
-
Mert beteg –
adtam meg a választ, bár már nem voltam benne olyan biztos.
-
Fenéket –
legyintett egyet megint a kijelentésemre. – Azért mert pénz kellett neki, amit
tőled fog megszerezni- ez már tényleg nevetségesen hangzott, eddig mindent
lenyeltem, de ez?
-
Tőlem? Én egy
tizenhét éves gimna….- nem engedte befejezni a mondandóm.
-
Tizennyolc –
fordult felém és megindult. Majd megjelent az arcán egy bárgyú
mosoly-hasonlat-.
-
Jó, tizennyolc,
de miért olyan fontos ez?
-
Mert ma van a
napja, hogy gazdag lettél, ne légy már ilyen tudatlan – mondta mérgesen, majd
nekidőlt a falnak előttem. Picit felszabadultam, hogy már nem a hajamban
turkál, hanem van egy kis távolság közöttünk. Folyamatosan sokkolt a
mondandójával, a tökéletesnek hitt életemet, minden egyes mondatával
felrobbantotta.
-
Mi? Hogy lennék
én gazdag? – kérdeztem tovább.
-
Nem igaz, hogy neked
nem mondtak el semmit – környékezett meg megint. Elém hajolt és a nyakamban
lévő medált bámulta. A keze közé vette, és csak nézte. – A szüleid, úgy néz ki,
óvtak még a széltől is – folytatta hanyagul. – A nagymamád mikor meghalt rá
kellett hagynia a vagyonát valakire, de nem akart rosszul dönteni, elég
paranoiás nő lehetett. Nem hagyta anyádra, mert annak idején vált, azt pedig
végképp nem akarta, hogy apád kezére jusson akár egy forintja is. Ezért
kreatívan megalkotott egy záradékot a végrendeletében, miszerint az egyetlen
családtagjára hagyja a pénzt, akiben megbízik. – hagyott némi hatásszünetet,
hogy még jobban nyújtsa az idegeimet. – Rád. A záradék, úgy szólt, hogy ma
betöltöd a tizennyolcadik életévedet, akkor önállóan dönthetsz, de amíg, nem
addig senki sem nyúlhat ahhoz a rakás pénzhez. Csodálkozom, hogy nem tudtad,
mert az a nő világ szinten volt híres, még én is ismertem.
-
Kiskoromban halt
meg és engem nem a pénze érdekelt, te bunkó – vágtam vissza, amit nem kellett
volna.
-
Fogd be! –
kapaszkodott bele megint a hajamba, annyira húzta, hogy attól féltem a dús,
barna hajkoronámtól most rögtön meg fog fosztani. – Maradj csöndben! Csak akkor
szólalhatsz meg, ha én megengedem neked! – suttogta a fülembe, de a tincseimet
egy percre sem eresztette. – Nos? Hol is jártam? – nézett el szórakozottan majd
lassan eleresztette a sörényemet is. – Ja, igen. Tehát, az apád nem másért jött
vissza, csak azért, hogy felvegye tőled a pénzt, és aztán ideadja nekünk –
folytatta önelégülten és minden szavával egyre apróbb darabokra szabdalta a szívem.
-
Rákos?
–kérdeztem, a tiltása ellenére és persze féltem, hogy ettől a kérdéstől csak
még szánalmasabbnak tűnök majd. Ahogy eljutott a füléhez a kérdésem, röhögni
kezdett.
-
Nem, de ha az
segít minket is ezzel akart átverni – mondta, és közben némiképpen éreztem az
együttérzését, nem mintha szükségem lett volna rá.
-
Most már mindent
tudok? – néztem el, és most már szabad utat engedtem a könnyeimnek.
-
Mindent. – megint
motoszkálást kezdtem hallani, mint mielőtt Mason bejött. Pár perc múlva meg is
jelent pár kigyúrt, fegyveres pasas, ijesztő kinézetük volt.
-
Miért mondtad el
nekem ezeket? – kérdeztem még egy utolsót.
-
Mert az én
visszavágásom az, hogy egy életre megutáltatom őt veled – mosolyodott el
gonoszan és éreztem, hogy a szívem egy hatalmasat dobban, félelemből,
fájdalomból, keserűségből és bánatból. Mikor közelebb jöttek a többiek
felidéződött bennem egy régi rémálmom, kísértetiesen hasonlított ehhez a
szituációhoz. Próbáltam úrrá lenni a fájdalmamon és már csak büszkeségem miatt sem
sírni. Arra vágytam, hogy Dan jöjjön be azon az ajtón és menekítsen meg engem
valahogy. De hiába vártam. Az egyik fekete szerkós kopasz férfi közelebb lépett
hozzám, a tekintetem könyörgővé változott a bosszúsból, hátha sikerül
meghatnom. Nem sikerült. Elővett egy tűt és belém fecskendezett valamit, nem
tudom mi lehetett, de ugyanolyan kábult lettem, mint mikor elhoztak, pár
pillanat és a szemem letapadt; elájultam.
*
Arra
ébredtem, hogy valaki rázogat, magabiztosan, mégis gyengéden szorított.
-
Cany, ébredj fel!
– simította meg az arcom. Felnyitottam a szemem és akaratlanul is elmosolyogtam
mikor Dan dús, fekete szempilláit megrebegtetve nézett rám.
-
Szia – mondtam
neki erőtlenül.
-
Szia – nézett
szakadatlanul rám. – Gyere! – csomózta ki a kötést a csuklóm körül, már félig
ki volt bontva, úgy hogy nem kellett sok, hogy végre szabad legyek. Kiemelt a székből, amibe már ki tudja, mióta ültem,
elgémberedett mindenem benne. Olyan erőtlennek éreztem magam, nem tudtam, mit
adhattak be. A kezem a nyaka köré csavarodott, lenézett rám, biztonságban
éreztem magam.
-
Minden rendben-
mondta megnyugtató rekedtes hangján. Láttam, hogy nem messze verekednek,
nehezen, de ki tudtam venni, hogy a távolban dulakodó két ember apa és Mason.
Sírva fakadtam és befordultam Dan ölébe, hogy ne kelljen tovább ezt néznem.
Megdörgöltem a szeme és valamilyen belső késztetésre hallgatva megint feléjük
fordítottam a fejem. Láttam, ahogyan Mason a falnak csapódik, ide hallottam,
ahogy a feje koppant, szinte megrémültem a hangra. Apa lihegve fogta a nyakánál
fogva, de semmi szükség nem volt rá, mert Mason erőtlenül rogyott a földre.
Felsikoltottam mikor Dan elfordult. – Csss, édesem, nyugalom, minden rendben
lesz! – nyugtatgatott, de ahogy elfordult betekintést leltem a másik szobába,
ahol azok a férfiak feküdtek vagy éppen voltak kikötve, akik az altatót adták
be nekem. Szörnyű volt, ott helyben elbőgtem magam. A vér Dan kezére volt
száradva, úristen! Csak nem tett valami rosszat miattam, gondoltam egyből. Apa
hangját hallottam nem messze tőlünk, Dan megint száznyolcvan fokos fordulatot
vett, hogy szemben legyünk vele. Apa nehezen lélegzett és a fején egy hatalmas
seb éktelenedett. Lenézett rám és megsimította a homlokom, elhúzódtam tőle,
mire élettelenül leengedte a kezét. Ahogy ellépett megint ráláttam Masonra.
Kiugrottam Dan kezei közül, picit megszédültem, de nem törődtem vele, csak
futottam hozzá. Éreztem, hogy Dan utánam kap, de ez sem állított meg. Mikor
odaértem megtorpantam az ajtóban, a szám elé kaptam a kezem, az élet bármely
jelét képtelen voltam felfedezni rajta. A fejéből fojt a vér, valószínűleg
betört a feje, ahogyan a falhoz csapódott. Az arca kék-zöld foltosan volt
tarkítva. A keze, mintha kificamodott volna, nem a jó irányba állt. Dan
pillanatokon belül beért és megtorpant mögöttem. Ő is lenézett a fiúra a
földön, de el is kapta a tekintetét. A keze körém csavarodott, nem tudtam miért
fog olyan erősen, nem mertem volna ennél közelebb menni, az tuti. Sírtam még
mindig, bár már kezdtem kifogyni a szuszból és napok óta, alig ittam valamit, úgy
hogy csodálkoztam, hogy még egyáltalán tudok sírni.
-
Önvédelem volt –
mondta apa, amint ő is belépett.
-
Meghalt –
mondtam, de nem is tudom kihez beszéltem. Leguggoltam mellé és jól megnéztem,
hasonlított az egykori Masonre, de nem ő volt az, ezt a fiút nem ismertem.
-
Gyere! – húzott
magához Dan.
-
Jól vagy?
–kérdezte apa. Nem tudom miért nem válaszoltam, de momentán nem jött ki semmi
hang a torkomon. Odabújtam Danhez, aki megint az ölébe vette, eszembe jutott
anya, ő vajon hol van most? Ha Masonnek igaza volt, akkor még ő is veszélyben
van.
Nos kedves olvasóim! Nem tudom mikorra lesz készen a kövi rész, de már hozzákezdtem, viszont csak abban az esetben fogom kitenni, ha összegyűlik a 6 komi! Sok sikert és köszönöm annak, aki elolvasta, reméltem tetszett!:) xo xo -V
Kedves Nika!
VálaszTörlésElképesztő kárpótlást kaptunk a kimaradásért, a lustatságom miatt három fejezetet olvashattam el egyszerre, és mivel mindhárom a kedvnceim közé tartozik, röviden ömlengek egy picit mindegyikről.
A Minden hiába? nagyon, de nagyon tetszett. Békésen indult, az apa-lánya jelenet másodszorra is megdobogtatta a szívem. Örültem, hogy Candy áldását adta Emmették kapcsolatára és végig mosolyogtam. De a vége... Huh... Nagyon megdöbbentő volt és soha nem számítottam volna ilyesmire, váratlan volt, de nagyon tetszett. Nem azért, mert szadista vagyok és "szivassuk meg Candyt" gondolatok járnak a fejemben, hanem, mert elképesztően hiányzott már egy ilyen fordulat.
Menjünk sorra, a Kétségek között jön. Utálom, utálom és utálom. Nem, nem a fejezetet, hanem Cany apját, beszari és kétszínű alak. (Sorry.) De... ez annyira... Tudja, hol a lánya és ennyi? Eljátssza, hogy nem tudja, sőt még aggódik is? Pfejj... Egyébként íróilag remek fordulat, valahigy éreztem, higy nem hagyod annyiban, hogy a lány rögtön előkerül és könnyek között borul Dan nyakába... Nem! Ez így sokkal jobb. Tényleg nagyon izgulok, mi történhetett pontosan.
És végül a mostani. Masonnel egyetértek abban, hogy Zack egy bunkó, önző fráter, bár Mason még nála is rosszabb. Ééés Britt?! Neemmm, ezt nem akarom elhinni, hiszen ő... olyan más.
Mindent félretéve, ez elképesztő volt, tényleg, szerintem a legizgalmasabb fejezetek voltak most, bár ki tudja, mit tartogatsz még.
Üdv,
Maffia
Rokonlelek !!<3 am en vagyok telorol is sikerült komizni :P en kifejtettem a véleményem a chaten meg maffia után mar mi újat tudnék mondani ! IMÁDOM ! En tudtam h Brit volt Chh... ( na jo nem is de gondoltam ra azta :o most akkor Brit figyeli Cany t ?? ) jo tudom h nem fogsz válaszolni ! :D na jo ennyi befejezem mert megint szofosasom lesz . IMÁDOM! <3
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésImádtam :D jó volt egyszerre több részt is olvasni. :) Örülök, hogy Canynek nem esett semmi baja, Viszont nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ki is az ő nagymamája :D Brittről valahogy nem tudom elképzelni, hogy rosszat akarna Canynek.
Puszi Gérti
Szia nagyon jó lett ez a rész várom a kovit.:)
VálaszTörlésJò volt vàrom a köv részt:)
VálaszTörlésSzia en csak tegnap talaltam ra erre a blogra.de imadom.ez Nagyon tetszett.:-) izgtottan varom a folytast
VálaszTörlés