18. fejezet
Drága édes-szíveim!
Meghoztam a kövi rész, remélem tetszik!
Rebekah szemszög:
Félelem. Kétségbeesés.
Szomorúság. Gyűlölet. Düh.
Ezek az érzések kavarogtak benne mikor
belenéztem Matt csillogó szemébe. Nem tudtam mit hitt, vagy miért csinálta ezt
az egészet. Értettem a szavakat, amit mondott, de mind, ha nem is az én
nyelvemen beszélt volna.
Nincs már jövőnk. Nem szeretlek többé. Úgy érzem
megváltoztál.
Emlékeztem vissza a
beszélgetésünkre. Lehangoló volt és rémisztő egyben. Tudtam, hogy egyszer majd
elmúlik az az érzés, amit most a mellkasomban érzek, de pillanatnyilag csak
fájdalomra tudtam koncentrálni. Mindig emlékezni fogok arra a pillanatra, mikor
kisétált az ajtón, a házból, az életemből…
Egyedül akartam lenni, de nem
tudtam hova mehetnék, csak a közös házunk jutott eszembe, pillanatnyilag más
hely nem lett volna, ahol lehetek.
Bebújtam a takaróm alá,
magamra húztam, eszembe jutott mikor megvettem, a gimis barátnők a nyomomban,
miközben én szorgalommal válogatom a bútort és a kiegészítő dolgokat az
áruházban. Mind a barátnőim voltam, mégis jólesett, hogy egy kicsit irigyelnek.
Most pedig nem lesz senkim, egyedül leszek életem végéig, miért irigyelne engem
bárki is? - hajtottam bele a fejem a takaróba. Könnyek pedig megállás nélkül
kezdtek utat törni maguknak, és én nem voltam elég erős, hogy megakadályozzam.
Aztán hallottam, hogy valaki
mögöttem áll, először azt gondoltam talán Joseph lehet, de nem… Caroline volt.
Mit kereshet ő itt? Pont ő? Aki mindig csak utál, jött nevetni rajtam?
-Mi a baj?
Nem lesz baj, Rebekah, erős vagy és nélkülem is
boldogulni fogsz, hiba lenne, ha együtt maradnánk.
Nem tudtam kiverni ezeket a
fejemből, egyszer csak bevillantak és nem tűntek el a gondolataimból, ami újra
és újra csak egy nagy űrt hagyott a szívemen. - majd megéreztem a fényt, hirtelen nagyon irritálta a szemem, de próbáltam
megszokni.
-Jó ég, jól vagy Reb?- lépett
oda hozzám Caroline.
Elmondtam neki mi történt,
nem tudom miért pont neki, de most úgy éreztem megbízhatok benne, nem tudom mi
válthatta ki ezt az érzést, de nagyon magányosnak éreztem magam és szükségem
volt most egy barátra. Jól esett, hogy átölelt, most nagy szükségem volt rá!
-Caroline, mégis hogy
kerültél te ide?- húzódtam el.
-Joseph… kórházban van, és…
-Mi?
-Nyugodj meg, minden rendben,
már jól van, csak nem tudtunk téged elérni és eljöttem, megnézni, hogy mi van
veled.
-Köszönöm. De Joseph mit
csinált, mit történt vele?
-Pontosan én sem tudtam
kihúzni belőle, gondolom, azért mert valami nagy hülyeséget csinálhatott. -
nevette el magát, majd szembe lefeküdt velem az ágyba és a párnára hajtotta a
fejét.
-Igen, kiskorunkba is, ilyen
volt. Egyszer, mikor anya rájött, hogy nincs meg a nagyi 30 éves vázája,
kiakadt, rajtunk kereste, de senki nem szólt egy szót sem, később kiderült,
hogy Joseph törte el és hónapokig próbálta összeragasztatni, hogy megint jó
legyen. Mindig szerette a dolgait maga intézni, nem szól senkinek, még ha
valamit nagyon el is tol. – mosolyodtam el.
*
-Caroline…
-Igen? Leoltanád a lámpát,
szeretnék aludni egy kicsit. – suttogtam magam elé.
-Persze. – majd kikelt az
ágyból és lekapcsolta ezután megcélozta a kijáratot.
-Caroline…
-Igen?
-Örülök, hogy itt vagy!-
lágyult ez az arcom és egy pillanatra tényleg mérhetetlen hála gyúlt a
szívemben az iránt a lány iránt, akit eddig szívből gyűlöltem.
Matt szemszög:
Álltam ott, Caroline pedig
sietősen eltűnt a vendégek sokasága között. Nem akartam követni, felesleges
lett volna. Amit tettem, el sem hittem, végig tapintottam magamon, hogy most
tényleg itt állok-e, tényleg megtettem-e a dolgokat, és szomorúan kellett
nyugtáznom, hogy igen… Meg!
Egy rossz érzés kerített
hatalmába, úgy éreztem, na most szúrtam el mindent, sikerült mindent tönkre
tennem!
És most pedig vissza kellene
mennem Reb-hez, megfogni a kezét, megcsókolni, oltár elé állni vele, és leélni
vele az életem, ezek után?
Én nem vagyok szörnyeteg,
szeretem azt a nőt, aki ott ül, bár már szerelmet nem érzek iránta, de
tiszteletet igen!
Nem tehetem ezt meg vele, nem
ezt érdemli meg!
Caroline, többet jelentett
nekem és a vágy, hogy megtudjam, hogy vajon ő hogy érez, a Reb-bel való közös
jövőmbe került.
Ha az időkereke forgatható
lenne, na, én most eljátszanék vele egy kicsit!- gondoltam szomorúan.
Bár ne így cselekedtem volna,
bár ne Caroline lenne az, akit most megcsókoltam, bár ne Car lenne, akibe
beleszerettem!
Csak én vagyok a hibás, senki
más, és most meg kell érte fizetnem!
*
Kikísértem a kocsihoz Reb-et,
de vele menni már nem volt erőm, nem tudtam volna belépni a közös otthonunkba
aztán pedig csak úgy elsétálni.
-Reb…
-Matt, nem szállsz be a
kocsiba?- nyitotta ki nekem az ajtót.
-Nem, Reb, nekünk most
beszélnünk kell. - zártam vissza.
-Mi a baj?
-Én… ez nem mehet így tovább!
-Mi? Miről beszélsz?- húzta
össze a szemöldökét.
-Én, nem csinálom ezt tovább,
sajnálom. Nem vehetlek el, már nem… nem érzem azt, amit régen éreztem irántad.
-Most csak viccelsz velem,
Ha? Matt! Viccelsz?- kiabált egyre hangosabban, és közben már a sírás küszöbét
súrolta.
-Nem… Sajnálom... De vége
van!
-Nesze, akkor itt a gyűrűd
is, dobta a földre elém, bár engem nem nagyon érdekelt a vacak gyűrű, csak,
hogy most Reb-nek ekkora fájdalmat kellett okoznom. Csak az én hibám és most ő
bűnhődik!
Én még mindig szerettem őt,
egy részem élénken idézte fel az érzéseket, amiket ő keltett bennem ahányszor
rám mosolygott, megnevettetett. De már ez nincs többé. Caroline történt! Nem
tudom, hogyan, de vele az érzéseim erősebbek voltak. Vége!
Joseph szemszög:
Ahogy Caroline elment, Jason
érkezett meg. Felváltották egymást.
-Szia! Na, hogy vagy, minden
rendben? - Érdeklődött, meglepően
kedvesen, bár nem mintha mást vártam volna tőle, csak még nem ismertük egymást
annyira.
-Jobban, kösz. - adtam meg a
szűkszavú választ.
-Caroline?
-Elment, van egy kis családi
dolog és abban segít, de jó, hogy mondod, mert fel kellene már hívni, ide adod
a telefonom?- mutattam az öltönyömre, ami a kanapén hevert.
-Persze.- oda akarta
nyújtani, de közben a zsebéből kiesett valami. És nem is akármi, hanem egy kis
doboz, amit Caroline-nak tartogattam, csak nem tudtam átadni neki tegnap. Egy
különleges ajándék lapul benne, és csak reménykedni tudok, hogy Car is olyan
izgatott lesz tőle, mint én magam. – Ó, bocsi!- szabadkozott. – Nem akartam,
egyébként nagyon szép, még egy masni is van rajta, ízléses. – vigyorodott el.
-Köszi, de nem nagy szám.
-Gratulálok!
-Kösz.
-Tessék! – nyújtotta oda a telefont.
Megnyomta a kettes gyorshívót
és már csöngött is, de pechemre senki sem vette fel.
-Na?
-Semmi! Nem tudom, hol van.
Egyébként nem tudod, mikor engednek ki engem innen?- reménykedtem egy biztató
válaszban.
-Megyek, megkérdezem.
-Tényleg? Nagyon köszönöm,
jövök eggyel neked!
-Nem tesz semmit.- legyintett
majd kiment. Miután kiment megszólalt a telefonom, jelezve, hogy üzenetem
érkezett.
Megnyitottam az üzenetet és
láttam, hogy Caroline küldte.
Bocsi, de most nem tudtam felvenni, majd később
hívlak! Szeretlek!
Nem igazán tudtam ezt mire
vélni, de majd csak megtudom, csak szabaduljak már ki innen végre!
-Joseph!- kiabáltak nekem a
folyosóról.
-Igen?
-Beszéltem az orvossal és azt
mondta, megérkeztek az eredményeid és mind jó, ha akarsz, akkor elmehetsz, bár
még csak saját felelősségre. Na?
-Mi, na? Ezen nincs mit
meggondolni, pakolás!- léptem le az ágyról, de már nyoma sem volt a szédülésnek
rosszul létnek, csak boldog voltam, nagyon nyomasztó volt itt a hangulat, és ki
tudja, hogy Reb és Car mit csinál ebben a pillanatban, amíg én itt fekszek.
Menni akartam!
*
-Mindent összepakoltál?-
fogta meg az egyik csomagom Jason.
-Igen, de igazán nem kell
segítened, egyedül is tudok boldogulni.
-Jó. Látom, nem nagyon
szereted, ha beleszólnak a dolgaidba.
-Igen, ez így van, ne
haragudj, nem miattad van.
-Semmi baj.
-Szóval, merre megyünk?-
kérdezte Jason mikor beülte hozzá a kocsijába, mert felajánlotta, hogy elvisz.
-Hozzám. Rose Street 6.
-Mehetünk is!
-Még egyszer kösz, hogy
elviszel.
-Semmiség.
És mi az ott?- néztem a kocsi hátuljára, ahol
Jason-nek pár cucca hevert.
-Mire gondolsz?
-Ott egy fekete díszdoboz,
mutattam hátra.
-Ja, az? Ajándék!- dadogta
össze.
-Kinek?- folytattam a
vallatást.
-Egy barátnak, most lesz a
szülinapja, és ezt vettem neki.
-Közeli barát lehet. -
puhatolóztam tovább.
-Igen, úgy is mondhatjuk…
Szia!
VálaszTörlésMegint nagyon jó rész volt, sajnálom szegény Rebekah-t és remélem most talán megenyhül Caroline irányában. Joseph és az ajándék, ez izgalmas, kíváncsi vagyok mi is az pontosan..? / Ja és hogy mi történt vele/
Várom nagyon a kövit.
Mira
Szia!
TörlésIgen, most nyitni fognak egymás felé, ígérem :)
Hát, egy kis doboz, de ami benne van...
Örülök, hogy tetszett, köszi, hogy írtál! Tényleg! Sokat jelent!
xo xo
Szia :)
VálaszTörlésMár az előző résznél is nagyon morfondíroztam de ennél már biztos vagyok, hogy kénytelen leszek egy mondatba leírni ezt a két szót...
Szegyén Rebakah....:( Szörnyű ezt mondani de sajnálom :D
Amm jó rész volt :)
Szia!
TörlésIgen, most elég nehéz dolgokon megy keresztül, de őt sem kell sajnálni erős lány, csak éppen a maga módján fogja feldolgozni! :)
Reméltem, hogy majd ez is eljön, mert eleinte még utálta gondolom sok mindenki ,most meg már sajnáljuk :) Örülök, hogy azért már kedvelitek :)
Köszi :)
xo xo
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszett a rész, mint mindig. Mást nem is tudnék rá mondani, isteni volt. Imádom, ahogy írsz. Sajnálom Rebet, nem lennék most a helyében az biztos. Nagyon várom már a következőt!:)
Puszi, wolfsgirl.
Szia!
TörlésKöszi, hogy írtál :)
Köszönöm szépen, fogalmad sincs, hogy ez milyen sokat jelent nekem<3
Hát, mint mondtam Reb most legalul van, de a legjobb benne, hogy ennél lentebbre már nem kerülhet...
Köszi, sietek vele!
xo xo