2013. június 28., péntek

Váratlan fordulat


8. fejezet


"A világ tele van váratlan fordulatokkal, és épp, amikor feladnánk, akkor valami csodás történik"

 



Ian szemszög:

Először nem voltam elragadtatva az ötlettől, hogy Joseph nélkülem jelenjen meg bárhol vagy a beleegyezésem nélkül elvállaljon bármit, de ha olyan lányról van szó, aki tetszik, neki akkor nem szólhatok bele. Mint a barátja kimaradok belőle, és mint a menedzsere imádkozom, hogy ne csináljon semmi hülyeséget!
A gondolataimba mélyedve vezettem haza, szerencsémre nem volt túl nagy a tömeg az utcán épp, hogy csak néhány kocsi jött velem szembe alkalom-adatán.
Viszont a gondolataiból egy éles dudaszó zökkentett ki és mikor felnéztem az útra magam elé és láttam, hogy az eddig láthatatlan kocsik mind előttem sorakoznak nagyon meglepődtem. A féket olyan erősséggel nyomtam, hogy azt hittem mindjárt az aszfalton kell futnom, de szerencsére meg tudtam állni és a kocsim is épségben megúszta. Majd megéreztem a mögöttem lévő kocsi csapódását, ahogy egyenesen a lökhárítómba ütközik.

-Mi a fene?- kiabáltam azonnal és kiszálltam a kocsiból becsapva a kocsi ajtaját
-Mi ütött beléd?- kérdezte tőlem a feldühödött nő és ő is kiszállt a piros kocsijából
-Belém? Te jöttél az én kocsimnak!
-Mert te későn fékeztél!
-Na, jó, bevallom, hogy hibás vagyok, de te is!
-Mi? Én?
-Igen! Belehajtottál a drága kocsimba!
-Na, jó, egyezzünk meg, hogy mindenki a sajátját javíttatja és mindenki megy a saját útjára.
-Jó.
-Jó.
-Várjon! Itt a számom, ha mégis akadna valami komplikáció és… tudja.
-Rendben. Itt az enyém és köszönöm Mr.…
-Somerhalder, de szólítson csak Iannek
-Bonnie, Bonnie Graham, nagyon örültem, de most mennem kell, de vigyázzon, ne ütközzön most már senkibe…
-Vigyázni fogok, de maga se tegyen károsra több autót, rendben?
-Rendben, viszlát!
-Viszlát!

 

Bonnie szemszög:

A kocsimat nem érte nagy kár, de a pasit, aki csak nem tönkre tette, nem tudtam a fejemből kiverni.
Mielőtt haza vettem volna az irányt elmentem a szerelőhöz és megnézettem mindenét az én gyönyörű, piros angyalkámnak.

-Szia Luke!
-Szia Bonnie! Hogy vagy? Mi baj a kocsival!
-Valakibe belehajtottam és egy kicsit megsérült! Megnézed?
-Persze! De nagy baj lenne, ha ma ez itt maradna, és csak holnap reggel jönnél vissza érte?
-Jó! De hogy jutok haza?
-Hívjak egy taxit?
-Igen azt megköszönném!
-Rendben várj itt és mindjárt visszajövök!
Pár perccel később tényleg visszajött és a taxi is hamar megérkezett így rögtön haza is indultam.
-Szia Luke! Nagyon köszi!
-Szívesen, szia!
Nem laktam messze és mire felocsúdtam már ott is voltunk a házam előtt. Az úton végig a szürke autós férfi járta az eszembe. De muszáj volt elesegetnem ezt a gondolatot.
Mikor beléptem az ajtón és körül néztem a hatalmas lakásban minden olyan üres volt. Megint csak egyedül voltam.

Ian szemszög:


Haza hajtottam, de eszembe jutott Joseph és hogy ma volt azzal a különleges lánnyal, ezért gondoltam felhívom és megtudakolom, vajon hogyan alakultak a dolgai.
Tárcsázni kezdtem a számát majd a megszokott, mély, akcentusos hangja szólt bele a telefonba.
-Igen?
-Szia, haver, mizu?
-Semmi.
-Milyen volt az este?
-Jó.
-Csak jó?
-Figyelj most nincs kedvem beszélgetni úgy, hogy most inkább leraknám, jó?
-Jó, de először is mondanom kell valamit, találkoztam egy lánnyal, aki megtetszett és… Joseph, Joseph? Ott vagy?
-Itt vagyok, és nagyon örülök neked!
-A neve Bonnie Graham.
-Figyelj, Ian tényleg nagyon örülök, hogy boldog vagy, de most mennem kell! Nagyon sajnálom. Holnap megbeszéljük.
-Szia, pajti!
-Szia!
Miután leraktam Josephet elkezdtem Bonnie telefonszámát is tárcsázni, hogy elhívjam valahova, de nem vette fel, ezért úgy döntöttem majd holnap újra próbálkozom.

Joseph szemszög:

Mikor megszólalt a telefon, hogy Ian keres fel sem szerettem volna venni, mert tudtam, hogy Carolineról fog kérdezni, de végül megtettem, mert nem akartam megbántani.
Örültem, tényleg örültem, hogy van vagy lesz végre valakije, mert ha valaki megérdemli, akkor az ő!
Nem tudtam most ennek örülni, ezért, mint a legjobb barátja kudarcot vallottam, de úgy éreztem ez az ügyet most Carolinenal rendbe kell hoznom először.
Nem tudtam rájönni, hogy Emily ellen, mit tehetnék, hiszen mindent, amiért én és a barátaim harcoltunk nem teheti tönkre csak úgy egy önimádó, hazug ribanc.
Carolinenak meg kell tudnia az igazságot csak nem tudom, mi az, ami miatt hinne nekem.
Mikor reggel felébredtem a fejem hasogatott és felkelni sem volt kedvem. Majd megcsörrent a telefonom és a kijelző szerint David keresett már vagy ezerszer.
Elkezdtem tárcsázni a számát, míg egy dühös hang végül bele nem szólt a telefonba.
-Mi a fenét csináltál eddig? Mindenki rád vár!
-De, hát miért? Nincs is ma… óóó… Máris indulok!
-Siess!
Gyorsan átöltöztem majd pedig szaladtam is a garázsba, hogy elindulhassak.
Ahogy gyorsan felbődült a motor hangja és váltott rögtön százra, úgy gondoltam pillanatokon belül ott is leszek.
Mikor beléptem a forgatásra már mindenki a helyén volt, viszont volt egy ember, akit nem ismertem, egy gyönyörű nő állt David mellett, a többiek szerint a felesége. Nem sűrűn lehetett együtt látni őket, főleg mivel Davidnek már van más valakije. Mikor viszont oda akartam menni, bemutatkozni puha mégis magabiztos fogást éreztem a karomon és mikor megfordultam Emilyvel találtam magam szembe.

 

-Szia, szépfiú!
-Én nem David vagyok, engem ne becézgess! Miért nem mész és mutatkozol be a feleségének? Biztos szívesen megismerné élete megrontóját!
-Nagyon vicces! És hol van a kis Caroline? Még mindig úgy imád?
-Te is benne voltál, igaz? Te kis manipulatív, számító, ribanc!
-Nem Joseph, csak tudok magamra vigyázni és a „barátnőd” veszélyt jelentett, ezért őt kizártam a játékból!
-Veszélyt jelentett? Kinek Davidek vagy neked?- tudtam, hogy ezzel érzékeny pontot találok el, de szemrebbenésnyi kétségem sem volt afelől, hogy megérdemli
-Jól van, egy pont oda, szépfiú! Ami az ő érdeke az az enyém is!
-De honnan vagy ilyen biztos benne hogy tényleg szeret téged?
-Tudom, abból, ahogyan rám néz!
-De egy nős férfi néz rád, Emily!
-Nem választhatod meg, hogy kit szeretsz! Épp úgy ahogy Caroline szeret téged, látni abból, ahogyan rád néz!
-Komolyan? Akkor mi volt az a kis műsor tegnap?
-Én nem akartalak megfosztani a boldogságtól csak, tudtam, ha ti együtt maradtok, a sajtónak nem kell már sok idő, hogy megtudja és akkor lőttek a kamu kapcsolatunknak.
- Nem is vagy te olyan rossz Emily.
-Kösz, szépfiú!- mondta nevetve
-Most komolyan?- és már én sem tudtam megállni, hogy nevessek
Nem gondoltam, hogy most már jóba leszünk Emilyvel, mert még az is lehet, hogy ez is csak egy újabb trükk, de szerintem nem olyan gonosz, mint amilyennek mutatja magát és talán idővel majd megértem mit, miért csinált. Majd eszembe jutott, hogy hova is igyekeztem. Köszöntem a titokzatos feleségnek, akihez az imént indultam. Szép nő volt és jelét sem láttam annak, hogy utálná vagy megvetné Davidet, mert nagyon jól elvoltak együtt, szóval biztos, hogy nem tud Emilyről.
-Helló, az én nevem Joseph, Joseph Morgan!
-Szia, Bonnie Graham vagyok!


6 megjegyzés:

  1. Mi? Teljesen lefagytam.. Bonnie Graham David felesége? Egyáltalán, hogy tudott felszedni egy ilyen csinos nőt? xD Szegény Ian! Végre talált magának valakit aki tetszik neki és kiderül, hogy foglalt. Mondjuk nem vagyok benne, hogy ez akadályt fog jelenteni a közeljövőben ;) Fantasztikus rész! Siess a kövivel! :D

    REGINA

    VálaszTörlés
  2. Szia Veronika <3
    Imádtam az új rész minden egyes sorát :D Ezt nevezem én váratlan fordulatnak :D
    Ian és Bonnie annyira aranyosak voltak :) Bízok benne, hogy még fognak találkozni egymással. Joseph-et továbbra is nagyon sajnáltam, azért, mert Caroline és ő végső soron összevesztek. Emily majdhogynem kedvessége is meglepő volt, de nekem továbbra sem szimpatikus. Lehet, hogy azért, amit eddig tett. És, ami a legjobban meglepett azaz volt, hogy Bonnie David felesége. Tud arról, hogy a férje megcsalja őt? És közte és Ian között lesz valami? Én bízom benne, hogy igen :)
    Siess a frissel, mert már most alig várom :D
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Drága Veronika! :)
    Megkértél, hogy nézzek be és azt a... engem teljesen elképesztett a blogod. Bevallom, nagyon szeretem a Vámpírnaplókat, angolul is megnéztem már a negyedik évadot ... ilyen bloggal, ahol pedig felváltva van sorozatbeli és valódi szereplő, még életemben nem találkoztam. Eredeti ;)
    Ahogy olvastam a sorokat, észrevettem, hogy egyre jobb vagy és kreatívabb. Az pedig, hogy Bonnie David felesége, nos nagyon összekuszálta a szálakat. Engem teljesen ledöbbentett és hirtelen meg sem tudtam szólalni, így kellett egy kis idő, mire elkezdtem leírni a véleményem.
    A helyesírásról és fogalmazásról csak annyit, hogy olvasd át a részeket, mielőtt felteszed, hogy ne legyen elgépelés és hogy írj több érzelmet. A "-" jelekre pedig figyelj, mert láttam olyan helyen is, ahol szerintem felesleges volt és engem bezavart.
    Kinézet: imádom a lilát, ez a kedvenc színem, úgyhogy nekem tetszik <3
    Összességében ígéretes tehetség vagy. Köszönöm, hogy megkértél, hogy olvassak bele. Szívesen tettem :)
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
  4. imádtam és meglepett a tény h Bonnie David felesége remélem inkább Iant választja

    VálaszTörlés
  5. Szia Veronika! :)

    Imádtam ezt a rész is,mint a többit. És az a fordulat a végén... álmaimban sem gondoltam volna, hogy Bonnie David felesége. Remélem még találkozik Ian-nel és Klaus és Caroline között is rendeződnek a dolgok. Csak így tovább. Siess a kövivel :D
    xoxo

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok lányok!

    Köszönöm a dicsérő és okító megjegyzéseket egyaránt, nagyon örülök, hogy tetszik és majd igyekszem, hogy kijavítsam a hibáimat is.
    Reméltem, hogy meglepő fordulat lesz Bonnie és tetszeni is fog.
    Nagyon köszönöm mindegyikőtöknek, hogy írt! Sokat jelent!
    xo xo

    VálaszTörlés