Nem vagyok gyenge!

20. fejezet

  

Na jó, drága édesszíveim, most már nem mehet így tovább a helyzet! Meguntam a történetet és a szavazás alapján, úgy látom, hogy sok olvasóm is úgy gondolja, hogy rosszabb lett a történet...Tehát a következőt találtam ki, mostantól kezdve, romantikusabb és izgibb lesz a történet, ahogy tőlem telik, persze! De cserébe kérlek titeket, hogy mondjátok, ha valami nem tetszik, vagy probléma van, mert nem vagyok gondolatolvasó!

 

 

Jenna szemszög:

-Szia, kislány!- hajoltam le egy kicsit hozzá. –Nem lakik…- nem tudtam befejezni a mondatot, mert megláttam Jasont.

- Sage! Ki az? Megjött a pizza?- vette elő a pénztárcáját Jason, de mikor meglátott rögtön leolvadt az arcáról a mosoly. - Jenna? Mit keresel te itt?

-Én…- dadogtam, mint egy kis gyerek, amikor kihívják felelni fizika órán. Semmi nem jött ki a számon.

-Sage! Menj be, kérlek!- majd beterelte a kislányt, aki ha jól sejtem a lánya volt.

-Te hazudtál nekem!- rivalltam rá, majd megfordultam, mert már nem éreztem szükségét annak, ha magyarázkodjon, nem lett volna értelme.

-Jenna! Várj!

-Mi az? – fordultam visszafelé, mert erősen megfogta a kezem és maga felé rántott, nem akarta, hogy elfussak.

-Én… nem így akartam…

-Miért hogy tervezted?

-Nézd, ő a lányom… az én lányom, mégis hogy mondtam volna meg, hogy van egy lányom? – akadt ki egyre jobban.

-Nem kellett volna hazudnod!- néztem bele a szemébe és közben a tekintetével magához láncolt, rabnak éreztem magam a saját testemben.

-De nem tudtam, hogy mondjam meg neked…- gyengült el a szorítása és közben közelebb lépett hozzám eggyel és már szinte nem volt, ami elválasztotta volna őt tőlem. – Gyere be, és mindent elmondok, nem azt kérem, hogy ne haragudj csak azt, hogy adj egy esélyt, hogy elmondjak mindent. – Kérlek Jenna, fontos vagy…- nézett rám és közben mély, barna szemében megláttam a tekintetem, én is csak úgy döbbentem rá, hogy gondolkodó arcot vágok, mert igen is fontolóra vettem az ajánlatát.

-Rendben… legyen. – majd amint meghallotta a válaszom magával rántott be a házba, ahogy beléptem Sage-t kétségbeesetten kerestem a szememmel a házban, bár magam sem tudom, hogy akartam-e egyáltalán, találkozni vele.

-Ülj le!- vezetett a kanapéhoz, körülnézve egészen más volt a ház, mint mikor először láttam. A földön friss pletykalapok hevertek, néhol egy-egy rózsaszín ruhadarab is feltűnt a kanapén.

-Nos, hol is kezdjem? – foglalt helyet velem szemben.

-Az elején…

-Nos, Sage most 14 éves, az anyja pár éve elhagyott minket, szóval csak ketten vagyunk egymásnak. Nem volt soha senki akit Sage közel engedett magához rajtam kívül ezért is titkoltam el ezt előled, mert nem tudtam mit szólnál, vagy esetleg, ha nem engedtem volna, hogy találkozzatok, akkor megsértődtél volna, vagy mérges lettél volna.

-Tehát, akkor Sage egy barátnődet sem ismerte?- néztem rá felhúzott szemöldökkel, mert ez elég nehéz dolognak tartom, hogy eltitkolja valaki előle, akivel együtt élek, hogy párkapcsolatban élek. A kérdésemre Jason csak egy kicsit elnézett, majd ahogy visszafordult láttam rajta, hogy mosolyog.

-Nekem… nem volt azóta barátnőm, hogy Lisa, vagyis Sage anyja elment… itt hagyott minket. - nézett le a kezeire, amiben valamilyen kis szösszel játszott.

-Te?.. Nem volt az óta senkid?

-Nem. A munka és Sage teljesen kitöltötték az életem, nem mondom, hogy nem gondoltam rá, de… elfogadtam.

-És akkor, hogy jöttem én a képbe?- nézte rá bátorítva, hogy folytassa a történetet…

Rebekah szemszög:

Már napok óta csak a kanapén henyélek, kapcsolgatom a tévét, egyik csatornáról a másikra, és közben apró kis csokikat majszolok.

Nem tudom elfelejteni a történteket, lehet, hogy talán soha nem is leszek rá képes, de nem tudok tovább itt feküdni miközben körülöttem mindenki éli az életet és közben úgy bánnak velem, mintha halálos beteg lennék.

Felpattantam az ágyamról, és a fürdőszobába csoszogtam át, még mindig erőtlennek éreztem magam, de ezt betudtam annak, hogy az éjjel alig bírtam aludni.

Levetkőztem és beálltam a zuhany alá, a meleg vízcseppek végig folytak a testemen, úgy éreztem mintha egy kicsit újra életre kelnék. Megelevenedtem.

*

-Szia!- nézett rám Caroline értetlenül. – Hogy, hogy itt vagy?

-Mégis hol lennék?- mosolyodtam el, és közben megigazítottam a szájfényem.

-Miért vagy felöltözve? – végig néztem magamon, egy rövid fekete szokna és egycsillogós kivágott top, kiegészítőnek egy gyöngyös nyaklánc, karkötő, semmi más. Meg persze a szerencse cipőm, ami szintén fekete volt, néhol arany díszekkel.

-Miért? Lennék inkább pucéran?- nevettem fel, majd tovább igazgattam a sminkem a tükörben, felkaptam a táskám és megcéloztam a kijáratot.

-Hova mész?- fordult felém értetlenül még mindig.

-El. – mondtam röviden.

-Akkor, én is megyek!

-Mi?- néztem vissza.

-Nem gondolod, hogy elengedlek téged egyedül, így!- mutatott végig rajtam, kicsit sértő volt, de jelen pillanatban nem nagyon érdekelt. Ahova úgy is készültem nagy hely, csak nem lehet olyan nehéz lerázni őt…

*

-Lassíts már!- nyögött fel Caroline, annak ellenére, hogy ő volt lapos sarkúban én meg magasban.

-Gyere már, esküszöm, a nagyanyám nem nyavalyogna ennyit. - közben előkaptam a telefont, megnyomtam a kettes gyors tárcsázást, tudtam, hogy ha buli van, őt nem hagyhatom ki belőle…

-Hayley Marshall! – ordítottam bele a telefonba. - Ráérsz egy kicsit bulizni?

-Na, ne márr! – kiabált hátulról Caroline közben pedig szaporán vette a levegőt. Engem nem érdekelt, Hay a barátnőm, tudom, nem nagyon szimpatizálnak Car-rel, ami részben az én hibám, mivel ráuszítottam őt a pasijára, de egy barátság sem tökéletes.

-Hol találkozzunk?- egyezett bele Hayley.

- A Devil’s Date-ben?

-Akkor ott…

Ian szemszög:

-Mi?- szegeztem neki a kérdésem Bonnie-nak, mikor még mindig nem tudtam felfogni, hogy miért is van kiakadva ennyire.

-Jól, hallottad, szerintem még sem kéne közös ház után nézni.

-Most, mégis mi a fene bajod van?- akadtam ki teljesen, mert mostanában a hangulatingadozásitól a falra mászom.

-Semmi, csak korainak tartom, érted?- könyörgött szinte a szemével, hogy értsem meg, de sajnos ez nem ment ilyen könnyen. Fogalmam sem volt, hogy mi baja, és hogy miért viselkedik úgy, ahogy.

-Nem, B, rohadtul nem értem, kérlek, magyarázd el nekem. - húztam ki egy széket az asztal mellett, hogy leülhessen, én pedig a mellette lévőn foglaltam helyet.

Nézett pár pillanatig, majd gondolom belátta, hogy teljesen felesleges kéretnie magát. Leült. – Szóval, Bonnie, áruld el mi a bajod pontosan, mert mostanában nem tudom követni, hogy mit miért mondasz, és melyiket is kéne komolyan vennem. - néztem rá, mint egy kis elsős gyerekre, amit láttam, hogy egy kicsit zokon is vett.

-Én…- kezdett bele, viszont az iménti magabiztosságának már nyoma sem volt. – A ház… az összeköltözés nem menne…- nézett a szemembe és keményen küzdött, hogy a kialakított szemkontaktus meg nem szakadjon.

-Kibaszottul nem tudlak megérteni…- álltam fel, mert éreztem, hogy a szavai hallatán rossz érzés támad a mellkasomban. -Gyerünk, mondd ki, édes! Nem akarsz már velem lenni többet igaz? Erre megy ki ez az egész.

-Nem…- elakadt a szava, amit megláttam, hogyan nézek rá. Nagyon dühös arcot vághattam, ami nem is csoda, hiszen, éppen azt vártam, hogy a lány, akit életem szerelmének hittem, most tegye ki a szűröm. – N…

-Megkönnyítem a dolgod, B, rendben?- néztem le rá, mert ő még mindig az asztalnál ült és erősen meredt a terítő mintára, mintha olyan érdekes lenne. – Elmegyek, és mire hazajövök ne légy itt!- majd felkaptam a dzsekim és kiviharzottam, majd jó hangosan becsaptam magam mögött az ajtót, ezzel is megerősítve az imént kimondott szavakat.

Nem tudtam hova megyek, de semmi kedven nem volt most gondolkodni. Bepattantam az autóba és mentem, amíg csak lehetett.

Mikor nem sokkal később egy piros lámpát kaptam, belevertem egy nagyon a kormányba, csoda volt, hogy egyáltalán nem tört el. Majd ahogy várakoztam, hogy a lámpa végre „megzöldüljön” elgondolkodtam. Mellettem pár méterre egy jól menő klub volt, ahonnan hangos zene szűrődött ki, rátekintve az órámra nem is csodálkoztam, ugyanis már vagy 9 óra volt, a bárokban mindig ilyenkor kezdik a mulatást. És persze mivel most már én is megint a szinglik közé tartozom, semmi baj nem eshet abból, ha benézek egy kicsit…

Megálltam az ajtóban diszkréten az ajtónálló kezébe csúsztattam egy százast, és már bent is voltam.

Devil’s Date...- láttam meg a klub nevét.