Nem tudtátok, hogy az időzítésen múlik minden?

23. fejezet

Sziasztok!


Sajnálom a késést, csak mostanában akad teendő, nem sokára vizsgák is jönnek, szorítsatok nekem! Addig is itt van a feji első része, remélem tetszik majd!

Caroline szemszög:

Ahányszor csak felkeltem, és kiléptem az álomvilág tág kapuján, megtört a varázs és újra a valóságba kerültem, úgy tűnt az álomvilág „varázsereje” nem ér el ideáig. Felnyílnak a szemeim, de mégis mindig az kép jelenik meg előttem, ahogy Joseph néz rám és szemembe mondja, mit érez, olyan őszinte volt és valós, én pedig mit csináltam? Csókolóztam a legjobb barátommal… Hogy tehettem? Miért?

Annyi szép emlékünk van Joseph-hel, nem értem, miért nem mondtam meg az igazat… csak álltam és még levegőt venni és féltem, mert úgy féltem, hogy már abból is kitalálja, mit akarok mondani.

-Nem!- kiabáltam magamnak, mert muszáj volt legalább magamat meggyőzni, hogy magabiztos vagyok. – Ma! Ma elmondom, nem tarthatom tovább magamban, mert belülről emészt fel ez az egész, csak kiabálja le a fejem… és amúgy is, minden rendben lesz!- nyugtatgattam magam, de azért én is gondoltam, hogy annál több fog történni, mint hogy, hogy mérges lesz.

Lerántottam magamról a takarót, mintha bármiért is az lenne a felelős, csak le akartam vezetni valamin vagy valakin a haragom. Ahogy a lábam elérte a földet, megint elkapott a rossz érzés, ami már csak nem egy hete kínoz, mindig jó volt a lelkiismeretem, gyerekkoromban is tudtam, hogyan kell viselkednem, mindig tudtam mi a helyes, de a bűntudatom mindig hatalmas volt, ha valamit nem úgy csináltam, ahogy kellett volna.

Joseph pedig ezt nem érdemelte meg és én nem hagyhatom, hogy még egy napig titok maradjon ez a titok!

Rebekah pedig csak olaj a tűzre, ha valaha megtudja mi történt… főleg, ha mástól tudja meg… tőlem kell hallania!- gondoltam bele alaposan, mert nem láttam értelmét annak, ha örökre megutálnak engem mindketten, főleg, hogy most még Reb is olyan kedves velem, vagy legalábbis próbál az lenni. - mosolyodtam el.

Már éppen belekortyoltam volna az én éltető nedűmbe, a forró és jó erős kávémba mikor a telefon, csörrenő hangja végképp kizökkentett a világomból és a fél bögre forróital mind az én ruhámra került.

Megköszörültem a torkom és próbáltam megőrizni a hideg vérem. Ahogy körülnéztem örömmel nyugtáztam, hogy üres a ház, mert most egy áldott lélekhez nem lenne erőm.

Odabandukoltam a telefonhoz és láttam, hogy Joseph írt egy sms-t, a mai estével kapcsolatban.

Joseph szemszög:

-Mi?!- nézett rám teljesen lesokkolódva Bonnie.

-Igen, komolyan gondolom, ma délután elviszem vacsorázni és megkérem a kezét. - néztem rá teljesen komolyan, mert attól féltem bármelyik pillanatban elröhögheti magát és elfuthat.

-Te és Caroline… ma, hát… én… ö… gratulálok. - ölelt meg, habár még mindig elég bizonytalannak tűnt.

-Köszi, örülök, hogy végre elmondhatom valakinek, mert nem tudtam már tovább magamban tartani.

 -De nem túl gyors ez?- húzta fel a szemöldökét, de láttam rajta, hogy azért próbál tapintatos maradni.

-Én… beleszerettem, és végre megoldódtak a problémáink… nincs, már ami közénk állna!- nevettem, de a jó kedvem egyáltalán nem ragadt át Bonnie-ra. – Minden rendben lesz!- mondtam ki és közben fogalmam sem volt róla, hogy mennyire nincs igazam…

Redben, mindennek tökéletesnek kell lennie!- mutattam körbe az összehívott embereknek, akiket mind azért béreltem fel, hogy Caroline-nak ez legyen élete legkülönlegesebb napja.

-Tehát, akkor szeretném, ha maga… oda…- mutattam, de nem tudtam befejezni a mondandóm, mert beállított egy váratlan személy... Reb! – kiabáltam, mert ilyen helyzetben nem tudok, elképzeli, nála értékesebb személyt! Feltépte az ajtót és betipegett.

-Mégis mi folyik itt? Haza megyek és senki otthon csak egy cetli egy címmel?- nézett rám értetlenül. – Mégis mi folyik itt?

-Megkérem Caroline kezét. - húztam elő a kis dobozkát, amiben benne volt a mai este lényege, a gyűrű.

Még mindig mozdulatlanul állt, a szája elé kapta a kezét és szemében valamily csillogást véltem felfedezni.

-Ez csodaszép… Jaj, bátyó, ez gyönyörű…- nedvesedett meg egy kicsit a szeme.

-Reb?- karoltam át, mert nem akartam, hogy úgy érezze, most már végképp egyedül van, hiszem mégis csak rossz az időzítés, de nem akarok várni, érzem, mit kell tennem és semmi nem állíthat meg! Szeretem őt.

-Szeretem.

-Tudom. - nevetett fel, és ez egyértelmű jele volt annak, hogy áldást adta ránk. – Na, jó!- törölte le arcáról a nem létező szöszöket. Kezdjünk bele a rendezésbe!- nevetett fel, mire már én sem tudtam elfojtani a kacajom.

Már javában voltunk a szervezésnek, meg volt az asztal, amire Reb hozatott virágot a város leghíresebb üzletéből, még az sem volt baj, hogy a város másik feléről hozatták, mert Reb nem volt rest annyit ajánlani, hogy ide érjen órák alatt.

Meg volt a muzsikus is, aki addig húzta a próba dalt, míg mindenki be nem dőlt a sarokba aludni, egyedül Rebekah állt kint és állította meg a hegedűs, akinek már nagyon elege volt Rebből.

Meg volt a díszlet is, hasonlóan a virágüzlet kezeskedésével valósult meg.

Nem tudom miket tervezett még bele Reb, de mikorra már ötödjére zavart arrébb nem is mertem beleszólni semmibe.

Ültem és éppen magamban próbáltam összerakni a szövegem mikor kinyílt az ajtó és Ian érkezett meg, úgy láttam nagyon keres valakit. Sőt még csak leplezni sem próbálta szándékát.

Megállt Reb előtt, aki látszólag rá sem hederített, mégis miről maradtam le?- gondoltam magamban, de időm sem volt találgatni, mert a zsebemben elkezdett csörögni a telefon, automatikusan nyúltam utána és kikaptam, mikor felvettem csak akkor ébredtem rá, hogy Caroline-nal beszélek.

-Szia!

-Szia, édes!

-Hol vagy?- idegeskedett a vonal másik végén.

-Ööm... otthon.

-Rendben, akkor átmegyek, jó? Beszélnünk kell!-mondta ellentmondást nem tűrően.

-Várj… inkább ne, mert még el kell intéznem valamit! Gyere a Bride Street 26hoz, második emelet, 33 ajtó, könnyű lesz megtalálni, itt leszek!- csaptam le a telefont, a szívem már őrült módon kalapált, egy gépfegyver semmi nem lett volna ehhez képest.

-Emberek, mindenki siessen a mennyasszony 30 perc múlva befut, és mindennek készen kell állnia!