20. fejezet
Daniel
-
Ez
egyszerűen hihetetlen – képtelen voltam feldolgozni, ha nem állnék itt és
kapaszkodnék erősen Cany apró karjába, azt hinném, hogy álom, de nem az. Anya
barna szeme körbepásztázta az arcom minden milliméterét, ez egy csoda volt.
-
Kimennétek
pár percre, kérlek? – hallottam meg Dr. Abby ébresztő hangját, de nem is
fordítottam felé a fejem, nem tudtam levenni a szemem anyáról, az apró
mosolyáról – Elvégzünk néhány vizsgálatot és vissza is jöhettek – folytatta,
nem adta fel.
-
Dan
– lépett hozzám az én szőke angyalom. – Gyere… - simította meg a vállam. Egy
kis puszit adtam anya fejére, majd kimentünk.
-
Mrs.
Black…- hallottam még Dr. Abby hangját, de már nem törődtem vele, kint voltunk.
Magamhoz öleltem Cany-t és magamba szívtam mangó és rózsa illatát. Néhány
percig ölelkeztünk csupán, mikor az orvos kilépett elváltunk egymástól. –
Minden rendben, úgy tűnik, hogy stabil az állapota, viszont kérem, ne nagyon
kérdezgessék, vagy hagyják, hogy megerőltesse magát. Nincs emlékezetkiesése sem,
ez jó jel, bemehetnek. Az előbbi fagyos légkört felváltotta a vidám és örömteli
érzések kavalkádja. Újra odamehettem, anyának szinte csillogott a szeme, lehet,
hogy a könnytől, de az is lehet, hogy valaki belopott egy kis ragyogást a
szemébe, míg aludt.
-
Ő
itt Candice! – mutattam a lány felé, aki alig egy fél méterre állt tőlem – Ő a
barátnőm – mosolyodtam el. Anya erőtlenül ugyan, de kinyújtotta a kezét Can
felé, aki azonnal átszelte a köztük lévő távolságot és megfogta anya gyenge,
kis kezét.
-
Nagyon
örvendek, már sokat hallottam magáról – mondta kedvesen.
-
Emily
vagyok – nyögte nehezen anya, ezt a pár szót is alig bírta szusszal. Láttam,
hogy kedveli anya Őt, mindig így nézett rám is, mint ahogyan most őrá.
-
Azt
hiszen, én most kettesben hagylak titeket – mondta picit visszahúzódva Cany.
Odamentem hozzá és úgy kezdtem beszélni, hogy anya ne hallja.
-
Elmész?
– néztem rá kíváncsian.
-
Legyetek
egy kicsit kettesben, még sok mindent kell bepótolnotok – húzta fülig érő
mosolyra a száját, majd adott egy puszit, amit én csókká mélyítettem el.
Kuncogott egy kicsit, elbúcsúzott anyától is majd elhagyta a kórtermet. Nagyon
élveztem, csak a puszta tudat, hogy anya érzékelte, hogy itt vagyok boldogabbá
tett.
-
Tetszik?
– céloztam Cany-re. Anya nem szólt semmit csak erőtlenül elmosolyodott és
bólintott egyet. Nem akartam, hogy megerőltesse magát, ezért én kezdtem
beszélni - Az elmúlt években végig itt voltam melletted, tudtam, hogy
felébredsz majd – ahogyan ezeket mondtam, kerülgetni kezdett a sírás, de
megálltam. Anya viszont képtelen volt visszafojtani a könnyeit. Órákig
beszélgettünk, nem tudtam abbahagyni a mesélést, a megannyi történetet volt,
amiről anya lemaradt. Ahogyan kezdett sötétedni láttam, hogy anya el szeretne
aludni, alig bírta már nyitva tartani a szemét. Csak egyszerűen féltem, hogy
majd most megint elalszik, többet nem ébred fel. Énekeltem neki, bármit, amit
csak elő tudtam adni fejből, de néhány szöveget én találtam ki, nem is voltak
teljesen értelmesek, ő pedig mindig felnevetett, így nem volt könnyű elaltatni.
Miután láttam, hogy a légzése egyenletes, de a szeme már nincs nyitva én is
ráborultam a mellkasára. A következő, amit észleletem, hogy valaki simogatott,
Dr. Abby volt az. Ránéztem az ágy melletti órára, ami éjfelet mutatott kereken.
-
Ideje elmenned – mondta és közben még mindig a
vállamon pihent a keze.
-
Köszönöm,
hogy maradhattam – mondtam kedvesen, mert egyébként a kórházban hivatalosan est
hatig van a látogatási idő. Felmarkoltam a kabátom az ágy melletti fotelról és
távoztam.
-
Holnap
találkozunk, édesem, vigyázz magadra – köszönt el, mire én megöleltem és
elhagytam a kórházat, életemben először úgy, hogy nem teljes kétségbeesésben
voltam. Végre boldog voltam, a lámpák fényének pislákolás olyan volt, mint a
legfényesebb csillag az égen. Ragyogott és végre az én életemet sem árnyékolta
be már semmi sem. Végtelenül boldog voltam. A szellő, ami belefújt a kabátomba
megremegtetett, olyan csodásan éreztem magam, dalra tudtam volna fakadni. Az út
szegélyen táncoltam, szerencsére egy áldott ember sem volt már kint, csak én. A
tücsökciripelés a bokorból végre boldogan szólt, a baglyok huhogása végre nem
gyászindulót zenélte és persze a homályból végre nem egy hatalmas kéz
rajzolódott ki, ami ripityára akarta zúzni a lelkem, ha nem végre megcsillant a
remény sugara az éjsötétben. Meg volt a remény.
Nem volt már egy ház sem, ahonnan
kiszűrődött volna a fény, egyedül egy hely volt még nyitva és én pont oda
akartam menni. Már akkor tudtam, hogy eljön ez a pillanat, mikor Cany, először
nálam aludt, nem is értem hogyan nem találtam rá előbb, hiszen egész életemben
ismertem őt. A bakancsom hangja, ahogyan letettem a földre a lábam, bezengte az
egész helyet. Azóta nem voltam itt, hogy megvettem a motorom, ami már talán egy
éve is volt. Köszöntem, ennek a helynek mindig volt egy varázsa, nem azt az
otthonos érzést keltette, de páratlanul felszabadultnak éreztem magam itt.
Minden egyes alkalommal.
-
Szia,
Daniel! – köszönt egy pár évvel idősebb, barna hajú, sok helyen tetovált férfi.
Kezet fogott velem, meg, ahogyan szoktuk féloldalasan megölelt.
-
Téged
is jó látni Adam – mondtam mosolyogva.
-
És
mi újság veled? Újabb tetkó kéne, mi? – húzta fel a szemöldökét, majd bekísért
a helyre, ahol az első tetoválásomat is készítettük.
-
Eltaláltad
– mondtam felettébb boldogban. Leültem a bőrszékbe majd az általam – hetekkel
ezelőtt – kiválasztott helyre elkezdtük felvarrni a tetoválást. Adam közben
mindig röhögtetett, ezért sokszor muszáj volt megállni, mert a nagy röhögés
közepette elég érdekes tetkók születnének.
-
Úgy
hallottam, hogy jársz valakivel – mondta hatalmasat ugorva a témák között,
ugyanis eddig a holnapi buliról beszéltünk.
-
Jól
hallottad – mondtam önelégülten.
-
Ki
a szerencsés lány? – fogta a tűt a kezében, majd egy pillanatra felnézett róla
felém.
-
Candice
Jackson – mondtam a teljes nevét lehet, hogy ismeri, de az sem lehetetlen, hogy
nem, nem egy körben mozogtak.
-
Tudom,
hogy ki az, már láttam ezelőtt, csinos kis lányka, én sem rúgnám ki az
ágyamból, sőt, talán ki sem engedném, ha érted mire gondolok – mondta sokat
sejtetően, nem is mertem belegondolni, hogy milyen gondolatai vannak.
-
Csak
fantáziálj másokról, te barom, Cany nem a tiéd – ment fel bennem a pumpa,
ahogyan elképzeltem őket együtt.
-
Nyugi,
haver – próbált nyugtatgatni, teljesen feleslegesen.
-
Nyugodt
vagyok – egyáltalán nem éreztem magam annak. Pár perccel később el is készült a
remekmű, csodálatos volt. Sosem voltam ilyen biztos semmiben, mint ebben a
tetoválásban. Kezet ráztam vele köszönetképpen, de persze próbáltam uralkodni
magamon, nehogy nekiugorjak. Mindig jóban voltunk, ő vette nekem az első
sörömet is. De azt nem tolerálom, hogy valaki így beszéljen Cany-ről, ő az
enyém volt. Az fátyol mögé burkolózó sötét éjszaka hamar eltelt és reggel alig
vártam, hogy Cany is meglássa, milyen mestermű díszeleg a testemen, csakis ő
miatta.
Reggel az iskolába egy fehér pólóban és a kedvenc Converse
cipőmben érkeztem. Láttam, hogy Cany beszélget valakivel a folyosón, ismerős
volt a tag, Nate volt az, Cany voltbarátja, akivel verekedtem pár hónappal
ezelőtt. Ahogyan Can rámosolyodott és ahogyan Nate virgonc tekintet lejjebb
csúszott Cany mellére eluralkodott rajtam egy vágy, a vágy, hogy jól behúzzak
megint annak a seggfejnek. Hezitálás nélkül közelebb mentem, mire Can kicsit
meglepődött. Átkaroltam a vállán a karom, ki akartam fejezni, hogy az enyém, nem
volt szabad és Nate nem kaphatja meg.
-
Nate-tel
épp arról beszéltünk, hogy kellene neki egy tanulótárs – mondta naivan a
szőkeség, persze, mint fiú tudtam, hogy Nate nem csak a jobb jegyekre hajt,
hanem arra is, hogy megfektesse Candice-t. Nem akartam kipukkasztani a
rózsaszín buborékot, ezért inkább nem szóltam semmit sem. Méregettem egy ideig
a srácot, de nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy kettesben legyenek.
-
Igen,
mostanában egyre nehezebb a matek – mondta Nate, mintha ezzel meg tudna hatni
engem, átláttam rajta. Szánalmas volt.
-
Cany,
beszélhetnénk négyszemközt? – néztem felé. – Megbocsátasz? – sandítottam vissza
Nate felé. Arrébb húztam, majd betoltam az egyik tanterembe, ahol nem volt
senki sem. Bezártam magunk mögött a termet, természetesen olyan termet
választottam, amelyiket kulcsra lehet zárni, maximális volt a védelem. Cany
értetlenül bámult rám, nem értette mi folyik itt.
-
Mit
akartál mondani? – kérdezte és közben magához szorította a táskáját, ami a
vállán lógott.
-
Nem
akarod tényleg tanítani ezt a majmot, ugye? – nyomtam a falnak gyengéden.
-
Miért
ne akarnám? – nézett rám kikerekedett szemekkel. Belecsókoltam a nyakába,
tiltakozni akart, láttam, ismertem már, hogy tudjam, mit gondol. Ellökött
magától.
-
Tetszik
neked igaz? – kérdeztem tőle vigyorogva.
-
Ki?
-
Nate
– csókoltam megint a nyakába, de most már nem lökött el.
-
Mi?
Dehogyis – tiltakozott.
-
Ne
tagadd, azt akarod, hogy most ő álljon itt, ő csókoljon, ahogyan én, igaz? –
néztem rá, ahogyan felvázoltam a képzeletem egyre mérgesebb lettem, elöntött a
düh, ahogyan magam előtt láttam őket, együtt, csókolózva és még ki tudja mit
csinálva.
-
Nem
akarom - tagadott dühvel a hangjában mindent. Újra csókolni kezdtem, de ezúttal
már készségesen elhajtotta a nyakát, hogy tovább csókolhassam. Úgy gondoltam,
hogy győztem.
-
Valld
be – utasítottam egy-két csók között.
-
Megőrültél?
– zihálta. – Nem akarok mást – mondta teljesen komolyan arccal.
-
Elfeledtetem
veled – megcsókoltam, belé fojtva ezzel a szót. Keményen és akaratosan csókoltam,
tudtam, hogy mit akarok. Mikor elváltunk - a kezemmel még mindig fogtam az
arcát -, mindkettőnk azonnal levegő után kezdett kapkodni.
-
Nem
vitázom veled, nem akarok Nate-től semmit és tanítani fogom, ha akarod, ha nem,
nem kell az engedélyed – mondta magabiztosan, de nekem volt még egy utolsó
fegyverem. Viszont az, hogy ilyen magabiztos volt nagyon vonzóvá tette. Imádtam
mikor ilyen.
-
Nem
taníthatod – utasítottam őt, tudtam, hogy ki nem állhatja, mikor ezt csinálom.
Az arca meg sem rándult, teljesen közömbös volt velem. Újra megcsókoltam, nem
viszonozta. Nem reagált semmire. Majd megfogtam a fenekénél és felemeltem, nem
vittem sehova csak a falnak kezdtem nyomni, egy picivel erősebben, mint eddig. – Az enyém vagy – mondtam neki érzékien. –
Elfelejtetem őt veled, kicsim – búgtam a nyakába. Megint megcsókoltam, utána
pedig elkezdtem kihámozni őt a kis blúzából, ami hamar meg is adta magát az
ostromomnak. Cany viszont kitartott. – Nézz a szemembe – nem engedelmeskedett
nekem, dühített, hogy esetleg másra vágyik, és hogy nem azt csinálja, amit én
akarok. –Kérlek – súgtam oda neki, mire végre belenézett a szemembe. Újra
csókolni kezdtem, a lábai körém kulcsolódtak. A derekára tettem a kezem,
tudtam, hogy hol van a gyenge pontja, ahogyan végigsimítottam rajta, belenyögött
a csókba. Jó jel volt, kezdte megadni magát. A nadrágomban már éreztem a
hamarosan kitörő izgalmat, már nem bírtam sokáig visszatartani. Az arca még
mindig nem tükrözött semmit, maximum sértettséget, de mást nem. A mellkasát
kezdtem csókolni, mikor éreztem, hogy az övem után nyúl. Nyertem – gondoltam
magamban. Hamarosan kiszabadított mindenből, ami akadályt jelenthetett.
Szabadjára engedte a férfiasságom és ékes jelét adta annak, hogy nyertem.
-
Csakis
te kellesz – nyögte és közben az arca lassan piros színre váltott át. – Téged
akarlak – mondta tovább, amitől egyre jobban kívántam őt. A testét erősen az
enyémnek préseltem, a kifújt meleg levegője engem is felmelegített. Az illata
megrészegített nem beszélve a tudatról, hogy teljesen az enyém volt, senki
másé. A szájára tapasztottam az enyémet és addig csókoltam, míg már nem bírtam
levegő nélkül. A kezem egyre csak feljebb siklott a testén, könnyű volt
megszabadítani a bugyijáról, mivel csak egy kisebb szoknya volt rajta. Egyik
kezével belém a másikkal pedig a falba kapaszkodott kétségbeesetten. Nem
engedtem el egy pillanatra sem. A fenekén nyugvó kezemmel belé markoltam majd
magamhoz húztam, még közelebb, belé hatoltam. Beleszippantottam egy nagyot a dús,
szőke hajzuhatagába, megerősödött a mangó illata. A kezemmel irányítottam, úgy
mozgott az ölemben, ahogyan én utasítottam. Egy hatalmas morgás hagyta el a
szám, ezzel közvetítettem felé, hogy milyen jól esik, amit csinált. Láttam az
arcán, hogy nem sokáig bírja már tartani, el fog élvezni.
-
Várj!
– néztem rá egy hirtelen. Nem akartam, hogy úgy menjen el, hogy nem látja az
ajándékom. Kibújtattam magam a fehér pólóból, ami még rajtam maradt, ezzel
fedetlenné téve a bőrömet, amin a tetkó díszelgett. Pontosan a mellkasom bal
oldalán volt, a legközelebb a szívemhez. Tudtam, hogy az a tökéletes hely.
-
Egy
liliom – simította végig kis ujjait a mellkasomon, picit hitetlenkedve.
-
Igen, az – mondta kedvesen, tudtam, hogyha
eddig haragudott is most már tovaszállt a dühe.
-
Igazi?
– kérdezte, majd picit megpiszkálta.
-
Igen
– kacagtam fel.
-
Nekem
csináltad? – csodálkozott még mindig, eközben még mindig a falnak támasztottam
gyenge testét.
-
Igen,
bébi, csak neked – mondta őszintén.
-
Köszönöm
– csókolt meg majd megint elkezdtem benne mozogni. Imádtam nézni, ahogyan a kezem
között vonaglik a teste, csakis én irányítottam őt. Mindketten elértük a mámor
kapuját majd elengedtem őt. A keze utoljára végigsimította mellkasom, ahol a
fehér virág díszelgett, még mindig álmélkodott. Majd nyomtam egy utolsó puszit
a vállára ahonnan a ő „tetkója” már kezdett lekopni.
- Tetszik? - kérdeztem.
- Igen - mondta hatalmas vigyorral az arcán.
- Tetszik? - kérdeztem.
- Igen - mondta hatalmas vigyorral az arcán.
6 komi és jön a kövi!
sajnálod h sűrűn jönnek a részek...nem kell mert mind FANTASZTIKUS!!!<33
VálaszTörlésnah mondtam h írok véleményt ...adom az előző véleményt nagyon jo lett a rrész( mint mindig<3) a termes" jelenet" odavág a kis huncutok Grrr....(napi perverség megvolt:"D)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésFantasztikus!!!!! Imádtam!!! :) Olyan jó volt, hogy Dan anyukája felébredt. :) Nagyon örülök neki, hogy sûrûn vannak a fejezetek!!! :)
Sok puszi Gréti <3
Kedves Veronika!
VálaszTörlésNe haragudj, hogy az utóbbi időben nem írtam neked a fejezetek alá, de elutaztam és sajnos nem tudtam elolvasni az eseménydús részeket, de nagyon köszönöm, hogy beleraktad az elképzelésemet, imádtam olvasni.
És a mostani fejezetről: eszméletlenül boldog vagyok, hogy Dan anyukája felébredt és a közös tetoválás is fantasztikus. És a termes rész. :D Imádtam, Dan milyen kis huncut, ha ilyenről van szó. Az, hogy sűrűn vannak fejezetek, nem baj, mert így sokat tudtam elolvasni egyszerre, nem kellett várakoznom.
Maffia