Hozzád kötve

18. fejezet ( 18+)

Candice

Bezárkóztam, megijedtem, hogy majdnem mit csináltam Dannel, akartam őt, igaza volt, de mégsem adnám egy olyan embernek a szüzességem, aki már megbántott egyszer, méghozzá a saját maga önző céljából. Picit még mindig aggódtam, de Mason valami fontosat akar mondani és azt mondta jobb lenne egy csendesebb helyen, kíváncsian várom, lehet, hogy köze van a motorversenyen való részvételéhez. Közben azon gondolkodtam, amiről még Britt-tel beszélgettem, remélem, hogy segít majd meghoznom a döntésem.

-      Honnan tudjam, hogy szeretem? – néztem Brittre kétségbeesetten és próbáltam kitalálni honnan tudom, hogy melyik fiút is szeretem.

-      Csak úgy tudod – hárította el a kérdést.

-      De mégis honnan? – dobtam le magam erősen az ágyra.

-      Mert a szerelem bonyolult, felemészt, összezavar, de mindenekfelett megnyugtat. Hunyd le a szemed és képzeld el, hogy előtted áll, beszél hozzád, rád mutat, közelít feléd. Ha a szíved zakatol, a légzésed felgyorsul, - de nem a boldogságtól, - hanem mert félsz. Ha egy pillanatra is azt érzed, hogy félsz, menekülj, mert az nem szerelem. Az csak egy hazugság és olyan messze menekülj, amilyen messzire csak tudsz, fuss! Ha viszont érzed, hogy semmi baj nem történhet veled, ha a lelked mélyén is beleremegsz az érintésébe tudod, hogy nincs a világon semmi, amitől félned kéne, ne menekülj, csak szeress! – mondta el egy szuszra az egészet, én pedig csak meredten bámultam és próbáltam magamhoz térni.

Még visszagondolva is meglep, hogy milyen szakértő lett Britt, de muszáj, tudnom, hogy mit akarok. Leültem Mason mellé, aki a maga mellett lévő helyet szemelte ki nekem a vendégszobai ágyon. Behunytam a szemem, mire ő megcsókolt, próbáltam a csókra koncentrálni, de leginkább Dan csalódott arca lebegett a szemem előtt. Mason viszont egyre durvábban, mondhatni picit erőszakosan kezdett csókolni. Az eddigi rendes fiú szerep kezdett elhomályosulni.

-      Mason, állj! – próbáltam mondani, mire ő leterített az ágyra és rám nehezedett.

-      Csss! Nyugalom! – búgott, de kezdett ettől hányingerem lenni.

-      Nem, kérlek, állj meg! – mondtam ezúttal hangosabban, tudtam, hogy hallja, csak nem vette figyelembe.

-      Mi van? Tizennyolc vagy, szerintem tudod mi a dörgés… - mondta flegmán, de nem hagyta abba a csókolgatásom. Rajtam eluralkodott a félelem, ahogy behunytam a szemem nem láttam mást, csak a nagy kezét, ami bejárja az egész testem, undorodtam az érintéstől. – Akarlak itt és most! – kapaszkodott bele a hajamba, mire én felszisszentem, nagyon fájt.

-      Hagyd abba! – löktem le magamról. – Mit csináltál tegnap a motorversenyen? – kérdeztem tőle mihelyst már levegőhöz jutottam. Az arca eltorzult, kissé félelmetes volt, nem láttam még ilyennek. Daniel mondta, hogy rossz színben tüntessen fel, igaz? Beszéltél vele, pedig megígérted, hogy nem fogsz, igaz? – vádolt hirtelen engem. Kicsit próbált közelebb jönni. – De én nem haragszom, megbocsátok neked, Candice – karolt belém majd belecsókolt a nyakamba. Rögtön ellöktem magamtól, egy pillanatra átfutott rajtam, hogy hibás lehetek, de még abban a pillanatban el is vetettem az ötletet.

-      Most mi bajod van? – mondta flegmán újra.

-      Menj el, takarodj innen! – kiabáltam teljesen hangomból, tudtam, hogy ez a helyes, rettegtem tőle, mostanában éreztem, hogy titkol valamit, de ha hallgattam volna Danre, most nem kéne itt állnom. Felkapta a kabátját majd elment.

-      Mocskos ribanc! – ez a két szó volt hozzám az utolsó szava, mire én még egy vázát is utána csaptam, de nem érte utol. Lerogytam az ágyra, olyan egyedül éreztem magam, mint soha, és akkor jött be Britt.

-      Miért ment el Mason? – nézett rám kikerekedett szemmel. – Ugye ti nem…? – húzta fel a szemöldökét.

-      Dehogyis! – mondtam rögtön és magamhoz húztam, mert kellett egy váll, amin most kisírhatom magam.

-      Mi történt? – nézett a földön lévő törött vázára.

-      Mason egy szemét állat! – mondtam határozottan, talán még semmiben nem voltam ilyen biztos.

-      Mesélj el mindent! – bújt oda hozzám, majd egy lepedővel beterített, kezdtem vacogni.

-      Először elküldenél mindenkit, kérlek? – néztem rá kérlelően majd próbáltam magamon erőt venni és nem sírni. Kinéztem az ablakon a hold már elérte a csúcspontot. Úgy éreztem, hogy ez számomra is valamilyen meghatározó pont. Miután Britt visszajött az egész mai napot elmeséltem neki. Jó volt kiadni magamból, picit megkönnyebbültem, kevésbé éreztem magam bűnösnek, hogy egy nap alatt két fiú fordult meg az ágyamban. Britt viszont miután végeztem a monológommal picit furcsán kezdett viselkedni, mintha titkolna valamit. Mindig jó volt a tématerelésben, de sosem tudott titkot tartani. Ha sokáig faggattam mindig megtudtam, amit akarok.

-      Britt?- néztem rá kérdően és egyben várakozóan, mert tudtam, hogy valamit nem mond el.

-      Igen? – észlelte a bajt majd elkezdett játszani az engem beborító pléd kisebb díszeivel.

-      Mondd el, amit tudsz, kérlek… - nyújtottam meg az é-t, tényleg tudni akartam - Miről maradtam le?

-      Daniel… emlékszem mikor azt mondtad, hogy elmentél hozzá mikor meccse volt, de e helyett két lánnyal találtad ott totál részegen…?

-      Igen… – húztam le magamról a takarót, mert kezdett rossz sejtésem lenni.

-      Azelőtt este elmentem Danhez – mondta olyan gyorsan és nagy hévvel, mintha egy sebtapaszt tépett volna le. – És talán… azt mondtam neki, hogy hagyjon téged békén, mert jobbat érdemelsz nála…- mondta ki, nagy bűntudat volt a hangjában. Én letaglóztam, most már értettem azt a kis műsort, bár még ettől sem kapna feloldozást Dan, csak egyszerűen legalább már van rá magyarázat. Britt-et megértem, tudom, hogy általában ilyen, de eddig nem avatkoztunk bele egymás ügyébe, és ehhez nem volt joga most sem.

-      Mi van, ha hibát követtem el Britt?- hajtottam a fejem a vállára.

-      Akkor nem is haragszol rám? – nézett kételkedően.

-      Nem, te kis minden lében kanál… mindig is ilyen voltál, de a jövőben ezt mellőzzük inkább ilyen helyzetekben, jó? – néztem fel mosolyogva rá, amitől ő is jobb kedvre derült.

-      Megígérem és szerintem nincs minden veszve. Dan mérges – nem is kicsit - de tudom, hogy oda van érted.  - örültem annak, amit mond, de tudom, hogy annak, amit ma tettem, nagyon is lesz következménye.

-      Meg akarom őt keresni – bontakoztam ki az ölelésből, majd hirtelenjében felpattantam.

-      Ne! – állt fel ugyanolyan gyorsan, csak talán egy másodperc elcsúszással. – Már késő van, és ahogy én ismerem Dant, biztosan valamelyik bárba ment lerészegedni, nem lenne jó ma vele beszélned, majd holnap, ha kitisztul mindkettőtök feje.

-      Rendben, legyen –egyeztem bele, mert helytállóak voltak az érvei. – Most egyedül hagynál engem, kérlek?- kérleltem, mert szerettem volna aludni, de csak kedvesen, mert végtelenül hálás voltam neki.

-      Persze – megpuszilta a fejem majd elment ő is aludni, biztosan az én szobámban, általában, ha itt alszik az én ágyamban tért nyugovóra. – Jó éjt!

-      Neked is! – búcsúztam el, majd megint kifelé kezdtem bámulni, nem tudtam levenni a szemem a holdról, fényes volt, vonzotta a tekintetem. A vállamon lévő virágra csúsztattam a tekintetem, muszáj volt elmosolyodnom a láttán, tényleg szeretett engem Daniel, el sem akarom hinni. Nem tudom, hogyan de valahogyan biztosan elaludtam miközben meredten bámultam az égen lévő csodát.

*

Reggel arra ébredtem, hogy lent veszekszenek, Britt átjött hozzám és befeküdt mellém a vendégágyba.

-      Britt? Fent vagy? – fordultam meg majd addig simogattam, míg fel nem kelt. - Mi folyik odalent? – néztem rá kérdően.

-      Anyudék veszekednek.

-      Mi, miért? – lepődtem meg, hiszen legutóbb annyira rendben voltak, annyira jó példát akartak nekem mutatni.

-      Úgy hallottam, hogy anyukádnak randija lesz – mondta ezúttal is a durva igazat.

-      Micsoda? – nevettem fel, de hiszen ez csodás, mondtam teljesen komolyan.

-      Komolyan? –nézett rám, pont úgy, mint egy őrültre.

-      Igen – szeretem, mikor anyának van valakije, úgy érzem, hogy kicsit boldogabb, és nincs annyi teher a vállán – mondtam nyíltam az érzéseimet, mert valójában így is gondoltam és nem féltem Britt-nek ezt elmondani. Alig mertem lemerészkedni, mikor anyáék veszekedtek, akkor nem mertem a közelükbe menni, mert engem is belevonnak a vitába, és abból nem jövök ki jól, csak végül arra kényszerítenek, hogy döntsek kettejük közül.

-      Mennyire volt régen, hogy ezen az ablakon ugrottunk ki? – néztem le megsaccolva, hogy vajon most is menne-e.

-      Kb. mióta apud elment, szóval, lehet, hogy már kijöttem a gyakorlatból – nevetett fel, picit talán túl hangosan is.

-      Én az itt lévő ruhákból keresek valami normálisát és átvedlünk, addig fürödj le! – Ott van a vendégfürdő! – mutattam a fehér ajtóra.

-      Rendben, vettem, Kapitány! – nevettetett engem, mire muszáj volt leülnöm egy picit, magamhoz szorítottam a párnát és úgy próbáltam tompítani az éles nevetésem hangját.

Hamar készen lettünk, majd egymás után mind a ketten leugrottunk a faágra, ami nem messze volt az ablaktól, abszolút biztonságos volt, hiszen már elég gyakorlottak voltunk. Viszont nem tudtam, hogy mit mondjak majd Dannek, hiszen nem voltam ebben elég jártas. Gondoltam majd beállítok egy bőrszerkóban, feltupírozott hajjal, mint a Grease-ben Sandy, már nem volt elég időm, hogy beszerezzek egy olyan magassarkút, mint ami neki volt. Ezért inkább erről az ötletről le is mondtam. Sietve értem be, az egész iskola a kinti részhez tömörült, nem értettem, hogy miért. Megfeledkeztem volna valamiről?

-      Jaj, igen! – kapta a szájához a kezét Britt.

-      Mi van? – fordultam meg, mert ilyenkor mindig a frászt hozza rám, picit feledékeny ember az én legjobb barátnőm, ezért néha pórul is járunk.

-      Elfelejtettem mondani, hogy az igazgató azt üzeni, neked kell megtartani az elsősök üdvözlő beszédét. – fogta az arcát.

-      Hogy mi? – akadtam ki a beszéd  szó hallatán, tudtam rögtönözni nem azzal volt a baj, mivel már sokat kellett beszédet mondanom az évek alatt, megtanultam jókat mondani, de az izgalmamon nem javított egy cseppet sem az eltelt idő és a gyakorlat.

-      Nyugi, jó leszel! – mondta biztatóan, de egyáltalán nem volt rám hatással, a felszabadult adrenalin, mint a villám járta át az egész testem. Megláttam Dant, a kint lévő emberek tömegét erősítette és éppen az igazgatóhelyettessel vitázott, amiért nincs kellő tisztelettel az iskolára.

-      Okés – fújtam ki a levegőt, légző gyakorlatok nélkül talán még elájulni is képes lettem volna. Féltem a tömegtől, de sosem mondtam volna le a „tisztségemről”, mert mindennél jobban imádtam, hogy én vagyok a felelős mindenért, megnyugtatott, hogy az én kezemben van az irányítás. Oda akartam menni Danhez miután az igazgató segéde, már kidühöngte magát. – Britt, mindjárt jövök! – súgtam oda neki, mikor láttam, hogy a fent említett helyettes kiszúrta, hogy itt vagyunk. Odaslisszoltam Dan mellé, aki nem számított arra, hogy látni fog.

-      Szia – mondtam halkan, nehogy a suttogásom elnyomja a tömeg kiabálását. Nem nagyon reagált, de talán egy sziát ő is elmormolt az orra alatt.

-      Beszélni akarok veled – mondtam határozottan közben a lökdöső tömegbe belekönyökölve, akik el akartak sodorni.

-      Én nem – mondta egyértelmű jelét annak, hogy látni sem kíván. Nem akartam, hogy ez így maradjon.

-      Candice! – kiabált Britt, amivel megint eszembe juttatta, hogy mindjárt hatalmas tömeg elé kell, kiállnom. – Gyere ide! – kiabált át az üres aulán. Odamentem ezzel fellógatva az ideiglenes fehér zászlót a „Dan” tervemmel kapcsolatban. Megkaptam a mikrofont és a ruhámra csatoltak egy olyan mini kis mikrofon dolgot, nem értettem soha, hogy az miért van, de nem mertem ellenkezni. Állítólag így még a légy zümmögését is meghallja a közönség, ha a közelemben van a kis bogárka. Felmentem a színpadra, mikor láttam, hogy azt jelzik, mehetek. Kerestem a tömegben néhány arcot. Először is Brittét, aki most már nyugodtan fújta ki a levegőt, mert annyi dolga volt, hogy engem idevarázsoljon. Az igazgatóhelyettes is leült, mint egy jóllakott óvodás olyan arcot vágott, elég nyugodtnak tűnt, hogy engem láthat itt fent. Dan volt az utolsó személy a listámon, megtaláltam, még a szemkontaktust is kerülte, mintha már azzal is megfertőzhetném. Nekikezdtem, az elsősöket néztem, néhány ismerős arc volt a Red partiról, de nem magoltam be egy nevet sem. Bőszen tartott az ecsetelésem az itt töltött évekről, mikor láttam, hogy Daniel éppen ficánkol a helyén, távozni készült, figyelmen kívül hagyva a szikrákat szóró szemeket maga körül. Picit elvonta a figyelmem, ezért elakadtam az egyik sztorim kellős közepén, nem tudtam elvenni onnan a szemem. Már majdnem elhagyta a termet, mikor felkiáltottam, el sem hittem, hogy ez a hang az én számból jött ki. Ahogyan a termet bezengte a Daniel név, ő is megtorpant. Mindenki felkapta a fejét, a félig már szunnyadó tanárok és a fülüket hegyező plázacicák is. Dan visszanézett én pedig elkezdtem lemenni a színpadról, ahol túlzottan a középpontban éreztem magam. Szerettem volna megbújni most hátul, de nem tehettem.

-      Azt hiszem én is tartozom egy vallomással! – mondtam még bizonytalanul, mert féltem, éreztem, ahogyan mindenki rajtam legelteti a szemét. Dan is közelebb jött, bár ugyanazzal a pókerarccal bámult rám mindvégig.

-      Akkor mondd – utasított, minden erőmmel próbálkoztam elviselni és nem vádaskodni.

-      Szeretlek – mondtam ki, olyan mélyről jött, olyan régóta kívánkozott már ki ez a szó, az hogy kimondtam szinte felszabadított. Picit meghökkent arccal, de továbbra is csak egy helyben állt. – Megbántottál…- kezdtem bele, már felépítettem a mondanivalót, mire ő beleszólt.

-      Nem, nem igaz, csakis miattad volt – picit vádló hangsúllyal mondta, de most már a tudott dolgok fényében megértettem miért. – Mert a kis barátnőd szerint nem vagyok elég jó neked és…

-      Téved! – vágtam közbe majd Britt-re sandítottam, aki majd lerágta a körmeit hallva, hogy milyen műsort rendezünk most az iskola közepén.

-      Mi van, ha nem? – nézett rám halál komolyan, picit mintha megtört volna a jég.

-      Tudom, hogy nem – mondtam magabiztosan, nem hazudtam, éreztem, hogy nincs amiért kételkednem kéne ebben.

-      Tegnap nem úgy tűntél, mikor Mason ágyába másztál rögtön utánam…- mondta ugyanolyan mérgesen, mint mikor megérkeztem. Hallottam, ahogyan az iskola összes diákja meghökken és a tanároknak is kezdett nagyon elege lenni.

-      Félreértetted…- néztem félre, nem mertem a szemébe nézni, úgy éreztem magam, mint egy utolsó rongy ember. Picit közelebb mentem. – Én nem… - nem tudtam befejezni, mert a harag eluralkodott rajta és elkezdett vádaskodni.

-      Nem értettem félre semmit, láttam, ahogyan bementél vele és már elég nagy vagyok ahhoz, hogy szabadjára tudjam engedni a fantáziám és ki találjam mit csináltatok odabent…- jött közelebb, de minden lépéssel egyre mérgesebb volt. Hadonászott a karjával, nekem erről csak az jutott eszembe, hogy egyszer olvastam, hogy az emberek 56%-a csak akkor gesztikulál, ha mérges. Nem akartam, hogy dühös legyen, de ez már nem iskolai téma volt.

-      Nem kell a mocskos fantáziád, szakítottam Masonnal odabent a szobába, te bunkó állat! – kiabáltam vissza, de már alig volt közöttünk tér, nem lett volna szükség a kiabálásra.

-      Mi? – kérdezett vissza, mint aki nem jól hallotta.

-      Nem vagyok együtt Masonnal, te vádaskodó, faragatlan hülye! – rivalltam rá, engem is kihozott a béketűrésemből. Felfigyelt a Mason szóra, elgondolkodott, egyszerűen mintha kételkedett volna abban, amit mondtam.

-      Szeretsz? – kérdezett vissza, tudtam, hogy sikerült, nem utált már.

-      Igen – adtam meg neki a választ, amit a szívem mélyén reméltem, hogy hallani akar.

-      Mennyire? – húzta ravasz mosolyra a száját, de már elernyedtek az izmai, jele sem volt méregnek. A körülöttünk lévő csapat néha ó-zott egyet, néha pedig befüttyentett egy-egy idióta, összességében mindenki élvezte a műsort.

-      Jobban, mint bárki mást, annyira, hogy már felemészt – mosolyodtam el, mert tudtam, hogy ezzel nyertem. Elfordult egy pillanatra, majd végigsimított borostás arcán és odajött hozzám. Kezébe vette az arcom majd keményen megcsókolt. A körülöttünk lévő gyerek sereg mind éljenzett és sikongatott, tapsolt. Belemosolyodtam a csókba, mert nem tudtam megállni, mikor meghallottam, hogy Britt azt kiabálja, hogy az én barátnőm!

-      Szeretlek – mondta ki miután elvált egymástól az ajkunk, de a kezével még mindig tartotta az államat, én pedig átkaroltam a nyakánál.

-      Én is – mosolyodtam bele a pulcsijába, majd körém zárta a karjait.

Egész nap lábujjhegyen sétáltam, minden pillantásban más bújt meg, volt, aki megvetett, volt, aki büszke volt, volt, aki irigyelt, mert hát Daniel Black azért nem semmi fogás. Zavarban éreztem magam, de ahányszor elhatalmasodni látszott rajtam ez az érzés, Dan jött és az ujjait az enyém közé csúsztatta, ezzel elfeledtetve minden rosszat velem. Reméltem, hogy nem sokáig leszünk mi a suli legnagyobb híre, de hát, próbálom megszokni, hogy Dan mellett mindenki engem néz. Megálltam a szekrénynél, ki akartam venni a könyveimet a következő órára, mikor Dan erős keze a karom köré csavarodott és maga felé fordított. A másik keze pedig kezdett lassan felfelé csúszni a combomon, majd belecsókolt a nyakamba.

-      Csak legyen este és megmutatom, hogy mit hagytál ki ez idáig…- súgta a fülembe, de nekem ennyi is elég volt, hogy elpiruljak egészen a lábujjhegyemig. Tudtam, hogy mire céloz és kezdett a pánik eluralkodni rajtam.

-      Én… én el akarok mondani neked valamit…- kezdtem volna bele a monológba, viszont ez már nem rögtönzésre alapult, előre jól begyakorolt.

-      Héjj! – jött oda Emmett, vagyis inkább átrobogott a folyosón hozzánk.

-      Mi van? – nézett rá kérdően Dan, pont olyan fejet vágott, mint aki mérges, és persze az is volt, mert félbeszakította, abban, amit éppen csinált.

-      Haza lehet menni – mondta ordítva, majd még egy hangos húú-t is eleresztett.

-      Mi? Hogy hogy? – néztem rá kérdően.

-      Az elsősöknek van a beiratkozás és azt mondták, hogy mivel csak zajt csapnánk, inkább menjen mindenki haza – elkiabált még egy frappáns szöveget, majd végül elment. Dan rám villantotta megújult mosolyát majd magához szorított.

-      Készen állsz?- nézett le rám. Gondolkodtam, hogy vajon mire is célozhat, és hogy mit kellene, hogy erre feleljek, mert őszintén nem tudtam, hogyan is érzek. Akartam, hogy megtörténjen, tényleg akartam, ezt magamban nyugtázva elmosolyodtam majd lecsókoltam arcáról a bizonytalan kifejezését. Ez volt a válaszom. Pillanatok alatt a lakásán termettünk. Most minden olyan otthonosnak látszódott, pedig a bárok villogó logója és a focicsapatok mezének gyűjteménye semmilyen otthonos hatást nem keltett. Egy-két falon volt horpadás, sejtettem, hogy miért vannak ott, de nem akartam szóvá tenni. A tévé volt a nappali központjában, és mint eddig is a kanapék fonták közre a legnagyobb helységet a házban – a nappalit -.

-      Isten hozott! – zárta be az ajtót magunk után. Rájöttem, hogy elég gyerekes vagyok, nem kéne ennyire komolyan vennem. Nem sokára egyetemista leszek és már fel kéne nőnöm a szerephez.

-      Köszönöm – mosolyodtam le, majd leléptem azt az egy-két lépcsőfokot, ami a kanapéhoz vezetett.

-      Elmegyek, kapcsolok zenét – olyan megnyugtató hangon mondta, de nekem csak az járt a fejemben, hogy milyen tapasztalatlan vagyok és, hogy mennyire nem kellene most izgulnom. A mai világban a lányok tizennyolc évesen már bőven nem szüzek, de én nem találkoztam eddig olyannal, akiben láttam valami különlegeset, elég különlegeset ahhoz, hogy az övé legyek. Dan azt tette, amit mondott és bement a szobájába. Lenéztem magamon, egy szoknya és egy fehér blúz volt rajtam, meg persze a néhány kiegészítő. Annyira én-es volt az egész szerelés. Meghallottam a zenét, mire elkezdtem vetkőzni, tudtam, hogy őrült ötlet, de nem akartam többé a túl ártatlan Candice lenni, tegnap mikor Dannel csókolóztam, először életemben, úgy éreztem nem vagyok egy szelíd, kis félteni való gyöngyszem, hanem egy érett nő. Ezért sutba dobtam a gondolkodást és tettem, ami először eszembe jutott. Kihámoztam magam a falatka miniszoknyából és a blúzból is egyenesen kitaláltam. Mikor Dan visszajött, rám pillantott és elkapta a nevetés, az ajtófélfának támaszkodott és a karjába temette arcát, ettől picit elbátortalanodtam, mert elég kellemetlen volt egy szál fehérneműben előtte állni, elég kiszolgáltatott érzés volt. Még egy férfi sem jutott ilyen messzire, senkinek sem engedtem, hogy a blézerek és a blúzok alá kukkantson. Daniel még mindig a nevetéssel küszködött, hiába kapta szája elé a kezét, a vigyorát teljesen nem tudta eltakarni előlem. Erre én magam elé húztam a két kezem, nem tudom mennyit sikerült a két vékony karommal eltakarni magamból, de próbálkozni lehet. – Ne takard el a tested! – mondta ezúttal már komoly arccal Dan majd a kezem után nyúlt. – Gyönyörű vagy! – mondta és közben büszkeség csillogott a szeméből. Végigsimított az ujjával a vállamon lévő liliomon, ami még mindig ott díszelgett. A szájával pedig súrolta az enyémet. – Az én kis ártatlan virágszálam…- mondta huncut mosollyal, de erre én is felkaptam a fejem pedig eddig csak a földet lestem, egy nappal ezelőtt még bóknak vettem volna, de most bizonyítani akartam. Megcsókoltam, annyira kívántam már, hogy az a cseresznyepiros ajka megint az enyémen legyen, hogy nem tudtam magamnak parancsolni. Ebben a pillanatban értettem meg a rózsaszín köd fogalmát, mert vitathatatlan volt, hogy menthetetlenül beleszerettem egy rossz fiúba. Elváltunk, majd elkezdett csókolni a liliomtól kezdve. Apró csókokat hintett a meztelen bőrömre, ahogyan a nyakam felé haladt eldűtöttem a fejem, hogy még több hozzáférése legyen. A keze közben már a csípőmön pihent, ahogyan a nyelve besiklott a számba, a keze hirtelen megmarkolta a fenekem. Picit megugrottam, mire belenevetett a nyakamba. – Annyira édes vagy – nevetett még mindig büszkén.

-     Még – kérleltem és közben beleharaptam az alsó ajkamba. A megszólalásomra megint elbátorodott és éreztem, hogy telt ajkak nyomódtak az enyémhez. Felemelt a derekamnál fogva, kapaszkodtam belé, nehogy leesek, de nem volt mitől félni, mert tartott. A hálószoba ágyra terített engem, lefektetett, nem is mertem semerre sem mozogni sem, nehogy valamit elrontsak. Féltem, mondhatni rettegtem és ezt ő is tudta, tudni kellett, megfogta a kezem. Az enyém szinte elvesztek az ő nagy kezei között. – Mondanom kell valamit – kezdtem bele megint. – El akartam mondani korábban is, de mindig közbejött valami és azt hittem lesz még időm… - néztem mindenfelé, csak nem a szemébe, elkapott a rosszul lét. Mellém feküdt és kisimította  az egyik hajszálamat a szememből a fülem mögé. Le sem vette rólam a nagy barna szemeit, vastag szempilláját megrebegtetve figyelt. – Én még szűz vagyok – mondtam ki nehezen, nem makogtam csak kellő lassúsággal közöltem vele az információt. Vártam, hogy kiakadjon, esetleg, hogy ordítozzon, mert eddig nem mondtam el, de csak nézett rám tovább szótlanul.

-      - Mi?- kérdezett vissza, olyan hitetlen volt, de számomra megnyugtató volt, hogy hallhatom mély és rekedtes hangját.

-      - Én…

-      - Hallottam – ért fülig a szája, majd megcsókolt.

-      - Várj, nem is zavar? – kérdeztem mikor elvált tőlem, de keze még mindig az enyémet szorította.

-      - Sosem voltál még senkivel sem, még Masonnak sem hagytad, hogy…- nem fejezte be a mondatot, mert belevágtam.

-      - Nem hagytam – mondtam ki ugyanazt, mire egy pillanatra visszaemlékeztem milyen volt utoljára Masonnal. Kirázott még a hideg is. Nem volt kellemes még az emlék sem.

-      - Annyira szeretlek téged, Candice Jackson, csak is hozzám tartozol, én vagyok neked az első, a kurva életbe is, kibaszottul más vagy! – csókolt meg vidámon. – rohadtul beléd estem, remélem, tudod – költői kérdés volt, mert tudta, hogy tudtam és épp ezért tudtam, hogy készen állok. Lekönyökölt mellém az ágyra, az egyik kezével az ágyra nehezedett a másikkal pedig az arcomat fogta, simította. – Gyengéd leszek veled, ígérem…- mondta komolyan, mire még jobban felgyorsult a szívverésem, egyre jobban akartam, hogy megtörténjen. A mellkasomban a pillangók is felfedező útra indultak, olyan bizsergetést éreztem az egész testemben, hogy szinte megfeszültem. Lerúgta magáról a Converse cipőjét majd maga alá temetett engem. Egy ingféleség volt rajta, elkezdtem kigombolni, minden egyes kibújásnál egy csókkal jutalmazott, de már nem bírta kivárni, így egyszerűen széttépte és a sarokba hajította. Nagyon nevettünk rajta. A következő pillanatban már nem feküdtünk, hanem egymással szemben térdeltünk, elkezdtem kiszabadítani őt a nadrágjából, egy örökké valóságnak látszott, mire az övét kicsatoltam, de élveztem, ahogyan szenvedett a csigalassúságú mozgásom miatt, közben pedig ici-pici nyálas csókokat hagytam a mellkasán. Megfordított, háttal voltam neki, már csak egy alsónadrág volt rajta. Hozzásimult a testem, a keze szorította a derekam, egyre csak közelebb vont vele magához, a hajamat eltűrte az útból és kéjesen belecsókolt a nyakamba. Majd elért a fülemhez, elsuttogta, hogy miket tenne velem, minden szóra jobban megfeszültek az izmai, nekem pedig egyre jobban bizsergette a testem a vágy. Sosem mondott még nekem senki ilyeneket és furcsa volt tudni, hogy Dan erre vágyik, ahogyan hozzá dörgölőztem pedig éreztem a kézen fekvő bizonyítékát is. A keze felsiklott rajtam, mindent bejárt a nagy tenyerével majd a mellemnél állapodott meg. Ahogyan hozzáért ívben megfeszült a testem, sosem éreztem még ehhez hasonló intenzitást. Keze további felfedező útra indult a tapasztalatlan testemen, úgy éreztem magam, mint egy rongybaba, ha nem tartott volna, valószínűleg összerogytam volna az ölében. Mikor a fehérneműmön keresztül kezdett simogatni, hangos zihálás hagyta el a szám. Ott érintett meg, ahol férfi ezelőtt még sohasem. Olyan gyönyört okozott, mint még senki.

-      - Daniel – suttogtam, picit nehezen vettem a levegőt. Behunytam a szemem és próbáltam átadni magam annak az élvezetnek, amit Dan az ujjaival ért el. A számat elhagyta egy hangos sikoly, ha lett volna itt valaki, lehet, hogy meghallotta volna, éppen ezért kiváltképpen örültem, hogy nem volt. Mielőtt még elértem volna a mámor kapuját, Dan megállt, nem értettem miért hagyta abba.

-      - Látni akarlak – fordított maga felé magabiztosan, nem tűrte, hogy egy percig is ellenkezzek. Nekidőltem az egész testemmel, a kezeimmel átkaroltam a nyakát, éreztem az izgalmát, már szinte annyira közel préselődtem hozzá, hogy egynek éreztem a testét az enyémmel. Elfektetett, egyenesen az ágy közepére, ő pedig ismét „felülkerekedett” rajtam. A csuklómat lefogta, így nem tudtam megérinteni selymes bőrét, szinte kínzott, hogy nem érhetek hozzá. Rám nehezedett, a lábamat átkulcsoltam rajta, és a lábammal gyorsan az alsónadrágjától is megszabadítottam. A mellkasomat csókolgatta, mivel lefogta a kezem, nem tudtam felülni sem.
- Csókolj meg! - kérleltem, mert nem csak, hogy nem érhettem hozzá, de még csak puha ajkát sem ízlelhettem meg. Felnézett rám, láttam ahogy rám kacsint majd újra közeledni kezd, olyan jól esett volna beletúrni aranybarna hajába, de nem engedett. Az arca közelített az enyémhez már majdnem megcsókolt, épphogy egy centi maradt köztünk. Nem mozdult. Utánakaptam, mire elhúzódott, játszott velem. Elmosolyodott majd a homlokunkat összeérintette, utána pedig Végre megcsókolt. Átcsúsztatta a nyelvét a számba, olyan izgalmat izzított fel bennem. Egy-két pillanat telt el és mindketten meztelenül feküdtünk az ágyban. A meztelen bőre az enyémhez ért, mintha meggyújtottak volna, annyira akartam, hogy közel legyen hozzám.

-      - Kérlek – könyörögtem, nem tudtam pontosan, hogy miután sóvárgok, de nagyon akartam. Majd belehaltam a vágyba, hogy megkapjam.

-      - Mit kérsz, kicsim? –nézett le rám és közben simogatta a hajam. Pici csókokat nyomott az orromra. Játszott velem, pontosan tudta miután vágyakozok.

-      - Téged – nevettem el magam, mire ő is elmosolyodott. Annyira zavarban voltam, hogy már nem is figyeltem arra, hogy mit beszélek. Megcsókolt majd a homlokunk összeért. A pirulásom felmelegítette az egész testem, így egy cseppet sem fáztam. Meg persze Dan testének melege sem hagyta, hogy akár egy pillanatra is dideregjek. Megint megcsókolt éreztem az izgalmát a combom belső vonalánál. Picit zihálni kezdtem, de próbált nyugtatgatni.

-      -Csss, nyugalom, édesem! – simította meg a tarkóm. Remegve kifújtam a bent tartott levegőt az elnyílt ajkamon. Ő nyugodtnak tűnt először, de utána hirtelen lecsapott az ajkaimra,és a pillanat hevében még viszonozni sem tudtam ezt a vad csókot, olyan hévvel jártak vad táncot a nyelveink, hogy szinte belefáradtam. Mikor elváltunk Dan szeme, mintha izzott volna. A melegbarna szempár parázsló lángra lobbant, mint a tűz a kinti kandallóban. Keze lecsúszott a mellemre, játszott vele, kényeztetett, mire elfordítottam a fejem.

-      - Nézz rám, kincsem! – becézett, de a hangjából eltűnt az odaadó kedvesség. Mikor visszanéztem rá, önelégülten elmosolyodott, mint akit megszállt valami. – Szeretlek! – kiabálta – legalábbis nem normál hangon mondta -.

-      - Én is – mondtam neki nyögdécselve a kéj okozta mámor miatt nem tudtam rendesen.

-      - Mondd, hogy az enyém vagy! – nézett a szemembe, majd csókkal hintette be a fedetlen mellkasom.

-      - Mi? – nyögtem fel, majd előre toltam a csípőm, mikor megéreztem Őt.

-      - Mondd, hogy csakis az enyém vagy! – összeérintette az ajkainkat, de nem csókolóztunk. Csak a számhoz érintette újultan megnyálazott, telt ajkait.

-      -  A tiéd vagyok, csak a tiéd. Kívánlak – mormoltam, tudtam, hogy ez kell ahhoz, hogy megtegye, mindennél jobban vágytam az érintésére, a csókjára, őrá. Ahogy meghallotta a szavakat a férfiasságával néhányszor hozzámért. Az izmaim megfeszültek, a bőröm minden millimétere lángolt. Majd belém hatolt. A kezem a fejem mellett nyugodott, Dan ujjait belecsúsztatta az enyéimbe és hagyta, hogy megszorítsam őket. Furcsán kellemes érzés volt, először fájt, de ahogyan többször próbálgatta kevésbé volt fájdalmas. Muszáj volt oldalra fordítanom a fejem először, még a szemem is összeszorítottam, mire Dan arca visszatért az eredeti kedves vonalaihoz, próbált nyugtatni. Picit közelebb jött, éreztem, hogy most volt bennem teljesen. A fájdalomtól egy kis könnycsepp csordult ki a szememből, mire Dan lecsókolta azt.

-      - Ne sírj, drágaságom, itt vagyok – mondta a legkedvesebb hangján, belebúgta a fülembe. Gyorsabb tempóra váltott, egyre kevésbe volt kellemetlen a számomra. Ahogy belém csusszant hirtelen egy hangosabb sikoly szaladt ki a számon, mire csókkal belém fojtotta azt. – Nézz rám! – mondta lágyan – Látni akarom a szemed - ahogy felém fordult ismét belém hatolt, az idegességem kezdett elmúlni, elengedtem magam, elernyedtek az izmai is. Élveztem. Ritmusosan mozgott bennem, közben pedig gyengéden csókolt. Miután elélvezett egy utolsó csókot adott és lehuppant mellém az ágyra.

Sziasztok!

Remélem mindenkinek tetszett, nem tudom még mikor jön a kövi, de csak 5 komi után beszélhetünk róla! Imádlak titeket, köszönöm, hogy múltkor írtatok! 

xo xo -V