18. fejezet ( 18+)
Candice
Bezárkóztam, megijedtem, hogy majdnem mit csináltam Dannel,
akartam őt, igaza volt, de mégsem adnám egy olyan embernek a szüzességem, aki
már megbántott egyszer, méghozzá a saját maga önző céljából. Picit még mindig
aggódtam, de Mason valami fontosat akar mondani és azt mondta jobb lenne egy
csendesebb helyen, kíváncsian várom, lehet, hogy köze van a motorversenyen való
részvételéhez. Közben azon gondolkodtam, amiről még Britt-tel beszélgettem,
remélem, hogy segít majd meghoznom a döntésem.
- Honnan tudjam, hogy szeretem? – néztem Brittre kétségbeesetten és
próbáltam kitalálni honnan tudom, hogy melyik fiút is szeretem.
- Csak úgy tudod – hárította el a kérdést.
- De mégis honnan? – dobtam le magam erősen az ágyra.
- Mert a szerelem bonyolult, felemészt, összezavar, de mindenekfelett
megnyugtat. Hunyd le a szemed és képzeld el, hogy előtted áll, beszél hozzád,
rád mutat, közelít feléd. Ha a szíved zakatol, a légzésed felgyorsul, - de nem
a boldogságtól, - hanem mert félsz. Ha egy pillanatra is azt érzed, hogy félsz,
menekülj, mert az nem szerelem. Az csak egy hazugság és olyan messze menekülj,
amilyen messzire csak tudsz, fuss! Ha viszont érzed, hogy semmi baj nem
történhet veled, ha a lelked mélyén is beleremegsz az érintésébe tudod, hogy
nincs a világon semmi, amitől félned kéne, ne menekülj, csak szeress! – mondta
el egy szuszra az egészet, én pedig csak meredten bámultam és próbáltam
magamhoz térni.
Még visszagondolva is meglep, hogy milyen szakértő lett
Britt, de muszáj, tudnom, hogy mit akarok. Leültem Mason mellé, aki a maga
mellett lévő helyet szemelte ki nekem a vendégszobai ágyon. Behunytam a szemem,
mire ő megcsókolt, próbáltam a csókra koncentrálni, de leginkább Dan csalódott
arca lebegett a szemem előtt. Mason viszont egyre durvábban, mondhatni picit
erőszakosan kezdett csókolni. Az eddigi rendes fiú szerep kezdett elhomályosulni.
-
Mason,
állj! – próbáltam mondani, mire ő leterített az ágyra és rám nehezedett.
-
Csss!
Nyugalom! – búgott, de kezdett ettől hányingerem lenni.
-
Nem,
kérlek, állj meg! – mondtam ezúttal hangosabban, tudtam, hogy hallja, csak nem
vette figyelembe.
-
Mi
van? Tizennyolc vagy, szerintem tudod mi a dörgés… - mondta flegmán, de nem
hagyta abba a csókolgatásom. Rajtam eluralkodott a félelem, ahogy behunytam a
szemem nem láttam mást, csak a nagy kezét, ami bejárja az egész testem,
undorodtam az érintéstől. – Akarlak itt és most! – kapaszkodott bele a hajamba,
mire én felszisszentem, nagyon fájt.
-
Hagyd
abba! – löktem le magamról. – Mit csináltál tegnap a motorversenyen? –
kérdeztem tőle mihelyst már levegőhöz jutottam. Az arca eltorzult, kissé
félelmetes volt, nem láttam még ilyennek. Daniel mondta, hogy rossz színben
tüntessen fel, igaz? Beszéltél vele, pedig megígérted, hogy nem fogsz, igaz? –
vádolt hirtelen engem. Kicsit próbált közelebb jönni. – De én nem haragszom,
megbocsátok neked, Candice – karolt belém majd belecsókolt a nyakamba. Rögtön
ellöktem magamtól, egy pillanatra átfutott rajtam, hogy hibás lehetek, de még
abban a pillanatban el is vetettem az ötletet.
-
Most
mi bajod van? – mondta flegmán újra.
-
Menj
el, takarodj innen! – kiabáltam teljesen hangomból, tudtam, hogy ez a helyes,
rettegtem tőle, mostanában éreztem, hogy titkol valamit, de ha hallgattam volna
Danre, most nem kéne itt állnom. Felkapta a kabátját majd elment.
-
Mocskos
ribanc! – ez a két szó volt hozzám az utolsó szava, mire én még egy vázát is utána
csaptam, de nem érte utol. Lerogytam az ágyra, olyan egyedül éreztem magam,
mint soha, és akkor jött be Britt.
-
Miért
ment el Mason? – nézett rám kikerekedett szemmel. – Ugye ti nem…? – húzta fel a
szemöldökét.
-
Dehogyis!
– mondtam rögtön és magamhoz húztam, mert kellett egy váll, amin most
kisírhatom magam.
-
Mi
történt? – nézett a földön lévő törött vázára.
-
Mason
egy szemét állat! – mondtam határozottan, talán még semmiben nem voltam ilyen
biztos.
-
Mesélj
el mindent! – bújt oda hozzám, majd egy lepedővel beterített, kezdtem vacogni.
-
Először
elküldenél mindenkit, kérlek? – néztem rá kérlelően majd próbáltam magamon erőt
venni és nem sírni. Kinéztem az ablakon a hold már elérte a csúcspontot. Úgy
éreztem, hogy ez számomra is valamilyen meghatározó pont. Miután Britt
visszajött az egész mai napot elmeséltem neki. Jó volt kiadni magamból, picit
megkönnyebbültem, kevésbé éreztem magam bűnösnek, hogy egy nap alatt két fiú
fordult meg az ágyamban. Britt viszont miután végeztem a monológommal picit
furcsán kezdett viselkedni, mintha titkolna valamit. Mindig jó volt a
tématerelésben, de sosem tudott titkot tartani. Ha sokáig faggattam mindig
megtudtam, amit akarok.
-
Britt?-
néztem rá kérdően és egyben várakozóan, mert tudtam, hogy valamit nem mond el.
-
Igen?
– észlelte a bajt majd elkezdett játszani az engem beborító pléd kisebb
díszeivel.
-
Mondd
el, amit tudsz, kérlek… - nyújtottam meg az é-t,
tényleg tudni akartam - Miről maradtam le?
-
Daniel…
emlékszem mikor azt mondtad, hogy elmentél hozzá mikor meccse volt, de e
helyett két lánnyal találtad ott totál részegen…?
-
Igen…
– húztam le magamról a takarót, mert kezdett rossz sejtésem lenni.
-
Azelőtt
este elmentem Danhez – mondta olyan gyorsan és nagy hévvel, mintha egy
sebtapaszt tépett volna le. – És talán… azt mondtam neki, hogy hagyjon téged
békén, mert jobbat érdemelsz nála…- mondta ki, nagy bűntudat volt a hangjában.
Én letaglóztam, most már értettem azt a kis műsort, bár még ettől sem kapna
feloldozást Dan, csak egyszerűen legalább már van rá magyarázat. Britt-et
megértem, tudom, hogy általában ilyen, de eddig nem avatkoztunk bele egymás
ügyébe, és ehhez nem volt joga most sem.
-
Mi
van, ha hibát követtem el Britt?- hajtottam a fejem a vállára.
-
Akkor
nem is haragszol rám? – nézett kételkedően.
-
Nem,
te kis minden lében kanál… mindig is ilyen voltál, de a jövőben ezt mellőzzük
inkább ilyen helyzetekben, jó? – néztem fel mosolyogva rá, amitől ő is jobb
kedvre derült.
-
Megígérem
és szerintem nincs minden veszve. Dan mérges – nem is kicsit - de tudom, hogy
oda van érted. - örültem annak, amit
mond, de tudom, hogy annak, amit ma tettem, nagyon is lesz következménye.
-
Meg
akarom őt keresni – bontakoztam ki az ölelésből, majd hirtelenjében
felpattantam.
-
Ne!
– állt fel ugyanolyan gyorsan, csak talán egy másodperc elcsúszással. – Már
késő van, és ahogy én ismerem Dant, biztosan valamelyik bárba ment
lerészegedni, nem lenne jó ma vele beszélned, majd holnap, ha kitisztul
mindkettőtök feje.
-
Rendben,
legyen –egyeztem bele, mert helytállóak voltak az érvei. – Most egyedül hagynál
engem, kérlek?- kérleltem, mert szerettem volna aludni, de csak kedvesen, mert
végtelenül hálás voltam neki.
-
Persze
– megpuszilta a fejem majd elment ő is aludni, biztosan az én szobámban,
általában, ha itt alszik az én ágyamban tért nyugovóra. – Jó éjt!
-
Neked
is! – búcsúztam el, majd megint kifelé kezdtem bámulni, nem tudtam levenni a
szemem a holdról, fényes volt, vonzotta a tekintetem. A vállamon lévő virágra
csúsztattam a tekintetem, muszáj volt elmosolyodnom a láttán, tényleg szeretett
engem Daniel, el sem akarom hinni. Nem tudom, hogyan de valahogyan biztosan
elaludtam miközben meredten bámultam az égen lévő csodát.
*
Reggel arra ébredtem, hogy lent veszekszenek, Britt átjött
hozzám és befeküdt mellém a vendégágyba.
-
Britt?
Fent vagy? – fordultam meg majd addig simogattam, míg fel nem kelt. - Mi folyik
odalent? – néztem rá kérdően.
-
Anyudék
veszekednek.
-
Mi,
miért? – lepődtem meg, hiszen legutóbb annyira rendben voltak, annyira jó
példát akartak nekem mutatni.
-
Úgy
hallottam, hogy anyukádnak randija lesz – mondta ezúttal is a durva igazat.
-
Micsoda?
– nevettem fel, de hiszen ez csodás, mondtam teljesen komolyan.
-
Komolyan?
–nézett rám, pont úgy, mint egy őrültre.
-
Igen
– szeretem, mikor anyának van valakije, úgy érzem, hogy kicsit boldogabb, és
nincs annyi teher a vállán – mondtam nyíltam az érzéseimet, mert valójában így
is gondoltam és nem féltem Britt-nek ezt elmondani. Alig mertem lemerészkedni,
mikor anyáék veszekedtek, akkor nem mertem a közelükbe menni, mert engem is
belevonnak a vitába, és abból nem jövök ki jól, csak végül arra kényszerítenek,
hogy döntsek kettejük közül.
-
Mennyire
volt régen, hogy ezen az ablakon ugrottunk ki? – néztem le megsaccolva, hogy
vajon most is menne-e.
-
Kb.
mióta apud elment, szóval, lehet, hogy már kijöttem a gyakorlatból – nevetett
fel, picit talán túl hangosan is.
-
Én
az itt lévő ruhákból keresek valami normálisát és átvedlünk, addig fürödj le! –
Ott van a vendégfürdő! – mutattam a fehér ajtóra.
-
Rendben,
vettem, Kapitány! – nevettetett engem, mire muszáj volt leülnöm egy picit, magamhoz
szorítottam a párnát és úgy próbáltam tompítani az éles nevetésem hangját.
Hamar készen lettünk, majd egymás után mind a ketten
leugrottunk a faágra, ami nem messze volt az ablaktól, abszolút biztonságos
volt, hiszen már elég gyakorlottak voltunk. Viszont nem tudtam, hogy mit
mondjak majd Dannek, hiszen nem voltam ebben elég jártas. Gondoltam majd
beállítok egy bőrszerkóban, feltupírozott hajjal, mint a Grease-ben Sandy, már
nem volt elég időm, hogy beszerezzek egy olyan magassarkút, mint ami neki volt.
Ezért inkább erről az ötletről le is mondtam. Sietve értem be, az egész iskola
a kinti részhez tömörült, nem értettem, hogy miért. Megfeledkeztem volna
valamiről?
-
Jaj,
igen! – kapta a szájához a kezét Britt.
-
Mi
van? – fordultam meg, mert ilyenkor mindig a frászt hozza rám, picit feledékeny
ember az én legjobb barátnőm, ezért néha pórul is járunk.
-
Elfelejtettem
mondani, hogy az igazgató azt üzeni, neked kell megtartani az elsősök üdvözlő
beszédét. – fogta az arcát.
-
Hogy
mi? – akadtam ki a beszéd szó hallatán, tudtam rögtönözni nem azzal volt
a baj, mivel már sokat kellett beszédet mondanom az évek alatt, megtanultam
jókat mondani, de az izgalmamon nem javított egy cseppet sem az eltelt idő és a
gyakorlat.
-
Nyugi,
jó leszel! – mondta biztatóan, de egyáltalán nem volt rám hatással, a
felszabadult adrenalin, mint a villám járta át az egész testem. Megláttam Dant,
a kint lévő emberek tömegét erősítette és éppen az igazgatóhelyettessel
vitázott, amiért nincs kellő tisztelettel az iskolára.
-
Okés
– fújtam ki a levegőt, légző gyakorlatok nélkül talán még elájulni is képes
lettem volna. Féltem a tömegtől, de sosem mondtam volna le a „tisztségemről”,
mert mindennél jobban imádtam, hogy én vagyok a felelős mindenért,
megnyugtatott, hogy az én kezemben van az irányítás. Oda akartam menni Danhez
miután az igazgató segéde, már kidühöngte magát. – Britt, mindjárt jövök! –
súgtam oda neki, mikor láttam, hogy a fent említett helyettes kiszúrta, hogy
itt vagyunk. Odaslisszoltam Dan mellé, aki nem számított arra, hogy látni fog.
-
Szia
– mondtam halkan, nehogy a suttogásom elnyomja a tömeg kiabálását. Nem nagyon
reagált, de talán egy sziát ő is
elmormolt az orra alatt.
-
Beszélni
akarok veled – mondtam határozottan közben a lökdöső tömegbe belekönyökölve,
akik el akartak sodorni.
-
Én
nem – mondta egyértelmű jelét annak, hogy látni sem kíván. Nem akartam, hogy ez
így maradjon.
-
Candice!
– kiabált Britt, amivel megint eszembe juttatta, hogy mindjárt hatalmas tömeg
elé kell, kiállnom. – Gyere ide! – kiabált át az üres aulán. Odamentem ezzel
fellógatva az ideiglenes fehér zászlót a „Dan” tervemmel kapcsolatban. Megkaptam
a mikrofont és a ruhámra csatoltak egy olyan mini kis mikrofon dolgot, nem
értettem soha, hogy az miért van, de nem mertem ellenkezni. Állítólag így még a
légy zümmögését is meghallja a közönség, ha a közelemben van a kis bogárka.
Felmentem a színpadra, mikor láttam, hogy azt jelzik, mehetek. Kerestem a
tömegben néhány arcot. Először is Brittét, aki most már nyugodtan fújta ki a
levegőt, mert annyi dolga volt, hogy engem idevarázsoljon. Az igazgatóhelyettes
is leült, mint egy jóllakott óvodás olyan arcot vágott, elég nyugodtnak tűnt,
hogy engem láthat itt fent. Dan volt az utolsó személy a listámon, megtaláltam,
még a szemkontaktust is kerülte, mintha már azzal is megfertőzhetném.
Nekikezdtem, az elsősöket néztem, néhány ismerős arc volt a Red partiról, de
nem magoltam be egy nevet sem. Bőszen tartott az ecsetelésem az itt töltött
évekről, mikor láttam, hogy Daniel éppen ficánkol a helyén, távozni készült,
figyelmen kívül hagyva a szikrákat szóró szemeket maga körül. Picit elvonta a
figyelmem, ezért elakadtam az egyik sztorim kellős közepén, nem tudtam elvenni
onnan a szemem. Már majdnem elhagyta a termet, mikor felkiáltottam, el sem
hittem, hogy ez a hang az én számból jött ki. Ahogyan a termet bezengte a Daniel név, ő is megtorpant. Mindenki
felkapta a fejét, a félig már szunnyadó tanárok és a fülüket hegyező plázacicák
is. Dan visszanézett én pedig elkezdtem lemenni a színpadról, ahol túlzottan a
középpontban éreztem magam. Szerettem volna megbújni most hátul, de nem
tehettem.
-
Azt
hiszem én is tartozom egy vallomással! – mondtam még bizonytalanul, mert
féltem, éreztem, ahogyan mindenki rajtam legelteti a szemét. Dan is közelebb
jött, bár ugyanazzal a pókerarccal bámult rám mindvégig.
-
Akkor
mondd – utasított, minden erőmmel próbálkoztam elviselni és nem vádaskodni.
-
Szeretlek
– mondtam ki, olyan mélyről jött, olyan régóta kívánkozott már ki ez a szó, az
hogy kimondtam szinte felszabadított. Picit meghökkent arccal, de továbbra is
csak egy helyben állt. – Megbántottál…- kezdtem bele, már felépítettem a
mondanivalót, mire ő beleszólt.
-
Nem,
nem igaz, csakis miattad volt – picit vádló hangsúllyal mondta, de most már a tudott dolgok fényében megértettem miért. – Mert a kis barátnőd szerint nem
vagyok elég jó neked és…
-
Téved!
– vágtam közbe majd Britt-re sandítottam, aki majd lerágta a körmeit hallva,
hogy milyen műsort rendezünk most az iskola közepén.
-
Mi
van, ha nem? – nézett rám halál komolyan, picit mintha megtört volna a jég.
-
Tudom,
hogy nem – mondtam magabiztosan, nem hazudtam, éreztem, hogy nincs amiért kételkednem
kéne ebben.
-
Tegnap
nem úgy tűntél, mikor Mason ágyába másztál rögtön utánam…- mondta ugyanolyan
mérgesen, mint mikor megérkeztem. Hallottam, ahogyan az iskola összes diákja meghökken
és a tanároknak is kezdett nagyon elege lenni.
-
Félreértetted…-
néztem félre, nem mertem a szemébe nézni, úgy éreztem magam, mint egy utolsó
rongy ember. Picit közelebb mentem. – Én nem… - nem tudtam befejezni, mert a
harag eluralkodott rajta és elkezdett vádaskodni.
-
Nem
értettem félre semmit, láttam, ahogyan bementél vele és már elég nagy vagyok
ahhoz, hogy szabadjára tudjam engedni a fantáziám és ki találjam mit
csináltatok odabent…- jött közelebb, de minden lépéssel egyre mérgesebb volt. Hadonászott
a karjával, nekem erről csak az jutott eszembe, hogy egyszer olvastam, hogy az
emberek 56%-a csak akkor gesztikulál, ha mérges. Nem akartam, hogy dühös
legyen, de ez már nem iskolai téma volt.
-
Nem
kell a mocskos fantáziád, szakítottam Masonnal odabent a szobába, te bunkó
állat! – kiabáltam vissza, de már alig volt közöttünk tér, nem lett volna
szükség a kiabálásra.
-
Mi?
– kérdezett vissza, mint aki nem jól hallotta.
-
Nem
vagyok együtt Masonnal, te vádaskodó, faragatlan hülye! – rivalltam rá, engem
is kihozott a béketűrésemből. Felfigyelt a Mason szóra, elgondolkodott,
egyszerűen mintha kételkedett volna abban, amit mondtam.
-
Szeretsz?
– kérdezett vissza, tudtam, hogy sikerült, nem utált már.
-
Igen
– adtam meg neki a választ, amit a szívem mélyén reméltem, hogy hallani akar.
-
Mennyire?
– húzta ravasz mosolyra a száját, de már elernyedtek az izmai, jele sem volt
méregnek. A körülöttünk lévő csapat néha ó-zott egyet, néha pedig befüttyentett
egy-egy idióta, összességében mindenki élvezte a műsort.
-
Jobban,
mint bárki mást, annyira, hogy már felemészt – mosolyodtam el, mert tudtam,
hogy ezzel nyertem. Elfordult egy pillanatra, majd végigsimított borostás arcán
és odajött hozzám. Kezébe vette az arcom majd keményen megcsókolt. A
körülöttünk lévő gyerek sereg mind éljenzett és sikongatott, tapsolt.
Belemosolyodtam a csókba, mert nem tudtam megállni, mikor meghallottam, hogy
Britt azt kiabálja, hogy az én barátnőm!
-
Szeretlek
– mondta ki miután elvált egymástól az ajkunk, de a kezével még mindig tartotta
az államat, én pedig átkaroltam a nyakánál.
-
Én
is – mosolyodtam bele a pulcsijába, majd körém zárta a karjait.
Egész nap lábujjhegyen sétáltam, minden pillantásban más bújt
meg, volt, aki megvetett, volt, aki büszke volt, volt, aki irigyelt, mert hát
Daniel Black azért nem semmi fogás. Zavarban éreztem magam, de ahányszor
elhatalmasodni látszott rajtam ez az érzés, Dan jött és az ujjait az enyém közé
csúsztatta, ezzel elfeledtetve minden rosszat velem. Reméltem, hogy nem sokáig leszünk
mi a suli legnagyobb híre, de hát, próbálom megszokni, hogy Dan mellett
mindenki engem néz. Megálltam a szekrénynél, ki akartam venni a könyveimet a
következő órára, mikor Dan erős keze a karom köré csavarodott és maga felé
fordított. A másik keze pedig kezdett lassan felfelé csúszni a combomon, majd
belecsókolt a nyakamba.
-
Csak
legyen este és megmutatom, hogy mit hagytál ki ez idáig…- súgta a fülembe, de
nekem ennyi is elég volt, hogy elpiruljak egészen a lábujjhegyemig. Tudtam,
hogy mire céloz és kezdett a pánik eluralkodni rajtam.
-
Én…
én el akarok mondani neked valamit…- kezdtem volna bele a monológba, viszont ez
már nem rögtönzésre alapult, előre jól begyakorolt.
-
Héjj!
– jött oda Emmett, vagyis inkább átrobogott a folyosón hozzánk.
-
Mi
van? – nézett rá kérdően Dan, pont olyan fejet vágott, mint aki mérges, és
persze az is volt, mert félbeszakította, abban, amit éppen csinált.
-
Haza
lehet menni – mondta ordítva, majd még egy hangos húú-t is eleresztett.
-
Mi?
Hogy hogy? – néztem rá kérdően.
-
Az
elsősöknek van a beiratkozás és azt mondták, hogy mivel csak zajt csapnánk,
inkább menjen mindenki haza – elkiabált még egy frappáns szöveget, majd végül
elment. Dan rám villantotta megújult mosolyát majd magához szorított.
-
Készen
állsz?- nézett le rám. Gondolkodtam, hogy vajon mire is célozhat, és hogy mit
kellene, hogy erre feleljek, mert őszintén nem tudtam, hogyan is érzek.
Akartam, hogy megtörténjen, tényleg akartam, ezt magamban nyugtázva
elmosolyodtam majd lecsókoltam arcáról a bizonytalan kifejezését. Ez volt a
válaszom. Pillanatok alatt a lakásán termettünk. Most minden olyan otthonosnak
látszódott, pedig a bárok villogó logója és a focicsapatok mezének gyűjteménye
semmilyen otthonos hatást nem keltett. Egy-két falon volt horpadás, sejtettem,
hogy miért vannak ott, de nem akartam szóvá tenni. A tévé volt a nappali
központjában, és mint eddig is a kanapék fonták közre a legnagyobb helységet a
házban – a nappalit -.
-
Isten
hozott! – zárta be az ajtót magunk után. Rájöttem, hogy elég gyerekes vagyok,
nem kéne ennyire komolyan vennem. Nem sokára egyetemista leszek és már fel kéne
nőnöm a szerephez.
-
Köszönöm
– mosolyodtam le, majd leléptem azt az egy-két lépcsőfokot, ami a kanapéhoz
vezetett.
-
Elmegyek,
kapcsolok zenét – olyan megnyugtató hangon mondta, de nekem csak az járt a
fejemben, hogy milyen tapasztalatlan vagyok és, hogy mennyire nem kellene most
izgulnom. A mai világban a lányok tizennyolc évesen már bőven nem szüzek, de én
nem találkoztam eddig olyannal, akiben láttam valami különlegeset, elég
különlegeset ahhoz, hogy az övé legyek. Dan azt tette, amit mondott és bement a
szobájába. Lenéztem magamon, egy szoknya és egy fehér blúz volt rajtam, meg
persze a néhány kiegészítő. Annyira én-es volt az egész szerelés. Meghallottam a zenét, mire elkezdtem vetkőzni,
tudtam, hogy őrült ötlet, de nem akartam többé a túl ártatlan Candice lenni, tegnap
mikor Dannel csókolóztam, először életemben, úgy éreztem nem vagyok egy szelíd,
kis félteni való gyöngyszem, hanem egy érett nő. Ezért sutba dobtam a gondolkodást és tettem, ami először eszembe jutott. Kihámoztam magam a falatka
miniszoknyából és a blúzból is egyenesen kitaláltam. Mikor Dan visszajött, rám
pillantott és elkapta a nevetés, az ajtófélfának támaszkodott és a karjába
temette arcát, ettől picit elbátortalanodtam, mert elég kellemetlen volt egy
szál fehérneműben előtte állni, elég kiszolgáltatott érzés volt. Még egy férfi
sem jutott ilyen messzire, senkinek sem engedtem, hogy a blézerek és a blúzok
alá kukkantson. Daniel még mindig a nevetéssel küszködött, hiába kapta szája
elé a kezét, a vigyorát teljesen nem tudta eltakarni előlem. Erre én magam elé
húztam a két kezem, nem tudom mennyit sikerült a két vékony karommal eltakarni
magamból, de próbálkozni lehet. – Ne takard el a tested! – mondta ezúttal már
komoly arccal Dan majd a kezem után nyúlt. – Gyönyörű vagy! – mondta és közben
büszkeség csillogott a szeméből. Végigsimított az ujjával a vállamon lévő liliomon,
ami még mindig ott díszelgett. A szájával pedig súrolta az enyémet. – Az én kis
ártatlan virágszálam…- mondta huncut mosollyal, de erre én is felkaptam a
fejem pedig eddig csak a földet lestem, egy nappal ezelőtt még bóknak vettem volna, de most bizonyítani akartam.
Megcsókoltam, annyira kívántam már, hogy az a cseresznyepiros ajka megint az
enyémen legyen, hogy nem tudtam magamnak parancsolni. Ebben a pillanatban
értettem meg a rózsaszín köd
fogalmát, mert vitathatatlan volt, hogy menthetetlenül beleszerettem egy rossz
fiúba. Elváltunk, majd elkezdett csókolni a liliomtól kezdve. Apró csókokat
hintett a meztelen bőrömre, ahogyan a nyakam felé haladt eldűtöttem a fejem,
hogy még több hozzáférése legyen. A keze közben már a csípőmön pihent, ahogyan
a nyelve besiklott a számba, a keze hirtelen megmarkolta a fenekem. Picit
megugrottam, mire belenevetett a nyakamba. – Annyira édes vagy – nevetett még
mindig büszkén.
- Még – kérleltem és közben beleharaptam az alsó ajkamba. A megszólalásomra
megint elbátorodott és éreztem, hogy telt ajkak nyomódtak az enyémhez. Felemelt
a derekamnál fogva, kapaszkodtam belé, nehogy leesek, de nem volt mitől félni,
mert tartott. A hálószoba ágyra terített engem, lefektetett, nem is mertem
semerre sem mozogni sem, nehogy valamit elrontsak. Féltem, mondhatni rettegtem és
ezt ő is tudta, tudni kellett, megfogta a kezem. Az enyém szinte elvesztek az ő
nagy kezei között. – Mondanom kell valamit – kezdtem bele megint. – El akartam
mondani korábban is, de mindig közbejött valami és azt hittem lesz még időm… -
néztem mindenfelé, csak nem a szemébe, elkapott a rosszul lét. Mellém feküdt és
kisimította az egyik hajszálamat a
szememből a fülem mögé. Le sem vette rólam a nagy barna szemeit, vastag
szempilláját megrebegtetve figyelt. – Én még szűz vagyok – mondtam ki nehezen,
nem makogtam csak kellő lassúsággal közöltem vele az információt. Vártam, hogy
kiakadjon, esetleg, hogy ordítozzon, mert eddig nem mondtam el, de csak nézett
rám tovább szótlanul.
-
-
Mi?- kérdezett vissza, olyan hitetlen volt, de számomra megnyugtató volt, hogy
hallhatom mély és rekedtes hangját.
-
-
Én…
-
-
Hallottam – ért fülig a szája, majd megcsókolt.
-
-
Várj, nem is zavar? – kérdeztem mikor elvált tőlem, de keze még mindig az
enyémet szorította.
-
-
Sosem voltál még senkivel sem, még Masonnak sem hagytad, hogy…- nem fejezte be
a mondatot, mert belevágtam.
-
-
Nem hagytam – mondtam ki ugyanazt, mire egy pillanatra visszaemlékeztem milyen
volt utoljára Masonnal. Kirázott még a hideg is. Nem volt kellemes még az emlék sem.
-
-
Annyira szeretlek téged, Candice Jackson, csak is hozzám tartozol, én vagyok
neked az első, a kurva életbe is, kibaszottul más vagy! – csókolt meg vidámon.
– rohadtul beléd estem, remélem, tudod – költői kérdés volt, mert tudta, hogy
tudtam és épp ezért tudtam, hogy készen állok. Lekönyökölt mellém az ágyra, az
egyik kezével az ágyra nehezedett a másikkal pedig az arcomat fogta, simította.
– Gyengéd leszek veled, ígérem…- mondta komolyan, mire még jobban felgyorsult a
szívverésem, egyre jobban akartam, hogy megtörténjen. A mellkasomban a
pillangók is felfedező útra indultak, olyan bizsergetést éreztem az egész
testemben, hogy szinte megfeszültem. Lerúgta magáról a Converse cipőjét majd
maga alá temetett engem. Egy ingféleség volt rajta, elkezdtem kigombolni,
minden egyes kibújásnál egy csókkal jutalmazott, de már nem bírta kivárni, így
egyszerűen széttépte és a sarokba hajította. Nagyon nevettünk rajta. A
következő pillanatban már nem feküdtünk, hanem egymással szemben térdeltünk,
elkezdtem kiszabadítani őt a nadrágjából, egy örökké valóságnak látszott, mire
az övét kicsatoltam, de élveztem, ahogyan szenvedett a csigalassúságú mozgásom
miatt, közben pedig ici-pici nyálas csókokat hagytam a mellkasán. Megfordított,
háttal voltam neki, már csak egy alsónadrág volt rajta. Hozzásimult a testem, a
keze szorította a derekam, egyre csak közelebb vont vele magához, a hajamat eltűrte az útból és kéjesen belecsókolt a
nyakamba. Majd elért a fülemhez, elsuttogta, hogy miket tenne velem, minden
szóra jobban megfeszültek az izmai, nekem pedig egyre jobban bizsergette a
testem a vágy. Sosem mondott még nekem senki ilyeneket és furcsa volt tudni,
hogy Dan erre vágyik, ahogyan hozzá dörgölőztem pedig éreztem a kézen fekvő
bizonyítékát is. A keze felsiklott rajtam, mindent bejárt a nagy tenyerével
majd a mellemnél állapodott meg. Ahogyan hozzáért ívben megfeszült a testem,
sosem éreztem még ehhez hasonló intenzitást. Keze további felfedező útra
indult a tapasztalatlan testemen, úgy éreztem magam, mint egy rongybaba, ha nem
tartott volna, valószínűleg összerogytam volna az ölében. Mikor a fehérneműmön
keresztül kezdett simogatni, hangos zihálás hagyta el a szám. Ott érintett meg,
ahol férfi ezelőtt még sohasem. Olyan gyönyört okozott, mint még senki.
-
-
Daniel – suttogtam, picit nehezen vettem a levegőt. Behunytam a szemem és
próbáltam átadni magam annak az élvezetnek, amit Dan az ujjaival ért el. A számat
elhagyta egy hangos sikoly, ha lett volna itt valaki, lehet, hogy meghallotta
volna, éppen ezért kiváltképpen örültem, hogy nem volt. Mielőtt még elértem
volna a mámor kapuját, Dan megállt, nem értettem miért hagyta abba.
-
-
Látni akarlak – fordított maga felé magabiztosan, nem tűrte, hogy egy percig is
ellenkezzek. Nekidőltem az egész testemmel, a kezeimmel átkaroltam a nyakát, éreztem az izgalmát, már szinte
annyira közel préselődtem hozzá, hogy egynek éreztem a testét az enyémmel.
Elfektetett, egyenesen az ágy közepére, ő pedig ismét „felülkerekedett” rajtam.
A csuklómat lefogta, így nem tudtam megérinteni selymes bőrét, szinte kínzott,
hogy nem érhetek hozzá. Rám nehezedett, a lábamat átkulcsoltam rajta, és a
lábammal gyorsan az alsónadrágjától is megszabadítottam. A mellkasomat csókolgatta, mivel lefogta a kezem, nem tudtam felülni sem.
- Csókolj meg! - kérleltem, mert nem csak, hogy nem érhettem hozzá, de még csak puha ajkát sem ízlelhettem meg. Felnézett rám, láttam ahogy rám kacsint majd újra közeledni kezd, olyan jól esett volna beletúrni aranybarna hajába, de nem engedett. Az arca közelített az enyémhez már majdnem megcsókolt, épphogy egy centi maradt köztünk. Nem mozdult. Utánakaptam, mire elhúzódott, játszott velem. Elmosolyodott majd a homlokunkat összeérintette, utána pedig Végre megcsókolt. Átcsúsztatta a nyelvét a számba, olyan izgalmat izzított fel bennem. Egy-két pillanat telt el és mindketten meztelenül feküdtünk az ágyban. A meztelen bőre az enyémhez ért, mintha meggyújtottak volna, annyira akartam, hogy közel legyen hozzám.
- Csókolj meg! - kérleltem, mert nem csak, hogy nem érhettem hozzá, de még csak puha ajkát sem ízlelhettem meg. Felnézett rám, láttam ahogy rám kacsint majd újra közeledni kezd, olyan jól esett volna beletúrni aranybarna hajába, de nem engedett. Az arca közelített az enyémhez már majdnem megcsókolt, épphogy egy centi maradt köztünk. Nem mozdult. Utánakaptam, mire elhúzódott, játszott velem. Elmosolyodott majd a homlokunkat összeérintette, utána pedig Végre megcsókolt. Átcsúsztatta a nyelvét a számba, olyan izgalmat izzított fel bennem. Egy-két pillanat telt el és mindketten meztelenül feküdtünk az ágyban. A meztelen bőre az enyémhez ért, mintha meggyújtottak volna, annyira akartam, hogy közel legyen hozzám.
-
-
Kérlek – könyörögtem, nem tudtam pontosan, hogy miután sóvárgok, de nagyon
akartam. Majd belehaltam a vágyba, hogy megkapjam.
-
-
Mit kérsz, kicsim? –nézett le rám és közben simogatta a hajam. Pici csókokat
nyomott az orromra. Játszott velem, pontosan tudta miután vágyakozok.
-
-
Téged – nevettem el magam, mire ő is elmosolyodott. Annyira zavarban voltam,
hogy már nem is figyeltem arra, hogy mit beszélek. Megcsókolt majd a homlokunk
összeért. A pirulásom felmelegítette az egész testem, így egy cseppet sem
fáztam. Meg persze Dan testének melege sem hagyta, hogy akár egy pillanatra is
dideregjek. Megint megcsókolt éreztem az izgalmát a combom belső vonalánál.
Picit zihálni kezdtem, de próbált nyugtatgatni.
-
-Csss,
nyugalom, édesem! – simította meg a tarkóm. Remegve kifújtam a bent tartott
levegőt az elnyílt ajkamon. Ő nyugodtnak tűnt először, de utána hirtelen
lecsapott az ajkaimra,és a pillanat hevében még viszonozni sem tudtam ezt a vad csókot,
olyan hévvel jártak vad táncot a nyelveink, hogy szinte belefáradtam. Mikor
elváltunk Dan szeme, mintha izzott volna. A melegbarna szempár parázsló lángra lobbant,
mint a tűz a kinti kandallóban. Keze lecsúszott a mellemre, játszott vele,
kényeztetett, mire elfordítottam a fejem.
-
-
Nézz rám, kincsem! – becézett, de a hangjából eltűnt az odaadó kedvesség. Mikor
visszanéztem rá, önelégülten elmosolyodott, mint akit megszállt valami. –
Szeretlek! – kiabálta – legalábbis nem normál hangon mondta -.
-
-
Én is – mondtam neki nyögdécselve a kéj okozta mámor miatt nem tudtam rendesen.
-
-
Mondd, hogy az enyém vagy! – nézett a szemembe, majd csókkal hintette be a
fedetlen mellkasom.
-
-
Mi? – nyögtem fel, majd előre toltam a csípőm, mikor megéreztem Őt.
-
-
Mondd, hogy csakis az enyém vagy! – összeérintette az ajkainkat, de nem
csókolóztunk. Csak a számhoz érintette újultan megnyálazott, telt ajkait.
-
-
A tiéd vagyok, csak a tiéd. Kívánlak – mormoltam,
tudtam, hogy ez kell ahhoz, hogy megtegye, mindennél jobban vágytam az
érintésére, a csókjára, őrá. Ahogy meghallotta a szavakat a férfiasságával
néhányszor hozzámért. Az izmaim megfeszültek, a bőröm minden millimétere
lángolt. Majd belém hatolt. A kezem a fejem mellett nyugodott, Dan ujjait
belecsúsztatta az enyéimbe és hagyta, hogy megszorítsam őket. Furcsán kellemes
érzés volt, először fájt, de ahogyan többször próbálgatta kevésbé volt
fájdalmas. Muszáj volt oldalra fordítanom a fejem először, még a szemem is
összeszorítottam, mire Dan arca visszatért az eredeti kedves vonalaihoz,
próbált nyugtatni. Picit közelebb jött, éreztem, hogy most volt bennem
teljesen. A fájdalomtól egy kis könnycsepp csordult ki a szememből, mire Dan
lecsókolta azt.
-
-
Ne sírj, drágaságom, itt vagyok – mondta a legkedvesebb hangján, belebúgta a
fülembe. Gyorsabb tempóra váltott, egyre kevésbe volt kellemetlen a számomra.
Ahogy belém csusszant hirtelen egy hangosabb sikoly szaladt ki a számon, mire
csókkal belém fojtotta azt. – Nézz rám! – mondta lágyan – Látni akarom a szemed
- ahogy felém fordult ismét belém hatolt, az idegességem kezdett elmúlni,
elengedtem magam, elernyedtek az izmai is. Élveztem. Ritmusosan mozgott bennem,
közben pedig gyengéden csókolt. Miután elélvezett egy utolsó csókot adott és
lehuppant mellém az ágyra.
Sziasztok!
Remélem mindenkinek tetszett, nem tudom még mikor jön a kövi, de csak 5 komi után beszélhetünk róla! Imádlak titeket, köszönöm, hogy múltkor írtatok!
xo xo -V
Kedves Veronika!
VálaszTörlésEngem még nem nagyon ismersz pedig én is rendszeres olvasód vagyok. A tavaszi szünetben találtam rá a blogodra és megfogtál. Egy időben sajnos elmaradtam az olvasással mivel nagyon sok dolgom volt. A mai napon pótoltam be vagy négy fejezetet és egyik jobb volt mint a másik. Ez egy csodálatos fejezet volt talán amiket eddig tőled olvastam ez a legjobbak között van. Tele volt érzéli pillanatokkal szenvedéllyel. Érezhető volt a két szereplő között az a bizonyos szikra amivel nagyon sok író nehezen boldogúl; többek között én is bár én csak nem rég kóstoltam bele az írás művészetébe. (Amúgy én neked köszönhetően kezdtem írni. Te vag a példaképem! :-D) Nos visszatérve a sztorihoz... csak gratulálni tudok neked már amikor Cany szerelmat vallott Dannek attól féltem ez lesz az uccsó feji aztán kellemesen csalódtam amikor azt írtad a végén, hogy lesz. Egy szó mint száz! Várom a következő fejezetet!
Puszi: Dorcica
Drága Dorci:) (ha nem baj, ha így hívlak)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, meg kell valljam ez volt eddig a legnehezebb is, amit eddig írtam. Igen, az egész történetben benne van szerintem egy ilyen állandó felszültség, elég intenzív érzéseket kelt, legalábbis bennem. Egy idő után ha már eleget olvastál szerintem kialakul, próbálkozom, de sokáig én elég rosszul írtam, mára már tudom, hogyha minél többet írok, annál jobb leszek. (legalábbis remélem:)
Nagyon édes vagy, hogy ezt mondod, nagyon szimpatikus vagy és nagyon szívesen olvasnám az írásaidat is!:)
Nem, még közel sincs vége a történetnek, még elég sok mindent terveztem bele!:D
Nagyon drága vagy és amint összejön az 5 komi itt is van a kövi!
xo xo -V
Végre összejöttek!!!<333
VálaszTörlésSzia!!
VálaszTörlésEgyszerűen fantasztikus!! :D Nagyon tetszett!!! Olyan jó, hogy végre összejöttek, nagyon szurkoltam, hogy egy pár legyenek.:) Mason pedig egy szemét, már bocsánat a megfogalmazásért.Cany jól tette, hogy dobta. :) Nagyon de nagyon kíváncsi vagyok a következő részre!! :D
Sok puszi Gréti
Imádom !!!!
VálaszTörléseddig 5 komi volt ! :( Am nemrég találtam a blogodra és mar most imadom !Csak így tovább!<3
VálaszTörléstudom, csak azért változtattam meg, mert az én komim amit hagytam nem számít és akkor azt hinnétek, hogy meg van:)
VálaszTörlésköszi, imádlak<3
xo xo -V